Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-25 / 121. szám

1994. május 25., szerda Kultúra 5 A tévé képernyője előtt Ábel újra a képernyőn, megjelent ismét, de most már nem a rengetegből, hanem a városból érkezett! Oda is azért indult, akárcsak a hava­sokba, hogy kedves társával, Bolha kutyával keressék meg testvérét, Káint, aki a rosszat okozza neki, az Ábeleknek. / Abel újra Azzal veszi nyakába az or­szágot, hogy amerre jár, min­denütt a szegények és elnyo­mottak zászlaját fogja hor­dozni örökké - így köszönt el tőlünk az elmúlt év karácso­nyán a székelyföldi legény. Mi tagadás, csak örülhetünk újrajöttének, tiszta szép sza­vainak, góbésan csavaros ész­járásának, eredeti humorának, világba vetett nagy hitének. Az idegen filmek, főleg a sza­lontörténetekkel traktáló ame­rikai játékfilmek televíziós dömpingjében valami friss fuvallat ennek a székely ^fiú­nak a hangja, Tamási Áron elbűvölő szóvarázslata. A film érkezését nem verte nagydobra a televízió, szinte csendben jött pünkösd hétfő­jén, de hát megszokhattuk, ma másért verik a dobot a televí­zióban. Alkotó-rendezője Mi­­hályfy Sándor, aki a trilógia első részének megfilmesítését is elkövette, ha nem is vitatha­tatlan sikerrel, mégis illúziót keltőén. Ebben a második részben is a megkezdett utat járja: markáns hangütés, vi­szont kevesebb szín az árnya­latok megfestésében; Ilyés Levente, Ábel megformálója is hasonló erényeket és hiá­nyokat mutat a folytatásban, vadvirágos természetessége vonzóvá, kedvessé teszi, ugyanakkor túlzottan egysíkú, a lélek rezdüléseinek kevés nyomát érezni játékában. Mégis izgalommal várhatjuk a folytatást szombat este, mert Ábel „országolása” mélysé­gesen emberi barangolás a jó és a rossz birodalmában. Hazudni jó? Ahol bizony, az említett bi­rodalomban nem könnyű el­igazodni, lásd például a ha­zugságot. Mert hazudni any­­nyi, mint nem mondani igazat - gondoljuk egyszerűen. Ez pedig bűn, azaz a rossz közé sorolandó. Hogy létezhet jó hazugság is? - a fenti logiká­val képtelenség, pedig igenis van, amikor azzal teszünk jót valaki másnak, ha nem vágjuk szemébe keményen az igazat; vannak helyzetek, amikor nem szép megmondani a szín­igazságot. Sőt, az igazság ki­mondása ha sebeket ejt, meg­bocsáthatatlan. Aztán vannak kegyes hazugságok is, sőt meg lehet különböztetni a ha­zugság női és férfi változatát. Merthogy a női hazugság fi­nomabb, könnyedebb, ők művészei a színlelésnek, míg a férfiaké kidolgozottabb és súlyosabb. Ki gondolta volna, hogy nemek szerint is osztá­lyozni lehet a valótlan állítá­sát! Mindezt a Családmesék hazugságról szóló kétrészes összeállításából tudhattuk meg, szemléletes tálalásban, példákkal bizonyítván az ár­nyalatok sokaságát. Sokrétű fogalom elemzésére, felbon­tására vállalkozott a László Jánosné szerkesztette és Seres Tamás rendezte „mese”, képi­leg is gazdagon feldolgozva, s főleg a házastársak közötti megromlott viszonyból szár­mazó hazugságoknak szentelt bő teret, azzal a végső tanul­sággal, melyet általában is el­fogadhatunk: könnyebb oly­kor kimondani az igazat, mint fenntartani a hazugságot, amit közmondásunk is leszögez, párhuzamba állítva a hazug­ságot a sánta kutyával. Az ér­dekes, gondolatgazdag össze­állítás kár, hogy hírverés nél­kül, a péntek délutáni órákban került képernyőre, talán meg lehetne ismételni egy kedve­zőbb időpontban, megérné. Maradva a fogalmak köré­ben - közérdekű, sokakat érintő problémát ölelt fel a már megismert szórakoztató könnyedségével második adásában a Nagyvizit: az öregséget vette nagyító alá, az öregedéssel járó kérdésekre keresett válaszokat, kezdve a fogalom tisztázásával eljutva egészen addig, hogy gyakor­lati tanácsokkal is szolgáljon az öregség ellenében. Szólt az öregedés testi és lelki oldalá­ról, mert a kettő korántsem ugyanaz. Maradni fiatalnak, öregen Az öregedés igazi jelei nem az arcon megjelenő ráncok, hanem az, amikor a lélek kezd ráncosodni, amikor Illyés Gyulával szólva, aki teljes könyvet szentelt e folyamat­nak, Kháron ladikján címmel „a lelki öregedés, vagyis az igazi vénülés nem kis részben az új adottságok visszautasí­tása. Ha az alkalmazkodókép­telenség a testi vénülés elke­rülhetetlen előidézője, a lelki vénülés ellenszere épp az al­kalmazkodóképesség lehetsé­ges megújítása, az új adottsá­gok révén. Ez az öregedés tehát soha­sem jön akaratunk ellenére, s mégis kivédhetetlen? Csak akként, ahogyan a fáradtság. Helyesebben a belefáradás va­lamibe, mert megtörténhet kellemes és lelkesítő dolog mívelése közben is. Rengete­gen tudnak lelkileg fiatalok maradni. A gerontológiának (öregséggel foglalkozó tudo­mány) legsürgősebb feladata e szellemükben fiatalnak ma­radt véneknek testi működé­sét tanulmányozni” - eddig Illyés gondolatai. Szilágyi Já­­nosék magazinja minderre bőven szolgált példákkal, fő­leg a művészek világából: a 72 éves Bárdi György, a 79 éves Szabó Sándor és a 76 éves Perczel Zita lelki örökif­júságát ismerhettük meg. Az utóbbi, Perczel Zita a hasz­nosság érzését és gyakorlatát jelölte meg az öregedés elleni küzdelemben „harci eszköz­ként”. Láthattunk egyébként az összeállításban matuzsá­lemi ecuadoriakat, hallhattuk a világ legöregebb asszonyát, a francia Jeanne Clément-t, akit magas kora ellenére min­den érdekel, megdöbbentő képeket mutattak aggastyán törpékről, akik havonta egy évet öregszenek külsejükben, míg lélekben megmaradnak gyermekeknek; megjelent előttünk a 83 évesen újabb nyelvet tanuló Lomb Kató, a legtöbb nyelvet beszélő ma­gyar zseni és professzor Szentágothai, aki derűsen adott tanácsot kortársainak: legjobb, ha az ember fütyül az egészre, mármint az öreg­ségre. Aki pedig nem fogadja el ezt a játszi bölcsességet, fo­gyaszthat C-vitamint, melyre az agynak van szüksége, vagy ehet fokhagymát, de már szagtalan kapszulában, s távol tarthatja magát alkoholtól, kó­ros szenvedélyektől, káros fe­szültségektől, merthogy a Nagyvizit szerint mindez kés­leltetheti az öregedést. Mi több, a nevetés is használ; aki sokat nevet, keveset öregszik. Valkó Mihály Tóth József tanító naplója - 1865-ből (III.) Augusztus. 13. Vasárnap. reggelzés után én vendégeimet még hátra hagytam, elbucsuz­­ván_ tőlök, és Király Balázzsal és Ács Pistával elutaztam Tisza Sülybe, ők 5. szál fényűt vásá­roltak, én pedig 100x2 öles léc­­zet 6. fr 50 xr. 16 db duplalécz ló.xral darabját számítva 1 ft 56xr. 1000. db sindel 4rt. 50xr. - 5frt. előleget adtam Grosz Jam­­vel zsidónak, - Sülyi korcsmá­ban ebédeltünk tarisznyámból, és italra hárman elköltöttünk egyenként 80 xrt. Én meg láto­gattam Sülyi Kántortanitót is, ki betegen feküdt, megfürödtünk Király Balázszsal a Tiszában is, és naplement tájban indultunk el visszafelé, kocsin (Darázs Jánosé volt. Dabis Jóska volt a kocsis.) sokat tréfáltunk Kiséri Fodor Istvánt emlegetvén, és este 11. órákkor haza értünk, le­feküdvén. Augusztus. 15. Kedd. Nagy Boldogasszony napja. Isten ne vesse szememre nem voltam templomban, hanem a nőm testvéreivel bementem kocsin Berénybe 1/2 12-kor beszéltet­tem Bartsik Kapitány úrral, hogy cselekedjen már valamit hogy én fizetésemhez juthassak és megint csak azzal biztatott hogy Szombatig legyek türe­lemmel, majd akkor kijön Jákó­­halmára, és valami úton módon pénzhez fog juttatni. Elmentem Palotásékhoz, ott ebédelvén - ebéd után odajöttek Mercse Döme Patikás, és Sismis Józsi, és elmentünk eggyütt Rich­­valszki főorvos sógorékhoz, - ott zenézett az Apáti banda so­kan gyülekeztek oda - Bartsik Kapitány urnák megtetszett a szalmakalapom, és kért hogy adjam el neki, és nem akartam vele ellenkezni, és kifizette az Elment a cigányprímás ..Hosszas betegség után,.életé­nek hatvankilencedik életévé­ben kedden hajnalban meghalt Lakatos Sándor Liszt-díjas ze­nekarvezető cigányprímás - tá­jékoztatta a Magyar Távirati Irodát az elhunyt családja. Az elhunyt neves zenész temetésé­ről később történik intézkedés. (MTI) Boeing-méretben Oroszországban eredménye­sen tesztelték az első, Földön gyártott „repülő csészealjat”. A különleges repülőgépet, ame­lyet EKIP kódjellel láttak el, eredetileg katonai bevetésre szánták, most viszont kizárólag a teher- és személyszállítás ke­reskedelmi céljait szolgálja majd. Szeretnék exportálni is jó pénzért. Előnye: nincs szüksége kifu­tópályára, gyakorlatilag bárhol tud startolni és leszállni, még vízen is. A startnál és leszállás­nál légpárnát alkalmaz. A repü­lésnél hasznosítja szokatlan ae­rodinamikai formáját és azt, hogy fúvócsövei hatalmas toló­erőt képesek kifejteni. A Sprin­ger Külföldi Sajtószolgálat (SAD) információi szerint egy második, EKIP L3 kódjelű re­pülőgép kifejlesztésén is dol­goznak már. Ez alig marad el a Boeing 767 mérete mögött. 650 kilométeres óránkénti sebes­séggel 400 utast és 40 tonna terhet tud szállítani. Ferenczy Europress árát 1 .fort 20xr. oee. a maga fe­hér kalapját pedig ide kölcsö­nözte, hogy haza jöhessek benne. - ott a mulatság azután tartott esti 11. óráig, Basztti bá­csi mind elhuzatta darabokat amit csak tudtak, mert ott vótt Palotási Pista és Riszmer műér­tők. - volt táncz, daliás és sok ital pazarlás, mert nagyon sokan megfordultak ott. A mulatság után összepakolt a Doktor sógor nekem 4. darab könyvet, - és Fehérékkel eljöttem haza, ők Apátira menvén. Augusztus. 17. Csütörtök, reggel 2. órákkor már elindú­­tunk Tóth Palival, Szerencsés Tóniné is velünk jött Kisérig, ott a fogadóban a testvérinél felszálván mi pedig jókor oda érkeztünk Süly alá: 100 darab 2. öles léczet, 17. db dupla léczet, és 1000. db. sindelyt felpakol­tunk és elindultunk visszafelé, mire Jász Kisérre értünk 1/4 volt 2.re d.u. és ott a tarisznyá­ból ebédelvén minthogy rop­pant meleg volt ottan jó megál­lást tartottunk, 3. órákkor indul­ván onnan. Kiséren van olyan hatalmas fogadós, hogy a bor ivókat, ha nem tudják kifizetni rögtön a piparancsolt bor árát. kidobja a házból. - igy tötént az én ott létemben egy urasági ko­csissal is, aki különben meg ér­demiette, mert nagyon paran­csolgatott, és henczegett. D. u. 6. órára haza érkeztünk, mert Pali hajtott is nagyon, még is megáztunk egy kicsim, és a lo­vak csúszkáltak már a Horvát Pál tanyájánál. - lerakodván a kocsiról vacsoráztunk, és lefe­küdtünk békességben. Augusztus. 18. Péntek, reg­gel igen rosszul lettem, hány­tam és hasmenésem volt, és egész d.u. 5. óráig feküdtem el­hivattam az orvost is, ki azt a tanácsot adta az Isten áldja meg, hogy várjunk holnapig, hogy mire fejlődik a baj, majd akkor pracscsibál (praktizál). Estefelé felkeltem és kiültem, a bundát magamra vevén, ugyan ekkor Szerencsés Tóni a nagy kor­csmában muzsikáltatott és nagybn garázdálkodott, a miért is azután két bakter őtet meg­szalasztotta, és későbben össze­kötött kézzel a község házhoz kisérte. (miilyen jó lett volna most ha neje itthon van, nem történik rajta ez a gyalázat, mert akkor nem ivott volna. Augusztus. 19. Szombat, reggel a Kapitány ur hivatott a község házához, megszámoltuk a 2. bíróval, nekem járt volna 1863-ik évi junius utáljáig 133 ftx56xr (levonván a levonandó­­kat 84 ft) és ma íratott velem Kapitány ur egy nyugtát 60. ft. o.e. és azt ki is fizete a 2-ik biró megadtam neki mindjárt az 5 ft. amit julius 29-én búcsú előtt való nap kölcsönözött. - Kapi­tány ur a kalapját visszaköve­telte. - azután gyermekeket leczkéztem, és d. u. 4. órákkor kimentem a szőllőbe és a kerte­ket is meglátogattam, este va­­csoráltam egy kicsit, és nem tudtam elaludni éjfélutánig. Augusztus. 20. Vasárnap. Szent István Király ünnepe lé­vén a nagymisén voltam, - Ebéd után a nőmmel és Etelkával ki kocsiztunk az 1-ben a tanyára, (kocsi Deme Jóska.) Ott meg­bíztam egy dinnyész embert, Megyer... hogy őrizze a kuko­­riczámat törésig: leginkább az András birkájától és juhászától, mert már edig is sok kárt tett benne.' Onnan elmenjünk a dinnye­földre, és 1. zsákban dinnyét, másikban pedig dinnyehajat hoztunk a dinnyészektől, végre a kertnél megállapodtunk, és a szilvát feleérésében leszedtük, és pedig azért, hogy össze ne törjék miatta a fáját, mint már egy párral megtörtént. Este ... lefekvés. Augusztus. 22. Kedd.d.e. a községházánál a múlt évi nyári marhásznak Nagy P. Istvánnak fizettünk közösen Király Báláz­zál az 1863. évben kölcsönzött búzáért tartozásába. Én fizettem 6 ft. 56xr. o.e. s azután egy öles gödröt ástam 3. ásó nyomnyira, és ez meghordatik tamafölddel, hogy akármiféle gyümölcsfa haszonnal ültettethejsék bele. d. u. az ezen gödörből kihányott földet eltaligáztam a Tama al­jába töltésnek, és azután kimen­tem a szőllőbe, és gyomlálgat­­tam estig. Augusztus. 24. Csütörtök. reggel Kálmánnal és Julissal a dinnyeföldre mentem, és a ké­­riék kézi kocsijukon 26 db. dinnyét hozott haza a két cseléd - a csárda hídjáig én is toltam utánuk a kocsit, d. u. ismét ás­tam 1. gyümölcsfa ültetésre való gödröt, és azután a Tamára lejárást töltöttem esti 7 óráig, és 9.kor lefekvés. Augusztus. 25. Péntek, dél­előtt kisétáltam Darázs Pálék­­hoz a Tankó kertbe azon szán­dékkal, hogy a kölcsönadott 3. köböl búzát megkérjem, de D. Pál urat nem találtam otthon, és igy nem is említettem, - Darázs Pálné sorban kóstoltatta az al­­májait, hanem azt mondhatom, hogy egyik jelesebb mint a má­sik, mind ízére mint formájára és színére. D. u. a szőllőben gyomláltam estig. 9.kor lefek­vés. (Folytatjuk) Figyelsz ?! Hár csaknármat kell aludnod, és mcyus 28-án, szombaton olvashatod az Qj Néplap gyermekoldalát! ízelítő az elsőből: Nektek küldték Tiszafüredről $ A tiszaföldvári verselő # Pályázat nyereménnyel é Rejtvény é Játék $ Humor. És a következőkből: Diák alkotók - Alkotó Diákok $ Te is meg tudod csinálni! $ Bemutatkoznak a megye suliCjságj ai $ Szórakoztató olvasmá­nyok, érdekes történetek $ Programajánlatok 8 Játék $ Rejtvény. Hegyei gyerekekről-megyei gyerekeknek! Figyelsz ?! Ellenzéket is a parlamentbe! Ha az MSZP és az SZDSZ több mint kétharmados többséget szerez, csorbul a demokrácia! Az ellenzéknek akkor még az az ellenőrző szerepe sem maradna meg, amellyel beleszól­hatna a legalapvetőbb törvények (pl. Alkotmány, államforma stb.) megváltoztatásába. Támogassa jelöltünket, PetFOnyák Lászlót (MDF), aki eddigi munkájával bizonyította rátermettségét. (Politikai hirdetés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom