Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-25 / 121. szám

Agrárrendtartás Tavaly a parlament 35 milliárd forintot különített el az agrárrendtartási tör­vény betartására. Ebből 26 milliárdot fordítottak ex­porttámogatásra, 9 milliárd pedig intervenciós célokat szolgált. Riege László sze­rint még csak becsülni lehet a ki nem fizetett, de jogos támogatási igények nagysá­gát. Az APEH túlterhelt­sége, illetve bonyolult tech­nikája miatt nincs mód a pontos statisztikákra sem. Valuták feketén Az ország keleti részében a német márkáért egy fo­rinttal többet fizetnek, mint vételkor és eladáskor is. 65 forintot adnak, és 67 forin­tot kérnek a márkáért. Nyu­gaton a márkáért 58 forintot adnak, eladási ára viszont 63,50-re csökkent. A dollár erősödött, vételi ára 99 fo­rint, eladási ára viszont 107 forint. A gazdálkodó­­szervezetek változása Márciusban és áprilisban szintén növekedett a gaz­dálkodószervezetek száma közel 1200-zal. Az ipari termelés nettó volumenin­dexe mintegy 1 százalékkal csökkent februárhoz képest. A külkereskedelmi ter­mékforgalmat az jelle­mezte, hogy még mindig nagyobb volt a behozatal - mintegy 6 százalékkal ha­ladta meg a kivitelt. Ezért a külkereskedelmi egyenleg mintegy 79 milliárd forint passzívumot mutat, ez mintegy másfélszerese a tavalyinak. Kincstárjegy Május végétől a Pénz­ügyminisztérium által kibo­csátott 10 millió forintos névértékű Kincstárjegyet csak a lakosság vásárolhatja meg. A legkisebb névérték 10 ezer, a legnagyobb pedig 100 ezer forint értékű lesz. A kamatok a visszaváltás: 90-180 nap között történik, 14 százalék, 181-270 nap között 17 százalék, 271-364 nap között 18 százalék. Agrárkereskedelem Jelentősen zsugorodott a magyar mezőgazdasági ke­reskedelem többlete az Eu­rópai Közösséggel szem­ben. Míg korábban 900 millió dollárral több árut szállítot­tunk a nyugat-európai pia­cokra, mint amennyit be­hoztunk, ez napjainkra 200 millióra csökkent. Lassú gyarapodás Az elmúlt hónapokban 3 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, április végén 222,7 milliárd forint, azaz mint­egy 2,1 milliárd dollár volt. Az MNB-nél pénteken az MTI érdeklődésére el­mondták, hogy áprilisban a befizetések 32,56 milliárd forintot, a kifeztések pedig 29,54 milliárd forintot tet­tek ki a konverziókkal együtt. A lakossági devi­zaállomány az idén négy hónap alatt 18 milliárd fo­rinttal növekedett. Osztrák bútorgyár Elkészült Magyarország legnagyobb bútorgyára Körmenden. A 100 száza­lékban osztrák érdekeltségű cég az Ada Hungária Kft. tulajdona. A másfél milliárd forintból létrehozott gyár­ban kárpitozott bútorokat, ülő- és fekvőgamitúrákat készítenek majd. A vevőkö­rük 90 százaléka Ausztriá­ból, Németországból és Svájcból kerül ki. A konszolidációnak nem versenytársa a készpénz A baromfiágazatról Palkovics Péterrel A Cenzor Bróker jelenti a tőzsdéről Gyógyul a kárpótlási jegy A ConAvis Kft. tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi és Hitel­bank, a Hungavis Külker Rt., valamint a Hungavis Frankfurt. Korábban még a gazdasági tár­saság tagja volt a ConAgramma amerikai cég is. A csoport létre­jöttét az indukálta, hogy a ba­romfiiparunk csődbe került, és a két legnagyobb hitelező az ame­rikai társsal közösen arra vállal­kozott, hogy az ágazatot a vál­ságból kivezesse. A káefté megalakulásakor a tervek szerint 12 baromfifeldol­gozó tartozott volna a Con- Avishez, azonban különböző okok miatt a szám egyre zsugo­rodott, és jelenleg 4 üzem tarto­zik a vállalkozáshoz. Az üzemek csökkenése végül is az amerikai ConAgramát ér­dektelenné tette a gazdasági tár­saságban, ezért kilépett, üzletré­szét a másik három tulajdonos vásárolta meg.- Az amerikai fél kiválása érthető volt, hiszen a világ har­madik vagy negyedik legna­gyobb élelmiszer-forgalmazója - mondta Palkovics Péter, a ConAvis igazgatója.- A megyében melyik feldol­gozóknál érdekelt a vállalko­­zás?- Törökszentmiklóson és a zagyvarékasi feldolgozók tar­toznak hozzánk.- A törökszentmiklósit fel­számolják...- Igen, de szerződésünk van az üzemeltetésükre. Bérben dolgoztatunk fel szárnyasokat. A ConAvis feladata a cégek vagyonkezelése, illetve üzemel­tetése. A távlati cél az, hogy cé­günk további tulajdonrészeket szerezzen ezekben a feldolgo­zókban.- A ConAgrama kiválásával nem csökkent a tőkeerő?- A cég finanszírozója az OKHB, a Hungavis bonyolítja a kereskedelmet, és ezek a felada­tok nem változtak. Az amerikai kiválással lényegében nem csökkent a kft. ütőképessége, hiszen az ágazat válsága nem szakemberkérdés, hanem külső tényezők határozták meg. Keléti piacok elvesztése, de ezenkívül a túltermelési kapaci­tás a legfőbb indok. A feldolgo­zók árversenyének ellenére is a kapacitások kihasználatlanok voltak. Az árfolyampolitika is kedvezőtlen volt. Nem tudta le­követni a piacok versenyszerű változását, a támogatási rend­szer beszűkült, így a nemzet­közi piacokon versenyképtelen lett a magyar baromfi.- A keleti piacok igénylik a magyar árut...- A szovjet piacra 160-170 ezr tonna baromfit szállítottunk kölönböző konstrukcióban. A KGST megszűnésével az el­számolásos rendszer megszűnt, a közvetlen pénzlehívásos fize­tési módnak pedig nem voltak meg a feltételei. Ma van keres­let, és ez a kereslet gyakran fize­tőképes is. De sok esetben bar­­telüzlet.- A baromfiipar konszolidá­ciójába csak a Bábolna került be. Ez mennyire nehezíti meg a helyzetüket, illetve mennyire torzítja a piacot egy cég abszo­lút támogatása?- A versenyben előnybe ke­rül, hiszen több mint 2 milliárd forintot vagyontárgyak ellené­ben levesznek Bábolnáról, ezek a vagyonrészek terheltek is, te­hát kétszeresen kerül jó hely­zetbe, mivel a veszteség forrá­saitól is megszabadul, és a vesz­teségtől is. A mi integrációnk készpénzmozgásokkal, -fizeté­sekkel működik, és ezért poko­lian nehéz versenyezni a kon­szolidált céggel. Egy olyan oldallal, ahonnan mindig elveszik a terhet, na­gyon nehéz árakban verse­nyezni. A Hungavis Külker Rt. piaci volumene, illetve a tapasz­talat csak egy bizonyos mérté­kig jelent előnyt a piacon. Na­gyon hamar az ár dominál a ve­vővél, és ezért nehéz még kész­pénzzel is a konszolidált vetély­­társsal a piacon megküzdeni.- A mezőgazdaság pénztelen­sége miatt egy-egy ágazat sorsa az előfinanszírozottságtól függ. A ConAvisnak van lehetősége arra, hogy a termelési költsége­ket megelőlegezze?- Sajnos az előfinanszírozás lényegesen nagyobb léptékű, mint ahogy az elvárható lenne. Már a szülőpárok tartása is gyakran pénzügyi nehézségeket okoz. Az a gond, hogy a volt té­­eszeknek illetve a belőlük kivált gazdasági társaságoknak nincs bázisadatuk, mert új vállalkozá­sok, és ezért nem tudnak a ban­koktól hitelt felvenni. Ha mi azt akarjuk, hogy üzemeink működjenek, akkor nincs más választásunk, finan­szíroznunk kell az alap­anyag-termelést. Az élelmi­szer-ipari üzem nagyon drága, ha áll, és az alapanyag-beérke­zés programozásának is egyik módja a nevelés finanszírozása. Jelenleg nincs is alapanyaghiá­nyunk. Előfinanszírozásra 380-400 milliót fordítunk.- A ráfordításoknak megfe­lelő hozam képződik a baromfi­ágazatban?- Egyértelmű választ adni nehéz, de a ConAvis egyik tu­lajdonosa az OKHB, amelynek sok pénze „szorult” be a barom­fifeldolgozókba. És ha már azt elérjük, hogy ezek az üzemek nem állnak, hanem termelnek, a banknak már nyereség. A pro­fitérdekeltségen kívül ez is nye­reség. - span -A Budapesti Értéktőzsdét az elmúlt héten csökkenő tőzsde­index mellett gyér forgalom jel­lemezte. Csak a legutóbbi rész­vénycserékben részt vett papí­rokra bonyolítottak nagyobb forgalmat. A Danubius Hotels részvénye a héten az 1220-1280 forintos ársávban mozgott, de 1200 alatt, 1180 forinton zárta a he­tet. A napi 15-25 kötésből ki­emelkedik egy 61 milliós keddi kötés. A másik leglikvidebb rész­vény, a Soproni sörpapír árfo­lyama a hét folyamán egyenle­tes forgalom mellett csökkent 4600 Ft-ról 4500-ra. Viszonylag sok kis apró üz­letkötés jellemezte a Pick- és a Prímagáz-részvényeket. Előbbi most már 6700 Ft alatt, míg utóbbi 2250 Ft alatt cserél gaz­dát. A Domus stabilan 1800 Ft körül kel el, míg a Glóbusnak láthatóan nem tett jót egy szer­dai 50 milliós kötés, 2450-ről 2210-re csökkent a heti záróár. Megnőtt az ázsiója a Martfűi sörrészvénynek, jót tett ngki a közgyűlésen bejelentett 12,5%-os osztalék híre. Hét vé­gére már 3000 Ft-ot is megad­tak érte a növekvő számú ve­vők. Gyengélkedik viszont mind a forgalmat, mind az árat tekintve a Fotex (450 Ft), míg a Dunaholdingra nem volt egyet-A Tőzsdetanács Daiwa-MKB Rt.-t bízta meg a regisztráció elő­készítésével. Ez azért lényeges, mert a japán alapok, nyugdíjbiz­tosítók és egyéb befektetők ez­után vehetnek részt a BÉT-en fo­lyó kereskedelemben. A regiszt­ráció feltétele, hogy a BÉT iga­zolja: Magyarországon szabályo­zott körülmények között műkö­dik az értékpapírpiac. Be kell mű­ién kötés sem. A Zalakerámia (2500 Ft) és a Zwack Unicum (5400 Ft) tartja az árát, napi egy-két kötést regisztrálva. A hét főszereplője azonban egyértelműen a kárpótlási jegy volt, mely átvészelve az árhul­lámvölgyet, a választási kam­pánynyilatkozatokat, napi 60-70 milliós forgalom mellett a múlt heti záró 530 Ft-ról fo­kozatosan jött fel. Hét végén már 600 Ft-os kö­tések is születtek, végül 595-tel zárta a hetet. A tőzsdén kívüli kereskedelem főbb hírei: Chinoin-részvényekért már 480%-ot is ígér néhány bróker­cég, az Egisért 240-250%-ot, a Humánért 150-170%-ot. A jú­niusban tőzsdére kerülő In­­ter-Európa Bankért 145-155%-ot, nem látszik meg viszont a Balaton Füszért 100%-os vételi ajánlatán, hogy szintén bent lesz a tőzsdén jú­nius hónapban. Az OTP-törzs­­részvényre meghirdetett 75%-os vételi ajánlat szerint azok is jól jártak, akik nem ad­ták el a csere idején meghirde­tett 70%-on. Június 2-án kezdődik a 3,9 milliárdos Mol-törzsrészvény­­csere. Minimum öt napig tart a jegyzés, a magasnak számító 1:1 cserearány ellenére a papír nagy népszerűség elé néz. Gedei Tibor tatni a magyar értékpapírtör­vényt, a tőzsdei munka szabályo­zásáról szóló dokumentumokat, és a tagi szabályzatot, amely elő­reláthatólag őszre készülhet el. Miután megfelelő közvetítőket találtunk, szeretnénk, ha Nagy-Britannia és az USA tőzs­déi is hivatalos nyilvántartásukba vennék a BÉT-et - mondta Ro­­tyis József, a BÉT igazgatója. Cél a brit és az USA-tőzsde Vám- és adómentesen behozható Vám a szomszédoknál Mit takar a nem kereskedelmi mennyiség fogalma? A hivata­los meghatározás szerint: „a be­hozott áruk alapvetően a saját, illetve a családi szükségletek kielégítésére szolgálnak, nem lehetnek kereskedelmi mennyi­­ségűek.” A különböző árukból a következő tételek tartoznak a nem kereskedelmi mennyiség fogalmába:- egy személygépkocsi vagy lakóautó és egy tehergépkocsi vagy autó hozható be évente és családonként; 1 liter égetett sze­szes ital és 3 liter bor, továbbá 5 liter sör; 500 db szivarka vagy 100 darab szivar vagy 500 gramm dohány; 1 kilogramm kávé, tea, kakaó és valamennyi fűszer és fűszerkeverék. Egyéb termékekből az ár ha­tározza meg a vámtételt. A fenti keretek túllépése mi­att nem vámkezelhető árukat a határon visszatartják, ezeket a Magyar Nemzeti Bank hozzájá­rulásával vissza lehet vinni kül­földre, MNB-engedély hiányá­ban pedig fel kell ajánlani hazai értékesítésre. Az eladásból származó összeg 50%-át vám címén levonják, a másik 50 %-ból visszatartják az áfát és az egyéb költségeket. Az Ausztriába utazók szemé­lyes használati tárgyaikon kívül vámmentesen magukkal vihetik az úti célig vagy az első szállás­helyig szükséges élelmet is. Csirke-, nyúlhúst és halat csak, feldolgozott állapotban, kon­­zervek közül pedig csak a hőke­zeiteket engedik be Ausztriába. A tizenhét évnél idősebbeknek személyenként legfeljebb 200 cigaretta, 2 liter bor vagy ége­tett szeszes ital bevitelét is en­gedélyezik. Fényképezőgép, Filmkamera, hordozható magnó-, rádió- és televízióké­szülék lehet még az Ausztriába utazók úticsomagjában. Aján­dékot - dohány és égetett szesz kivételével - 400 schilling érté­kig lehet vámmentesen bevinni. Csehországba havonta csak egyszer engednek be 3000 ko­rona értékű, nem kereskedelmi mennyiségű árut, minden to­vábbi belépésnél 500 koronára csökken az értékhatár. A Cseh­országba utazóknál ne legyen fegyver, lőszer, kábítószer és tiszta szesz. Csehországból - nemes fé­mek, bélyegek, muzeális tár­gyak, régiségek kivételével - minden olyan terméket kihoz­hatnak a magyar utasok, ame­lyet igazoltan konvertibilis va­luta átváltásából vagy Magyar­­országon hivatalosan forintért vett koronáért vásároltak. Fontos tudnivaló: az itthonról engedély nélkül kivihető 10 ezer forint átváltásából szár­mazó, illetve a korábban meg­maradt koronáért vásárolt áru nem hozható ki Csehországból. Szlovákiában magyar útle­véllel korlátozás nélkül tartha­tunk magunknál forintot és konvertibilis fizetőeszközt. 100 szlovák koronát lehet igazolás nélkül átvinni, illetve behozni a határon, aki pedig nagyobb mennyiségű szlovák koronával rendelkezik, őrizze meg a be­váltáskor kapott bizonylatot. Saját szükségletre vámmente­sen 3000 korona értékű áru vi­hető be. A tilalmi lista gyakorlatilag megszűnt Szlovákiában, kizáró­lag a muzeális tárgyak, értékes régiségek kivitelét tiltják. Be­vinni nem szabad fegyvert, lő­szert, kábítószert, élő állatot, húst és gyökeres növényeket. Ukrajnába a különféle árukat 5000 dollár értékig lehet vám­mentesen bevinni, fegyver, lő­szer, kábítószer, muzeális érték kivételével. Kifelé csak akkor vámmentes az áru, ha azt kon­vertibilis valutáért vagy annak beváltásából származó pénzért vásárolták. Ettől eltérő esetben a vámot a helyszínen és dollárban kell megfizetni. Gazdasarok Időszerű növényvédelem Sűrűsödnek a mezőgazdasági munkák valamennyi kis és nagy gazdaságban. Ebben fontos szerepe van a növényvédelmi tevékenységnek is. A munkák tervezésekor, szervezésekor fi­gyelembe kell venni, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva - sze­rencsére - sokkal csapadékosabb az időjárás, így feltétlenül számítani kell azokra a kórokozókra is, amelyek a múlt évben nagy gondot nem jelentettek (peronoszpóra, varasodás). Almásokban és köpések­ben az egyik legveszélyesebb kórokozó a varasodás, szaporí­tóképleteinek szóródása meg­történt, az időjárás kedvező a fertőzések kialakulásához (pá­rás meleg időjárás, nedves le­vélfelület). Ezért ahol a tünetek nem jelentek meg, ott is ajánla­tos a megelőző kezelést végre­hajtani. Lisztharmatra fogé­kony fajtáknál a betegség elleni szert is alkalmazni kell. Az em­lítetteken kívül helyi megfigye­lésekre alapozva - ez egyéb­ként minden károsítóra vonat­kozik - számítani kell, és szük­ség esetén védekezni a taká­csatkák, pajzstetvek, levéltet­­vek, aknázómolyok és a most rajzó almamoly ellen is. Szilvafákon jelenleg a nagy tömegű levéltetű okoz gondot. A friss hajtásokat szívogatják, a kártétel után a zsugorodó le­veleken megjelenik a korom­penész is. A szívogatással oko­zott káron túl vírusbetegséget is terjesztenek, ezért nagyon fontos azok irtása. Folyamato­san rajzik és várható a szilvát károsító két gyümölcsmoly (keleti gyümölcsmoly és szil­vamoly) első nemzedékének lárvakelése is. Mivel mindkét kártevő szinte folyamatoan rajzik egész évben, a kezdeti fertőzések minél kisebbre tör­ténő csökkentése nagyon fon­tos. Ott, ahol az őszibarackfá­kon nem volt megfelelő keze­lés a levélfodrosodást okozó gomba ellen, nagy mértékű a levelek megbetegedése. Ezek a levelek le fognak hullani, amit a fák erősen megsínylenek. Továbbra is indokolt a beteg­ség, valamint a keleti gyü­mölcsmoly és a levéltetű elleni védekezés. Cseresznye- és meggyfá­kon védekezni kell a most rajzó cseresznyelégy és a levéltetvek ellen. Az erőteljesen hajtó szőlő védelménél nagy figyel­met kell fordítani a peronosz­póra és a lisztharmat elleni vé­dekezésre. A peronoszpórafer­­tőzés kialakulásához csapa­dékra, párás meleg időjárásra van szükség, ami az elmúlt idő­szakban adott volt. így az el­sődleges fertőzések kialakul­hattak. További fertőzések megakadályozására újabb ke­zelések szükségesek. Mivel a szőlő minden zöld részét képes megtámadni, lényeges, hogy a virágbimbók fertőzését meg­akadályozzuk. A lisztharmat hosszabb ideig tartó (10-15 nap) párás, meleg időjárásban már virágzáskor is megfertőz­heti a fürtöket, amely a kártétel következtében elhal. Későbbi­ekben a lisztes bevonat és a bo­gyók felrepedése jelzi a gomba jelenlétét. Mivel a kórokozó melegigényes, így párás kö­rülmények között a fertőzés járványossá válhat. Csapadé­kos, hűvös időjárásban lassúbb a terjedése. A fentiekből kö­vetkezik, hogy mindkét beteg­ség számára kedvező környe­zeti tényezők uralkodnak, ezért a járványveszély elhárítása ér­dekében rendkívül fontos az el­lenük való védekezés időben történő végrehajtása. Csapadé­kos időjárásban szépen fejlődik a burgonya is. A növényekre a keléssel egy időben igen magas egyedszámon telepedtek be a burgonyabogarak is, amelyek lárvakelése a napokban vár­ható. A lárvák ellen azok tö­meges kelésekor kell véde­kezni. A kezelés végrehajtása­kor fontos, hogy a burgonya legveszedelmesebb betegsége ellen, a fitoftóra ellen is véde­kezzünk. A betegség számára kedvező környezeti tényezők uralkodnak. Hagymában idő­szerű a hagymalégy és a pero­noszpóra elleni védekezés. A permetlébe tapadástfokozó szert is keverjünk. Az őszi búza kalászhányása folyamatos. A kedvező időjá­rásban hamarosan várható a vi­rágzás. Ez az időszak az egyik kritikus pontja a búzatermesz­tésnek. Megfigyelések szerint a kalászhányás és az azt követő időszak csapadékmennyisége, a csapadékos napok száma döntő a fuzáriumfertőzés kia­lakulására, annak mértékére. A kórokozó fertőzéséhez tizenöt C-fokos hőmérséklet, magas páratartalom, többnapos esőzés és az azt követő meleg együttes hatása kell. Ilyen körülmények között erős fertőzésre lehet számítnai, mivel a jelenlegi időjárás ehhez hasonló, a fen­tiek figyelembevételével a vi­rágzás körüli preventív véde­kezés szükséges. Feltételezéseink során egye­lőre még csak egy búzafajtán gócosan erős fertőzéssel meg­találtuk a sárgarozsda tüneteit. Ez az évek óta csak észlelési szinten található betegség a kora tavaszi és a jelenlegi ked­vező időjárásban további fertő­zéseket okozhat. Kasza Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom