Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

6 Szolnoki Extra 1994. február 3., csütörtök V Szolnokon a Hídépítő Rt. 82-es építésvezetősége építi a 4. számú főút déli elkerülő sza­kaszát, az alcsiszigetl Holt-Tisza hídját. A négynyílású, vasbeton szerkezetű hídból há­rom nyílás fémszerkezete szakaszosan előretolt technológiával készül. Képünkön a vasbetonszerelők a hídpillérek betonjának vasszerkezetét készítik. -nzs­„Bizakodó a légkör a csapatban” Trükkös ember Csendes fejes Hányat pattan a labda egy évben? Nem tudni. Az bizonyos, most egyet sem. Polonkai Zoltán a szökőkutak tövében. (B. S.) Fodor Tivadart bizonyára sokan ismerik Szolnokon. Kü­lönösen azok, akik gyakran ki­látogatnak a Véső úti futballpá- lyára. Ő ugyanis a Szolnoki MÁV MTE labdarúgócsapatá­nak középpályása. Személyes ismeretségünk évekre nyúlik vissza: nem is olyan régen ugyanis még együtt koptattuk a Varga Katalin Gimnázium pad­jait.- Titi, az érettségi óta két és fél év telt el. Mi történt veled azóta?- Érettségi után felvételiztem Pestre, a jogi egyetemre, ami azonban nem sikerült, így Szol­nokon maradtam, és ’91. ősztől egy éven át profiként, azaz főál­lásban a MÁV MTÉ labdarú­gója lettem.- A csapat akkor még az NB II-ben szerepelt...- Igen. 1991 októberében ját­szottam az első csapatban elő­ször, és az év folyamán össze­sen tizenegyszer szerepeltem az NB II-ben. Sajnos nem tartott sokáig. Kiestünk, és ezzel a pro­fistátus is megszűnt. 1992. ősz­től már az NB Ill-ban, amatőr­ként játszottam tovább. Ugyan­akkor kezdtem meg az úgyne­vezett „nulladik” évfolyamot a Külkereskedelmi Főiskola Szolnoki Tagozatán. Ez annyit jelentett, hogy aki teljesít bizo­nyos feltételeket, az a követ­kező tanévtől már elsőévesként kezdheti meg a főiskolát, s ez QÍlcpríilt- Az 1992-93-as év tehát fe­lemás lett a számodra. Már ál­A Vélemény Klub vendége volt hétfőn, az induló dzsessz- klub első összejövetelén a neves zongorista, Bori Viktor. A ren­dezvény a „Hol élünk?” feszti­vál egyik programja volt.- A fesztiválon kívül van-e más kapcsolata Szolnok váro­sával?- Ceglédi vagyok. Az első koncertjeim egyikét, ami nem a szülővárosomban volt, Szolno­kon tartottam. Ennek már 15 éve. Ezután részt vettem a mű­velődési központ nemzetközi dzsesszfesztiváljain is. Évekig külföldön éltem. Egy évvel ez­előtt azonban ismét hívtak a VMK-ba; az In Line-nal több­ször felléptünk.- Intellektuális műfajnak tart­ják a dzsesszt. Milyen ma az ér­deklődés iránta?- Valóban szokták mondani, hogy szűk réteget érdekel, de mára egészen mást jelent a dzsessz Magyarországon, mint 10-15 évvel ezelőtt. Vannak előadók, akik nagy közönséget vonzanak. Itt megint csak az In Line-t tudom említeni példaként Csepregi Gyulával és Solti Já­nossal. Olyan zenét kell ját­szani, amely nem csak tíz em­bert érdekel. Tudomásul kell venni, mi szól az MTV-n, élni kell a mai hangszerek, az elekt­ronika adta lehetőségekkel. landó játékosként szerepeltél a MÁV MTE-ben, bekerültél a fő­iskolára, ugyanakkor nem sike­rült a visszajutás az NB II-be.- Bár a vezetőség akkor nem fogalmazta meg egyértelműen azt a célt, hogy vissza akarunk jutni, ám a cáapaton belül vala­mennyien nagyon szerettünk volna felkerülni újra a másod- osztályba. Sajnos, nem jött ösz- sze.- Jött az idei, új szezon. Mi­lyen várakozással néztetek az új idény elé?- Mi, a játékosok és az új ve­zetőség is azt tűzte ki célul, hogy visszakerüljünk az NB II-be. A bajjiokság rajtja.azon­ban nem úgy sikerült, ahogy szerettiHcvolna. Néhány-héttel a bajnoki nyitány előtt jött új edzőként Vígh Tibor, aki a ko­rábbitól eltérő stílust kezdett el velünk játszatni. Mivel a nyári alapozást még Lódi Lászlóval csináltuk végig, ez az új az ele­jén még nagyon szokatlan volt, nemigen akart összeállni a csa­pat. A kezdeti nehézségek miatt augusztus és szeptember hóna­pokban fontos pontokat vesztet­tünk.- Közben elkezdted a főisko­lát. Milyen szakon tanulsz?- A Gazdasági Főiskolán va­gyok elsőéves, a külgazdasági szakon. Emellett még - ugyan­csak a főiskolán - angolul és franciául tanulok.- Az ősszel azonban belendült a MÁV MTE gépezete...- Igen, végre belejöttünk a já­tékba, és sorra szereztük meg a- Milyen közönség előtt szó­lalnak meg a dalok?- A mai közönség inkább fia­talokból áll, és a mai fiatalok mások, mint mi voltunk. Jól akarják magukat érezni.- Hol és milyen módon nyílik lehetőség az élő zene hallgatá­sára, megismerésére?- Talán zsákutca volt az a rendszer, hogy összejövünk pá­ran és lemezt hallgatunk. Ez ma már kevés. Jó zenekarok kelle­nek - van is néhány -, meghatá­rozott stílussal. Nem árt ha le­mezt adnak ki, annak alapján jönnek az emberek a koncertre győzelmeket, a baj csak ott volt, hogy közben a Salgótarján „nem tudott” hibázni, és zsinór­ban nyerte a meccseit. Ekkor jött az a bizonyos novemberi mérkőzés ellenük a Véső úton, ahol végül is a Salgótarján egy perccel az összecsapás vége előtt rúgott egy gólt, és meg­nyerte a találkozót.- Milyen volt az a meccs „be­lülről"?- Mindenki tudta, hogy ez a mérkőzés sorsdöntő lehet, és így nagyon ideges volt mind a két csapat. Ha nekünk több ön­bizalmunk van, és bátrabban játszunk, megnyerhettük volna az összecsapást, és akkor a,Sal­gótarján és a MÁV MTE között nem öt; hanem csupán egy pont lenne a különbség.- Az őszi[ szezont végül a Szolnoki MÁV MTE a tabella második helyén zárta, öt ponttal lemaradva az éllovas mögött. Milyen folytatásban reményked­tek?- Bizakodó a légkör a csapa­ton belül. Az öt pont soknak tűnhet, de nem lehetetlen be­hozni. Bár elterjedt a híre, hogy a Salgótarján esetleg nem vál­lalja az NB Il-t, mi nem ebben bízunk, és nem így szeretnénk őket megelőzni. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de optimis­tán nézek a tavasz elé.- Személy szerint mit szeret­nél most leginkább?- Ugyanazt, mint a többiek a csapatban... vagyis újra az NB II-ben-futballozni. A lehető leg­hamarabb. Benedek Szabolcs is. Jó, ha hallják a zenét a rádió­ban, produktumok kellenek.- Ehhez persze sok pénz kell.- így van, de meg lehet ta­lálni a szponzorokat.- Mi foglalkoztatja manap­ság?- Elsősorban a CD-nket be­mutató tűmé köt le. Minden módon szeretném terjeszteni a diszket. Magyarul önmenedzse­léssel foglalkozom, most ez a legfontosabb. El kell juttatni a zenét a közönséghez, s így lehet rá igény. Ha valóban így lesz, nem marad el a folytatás.-aba­Elkel egy ember, mert el tudja adni magát. Mondjuk ár­nyaltabban: elfogadtatja a tudá­sát. Ezért nem kell megváltoz­nia, nem szabadul korábbi ön­magától, mint egy izzadt trikó­tól. Ennek van egy trükkje. Csak igazi énjét, a színtiszta igazit adja, mert ha Polonkai Zoltán leejti a labdát, akkor nem okolhatja munkatársát, főnökét vagy beosztottját. Csak a leve­gőbe rúghat. Nála nincs helye a magyarázkodásnak. Amikor a labda leesik, a pénz elszáll. Azért mégiscsak megnyug­tató, hogy a történések között lehet ilyen egyszerű kapcsolat is. A Hajdú-Bihar megyei Pol­gáron született harmincegy éves fiatalember annyit dekázik, amennyit akar. Egyszer tizen­kétezerszer fejelte, rúgta, ütötte a levegőbe a labdát anél­kül, hogy az földet ért volna. Övé a pálya.- Ismertem korábban egy embert, aki trükkösködött, de ő már jó ideje eltűnt - válaszol, amikor lehetséges vetélytársai felől érdeklődöm. A Népstadi­onban, komolyabb hazai, nem­zetközi mérkőzéseken lép fel. Egyszerre több dolgot mutat be. Először is azt, hogy mit kell tudnia annak, aki ötperces pro­dukciókkal keresi a pénzét. Be­bizonyítja továbbá, a reklám- költség nem mindig kidobott pénz. A múlt évben is a Solami tá­mogatta. - Nekik köszönhetem, hogy talpon maradhattam - fűzi hozzá a volt fuvarozó. - Évek­kel ezelőtt még „csálinger” vol­tam. Ahogy a maszeknál lenni szokott, minden energiámat ki­facsarta. Egy újságot tele le­hetne írni arról, miken mentem keresztül - mondja megbékélt mosollyal. Erről eszembe jut a cirkusz. Egyébként oda is hívták.. Kosár- és jégkorongmérkőzésekre is. Az utóbbi' helyszín illet» volna egyik mutatványához. Mint a sarki fóka, úgy gurítja homloká­ról tarkójára a bőrgolyót. A ^Anekdota­pályázat A pályamunkák forrása, vélhetően, elsősorban a szeretet lesz. Szeretet egy város iránt, amely olykor rút arcát mutatja felénk, máskor pedig meglepően szép. Forrása lehet persze a történeteknek a mérge- lődés, a harag - valamiért, a városért, örömeink, bá­nataink színteréért, Szol­nokért. * * * A megyeszékhely régi és mostani lakóinak, a környékén és a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élőknek hirde­tünk anekdotapályázatot. Tőlük várunk rövid (ma­ximum három gépelt olda­las), csattanóval végződő történeteket, amelyek az elmúlt fél évszázad törté­netéből merítik tárgyukat. Pályázni bárkinek lehet színesen megfogalmazott, közszájon forgó anekdo­tákkal vagy az életből vett történetekkel. A legérté­kesebb művek, anekdoták számára a díjazás mellett publicitást is biztosítunk. (Értékes pályázati anyag beérkezése esetén azt önálló kiadványként meg­jelentetjük.) A pályázaton az első helyezett alkotás húszezer, a második ti­zenöt-, harmadik tízezer forintos jutalomban része­sül. * * * Pályázni jeligével ellá­tott pályaművekkel lehet, kérjük, a jeligét a pályamű mellé, zárt borítékban el­helyezni szíveskedjenek! A pályázat határideje 1994. február 15-e. A pá­lyázatokat a Szemafor Álapítvány címére (Szol­nok, Városi Művelődési Központ, Hild tér 1.) kér­jük elküldeni! gyakorlat nagy figyelmet, ügyességet kíván. Az ötletet a feleségétől kapta. Később a teherfuvarozás is csak arra késztette, hogy odébbálljon. Ahogy fogalmaz, most otthon ülhetne, és azon gondolkodhatna, hogy mit egyen, ha nem készít ismerőse otthonába egy párologtató dísz­tárgyat. S becsületére legyen mondva, elsősorban a kis kő- és műanyag alkotások hasznossá­gát dicséri. A ritka szakma gyümölcsöz. Érdemes figyelni az arányokra: most már a sza­badban, a kertben készít víz­esést, zuhatagot. Zoli, úgy tűnik, tényleg el -tudta adni «magát. Ezzel együtt tekintetkerülő szerény zsonglőr maradt. Ahogy nyolcvanezer ember nem hallja a fején pat­Kevés olyan kulturált ügyin­tézéssel találkoztam még, mint a szolnoki önkormányzat lakás­ügyeket intéző hivatalában. Éppen ezért csodálkoztam, amikor az ottani bejárati ajtó előtt megláttam Donkó Józsefet, a Secab Vagyonvédelmi és Kármegelőzési Rt. biztonsági őrét, aki posztjáról a követke­zőket mondja:- Egy ideig a lakáshivatal in­tézte - bírósági ítélet alapján - a kilakoltatásokat is. Nyilvánvaló, hogy többnyire nem a legtisz­tességesebb, legkulturáltabb • emberek körében kerül sor ilyen intézkedésekre. Az érintettek nemhogy magukba szálltak volna, hanem magukból kikelve rontottak be a lakáshivatalba. Az ott dolgozókat - főleg nőkről van szó - durva, trágár szavak­kal illették, s fenyegették. Ezért kellett ide biztonsági őr.- S ön nem fél a fenyegető­zőktől?- Megedződtem. A megyei kórház pszichológiai osztályán általános asszisztens és beteg­ápolóként, majd taxisként, ké­sőbb pedig a Pelikán Szálló őreként sok alkohol által befo­lyásolt emberrel volt dolgom.- Tettlegességre került-e sor a lakáshivatalnál?- Szerencsére nem. Az utóbbi időkben az emberek be­látják, hogy csak értelmes szó­val boldogulhatnak. Aki mosta­nában tér be, azt hiszi, mindig minden ügyfél ilyen kulturáltan viselkedett.- Sok embert kell eligazíta- nia?- Ügyfélfogadási időben át­lag százat. Azon kívül pedig togó a labda hangját, úgy erősít meg régi hitemben a szolnoki fiatalember: a vállon fölül ügyes emberek csendesek. Kamatozó tudása nem újke­letű. 1983-ban lépett fel először. Három éven keresztül rendsze­resen bűvölte a labdát. Koráb­ban csak reklámfelirat nélkül léphetett pályára, a házigazdák honorolták labdaművészetét. Most már több neves, sportsze­reket gyártó céggel vette fel a kapcsolatot. A játék kezd komolyabbá válni. Ha egyszer ejti le a lab­dát, azt kétezer forintja bánja; ha másodjára, akkor ő. Egy fi- tyinget sem kap. Megfonto­landó, megéri-e szélben a kö­zönség elé állni. Igen. Ezt ér­demes a széllel szemben is csi­nálni. Szurmay Z. mintegy harmincat. Az emberek nem mindig nézik, mikor van ügyfélfogadás.- Csak lakásügyben jönnek ide az emberek?- Hát, van olyan is, aki a szomszédját akarja kilakoltatni.- Közismert, hogy sok lakás­igénylő van Szolnokon. Milyen érzéssel tekint rájuk?- Kicsit mellbe vágja az em­bert az a felismerés, hogy a mai fiataloknak nincs lehetőségük arra, hogy önerőből lakáshoz jussanak.- Szóval mostanában semmi rendbontás nem volt?- Nem volt semmilyen. Ezek szerint a lakásügyi hiva­tal dolgozói zavartalanul dol­gozhatnak - hacsak az a tudat nem zavarja őket, hogy több ezerre rúg a lakásigénylők száma. Ezen viszont ők a leg­nagyobb jóindulattal sem segít­hetnek ... S. B. Buszra várva Sötét van. Sötét és hideg. Toporgok a buszpályaudvaron. Mellém lép egy sötét kabátos féifi. Nem túl bizalomgerjesztő, sőt. Lopva körülné­zek, de hiába, ettől nem lesz több a potenciális segítségnyújtó körülöt­tem. Talán napjaink horrorisztikus volta teszi, de a futás gondolata merül fel bennem . Ideges ujjakkal túrok a táskámba, cigaretta után ta­pogatózom. A férfi felém fordul, szájában cigi, kezében gyufa. „Elné­zést, kisasszony, figyelmetlen voltam" - s meggyújtja a cigarettámat. Megdermedek. „Én sajnálom" - motyogom. „Hol élünk?” fesztivál A dzsessz más, mint tizenöt éve Biztos, ami biztos

Next

/
Oldalképek
Tartalom