Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-03 / 103. szám

2 Körkép 1994. május 3., kedd Tárgyalások Szöul. Az Egyesült Ál­lamok felajánlotta, hogy május 19-én magas szintű tárgyalásokat kezd Észak-Koreával, ha az ázsiai ország addig lehetővé teszi atomlétesítményeinek teljes körű felügyeletét. Mint a szöuli külügyminisz­térium - nevének elhallga­tását kérő - illetékese el­mondta, a május 19-i idő­pont az amerikai-észak-ko­­reai munkacsoport múlt heti, New York-i találkozó­ján merült fel, ám Phenjan mind ez ideig még nem vá­laszolt az ajánlatra. Aláírás Tunisz. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi bizottsága felhatalmazta Jasszer Arafa­­tot, a PFSZ vezetőjét, hogy Izraellel aláírja a palesztin önigazgatásról szóló egyezményt. A PFSZ irá­nyító testületé egyúttal elha­tározta, hogy palesztin nemzeti hatalmi szervet hoz létre, amely az önállóvá váló területek vezető ható­sága lesz - jelentette az AP. Támadás Gázában Kairó. Automata fegy­verrel támadtak tegnap haj­nalban a megszállt Gáza-övezet déli részében egy izraeli járőrre - négy katona megsebesült, egy közülük súlyosan - adta hí­rül a jeruzsálemi rádió. Vezet az ANC Johannesburg. A dél-af­rikai választásokon leadott szavazatok 35 százalékának összeszámlálása után az Af­rikai Nemzeti Kongresszus (ANC) meggyőző fölénnyel vezet a Nemzeti Párt előtt - jelentette az AP. Az össze­számlált szavazatok meg­oszlása a következő: 1. ANC: 4 524 886 szavazat (57,9 százalék), 2. Nemzeti Párt: 2 050 846 (26,2 ), 3. Inkatha Szabadság Párt: 583 294 (7,5), 4. Demokrata Párt: 184 518 (2,4), 5. Pán­­afrikai Kongresszus: 98 011(1,3), 6. Afrikai Keresz­ténydemokrata Párt: 42 567 (0,5 százalék.) Örmény-azeri összecsapások Jereván/Moszkva. Le­von Ter-Petroszján örmény államfő és Babken Ararkc­­ján parlamenti elnök tegnap találkozót tart Karabah ve­zetőivel Örményország vagy Karabah valamelyik határ menti településén. A két vezető örmény állam­férfi már el is utazott Jere­vánból a találkozó helyszí­nére. Eközben folytatódtak az összecsapások az azer­­bajdzsáni területen fekvő, többségében örmények lakta hegyvidéki területen. Orosz fegyverüzlet Bonn. Oroszország két­száz MIG-29 típusú harci gépet akar eladni Németor­szágnak alkatrészekkel együtt, nagyon olcsón, ösz­­szesen négymilliárd márká­ért - közölte a Focus című müncheni hetilappal Manf­red Opel, a bundestagbeli SPD-frakció katonapolitikai szakértője. A vételárat Bonn nem fizetné ki, hanem a négymilliárd márkát leír­nák az orosz adósságból. Vandálok a repülőtéren Frankfurt. Maszkos is­meretlenek támadtak vasár­nap délután a frankfurti re­pülőtér egyik kifutópályá­jának őreire, jelentős anyagi károkat okozva - közölte a helyi rendőrség szóvivője. A 40-50 fekete kámzsás is­meretlen először Molo­­tov-koktélokkal felgyújtott egy régebbi átjárókaput, és lángra lobbantott néhány elektromos elosztószek­rényt. Zavarokat okoztak a repülőtér biztonsági rend­szerében is. Robbanások Szarajevóban Tűzharc szerb és ENSZ-katonák között A Hírős Piért Kereskedelmi Kft. nagykereskedelmi lerakata és raktáráruháza megnyitotta kapuit a kiskereskedők, vállalkozók és valamennyi intézmény vásárlói előtt. Háztartási papíráruval és az irodatechnika teljes választékával várja vásárlóit. (Fotó: Bakos J.) A Fidesz nem akar csalódottságot okozni Nem lesz kolbászból a kerítés Előmajálist rendezett a Fi­desz Jászberényben. A kelle­mes, könnyed, vidám nap a fia­taloknak szólt. A politika is helyt kapott a programban, jót beszélgetett az érdeklődőkkel mikrofon, színpad s minden külsőség nélkül Deutsch Ta­más, a Fidesz alelnöke. Eszmecserénk azzal kezdő­dött, milyen új kormányra van esélye az országnak.- A jelenlegi konzervatív kormánynak egy liberális és egy szociális alternatívája van. Ä választások alkalmával tulaj­donképpen az fog eldőlni, me­lyik váltja fel a mostani koalí­ciót. Szerintem megvan az esé­lye a tisztán liberális blokk kormányra kerülésének. A Fi­­desz-SZDSZ-Agrárszövetség- Liberális Polgári Szövetség - Vállalkozók Pártja együtt meg­szerezheti a képviselői helyek 55 százalékát.- A ’90-es választások után csalódás következett be. Nem ilyen politikát s közéletet szeret­tünk volna, s nem ilyen rossz gazdasági helyzetet. A mostani kampányban ismételten nem hangzik el, hogy nem lesz itt egyhamar tejjel-mézzel folyó Kánaán. Szerintem nagyon ne­héz 4 év következik, bárki lesz kormányon. Mi erről a vélemé­nye?- Való igaz, a kampányban --senki sem emlegeti, hogy nehéz évek várnak ránk. Különbség viszont lesz. ’90-től ’94-ig kilá­tástalanul nehéz éveket élt meg az ország. A következő 4 év vi­szont perspektivikusan lesz ne­héz. Aki most a sikerpropagan­dát folytató pártok ígéreteinek hisz, az hamar újra csalódik. S ez az újabb csalódás már tragi­­kusabb lesz, mert másodszor is rosszul dönteni nem kellemes. Megrendülhet az emberek bi­zalma a demokratikus alapin­tézményekben. Aki most siker­­propagandát folytat, az hülyé­nek nézi a választót.- Mit tart ön a perspektiviku­san nehéz 4 év során megvaló­síthatónak?- Az embereknek érezniük kell, hogy előremegy az ország, apró lépésekkel, nem mindenki számára, s nem egyszerre, de történnek elmozdulások. Lesz­nek rétegek, melyek érezni fog­ják, kicsit jobban élnek, mint korábban. Például a vállalko­zóknál otthagyjuk a nyereséget, ha beruházásra fordítják. Ha munkahelyet teremtenek, fiata­lokat alkalmaznak, újabb ked­vezményt kapnak. Ha a gazda­sági növekedés elindul, csök­kenhet a munkanélküliség, lesznek 10-20-50 ezren, akik jobban élnek. Ha sikerül az inf­lációt 15 százalék alá szorítani, az jelentősen könnyít majd a családok gondjain. A Fidesz a 70 év felettiek és a minimál­­nyugdíjjal rendelkezők számára az értékállóságot szeretné bizto­sítani. A nyugdíjasok széles ré­tege fog javulást érezni. Nem minden nyugdíjas, de a legrosz­­szabb körülmények közé „sül­lyedtek” igen. Nyilván lesznek, akik nem érzik majd az előrejutatást, lesznek elégedetlenek. A jelen­legi helyzetből nem lehet egyik napról a másikra kilépni. Idő kell, hogy a dolgok helyükre kerüljenek. Viszont a perspek­tíva ehhez megvan a Fidesz programjában. K. E. Május harmadikán 10 órától a jászapáti művelődési házban Orbán Viktor találkozik sza­vazóival. Ezen a napon délután háromtól Törökszentmiklóson, a zeneiskola nagytermében be­szélhetnek a Fiatal Demokraták Szövetségének elnökével. Fergeteges kampányzáró be­szédre számíthatnak azok, akik elmennek ma 18 órakor a szol­noki Szigligeti Színházba. Ven­dég lesz a Kaláka együttes; ott lesz a Pa-Dö-Dö, Eperjes Ká­roly, Mucsi Zoltán és Szalay Sikeresen zárult a gázszerelő-tanfolyam Tiszafüreden Újabb esély a munkához A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ közösen a helyi 630. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézettel 1993-ban meghirdetett egy tan­folyamot, amelyen a füredi és Füred környéki munkanélküliek részére lehetővé tették, hogy gázvezeték- és -készülékszerelő szakmában szakmunkás-bizo­nyítványt szerezzenek. Az eredmény igazolta az elő­zetes várakozásokat. Csupán ketten kényszerültek pótvizs­gára. A sikeres tanfolyamzárók­nak csak egy kérdése maradt: el Új digitális telefonközpont Új digitális telefonközpon­tot adtak át tegnap Budapesten. A berendezés a Ferenc Távbe­szélőüzemhez tartozó XIX. ke­rületi előfizetőket szolgálja ki. Az új központ a Matáv Rt. és a kispesti önkormányzat között megkötött önerős telefonfej­lesztési megállapodás alapján ez év június harmincadikéig tí­zezer telefon bekapcsolását biztosítja. Tegnapra virradóra újra rob­banások hallatszottak Szaraje­vóban. A város muzulmán és szerb szektorát elválasztó ha­tárvonalnál csapódtak be gráná­tok, egyelőre nem tudják, me­lyik fél nyitott tüzet. Jacques Lanxade tengernagy, francia vezérkari főnök vasár­nap este Szarajevóban megbe­szélést folytatott Michael Rose tábornokkal, a boszniai ENSZ-erők parancsnokával, s a tanácskozáson állást foglalt amellett, hogy a jövőben el kell kerülni a légicsapást, s tárgya­lóasztalhoz kell ültetni a szem­ben álló erőket. A boszniai rendezéssel kap­csolatban a közelmúltban nem volt már egység a francia és a brit katonai vezetés között: Franciaország nem akart kato­nákat küldeni Gorazdébe, mert féltette őket a szerb megtorlá­soktól. Utóbb mégis érkeztek francia kéksisakosok is a Drina-parti városba. Mostar közelében életét vesz­tette két amerikai újságíró, egy harmadik megsebesült, amikor autójuk aknára futott. * A boszniai szerb hadsereg vasárnap megerősítette, hogy tűzharc alakult ki Tuzla mellett az ENSZ-erők és a szerb csapa­tok között, de azt állítja, a kék­sisakosok a muzulmán erőkkel közösen támadtak rá a szer­bekre, s ezért az ENSZ-csapa­­tok egyik meg nem nevezett tisztje félmillió márkát kapott a muzulmánoktól. Manojlo Milovanovic, a boszniai szerb hadsereg vezér­kari főnöke közölte, a támadás során 9 szerb katona meghalt, öten megsebesültek. Milovano­vic tábornok szerint a tuzlai re­pülőtérhez legközelebb lévő szerb csapatokat érte támadás, méghozzá azért, hogy a szerb fél tüzet nyisson a tuzlai repülő­térre, s ennek alapján követelni lehessen a nehézfegyverzet 20 kilométerre történő visszavoná­sát. A támadás - hangzik a szerb közlemény - a legjobb bi­zonyíték amellett, hogy a szerb hadsereg jogosan ellenezte harckocsik állomásoztatását a tuzlai repülőtérnél, s egyúttal bizonyítja az ENSZ-erők egy­oldalú és nyílt részrehajlását a muzulmánok javára, ami komo­lyan kétségbe vonja békemisz­­sziójukat, s ami a háború inter­­nacionalizálódásához vezet. A boszniai szerb vezérkari főnök a közleményben megem­líti, hogy a szerb erőknek most joguk lenne bárhol visszacsapni a támadókra, de ezúttal nem él­nek ezzel a jogukkal. A közle­ményben itt a nemzetközi hadi­­jogra hivatkozik Manojlo Milo­vanovic tábornok, aki azzal tette ismertté nevét, hogy ő kezdte meg Gorazde ágyúzását. Főiskolai napok Jászberényben Hat képviselőjelölt közös fórumon Tegnap megkezdődött a főis­kolai napok egyhetes program­­sorozata a Jászberényi Tanító­képző Főiskolán. Az első rendezvény azonnal nagy sikert aratott, a főiskola válogatottja döntetlent játszott fociban, a Lehel HC hokicsapat profi jégkorongozóival. Este a főiskola kollégiumá­ban politikai fórumra került sor. A diákok meghívták az 1. számú választókerület képvise­lőjelöltjeit egy beszélgetésre. A tizenegy jelölt közül hatan vettek részt ezen: a Fidesz, a KDNP, az MSZP, az MDF, a Független Kisgazdapárt és a Történelmi Kisgazdapárt je­löltje vitatkozott, beszélgetett a fiatalokkal. A diákok arra voltak kíván­csiak, hogy a jelöltek mennyire ismerik a tanítóképzést, a főis­kola gondjait, bajait, s mit te­hetnek vagy mit kívánnak tenni a fiatalokért. A jelöltek ezzel szemben sa­ját elképzeléseiket és jövőbeli képviselői munkájukat ismeret­­ték. Érdekes beszélgetés alakult ki így is, mely minden bizony­nyal nem volt haszontalan. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez volt az első eset a megyében, hogy egy vá­lasztókerület eltérő elveket valló képviselőjelöltjei, ha nem is mindnyájan, de legalább többségükben egy asztalhoz ül­tek, s közvetlenül ütköztették elképzeléseiket. A vásáron vár a Tiszainform Csipkeveréssel, hímzéssel mutatkoznak be Túltekintenek a megyehatáron Találkozás Orbán Viktorral Ferenc. A műsort Várhegyi At­tila vezeti. A választópolgárok találkozhatnak a hármas és a négyes országgyűlési választó­­kerület jelöltjeivel, M. Román Bélával és Bállá Györggyel.- Ha olcsón szeretne hozzá­jutni kedvenc gyümölcséhez, akkor vásároljon Orbán Viktor­tól - hirdetik a fiatal demokra­­ták Kedden 13 órától 13.30-ig a szolnoki piacon, 16.15-től 17 óráig a törökszentmiklósi pia­con 50 forintba kerül a narancs. Önálló standdal jelenik meg a II. szolnoki nemzetközi kiállítá­son és vásáron a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat. Mint Szilágyiné Katona Hona irodavezető lapunknak elmondta, egy 18 négyzetméte­res stand áll majd rendelkezé­sükre a sportcsarnokban. Ide­genforgalmi vállalkozók, a fa­lusi turizmus megyei egyesülete és más megyék Tourin­form-irodái fogadták el a meg­hívást a standra. A kiállítás idején mindennap más iroda és vállalkozó mutat­kozik be. A falusi turizmus egyesületet pedig mindennap más tag képviseli. A Tourin­­form-irodák közül a váci, a szé­­csényi, a kecskeméti képvisel­teti magát. Sokan nem jöttek el, hanem prospektusokat küldtek a tevékenységükről, az ajánlata­ikról. A megye életéből a Tiszain­form a kiállításon a népi kéz­művességet akarja kiemelten bemutatni. Kunhegyesről és Túrke véről a hímzést, a csipke­verést, a fafaragást mutatják be az érdeklődőknek. A más megyéből meghívott vendégek lehetővé teszik, hogy a megye idegenforgalmán, lát­ványosságain is túltekintsenek. Igaz, hogy a kiállításon elsősor­ban a megye mutatkozik be ide­genforgalmi szempontból, de a szolnoki és a megyebeli érdek­lődőket is várják, nekik is tud­nak újdonságokkal szolgálni. A kiállításon mutatják be a me­gyéről készült idegenforgalmi videofilmét. A Maharttal és a Malévvel való jó kapcsolat lehetővé teszi, hogy a kiállítás idején kedvez­ményesen árusítsanak repülő- és hajójegyet. A kiállításra kül­földről és belföldről több uta­zásszervező irodát is meghív­tak. P. É. Nyolcmilliós beruházás a Szolnoki Papírgyár Kft.-be A vállalat nem szűnik meg tudnak-e helyezkedni új képesí­tésükkel? Papp Sándor, a megyei mun­kaügyi központ tiszafüredi .ki­­rendeltségének munkatársa ez­zel kapcsolatosan biztató hírek­től tájékoztatta lapunkat: „Öt végzős hallgatónak van már munkaajánlata. Reméljük, hogy a többiek számára is segítséget tud nyújtani az új szakma. To­vábbi terveinkben szerepel, hogy ősztől, szintén a szakmun­kásképző intézettel közösen más szakmákban is átképző tanfo­lyamokat tervezünk.” (Folytatás az 1. oldalról) A megrepedt hengerpalást ki­javítására több alternatíva ki­dolgozása közben is biztosra le­hetett venni, igen komoly ösz­­szeg szükséges ahhoz, hogy a termelés újrainduljon. Ez lé­nyegében a kft. további jövőjét is meghatározza, ugyanis ha nincs meg a szükséges pénz a javításra, akkor rövidesen a le­állás és a cég bezárása követke­zett - volna. Ma már csak volna, ugyanis egy „huszárvágással” sikerült a reménytelennek tűnő helyzetet megoldani, s a 20-25 millió fo­rintos beruházás költségét nyolcmillióra csökkenteni. Eh­hez kellett a Papíripari Vállalat (PV) anyagi segítsége mellett az is, hogy egy leszerelt kartongép nagyhengere beépíthető legyen a szolnoki II. gép elromlott hengerének helyére. Magát a hengert már a kft. megvásárolta a budafoki gyártól, illetve to­vábbi tárgyalások is folynak egyéb alkatrészek megvásárlá­sára. Hozzá kell tenni, hogy a szolnoki céghez a henger jelké­pes összegért került. Egyben a Szolnoki Papírgyár Kft. veze­tése anyagi segítséget is kért a PV-től a javítás megvalósításá­hoz, melynek összegét 8 millió forintban jelezték. „E segítséget biztosítom számukra, a folya­mat elindult. Ha semmilyen komplikáció nem következik be, akkor a félév végére a javí­tás befejeződhet, s júliustól megindulhat a termelés” - vála­szolta lapunk kérdésére Déváid László, a végelszámolás alatt álló Papíripari Vállalat veze­tője. Hozzátette, hogy a javí­tásra azért kell áldozni, mert ez az a gép, melynek termékeire eddig is volt, és várhatóan ez­után is lesz kereslet. Az is biztos - bár a piaci helyzet egyre nehezebb -, hogy a cég még néhány évtizedig dolgozik majd. „Ugyanakkor addig nem célszerű a privatizá­cióval foglalkozni a kft. eseté­ben, míg a részvénytársaság helyzete nem rendeződik végle­gesen” - fejtette ki nézeteit Dé­váid László. Az egyébként április 1. óta ÁVÜ-felügyelet alá tartozó kft. majdani meghirdetése alapve­tően az rt. újraindításától, illetve további működésétől függ, bár az már most megjósolható, hogy nem tolonganak majd a befektetők a cégért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom