Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-25 / 121. szám
10 1994. május 25., szerda Körkép---hirdetés „Az ejtőernyőzés az az egyetlen olyan élvezet, amit ruhában is csinálhat az ember” Amerikaiak a magyar deszantosok között Egy katonai csereprogram alapján vendégeskedtek Szolnokon Még a laikus is könnyen „kiszúrhatta” a szandai reptéren az ejöernyös ugráshoz felsorakozott fiúk közül azt a két katonát, akik vendégségbe jöttek a szolnoki Bercsényi László felderítő zászlóaljhoz. Nemcsak a ruhájuk színe és fazonja, de a zubbonyukon olvasható „US ARMY” felirat is feltűnővé tette a két igencsak jókötésű férfit a többiek között. A két vendég állandó lakhelye ugyan az Egyesült Államokban van, Szolnokra ezúttal egy németországbeli USA-támaszpontról érkeztek. Annak, hogy szóba elegyedjünk a két amerikaival, még a nyelvi nehézségek sem szabtak határokat. A kitűnő tolmács szerepében a szolnoki deszantosoknál szolgáló Makay Viktor főhadnagy „villogott”. Azt, hogy igen jól beszéli a vendég ejtőernyősök nyelvét, leginkább a húszévi tanulásnak tudja be a fiatal tiszt. Bizonyára ebből a szempontból az ENSZ külföldre szóló kiküldetései és az USA-ban eltöltött csaknem egy év sem jelenthetett számára hátrányt. Hogyan kerültek az amerikai katonák a magyar zászlóalj soraiba? - érdeklődtünk. Mint megtuduk a magyar honvédség és az amerikai hadsereg között létrejött egy „csereprogram”. Horlacher főhadnagy és Winters főtörzsőrmester ennek keretében az amerikaiak közül elsőként látogathattak el hozzánk. Jövetelük előzményeként tavaly decemberben járt náluk egy „bercsényis” tiszt, talán ennek köszönhető, hogy a két alakulat között ilyen megállapodás született. A fiúk hétfőn érkeztek Magyarországra, így túl sok idejük nem lehetett arra, hogy ennyi idő alatt mindent megismerjenek. Mindenesetre az eddig eltöltött néhány nap meggyőzte őket, hogy a szolnokiak nagyon jól képzett és fegyelmezett katonák. Állításuk szerint őket csak a nyelv és a rajtuk lévő egyenruha teszi mássá vendéglátóiktól. A világ ejtőernyősei között egyfajta testvéries kapcsolat alakult ki, így a magyarokra is úgy tekintenek, mintha közülük valók lennének. Bár a két ország által alkalmazott technikai eszközök elég különbözőek, mégis minden tetszett az idelátogatóknak. Bár eddig a MI-8-as típusú helikopterről is csak „álmodozhattak”, azonban mégsem ez jelentette számukra a legnagyobb élményt. Elsősorban az ejtőernyő - a biztonságosabb földet érést szolgáló - kormányozhatósága és a kupola nagysága „nyűgözte” le őket. A szakkérdések mellett - általában a hazai egyenruhásoktól megszokottaktól eltérően - a rendkívül nyitott és közvetlen stílusú amerikaiak szívesen beszéltek még családjukról is. A 30 éves Horlacher főhadnagy Utahból, a nála hat évvel idősebb társa pedig Colorado államból érkezett a német állomáshelyre, ahová családjukat is magukkal hozták. Horlacher esetében öt, a Winters családban pedig három gyerek ujjong a valóban nem hétköznapi hivatást választó apjáért. Természetesen a csemeték semmi más „szakmát” nem tudnak - egyelőre - elképzelni maguknak, mint hogy apjuk nyomdokaiba lépve ők is ejtőernyősökké legyenek. Horlacher kislánya jelenleg - ha már lánynak született - akkor aszronauta, de ha ez valami miatt nem sikerülne, akkor legalább egy ejtőernyős felesége szeretne lenni. A feleségek a jó néhány együtt töltött év alatt már megszokhatták azt az állandó feszültséget, ami a férjeik - az ég és a föld között igen gyakran megtett - „kirándulásaival” jár. A főhadnagy azt is elárulta, hogy neje kizárólag csak az ejtőernyőre és az ugrásra féltékeny, arra viszont nagyon. Ami igaz, az igaz, róluk és persze magyar kollégáikról is szinte sugárzik az a várakozással teli izgalom, ami egy-egy ugrást előz meg. Winters főtörzsőrmester hivatásával kapcsolatos érzelmeit igen tömören, eképpen fogalmazta meg: „Az ejtőernyőzés az az egyetlen olyan élvezet, amit ruhában is csinálhat az ember.” Horváth Győző Tervek gondokkal a karcagi szövetkezetben Tízmillióra lenne szükségük Kun Lajostól, a karcagi Május 1. Mezőgazdasági Szövetkezet elnökétől arról érdeklődtünk, hogyan zárták a tavalyi évet, s milyen feladatokat határoztak meg 1994-re; melyeket a közgyűlés is jóváhagyott. Miután 31 millió forint, szállítóknak ki nem egyenlített tartozással indultak 1993-ban, így az volt a céljuk, hogy ezt minél hamarabb kiegyenlítsék, eleget tudjanak tenni a kötelezettségeiknek - mondja az elnök -, így felújításra, fejlesztésre nem maradt fedezetük. A növénytermelési ágazat árbevételét jelentősen befolyásolta a júniusi jégverés és az aszály. Áz állattenyésztési ágazatuknak 23-24 százalékkal sikerült a tervet túlteljesíteniük. Az igazgatóság intézkedéseinek következtében jelentős javulást értek el a szarvasmarha-ágazatban; hiszen a tej nagyobb részét extra minőségben sikerült értékesíteniük. Kiadásaik között jelentős összeget képviselt a takarmányvásárlásra fordított pénz, hiszen tavaszra elfogyott a saját abrakkészletük, s a kész tápot is meg kellett venniük. A forintleértékelések miatt 4,7 millióval többet kellett fizetniük a lízingben üzemeltetett gépeik után, s 22,5 milliót fizettek ki kamatköltség címén. Jelentős eredmény, hogy a ’92-es 87 milliós kötelezettségük 62 millióra csökkent; s a veszteségük 5 millió 33 ezer 467 forint. A szövetkezet mindent meg fog tenni azért, hogy egy közepes időjárás mellett eredményesen zárják az idei évet is - ígéri az elnök -, hiszen a bérbe vett területeiken megtörtént a szántás, duplájára emelték az őszi vetések területét, kijuttatták a földekre az alapműtrágyákat. Jelenleg 5.694 hektáron gazdálkodnak. Bevételeik, vetésterületük alakulását a következő számokkal jellemezhetjük: búza 2.400 hektár, őszi árpa 214, kukorica 625, napraforgó 754, cukorrépa 80, silókukorica 202 hektár.. Az állattenyésztési ágazatban a borjúszaporulatot 280-ra, a bárányét 4600-ra tervezik, míg a tej értékesítését 1 millió 656 ezer literre, a hízómarhából 170-et, a juhból 4.800-at akarnak eladni. A növénytermesztési ágazat bevételét 145.800 ezer forintban határoztak meg, ez a tavalyi év 162,8 százaléka, az állattenyésztésben 71.247 ezret várnak, ez csupán 55 százaléka a tavalyinak. Kiadásaikban jelentős a növényvédő szerre és alkatrészre előirányzott pénz, valamint közel 50 millió az üzemanyagra tervezett összeg. A vegyszerbeszerzés fedezetét termékértékesítési szerződéssel biztosították 19,5 millió forint értékben. Jelenleg keresik annak a lehetőségét, hogy honnan tudnák biztosítani azt a 10 millió forintot, amely a kombájnalkatrészek beszerzésére, a szárító javítására és üzemanyagra kellene, az aratás megkezdése előtt. Ez az átmeneti pénzhiány június közepéig tart, hiszen aztán már a termékértékesítésből folyik be a pénz, s akkor tudják rendezni tartozásaikat is. A szövetkezet gazdálkodásának pozitívuma az, hogy az évek óta kihasználatlanul álló rizstelepeket felszántották, őszi búzát, napraforgót vetettek bele. A terményértékesítés egy részét már lekötötték, más részét a szabad piacon kívánják majd értékesíteni, hiszen a jó minőségű alföldi búzát keresik a felvásárlók - mondja Kun Lajos, aki reméli, hogy 50 vagont be tudnak tárolni szeptemberig, mert akkorra jó ára lesz a gabonának. A szövetkezetnek 2.222 hektár állami tartalék földje van, ennek egy részét most bevonják majd a kárpótlásba. Nekik az lesz az érdekük, hogy továbbra is bérbe vegyék, ezért reméli, hogy az önkormányzat támogatja majd elképzelésüket, hiszen 240 embernek kell a mindennapi kenyeret biztosítani a szövetkezetnél. DE. A VOLÁNBUSZ Rt. az e(JR<^>UneS tagja A több ezer tengerparti nyaralásra indulónak ajánljuk a VOLÁNBUSZ Rt. nemzetközi autóbuszjáratait. Rendszeres autóbuszjárat közlekedik a nyári szezonban /októberig/ az olasz tengerpartra: Lignano, Bibione, Lido di Jesolo, Venezia, Rimini, Riccione Spanyolországba: Lloret de Mar, Calella, Mataro, Malgrat de Mar, Barcelona a szlovén tengerpartra: Koper, Piran, Potoroz a horvát tengerpartra: Umag, Porec, Opatija, Rijeka uticéllal. A járatok menetrendje alkalmazkodik az utazási irodák üdülőprogramjaihoz. Az indulás előtt már 60 nappal lehet elővételben menetjegyet vásárolni. Ha végre itt a nyár... az igazi nyaralás a tengerparton vár! Menetrendi információ és jegyelővétel: Biu/tt/u'sf. Kizséhe/ lóri tmlóhitszü/lonnís, nemzetközi/ténzldr lel.: Butfii/H’sl, Xé/tsltu/ion (inlolniszdllomds. nemzetközi fténzldr lel.: JiJ-kS‘H> volánbusz Reklám nélkül is megy... MEGNYÍLT ismét MEGNYÍLT •• HUNYADI nzm UAZ Nyitva: H - P 8.00-16.00 Szolnok, Hunyadi u. 32. Megközelíthető a Hunyadi és a Dobó utcából. FŰTÉSTECHNIKA ROMANTIK alumínium radiátorok teljes választéka HELENA alumínium radiátor DELONGHI, OCEAN acéllemez radiátorok mérsékelt áron VAILLANT, JUNKERS fali fűtőkészülékek, kazánok, vízmelegítők GRUNDFOSS keringtetőszivattyúk DÁN FOSS termosztatikus radiátorszelepek Egyéb fűtésszerelvények Kedvező árak. Szerelőknek, viszonteladóknak kedvezmények, NE UTAZZON, ITT időt és pénzt takarít meg. BUTORDISZKO KÁRPITOS BÚTOROK nagyszámú szövetminta alapján az Ön választása szerint. Sarokgarnitúrák, franciaágyak, fotelágyak, heverök. MAGYAR PÉNZTÁRCÁHOZ IGAZODÓ ÁRAK yAR-TCtRKAv VÁSÁR PULÓVEREK J SZOKNYÁK DZSEKIK '^OjL^LÓK BŐRKABÁTOK SZENZÁCIÓS ÁRAKON 10 darabot -1 új áráért Május 25. Ny.9-18ó Szakszerv. Műv. Ház. ^Szolnok, Szapári a 23. VIRÁGVÁSÁR nagy kedvezményekkel! Május 25, 26-án Szolnokon, a Városi Művelődési Központban (Hild tér). A rendkívüli alkalmat ne szalassza el! ÁLOMAUTÓVAL ~ ÁLOMVILÁGBA” Az 1994. június 15-ig megrendelt OPEL ASTRA sorsolásának 3 db fődíja: 5 napos utazás a FUTBALL VB-DÖNTŐJÉRE. Teljes választékkal biztosítjuk Önnek a lehetőséget (az autóriasztó a mi plusz ajándékunk!) OPEL •©- IU4MA Mezőtúr, Kossuth tér 3-5. MÁRKAKERESKEDÉS Tel./fax: 56/361-911