Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-03 / 103. szám
1994. május 3., kedd Hazai tükör 3 0 (is) sok tapsot kapott Bemutatjuk az első udvarhölgyet Mezőtúron, a város népzenei hagyományaihoz híven május 1-jén az idén is megrendezték a Városi Szabadidő Központban az iskolai népdalénekesek megyei versenyét. A fellépő 28 versenyző szebbnél szebb népdalaival nagy sikert aratott, bizonyítva, hogy otthoni környezetükben, iskolájukban ma is él a magyar népdal, s szebbé teszi az éneklők és a hallgatók életét is. Az egyes kategóriák nyertesei: 1. alsó tagozatosok: Merlics Borisz (Túrkeve, Petőfi S. Általános Iskola), 2. felső tagozatosok: Kovács Tímea (Mezőtúr, Kossuth Úti Általános Iskola), 3. középiskolások: Monoki Mariann (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium), Kötél Mónika (Mezőtúr, Kereskedelmi Szakközépiskola). Pályázatok A határidőig 13 szakember jelentkezett a MÁV Rt. vezérigazgatói posztjára kiírt pályázatra - mondta Berényi János, a MÁV Rt. miniszteri biztosa az MTI-nek. A pályázatok alapján a jelentkezők egyike sem felel meg teljesen a feltételeknek, a miniszteri biztos azonban a döntés előtt személyesen is meg kíván ismerkedni ajelöltek némelyikével. Akadt a megyei szépségverseny döntőjében egy vörös hajú, jobban mondva annak minden árnyalatát a frizurájában viselő magas, ifjú hölgy, aki mindahány bevonulásakor nagy tapsot kapott. Akár utcai, akár ünnepi ruhában jelent meg a színpadon, akár anyagtakarékos fürdőrucijában lépkedett a kifutón. Egyébként a szigorú zsűri őt választotta az első udvarhölgynek, és ez a cím a megye szépeinek vetélkedésében végül is a második helyezést jelentette. Németh Ingridnek hívják, életkorát a kártyában a szerencsés szám jelzi. A Bak jegyében született január 11-én, így a legsajátosabb vonásai közé tartozik: megértő, segítőkész, kompromisszumokra hajló. A szeme zöldesbama, meglévő 172 centijéhez pedig 52-54 kiló társul. Vékony, izmos, hajlékony, mintegy bizonyítva: évekig balettozott, versenyszerűen tornászott. A Tiszapartiban érettségizett, ezt követően fél évig Pesten tanulta a népibőrös-szakmát, de ez végül nem nyerte el a tetszését. Jelenleg a Philips-Morris cég háziasszonya Dél-Pest megyében, a munka évente százhuszonöt nap elfoglaltságot jelent. A többi időben szabad, ezért ha hívják, szívesen szerepel divatbemutatókon, és táncolni is nagyon szeret. Több színpadi A felvétel kedvéért az asztal tetején táncban, bemutatón fellépett már. Ami a díjait illeti, a második helyezésért kapott egy kétszemélyes, egyhetes budai utat, teljes ellátással. Az esetleges jelentkezőkkel ezúton közöljük: ne fáradjanak, hiszen van kivel utaznia. Az úton kívül egy különdíjat is átvehetett, ez némi készpénzt jelentett. Hogy néhány sajátos dolgot is említsek róla, kedvenc étele a milánói makaróni, pizza; kedvenc színei pasztell ámyalatúak; évszaka: a nyár; sportja: a torna meg a tánc, hiszen részben az is sportnak tekinthető; férfitípusa: aki jóval magasabb nála, mondjuk 190 centi körüli. Arra a kérdésre, hogy tíz év múlva, amikor 31 múlik, miképpen képzeli az életét, ezt válaszolta: Legyen vendégünk a SZOCIALISTA PÁRT zászlóshajójának VITORLABONTÁSÁN Útirányunk adott, hisz Európa balra van! Úticélunk ismert, a "Modern Demokratikus Magyarország"! Útitársainkról még többet megtudhat 1994. május 4-én szerdán, 17 órától, Szolnokon, a Széchenyi-lakótelep Sportcsarnokában. A szélirány és a hullámzás változhat, de kormányozni a nehéz körülmények között is lehet másként, lehet jobban! Találkozzunk! A műsorban fellépnek: Maksa - Orbán - Ayala humoristák Szolnoki Big Band Dudás Zoltán egy szál gitár KÁPA együttes INTEGRÁL együttes Juszt László beszélgetőtársai: Szekeres Imre mszp aleinök Nagy Sándor mszosz elnök Kis Péter BIT elnök Pécsi Ildikó színművésznő Iváncsik Imre MSZP Szolnoki a 3. sz. választókörzet Szervezetének jelöltje elnöke Az SZDSZ javasolta Dr. LOTZ KAROLY 13.563 ES 13.655 SZ. JAVASLATAI: Munkahelyeket teremtő adó- és befektetési kedvezményeket 1994-ben. Ők leszavazták. (Politikai hirdetés) lesz férjem, két gyerekem, jegy kisfiú és egy kislány, bár végül is nem az a lényeg, hanem egészségesek legyenek. A hajam valószínű rövid, fekete, és nem hanyagolom el a testedzést sem, magyarul vigyázok az alakomra. Szóval nálam első a család meg az egészség. Azt még nem döntötte el, hogy mint a megye második legszebbje, július végén Abádszalókon indul-e a Tisza-tavi szépségversenyen, mert ez attól függ: itthon lesz-e. Ugyanis nyárra egy hosszabb balatoni kiruccanás, ha úgy tetszik, üdülés várja. Nem máshol, mint a magyar tenger fővárosában, Siófokon ... D. Sz. M. (Fotó: Bakos J.) Igedo Companysajtótájékoztató Idei divatvásárairól és marketingtevékenységéről tartott sajtótájékoztatót tegnap a világ legnagyobb divatvásár-rendezője az Igedo Company Budapesten, a Kempinski Hotelben. A cég által rendezett düsseldorfi divatvásárok. ^jtű, lebetpsqgejpjt, a magyar gyártók és tervezők is egyre gyakrabban használják ki, itt készítik elő belépésüket a nemzetközi piacra. A következő hónapokban öt nagy nemzetközi divatvásár várja a kiállítókat, a szakmai és nagyközönséget. A düsseldorfi székhelyű cég megrendezi a FirstView, a CPD, az Igedo New Collection, az Igedo Dessous, valamint a Moda Berlin kiállítást. A düsseldorfi divatvásárok jelentőségét jelzi, hogy tavaly több mint 7300 résztvevőjük volt a világ 47 országából. Keddi jegyzet fa A giliszta ára Ugyanezen a helyen írtam tavaly szeptemberben: „Bizonyos munkakörökben az etikai követelmények nincsenek tekintettel életszínvonalra, rendszerváltozásra, bérbeállásra. Valljuk be őszintén: legtöbbször nem is az utóbbi miatt maradnak munkahelyeiken az emberek. Az eset a tanári pályáról való." Áz egyszerre bonyolult és egyszerű eset ismertetéséhez meglehetősen vegyes érzelmekkel, sokáig farkasszemet nézve a fehér papírral láttam akkor hozzá. Mára, miután az ugyancsak közvetetten hozzám kerülő, immár lefutott bírósági per aktacsomagjából ez kitűnik, szívszorítóan tragikomikus színezete is van az ügynek. A tiszaörsi pedagógus házaspárt, Szabó Lászlót és feleségét a Szolnoki Munkaügyi Bíróság ez év január végi ítéletében pervesztesként elmarasztalta, és jóváhagyta az iskolaigazgató felmentési határozatát - ezt követően adta be a házaspár a bírósági keresetlevelet amit így indokolt: ..Pedagógus munkakörükhöz és beosztásukhoz méltatlan magatartást tanúsítottak, a pedagógusokkal szemben támasztott etikai követelményt megsértették.” Bonyolult az eset, mert a tiszaörsi tanár házaspár, beleesve a kisegzisztenciák meggazdagodási kísérletének csapdájába, szeretett - és mások: szülők, kollégák véleménye szerint szakmailag jól gyakorolt - pedagógushivatásuk feladásával kellett hogy fizessen kalandozásáért, vétségéért. Ugyanakkor egyszerű is lehetne az eset, mert ma már gyakori, hogy pedagógusok főhivatásúk gyakorlása mellett, anyagi helyzetük javítása érdekében, vállalkozásokat indítanak, ilyenekhez csatlakoznak. Egy vállalkozási igazolvány kiváltása nem igényel többet félnapos utánajárásnál. Amiért mégsem egyszerű a dolog, annak oka az, hogy az örsi tanár házaspár megfelelő tőkefedezet nélkül egyenesen kft.-t alapított, amely köztudottan tőkeigényes gazdálkodási forma. Innen kezdve válik duplán is tragikomikussá az ügy. Egyrészt, mert belekerültek abba az országosan is csődöt mondott biogiliszta-tenyésztési láncolatba, amely azóta bizonyítottan több családot tönkretett, s amely nyomán már öngyilkosság is történt. A bírósági iratokból legalábbis az tűnik ki, erre alakult a kft., illetve ehhez is kapcsolódott. Másrészt rövid időn belül kellett nekik nagyobb pénzmennyiségre szert tenni, amit tanítványaik szüleitől kértek kölcsön. A kölcsönöket, volt. hogy százezret, sorozatosan az adott határidőn túl, késve adták meg, akkor is az iskolaigazgató, a polgármester nyomatékos felszólítására, mivel hozzájuk fordultak panaszra helybéli hitelezőik. Ezekkel a kölcsönkérésekkel adták a sorozatos öngólokat maguknak, váltak hitelt vesztett vállalkozóvá, pedagógussá a faluban. Tartozásaikat magánügynek tekintették, holott nem tekinthető annak, munkájából eredően, egy tanár, orvos, közhivatalnok, újságíró - de sorolhatnánk még egyéb foglalkozásokat - esetében, hiszen emberekhez kötődő közszolgálati tevékenységről van szó, amely függőségi kapcsolatot, kiszolgáltatottságot, korrumpálódást eredményezhet. fása__ .megí'ftéletét a munkaügyi bíróság. Ebbőlidézek égy részletet: „Mivel a munkáltató hivatalosan tudomást szerzett felperesek tartozásairól, nem minősíthetők ezen tartozások magánügynek. A bíróság a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése jogosságának megítélésénél döntő súllyal értékelte, hogy felperesek a tanítványaik közeli hozzátartozóival anyagi függőségi viszonyba kerültek, illetőleg tartozásuk állt fenn velük.” Nagy a kísértés szakmák tucatjában a tiszaörsi példához hasonló elcsábulásra, amiért drágán megfizetett a házaspár. A piacgazdaság mindenkit befogad. Hivatásunk védelmében nem árt azonban mérlegelni: mit, miért kockáztatunk. Simon Cs. József Minden maradt a régiben A cél nem ugyanaz A Tisza Mozi Kft. és a megyei önkormányzat is törekszik valamire A minap szokatlan, de rendkívül rokonszenves módon nyilvános tanácskozást hívott össze Demeter István, a Tisza Mozi Kft. vezetője. A tanácskozás témája egy üzlet volt. Nemrégiben kiderült, hogy a megyei moziüzemi vállalat (Szolnokfilm) nem tudja ellátni a megye mozijait műsorral, ezért a megyei önkormányzat szóban felkérte erre a Tisza Mozi Kft.-t, lássa el a szolgáltatást. A megye vállalta, hogy ennek fejében térítésmentesen biztosítja azokat a feltételeket, amelyek az effajta működéshez szükségesek. Ez csak részben történt meg, a feleknek nem sikerült összehozniuk egy szerződést sem. A tarthatatlan állapot feloldására is szolgált volna a Tisza moziban megtartott tanácskozás, ahol Demeter István mellett ott volt munkatársa, Knaver Ferenc, Jenei László, a megyei önkormányzat képviseletében, Kálmán András az InterComtól és Tóth Béla az UlP-től (filmforgalmazók) és Géléi Józsefné, a Filmszínházakért Alapítvány kuratóriumának elnöke. ' Az alapítványt a megye hívta létre, számláján egyelőre egy fillér sincs, pénzt a megye elképzelései szerint a Szolnokfilm elavult műszaki vagyonából kíván teremteni. Az alapítvány megalakulása után harminc nappal a számlájára kellett volna kerülnie a minimum százezer forintnak, s talán szándékosan, de kivenni a Tisza Mozi Kft. kezéből eddig részben is megvalósult elképzeléseit, nevezetesen a megye filmszínházai egy régión és egy rendszeren belül együttműködve, a Tisza Mozi Kft.-vei, azon keresztül a filmforgalmazókkal - tiszteséggel és pontosan - el tudja látni a megye minél több települését jó műsorral. Erről beszélt Demeter István, a mondandójában azonban megjegyezte, valószínűleg a kft. és a megye álláspontja nem fog közeledni ebben a kérdésben, mire Jenei úr felvonta a szemöldökét. Aztán felhívta a figyelmet arra, ami a meghívóban szerepelt, miszerint itt szakmai tanácskozásnak kellene folynia a szolgáltatás további helyzetét illetően. A megyei önkormányzat a Szolnokfilm után maradt vagyont nem akarja másra használni, ezért hozta létre az alapítványt, mely támogatná a filmellátást. A jelen lévő filmforgalmazók mindketten elégedettségüket fejezték ki a Tisza Mozi Kft.-vel fennálló korrekt és pontos munkakapcsolatukat illetően. BG \ Az SZDSZ-kormány megvalósítja Munkahelyeket teremtünk adókedvezményekkel, befektetés-ösztönzéssel.