Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-09 / 83. szám

1994. április 9., szombat s' Álláspontok 5 Szombati jegyzet Őrzöm a kopogtatócédulám Tegnap este némi csalódottsággal és keserű szájízzel betettem az íróasztal fiókjába az addig készenlétben tartott kopogtatócédulám. Oda, a ’90-es mellé. Megmaradt, nem kellett senkinek. A „szavatossági ideje” tegnap lejárt. Nincs ér­telme tovább tartogatni. Emléktárgy lesz csupán 1994-ből - mutogatandó az utódoknak. Azt hiszem, a dolgot én puskáztam el, egye­dül magamat okolhatom azért, hogy a nyaka­mon maradt a kopogtatócédulám. Túlságosan sokáig tartogattam, végül kifutottam az időből. Vártam. Vártam, hogy valaki eljön éré. Ud­varol nekem egy kicsit, „riszálja magát” előt­tem. Igyekszik megnyerni szimpátiámat, a bi­zalmamba férkőzik. Megpróbálja elhitetni ve­lem, hogy szüksége van az ajánlócédulámra, szüksége van rám. Számít támogatásomra. Elhi­teti velem, hogy értem akar törvényhozó lenni és nem csak általam, begyalogolva a hátamon a legfelsőbb testületbe. De nem jött senki. Igaz, az egyik alkalommal majdnem. Az utcát járó gyűjtő ember azonban engem kihagyott valamiért. Hogy miért? Ki tudja. Az ok nem is érdekel különösebben. Ami­lyen hangon kérte a szomszédtól a cédulát... Én úgysem adtam volna neki az enyémet. Minden valószínűség szerint nekem kellett volna elballagnom valamelyik párt irodájába és ott leadnom a kopogtatócédulát. Vagy valame­lyik független jelöltnek. De melyik pártnak vagy melyik független jelöltnek? Bevallom őszintén, ebben a kérdésben telje­sen tanácstalan voltam. Mit tagadjam, a pártok programjai nem tudnak lázba hozni - talán még a tejjel-mézzel folyó Kánaán hallatán fut át raj­tam valamiféle melegség úgy homloktájt. Egyébként is az a fajta vagyok, aki az ígéreteket fenntartással fogadja. Különben is jobban szeretem, ha nekem nem ígérgetnek, hanem ha szólnak hozzám, ha kér­nek valamire, ha érzékeltetik velem, hogy kel­lek, szükség van az eszemre, a kezemre, a szí­vemre. Nem szeretem, ha csak kölönc vagyok, ha csak elém teszik, amit mások csinálnak meg. A független jelöltek dolgában is hasonló, ta­lán még nagyobb a tanácstalanságom. Őket rá­adásul sajnálom is. Kisebb eséllyel indulnak, mint mások - és ez talán így a természetes. Többpárti parlamentben nyilván a pártok játsz- szák a főszerepet. Tulajdonképpen az volt a legna­gyobb bajom, hogy bizalmatlan voltam. Miért ép­pen ő képviselje az érdekemet és miért nem más? Egyálta­lán mi ambicio­nálja őket, miért akarnak honatyák lenni? Valóban küldetéstudatból, elhivatottságból? Vagy in­kább meglévő egzisztenciájuk megerősítése, ne­tán egzisztenciateremtés céljából? Ezek azok a kérdések, amelyek folyton motoszkáltak ben­nem. És mivel válasz a kérdésekre nem szüle­tett, kialakult bennem egy cselekvőképtelenség - önkirekesztve magam a folyamtokból. Talán ha beszélnek velem, ha győzködnek, ha meggyőzően válaszolnak a kérdéseimre, ak­kor másképp alakul a helyzet. Most nem a fiók­ban, hanem a területi választási bizottságnál lenne a jelölőcédulám. Azért kíváncsi lennék arra, hogy vajon há­nyán spájzolták be céduláikat tegnap. Csak fel­tételezem, hogy nem az egyedüli vagyok, és raj­tam kívül még sokan vannak olyanok, akik hoz­zám hasonlóan vártak arra, hogy megkeresik, megnyerik. Tudom, a választások ügyéhez ilyen módon nem szabad viszonyulni - passzí­van várva arra, hogy majd tálcán teszik elém a parlamenti demokráciát, a jobb életet. Kereken egy hónapom van arra, hogy változtassak a szemléletemen. Az idő kevés is, sok is. Kevés, mert álláspontot változtatni nem megy egyik napról a másikra - csak annak, akinek tulajdon­képpen nincs is. Sok, mert érzem, hogy gyors ütemben körvonalazódik bennem, hogy kire, melyik pártra szavazok, és már közel állok a döntéshez. Elhatározásom pedig nem felületes benyomások, szimpátia vagy csillogó ígérgeté­sek formálják. Annak adom majd a voksom, aki hozzám szól, aki kér tőlem, akinek szüksége van az eszemre, a kezemre, a szívemre. UdÁ^ Új kandidátusunk: Bánkiné Horváth Erzsébet Beszélgetés egy csésze kávé mellett Túl szövevényesek a gazdasági, politikai érdekek Egy nagy generáció tagja: Márkus István kandidátus Babonákat semmisít meg; mindig csak körbejárt társadalom- tudományi témák közepébe vág, a lényegükre tapint. A halk szavú önbizalom csak így fogadható el: fél évszázadnyi kutatás­sal, falujárással. Márkus István a szociológiai tudományok kandidátusa; agrárszociológus, megyénkben is kutatott. Járt Tiszaföldváron, Cibakházán. Szoros szálak kötik Nagykörös­höz. A hetvennégy éves tudós közismertebb munkái: Kifelé a feudalizmuból (1972); Mit láttam falun? (1965); Nagykörös (1979); Az ismeretlen főszereplő. Mellette megelevenedik a történelem. Olyan ismert személyi­ségekkel volt kapcsolatban, mint Bibó István, Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László. A tiszteletet parancsoló névsor ma is élő tagja Márkus István. Jövőre ünneplík a jászkunok a re.demptio, azaz a meg válta­kozás 250. évfordulóját. Úgy tűnik, van is mivel. Több magas színvonalú munka készült el és vár kandidátusi értekezésként megmérettetésre. Az első, amelynek címe: A Jászkun Ke­rület közigazgatása (1745— 1867), sikerrel vette az aka­dályt. Szerzője a Tószegen szü­letett Bánkiné Horváth Erzsé­bet, aki a kiskunfélegyházi le­véltár vezetője, s számos publi­kációja látott napvilágot szol­noki múzeumi és levéltári kiad­ványban, sok területen dolgozik együtt szülőmegyéje kutatóival. Ez a munka, mint ezt a bizottság megállapította, hiánypótló. Majd fél évszázadon át a köz- igazgatás történetét nemkívána­tos témaként háttérbe szorítot­ták, s igyekeztek azt a hitet kel­teni, hogy a régi közigazgatás­ban csak az urambátyámos vi­szonyok, a családi kapcsolatok, a protekció és a zsíros hivatal szempontjai voltak a mérték­adók. A téma művelése - mert azért az iratok rendezése miatt erre szükség volt - kizárólag szaklevéltári szempontú volt, s elzárták az eredményeket a nyilvánosság elől. Most egy törékeny asszonyka szabadította ki a szellemet a pa­lackból, méghozzá figyelmet keltő módon. Bemutatja egy igen nagy múltú közigazgatás történetét, amely szervesen ala­kult, a jászok és kunok minden­kori belső viszonyaival harmó­niában. Kiderül belőle, hogy az 1279-ben megkapott kun privi­légiummal, amelyet a szerző a kunok alkotmányának nevez, s az 1323-ban megszerzett ha­sonló jász privilégiummal élni tudott ez a később magyarságba olvadt idegen nép. Miközben védte, gyarapította ezeket a ki­váltságokat, segítségével nem­csak saját, hanem az ország, az egész magyarság érdekeit is szolgálta. Modem értelemben is demokratikus, közösséget szol­gáló, polgári típusú közigazga­tást fejlesztett ki ebből a re- demptio után a létrejött Jászkun Kerület, amely majd természe­tesen simult bele az új közigaz­gatási rendbe, amely nem egy vonatkozásban épp a jászkun gyakorlatot is hasznosította. Tudós munka, amely egy ma igen fontos s a tanácsi korszak által feledésre ítélt közigazga­tási rendet támaszt fel, ismertet meg. Jó lenne, ha mielőbb meg­jelenne, s még jobb, ha a mai közigazgatási szakemberek is olyan odaadással s egyben mél­tósággal végeznék dolgukat szerte az országban a köz ja­vára. Gratulálunk az új kandidá­tusnak, aki kicsit a mi me­gyénké is. Szabó László Csupán egy kapszula Párizsban a francia egészség­ügy történetének legnagyobb kutatási programját készítik elő: arra keresnek 15 ezer önkéntest, hogy nyolc éven keresztül ve­gyenek részt egy kísérletsoro­zatban a rák és a szívmegbete­gedések elleni harc keretében. 100 ezer, 36-60 éves nő és 45-60 éves férfi közül választ­ják ki a 15 ezer kísérleti sze­mélyt. Azt akarják megállapí­tani, hogy a vitaminok rendsze­res szedése valóban befolyá­solni tudja-e a rák és a szíverek betegségének kialakulását. Ha a tesztek bebizonyítják, hogy a vitaminok valóban segí­tik a rák és a szívmegbetegedé­sek megelőzését: a jövőben he­lyes vitaminkezeléssel évente nyolcvanezer rákos megbetege­dést és harmincezer szívhalált lehetne megakadályozni.- Sokat foglalkozott az Alföld társadalmi életével. Most Bu­dapesten él - egy lakótelepi ház tizedik emeletém -, korábban is a fővároshoz kötődött. Mi az oka annak, hogy vidékünkön ku­tatott?- A negyvenes években Nagykőrösön Erdei Ferenc munkatársaként kezdtem el a város életét kutatni, feltárni szociográfiáját. Ebből írtam disszertációmat; tanyarendsze­rével foglalkoztam benne. Harminc évvel később vissza­tértem e kutatási területre. Ak­kor egy diákcsoport vezetője voltam. Az ott szerzett élmény­anyagból írtam meg Nagykőrös monográfiámat. Karcagon ak­kor fordultam meg. Később a Radnóti Miklós Gimnázium di­ákjaiból is megszerveződött egy falukutató társaság. Velük jutot­tam el Tiszaföldvárra, Cibakhá­zára is. A ’60-as évek közepe táján utazgató ember voltam. A Falu­rádiónak is dolgoztam, és én let­tem a falukutató szociográfusok szaktanácsadója. Most jut eszembe: Tiszaföldváron volt egy jó termelőszövetkezet. Ha jól emlékszem, Bódinak hívták az elnököt, vele falurádiósként még beszéltem. Egyébként ke- resztül-kasul jártam az országot Baranyától Szatmár megyéig mindenfelé eljutottam.- Nem feltétlenül egyezik a település egészének megítélése, _t a külvilág felé mutatott képe és az egyen magáról alkotott vé­leménye, ami szerint a hátrá­nyos helyzetűnek minősített te­lepüléseken élő emberek is hát­rányos helyzetűnek érzik magu­kat?- „Is-is”-sel lehet válaszolni erre. Ha felülről a tudomány vagy a közigazgatás „megálla­pítja” a hátrányos helyzetet, ak­kor nekik van mihez viszonyí­taniuk. Kidolgozhatók nagyon pontos mérőszámok. A külön etnikum Hogy ki éli át úgy mindezt, mint sorscsapást, igazságtalan­ságot, életigényeiben való kor­látozottságot, ez egy más kér­dés. Sokan egy megszokott élet­formának fogják fel - utalhat­nék a cigányokra, a munkanél­küliek egy részére. Egy jobb sorsú személy szemszögéből vagy az úgynevezett európai szemmel nézve roppant hátrá­nyos, sőt válságos helyzetű le­het egy-egy család, népcsoport. Megint más a helyzet a nem cigányokkal, a volt magyar pa- raszti-utóparaszti tömegeknél. Vannak, akik tudatára ébrednek hátrányos helyzetüknek, több-kevesebb erőfeszítést tesznek azért, hogy leküzdjék az akadályokat. Itt a saját erőfe­szítés játszik szerepet. Aztán vannak olyan rétegek, akik megszoktak egy alacsony élet- színvonalat, akik nem tartják megvalósíthatónak, hogy ma­guk és gyerekeik életében vál­toztassanak. Ez esteben nem beszélhetünk hátrányos életről. Helyzetüket egyszerűen- meg­élik, átélik.- Szolnoki előadásában nem­régiben a jövő évtizedek legna­gyobb problémáinak nevezte a cigánykérdést. Tárgyilagosan, szenvedélymentesen beszélt er­ről a számtalan oldalról félre­magyarázott, félreértett témá­ról. Sok település van megyénk­ben is, melyekben oiyosolni próbálják ezt a gondot. Milyen esélyeik lehetnek?- Nagyon felszínes kezelése a cigánykérdésnek, ha jogi és szociálpolitikai kérdésként ke­zeljük. A legjobb szándékok mellett is jelen van az előítélet. Történész-szociográfusként én úgy látom, hogy egyfajta etni­kumról van szó. Ez az etnikum saját szokáskultúrával rendel­kezik, nincs saját írásbelisége, nincs könyvkultúrája, nincs po­litikuma, tehát nem államalko­tók. Olyan, Indiából származó nép, amely a miénkétől elüt. Úgy nem tudtak illeszkedni hozzánk, mint az amerikai indi­ánok az óceánon túli kultúrába. Más etnikumról van szó. Ettől függetlenül lehet nekik etnikai identitásuk. Márkus István szociográfus Csak az asszimiláció jelent­het tartós megoldást. Ez azért nehéz, mert közösségük zár­tabb, belterjesebb, mint ahogy gondolnánk. Több korszakot és hosszú időt igényel, hogy ezt feloldjuk. Az első dolog az, hogy feltár­juk a valós helyzetet. Voltak már kísérletek. A belső élettör­vényeket kellene megismerni, hiszen többfajta cigányság van. Jelentősnek tartom, hogy meg­nyílt a politikai szerveződés le­hetősége. Tudomásom szerint 268 cigányszervezet működik. Ez egyértelműen jelzi, hogy nem egy érdekvédelmi közös­ségi szervezetről van szó. Arra valók, hogy egy-egy szűk ci­gánycsoport a politikában meg­határozza magát.- A Települési hátrányok című konferencián kitért a val­lás szerepére is. Az erkölcsök védelme érdekében hangjukat felemelő emberek majdhogy­nem utolsó szalmaszálként ka­paszkodnak az egyházi szerve­zetekbe. A vallás összetartó sze­repe a múlt században egyér­telmű volt. Miben segíthet az iparosodás következtében meg­változott társadalomban?- A hátrányos és nem hátrá­nyos helyzetű településeket ez­úttal nem különböztetném meg. Az egyházra, a papra meg a hitre való hivatkozással nem ol­dunk meg semmiféle társadalmi fejlődési rendellenességet. A nyugat-európai fejlődési minta, ahol a mezőgazdasági népesség töredéke a lakosságnak, ahol egy emberi és egy üzemtípusi szelekció is kialakul, csak a versenyképes, állami támoga­tást élvező gazdaságok képesek megmaradni. Életformájuk, ami ezzel kapcsolódik össze, együtt jár a farmer jellegű falusi társa­dalom számtalan szálra szakadó szerveződéseiben. Mondják, 15-25 féle szervezet is létezhet egy faluban. Olyan szövedékké áll össze, mely magát gazdasá­gilag megszervezi. Rendi vonások Nálunk a vallás és az egyház erősen kötődött a magyar társa­dalom rendi vonásaihoz. Egy urak vezette parasztország vol­tunk. Elenyésző szerepe volt a polgárságnak, a vallás egyrészt államvallás volt, amely az ura­lom egyik eszközeként műkö­dött mint manipulativ és neve­lőeszköz. Hatékonyan dolgozó uralmi módszer volt ez. A pa­raszti réteget átszőtte egy rend­kívül erős erkölcsi összetarto­zás, aminek számtalan pontosan meghatározható jellege volt. Beszélhetünk itt a házassági hű­ségről, a devianciák kiiktatásá­ról, kirekesztéséről, hogy a falu a normális életéhez ragaszkod­hasson. Ebben a normarend­szerben a vallás egy kialakító, megszentelő szerepet játszott. Az egész társadalmat lefedő normarendszer volt. Ez a rend­szer már a kapitalizmus utolsó éveiben is oldódóban volt. Negyvenöt után pedig a hivata­los egyházellenes szemlélet mi­att megsemmisítették a régi er­kölcsöket. Azokat a mechaniz­musokat, amik ezt a társadalmi rendszert éltették. Új helyettük nem alakult ki. Ezen nem lehet úgy segíteni, hogy a régi úri paraszti, rendi társadalmat, erkölcsvilágot visszahajtjuk jogaiba. Épülete­ket, iskolákat vissza lehet kapni. Ettől még társadalmi hatása nem lesz erős.- Vizsgáljunk meg egy másik tabu témát. Igaz lehet-e, hogy ha egy településen gazdag több ember, akkor a falu élete jobbra fordul?- Nem hiszem, hogy igaz lenne egy ilyen közvetlen kap­csolat. Lehetséges, hogy ked­vező helyzetű falvakban a fej­lődésnek lesznek olyan éllova­sai, akik kiváltságos kisebbsé­get alkotnak. Erre is van példa. A legtöbb helyen az történik, hogy a kisebbség gazdagszik meg, mert volt valami összeköt­tetése hogy megszerezhesse a falvakban a földterületet. Ugyanakkor a többség életére ez nem hat. A többiből pedig napszámos és részes arató lesz. Visszaáll egy régi típusú sze­gényparaszti réteg, amely azért szegény, mert paraszti típusú, és a szegénységet jobban el lehet viselni paraszti módon, mint a városban.- Mennyire veszik figyelembe a tudós kutatásait?- Az embert érik meglepeté­sek. Egy földművelésügyi mi­niszter hasznosnak minősítette tanulmányomat. Ez kivételes dolog. Romány Pálról van szó, aki kiváló szakember és párt­munkás volt egyszerre. Általá­ban nem nagyon veszik hasznát a szociológiának még azok a pártemberek sem - gondolhatok itt az ellenzékiekre is -, akiknek ma figyelniük kellene erre. Poli­tikusi és doktrinér módon dol­gozzák fel a tanulmányokat. Helyi élmények Van egy szakadás a szocioló­gia és a szociográfia között. A szociográfusságot azért vallom büszkén, mert azt hiszem, a tár­sadalom megismerésének egyik legfontosabb eszköze az, ha az ember elmegy oda, ahol embe­rek élnek, saját szemével meg­nézi, fülével meghallja, miként élnek. Kérdéseket tesz fel arról, hogy mi van ott. Ez szociográ­fia. A mai agrártársadalomnak óriási szüksége lenne arra, hogy legyen módszeres feltáró­munka. A szociológusok a szá­mítógépre szánt felméréseikkel sok mindent akarnak, dolgoz­nak a terepen, de azt a fajta szo­ciográfiát, amit még annak ide­jén Erdei Ferenctől tanultunk és ami egyáltalán a magyar faluku­tató módszere volt, nem műve­lik. A helyszíni élmény, a ta­pasztalat és azok spontán fel­dolgozása - ennek ma nincs folytatása. Folytatni kellene, de az emberek nem szeretnek meg­szólalni. Szövevényesek a gaz­dasági és politikai kapcsolatok, összefonódnak az érdekek, ezekbe beletekinteni nehezen lehet. A kutatások hátulütője, hogy nincs intézményes háttér, pénzügyi támogatás.- A hátrányos helyzet csak gazdasági állapotot jelöl, vagy egyet jelent a kulturális elma­radottságai?- Ha egy falu gazdaságilag hátul kullog, ott a szellemi élet­től sem lehet virágzást várni. Ezzel szemben egy olyan „me­zőváros”, mint Kecskemét vagy Szolnok, ahol volt a gazdaság­nak kifutási lendülete, kialakult a piac, az árukereskedelem - ha nem is mutatkozik meg a városi könyvtár vagy a színház látoga­tottságában -, van egy mélyebb értelemben vett fejlődőképes kultúra, amely visszahat a ter­melésre. Még a családon belüli nevelésre is visszahat. Szurmay Zoltán jNéplap játék a/ MßC vrl! 11. forduló Az MBC két típusú tagsági kártyával rendelkezik: EZÜST kártya magánszemélyeknek (ára: 15 ezer forint) és 5 évig érvényes, ARANY kártya vállalkozásoknak, jogi személyeknek (ára: 30 ezer forint) és 1 évig érvényes. A kártya feljogosítja tulajdonosát a kedvezmények korlátlan alkalommal történő igénybevételére - az adott érvényességi idő alatt. A kártya névre szóló, nem ruházható át. (Tájékoztatásunk folytatódik a harmadik fordulóban.) A képen látható szelvényrészt vágja ki, őrizzg meg és ha 6 szelvény együtt van, ragassza fel egy levelezőlapra! Beküldési határidő: 1994. április 27. Sorsolás: 1994. április 28. Jj L Ha játszik - nyerhet! Fődíj: 15 ezer forint értékű kedvezményre feljogosító MBC ezüst kártya. Kisorsolt díjaink összértéke | | t 50 ezer forint. ® ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom