Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-05 / 30. szám
Apuka hazamegy így növeli a bíróság a terméshozamot Pályaválasztók A mi kopaszaink Hát most kinek higgyek Influenzajárvány V. évfolyam, 30. szám 1994. február 5., szombat Göncz Árpád bejelentése Május 8-án lesz a választás első fordulója Május 8-án, vasárnap lesz az országgyűlési képviselők választásának első fordulója. Göncz Árpád köztársasági elnök pénteken nemzetközi sajtókonferencián jelentette be döntését, amely a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek aznapi számában is megjelent. ALPINISTA FESTŐK. Szolnokon a városközpontban lévő lll-as irodaház felső homlokzatára fest reklámfeliratot a Nautilus Bt. Több mint hetven méter magasságban dolgozik Kosztyu Tamás és Fodor István. Felvételünk az irodaház tetejéről örökítette meg őket, amint festik az alumínium felületet. - MészárosAz időpont megválasztását az államfő a többi között azzal indokolta, hogy a lehető leghamarabb tartsák meg a voksolást és annak nyomán mielőbb jöjjön létre egy stabil kormányzat. (Utalt arra is, hogy a választások második fordulójának időpontját már a parlament által megválasztott Országos Választási Bizottság tűzi ki.) A döntés további szempontja volt, hogy a választás a lehető legolcsóbb legyen. Felvetődött ugyanis, hogy amennyiben hétköznap lenne a voksolás, esetleg munkaszüneti napot kellene elrendelni, ami hallatlanul megdrágította volna a választást. Fontos Fogadás Szabad György, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlament delegációs termében találkozott a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Vincent Censu Ta- bone-vel, a Máltai Köztársaság elnökével és Guido De Marco külügyminiszterrel. Vizsgálat A Fővárosi Főügyészség közleményben hozta nyilvánosságra, hogy az 1956. december 12-én Egerben történt sortűz ügyében elrendelt nyomozás során több volt karhatalmistát kihallgattak és őrizetbe vettek. Házomlás Összeomlott Budapesten a VI. kerületi Ó utca 24. sz. épület egyik szárnya. Dézsy Mihály, a BRFK helyettes szóvivője elmondta: három emelet leszakadt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy vannak-e emberek a romok alatt. A helyszínen látogatást tett Göncz Árpád államfő. Sajtótájékoztató Az országgyűlési frakciók hamarosan állást foglalnak a kormány törvényhozási programajánlatáról - közölte sajtótájékoztatóján az Országy- gyűlés elnöke. Szabad György személyes véleménye szerint a parlament április 19-én fejezi be munkáját. Munkanélküliek Csaknem egy éve tartó csökkenés után januárban növekedett a nyilvántartott munkanélküliek száma. Ösz- szesen 641 ezren vannak állás nélkül, ami 12,8 százalékos rátának felel meg. Változó idő Változóan felhős, helyenként tartósan ködös idő várható számottevő csapadék nélkül. Elénk szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között valószínű. kívánalom az is, hogy minél többen menjenek el voksolni. Ez egyébként minden pártnak érdeke - szögezte le az államfő, akinek előrejelzése szerint várhatóan magas lesz a részvételi arány, mivel az ország népe tisztában van azzal: tétje van a választásnak. Az MTI munkatársa ennek kapcsán arról kérdezte az államfőt, hogy a maga részéről miként serkentheti a minél magasabb arányú részvételt. Göncz Árpád elmondta: az országot, vidéket járva minden alkalmat megragad, hogy a részvételre biztassa az embereket; bár az a benyomása, hogy erre nem is igazán kell ösztöEgy egész ország döbbent meg a szegedi négyes gyilkosság hallatán, de mégis vannak olyanok - mint ahogyan a példa is bizonyítja akik még ezt a tragédiát is igyekeztek saját maguk hasznára fordítani. Kezdetben talán játéknak fogta fel a két mezőtúri fiatal, hogy egy átlátszó indokkal a maffia nevében megzsarolták a szintén helybéli ismerősüket. A fiú, aki még a 16. évét sem töltötte be, szó nélkül engedett a kényszernek. Úgy gondolta, nem is tehet mást, hiszen megmondták: ha nem fizet, akkor alaposan ellátják a baját. A takarékbetétkönyvében A kormány 30 törvénytervezet megtárgyalását javasolja az Országgyűlésnek a parlamenti ciklus hátralévő időszakára-jelentette be Kajdi József miniszter- elnökségi államtitkár a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Kajdi József emlékeztetett arra, hogy jelenleg 33 kormányelőterjesztés fekszik a képviselők asztalán, s a különböző tárcák a kélni őket. A jelenlegi felmérések szerint 64 százalék körül alakul a biztosan szavazók hányada. A bizonytalankodóknak is valószínűleg legalább a fele az urnákhoz járul majd. A részvétel és a kampány hangnemének összefüggésére utalva az államfő hozzátette még: „majdnem biztosra veszem, hogy aki beleszédül a mocskolódásba, a piszkos kampányba, az elveszíti a választásokat. Tapasztalatom az, hogy az ország torkig van az anyázással”. A vasárnapi választási forduló mellett szólt a legfrissebb közvéleménykutatási felmérés eredménye is. A tapasztalat az, hogy a falusi lakosság inkább vasárnap szeretne választani, az értelmiségiek, illetve a városiak pedig életvitelükből adódóan a szombati választási fordulót preferálják. Egyébként az időrégóta kuporgatott 40 ezer forintját adta át a két követelőzőnek, akik ettől vérszemet kaptak. Most már a tízszeresét követelték és a fenyegetés is még durvábbra sikerült. Ismét a maffiára, konkrétan a szegedi esetre hivatkoztak: „Ha nem adsz pénzt, a szüléidét is kinyírják” - mondták. A kétségbeesett gyermek nagymamájához fordult segítségért, de ilyen nagy összeget természetesen nem kaphatott tőle sem. Pénz nélkül, remegve ment hát a pénz átadására kijelölt helyre. Ott azonban megdöbbentő látványban volt része. A zsarolók egyike a hasán lévő kabinet cselekvési programjának végrehajtása során további mintegy harminc törvényjavaslat kidolgozását jelezték. Ekkora teherrel egész évi megfeszített munkával is nehezen birkózna meg a parlament; a hátralévő két, két és fél hónapos időszakban pedig mindezt lehetetlen végrehajtani. A kormány ezért csütörtöki ülésén összeálpont meghatározásánál még olyan szempontokat is az államfő figyelmébe ajánlottak, mint például az Esthajnalcsillag feljöttének ideje, az iskolai ballagás napja, illetve a horgászati tilalom feloldásának időpontja. A választópolgárokhoz fordulva Göncz Árpád azzal a jó tanáccsal szolgált: ne csak a számukra rokonszenves párt jelöltjét hallgassák meg; vessék össze a különféle politikai erők programjait, szembesítsék azokat saját maguk gondjaival. Az egyéni jelöltek esetében jól nézzék meg kire, miféle emberre adják voksukat. A következő parlament emberi minősége ugyanis nem pusztán a pártfelállástól fog függeni, hanem mindenekelőtt attól, hogy az egyéni kerületekből milyen képviselőket küldenek be a Házba. (MTI) vörösre színeződött gézkötésre mutatott, mondván, hogy őt már megkéselték. A megrémült fiú persze nem sejthette, hogy a „súlyos sérülést” mindössze egy kis vízfesték okozta. Szinte az idegkimerültség határán állt, amikor végső elkeseredésében - apját, anyját féltve - végre szerda este a rendőrséghez fordult. A nyomozók előkerítették a két gátlástalan fiatalembert, egyikőjüket őrizetbe is vették. Igen komoly bűncselekmény miatt kell felelniük mindkettőjüknek, ugyanis zsarolás bűntett alapos gyanúja miatt indították meg ellenük a nyomozást. lította azon legfontosabb törvényjavaslatok listáját, amelyek elfogadására reális esély van. A kabinet elsősorban gazdasági, valamint közjogi jellegű törvények megalkotását ítélte a legsürgetőbbnek, a 30 pontos listán belül viszont nem állított fel fontossági sorrendet. Az előterjesztések közül 16 a Ház elé került. (Folyt, a 2. oldalon) A november 29-i pénzügyminisztériumi munkaértekezleten tárgyaltak az illetékesek a kunmadarasi volt szovjet repülőtér hasznosításáról. Itt valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a bázist polgári repülési célra kellene hasznosítani, hiszen ez az egész Tiszántúl érdekében fontos. Akkor abban maradtak, hogy a továbblépéshez szükség van egy részletes hasznosítási tanulmányterv elkészítésére. Azóta a kunmadarasi polLassan fél évszázada, hogy megalakult a Tisza Táncegyüttes, amely nemcsak megyénkben, országunkban, de határainkon túl is ismert, sőt elismert. Tegnap délelőtt - fennállásuk óta az első - sajtótájékoztatót tartották a táncegyütes vezetői: Kovács Mihály, a Tisza Tánc- együttes Művészeti Egyesület elnöke, Balog Ferenc, ügyvezető igazgató, Cseh Zoltán, művészeti asszisztens, Kiss István, alapítványi titkár és Orbán Gyöngyi, a néptánciskola vezetője. Ä tájékoztatón dr. Lengyel Györgyi, alpolgármesterasz- szony és Kiss Györgyi, a VMK igazgatója is jelen volt. Kovács Mihály már a beszélgetés elején elmondta, hogy hosszú távon csak főállású művészeti vezetővel lehet a tánc- együttes munkáját koordinálni: áprilistól Mihályi Gábor lesz az Árvízvédelmi készültséget rendelt el a Túr, valamint a Sáréger és a Palád patak mentén pénteken a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A Túr romániai vízgyűjtő területén jelentős csapadék hulgármesterhez, dr. Kemecsi Imréhez megérkezett a stuttgarti Airtec cég árajánlata. Eszerint 300 ezer márkáért elvégeznék a bázis felmérését, vázolnák a hasznosítás lehetőségeit. Ez az ajánlat 1994. június 30-ig él. A várható költségek fedezéséhez projektet nyújtott be a repülőtér tanulmánytervéhez a Külgazdasági Minisztériumhoz. Dr. Kemecsi Imre január közepén személyesen tárgyalt a Kincstári Vagyonkezelő Szer- (Folytatás a 3. oldalon) együttes művészeti vezetője. Az együttes 1993-ban lett művészeti egyesület, ami önálló gazdálkodással járt együtt. A meglehetősen rossz állapotban lévő kosztümök, amelyeket javítani és felújítani kellene; a kosztümraktár 50 százalékkal megemelkedett bérleti díja s az, hogy nincs állandó helyük, ahol próbálhatnának és felléphetnének, nehéz anyagi helyzetet teremtett. (Annak ellenére, hogy a városi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás értelmében évi kétmillió forintot kapnak, s hogy a VMK-nak sem kell bérleti díjat fizetniük sem a színpad-, sem az irodahasználatért.) Elhangzott az is, hogy a táncegyüttes „felújítja” repertoárját; három új koreográfia készül, amelyből kettő a teljes tánckarra, egy pedig a lány (Folytatás a 3. oldaton) lőtt, így a kis folyó medre telítődött, s a határon túl már harmadfokú készültséget tartanak, áradás várható. Megemelkedett a vízszintje a Tiszának, a Szamosnak és a Krasznának is. (MTI) TŰZOLTÓAUTÓ JÁSZAPÁTINAK. Igaz már régebben megérkezett, de az ünnepélyes átadására tegnap került sor az új gépjármüfecskendőnek, melyet a Jászapáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület kapott. A közel 17 milliót érő berendezést az önkormányzat által biztosított 5 millióból, illetve a fennmaradó összeget pályázatokon elnyerve, tudták megvásárolni. Várhatóan február végétöl áll munkába a korszerű fecskendő. -Mészáros„Ha nem adsz pénzt, a szüléidét is kinyírják” A maffiával zsaroltak egy mezőtúri fiút „Listára” kerültek a törvénytervezetek A Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület tervei Új koreográfiákkal ■ újabb sikerekért Arvízkészültség lehetséges