Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

1994. február 3., csütörtök Szolnoki Extra 7 Óvjuk műemlékeinket! Szolnok gyökere «4* A Vártemplom ma Mivel a Vártemplom csupán műemlék jellegű, viszonylag nem régi épület, az avatatlan szemlélő hajlamos arra, hogy a megérdemeltnél kevésbé érté­kelje. Pedig - képletesen szólva - itt van Szolnok gyökere. Egy épület esetében ugyanis nem­csak új formáját, hanem előéle­tét is figyelembe kell venni. Máspedig a Vártemplom előd­jének alapítási ideje a törté­nelmi múltba vész. Azt tudjuk, hogy Szolnok már 1274-ben a váci egyház­megye egyik főesperessége volt. Joggal tételezhetjük fel, hogy Szolnoknak már Szent István korában volt temploma. S akkoriban a város lényegében egyet jelentett a várral. Egy 1526-ban - tehát a szolnoki vár megerősítése előtt, a régi föld­vár idején - készült térképen feltüntették Szolnok templomát. A török uralom alatt is állt a Vártemplom. Az 1571-es török összeírásban is szerepel. Az 1685-ös felszabadító harcok so­rán a várral együtt megsemmi­sült a templom. A vári mecset köveiből született újjá. 1697-ben Tokaji Ferenc felke­lői, majd 1706-ban ismét a ku­rucok felégették. 1711-ben a vár köveiből épí­tették fel a ferencesek azt a templomot, amely plébániai és III. Károly rendeletére egyben helyőrségi templom lett. Az ötoltáros, szószékkel, kórussal rendelkező templomot állagá­nak megromlása miatt 1821-ben bontották le. A régi templom a várplébánia melletti üres telken állt. A kö­zelmúlt évtizedekben folytattak ott ásatásokat. Akkor bizonyo­sodott be, hogy a mostani ját­szótér alatt, alig ötven centi mé­lyen húzódnak az egykori szen­tély falai. Érdemes lett volna, s érde­mes lenne ma is egy kicsit meg­emelni, láthatóvá tenni a régi fa­lakat - emlékeztetőül arra, hogy a szolnokiak városszeretete mindig, minden pusztítás után megújította lakóhelyüket. A mai Vártemplomot 1822-ben kezdték építeni, s 1824-ben szentelték fel. Az 1919-es harcok során a Vár­templomot 92 gránát találta el. A torony rábukott a tetőre. Szétzúzta a faszerkezetet, s a boltíves mennyezeten át, ke­reszttel lefelé, a templomhajó belterületének kövezetébe fúró­dott. A Szolnokot birtokba vevő királyi román katonaság feltü­zelte a Vártemplom oltárait, padjait, s jószerével mindent, ami éghető volt. A Vártemplo­mot jórészt közadakozásból épí­tették újjá, s 1922. szeptember 24-én szentelték fel. Az 1919-ben elszenvedettek­nél kisebb károsodás érte a Vár­templomot 1944-ben. A szovjet ágyúk lövedékei következtében megsérült a Tisza felőli temp­lomtető toronyközeli része, me­lyet ideiglenesen, majd 1947-ben véglegesen kijavítot­tak. A szolnoki pontonhíd épí­tési munkálataira összefogdo- sott civileket éjszakánként a Vártemplomban őrizték a szov­jet katonák. A II. világháború után ki- sebb-nagyobb korszerűsítéseket végeztek a Vártemplomban. Pa­lára cserélték a tetőszerkezet cserepeit, elektromos fűtést al­kalmaztak, restauráltatták az ol­tárképet és a szobrokat, vörös­réz keresztet tettek a toronyra. Mindez azonban nem tudta el­lensúlyozni a Vártemplom álla­gának - jórészt a mellette kiépí­tett forgalmas út miatti - roha­mos romlását. Gacsári Kiss Sándor kano­nok-plébános ezért írta jajkiál­tásként 1993. március 25-én Várhegyi Attila szolnoki pol­gármesternek - többek között - a következőket: „Szakértők sze­rint fennáll a veszély, hogy az épületben máris számos helyen mutatkozó strukturális elválto­zások váratlanul felgyorsulnak, és ebben az esetben az egész mennyezet leomlásával is lehet számolni. Ez nem csupán igen nagy anyagi károkat okozna, de jelentős emberveszteséggel is járhat, amennyiben éppen szentmise vagy más egyházi rendezvény van a templomban, amikor ilyen szerencsétlenség bekövetkezik.” A Vártemplom megsegítését kérte a kanonok-plébános a vá­ros és a megye lakosságától is. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Vártemplom nemcsak a híveké, hanem mindenkié. Az önzetlen segítőkészség meg­nyilvánulásaként tavaly no­vemberig a felújításhoz szüksé­ges pénz egyharmada gyűlt ösz- sze, amit haladéktalanul a ren­deltetési célra fordítanak. Az idén a Vártemplom tetőzetének faanyagát és paláit cserélik ki. A második fázisban - amelynek előfeltétele a további adomá­nyok beérkezése - a falstabili­tási, víztelenítési és vakolási munkálatokat végzik majd - remélhetően sikerrel, hogy az utókor számára is fennmaradjon ez a történelmünket jelképező, őrző épület. Simon Béla (Fotó: Mészáros János) TÖRVÉNYSZÉK-POSTA-ISKOLA. A Tisza-hídon át Szol­nokra érkezőknek szinte az elsők között tűnik szemébe a Varga Katalin Gimnázium késő klasszicista stílusban, 1856-ban befejezett, műemlék jellegű épülete, amely a közelmúlt években egészült ki egy uj szárnnyal. Építése Obermayer Lajos nevéhez fűződik. Eredetileg bérháznak épült, de egy ideig otthont adott a törvényszéknek és a postahivatalnak is. Ezért illették ezt az épületet a régi posta névvel is. Iskolának történő hasznosítása 1932-ben kezdődött. Ma már - főként az idegen nyelvek oktatásában - országosan jó hírre tett szert a falai között található intézet. Akárhogy is számolom, a busz és az árusok közötti tá­volság nem lehet több, mint két méter. Józan eszünk azt súgja: forgalmas közút mellett gyereket, kutyát ne sétáltas­sunk. Ne ott fussuk le a napi edzőtávot. Ne ott lélegezzünk. Ugyanis roppant egészségte­len. De olyannyira mégsem lehet egészségtelen, hiszen ugyanitt, Szolnok egyik leg­forgalmasabb útján, az Ady Endre úton élelmiszert árusí­tanak: zöldséget, gyümölcsöt. Amit általában meg is eszünk. Ha összeadjuk a belélegzett és a megevett ólom, szén-mono- xid-mennyiséget, milyen eredményt kapunk? Ki veszi észre a rohanásban, hogy azt esszük, amitől már az ózonré­tegünk is kilyukadt? Látogatóban a lakásszövetkezeteknél Együttélésünk ára Hely a gyerekek szívében Égig érő vágyak nélkül (A január 27-i írásunk folyta­tása) A Fáy András Lakásszövet­kezetnél Deák Károly elnökkel és Ticz István gondnokságveze­tővel beszélgettünk. A szövetkezet 1968-ban ala­kult, mára 21 épületben 814 la­kás tartozik hozzá. Épületeinek átlagéletkora 20 év felé közelít, s döntő többségük négyemele­tes. Az észak-belvárosi terüle­ten (Szántó krt.-Kassai-Csoko- nai-Gerle-Sarló út) helyezked­nek el. A Fáy szövetkezet Négy főállású dolgozója van, az elnök félállásban tevékeny­kedik. Az iroda saját tulajdon, erre a célra egy házfelügyelői lakást használnak. Ez azonban kicsi ahhoz, hogy karbantartó műhelyt működtethessenek, ezért minden munkát „idegen” kivitelezőkkel végeztetnek, de nem hanyagolható el, hogy sok­felé igen jó kapcsolattal rendel­keznek. Az évet december 31-ével zárják, március 31-ig pedig megtartják a jóváhagyó közgyű­lést, melyet minden épületnél összehívott lakógyűlések előz­nek meg, s ahol döntenek a kö­vetkező évi munkáról. Deák Károly elnök úgy látja, hogy a lakásszövetkezetek na­gyon magukra vannak ha­gyatva, a szolgáltatóknak ki vannak szolgáltatva. Az áreme­léseket nehezen követik, ráadá­sul ők áfa-visszatérítést nem igényelhetnek, így eleve min­den 25 százalékkal drágább ne­kik. Ők már ezekre a problé­mákra, a szövetkezeti törvény készültekor is felhívták a fi­gyelmet. A Békés Otthon A város legrégebbi lakásszö­vetkezete 1963 óta működik. Je­lenleg 420 lakás, s ugyanennyi család gondja-baja tartozik hozzá. A Tallinn városrészben lévő épületek a 30 év felé jár­nak. A szövetkezetét az elnök és két munkatársa irányítja. Jól ismerik az ott lakók helyzetét, gondjait, igyekeznek a problé­mákat megoldani. Fő gondjuk az, hogy öregek a házak, gyako­riak a csőtörések, dugulások, zsírosodások. Közös a költség? A közös költség lényeges té­nyező, ha egy lakás rezsijét nézzük. Egy lakásszövetkezeten belül is jelentős eltérések mu­tatkozhatnak. A lakóházak önálló elszámo­lóegységet képeznek, tehát ott és annyit fizetnek, ahol a munka felmerül. Ahol pedig bérbe ad­ható helyiség van (pince, közös tároló stb.) a befolyt bérleti dí­jak az ott lakók számára csök­kentik a befizetést. Számotte­vően a Jubileumnál és a Szé­chenyinél vannak olyan bérbe­adások, melyek bevételt hoz­nak a tagok számára. Ezért a Jubileumnál előfordulhatott az, hogy bizonyos épületekben a közös költség csökkent a ko­rábbihoz képest. Az, hogy ke­vesebbet kell fizetni, jár némi kényelmetlenséggel, hiszen az ott lakóknak például közös használatú helyiségekről kell lemondaniuk. Mit is fizetünk? A közös költségek két fő ré­sze a felújítás és az üzemeltetés díja. A felújítási alapot elkülönítve kell kezelni, melynek megléte a biztosíték az időnként szüksé­ges felújításokra, s amely felté­tel ahhoz, hogy az adott szövet­kezet kedvezményes kamato­zású hitelhez jusson. Mértéke főleg az épület korá­tól függ, és attól is, hogy kíván- nak-e a tagok tartalékot ké­pezni, vagy éppen csak annyit fizetnek, amennyi feltétlenül szükséges. így a Fáyban átlag 3,95 forin­tot kell leróni négyzetméteren­ként. Az épületek kora többet is megengedne, sőt, szükségessé tenné az emelést, ám a lakók tö­rekvése itt mindig az Volt, hogy a lehető legkevesebbet kelljen fizetniük. Ezért a jelentősebb munkákhoz nincs elegendő tar­talékuk.-em­(Folytatás február 10-én) Képeslap helyett Jól áll a város a lakások dolgában. Mielőtt bárki ledobná a la­pot bármiféle, nyomdafestéket nem tűrő megjegyzés kíséreté­ben, hozzá kell tennem, már ami a lakások korát illeti. 1945 után épült az összes lakás mintegy 87 százaléka. Ha diagramban ábrázolnánk, a legvastagabb szeletet az 1970 és 1979 között épített házak kapnák, ez úgy 34 százalékot tesz ki. Százból huszonhárom 1980 óta került tető alá, huszonegyet pedig 1960-tól 69-ig húztak fel. Lakunk tehát szépen, fiatal la­kásokban, komfortosokban, összkomfortosokban. Jobbára. Természetesnek lehet tekinteni, hogy egyre kisebb és kisebb lesz a századfordulón vagy még régebben készült lakások sze­lete a nagy tortában, sőt az lenne természetellenes, ha nem így történne. Gyarapszik ugyanis városunk lakossága, s mindenki lakni akar, s minél szebben, jobban, újabban. S ha még a várva várt gazdasági növekedés is megkezdődik, nyilvánvalóan gomba módra nőnek majd az új házak. Az viszont jó lenne, ha a modem csodák mellett nem feled­keznénk meg arról a 2 százalékról, arról a vékony szeletkéről, amely múltunkat őrzi, amely kötődéseinket erősíti, s akkor talán nem csak hajdani képeslapok mutathatnák meg évek múlva unokáinknak az évtizedekkel azelőtti Szolnokot, s magunk is elsétálhatunk majd a műemlékekhez, amelyeknek valamikor mi is haszonélvezői voltunk. -aba­Nincs benne semmi öncélúan vagy kihívóan eredeti, különle­ges. Sőt, inkább maga a romlat­lan természetesség. A gyerekek imádják, ő Rigó Melinda, pe­dagógiai asszisztens.- Szolnokon, a Belvárosi Ál­talános Iskolában vagy peda­gógiai asszisztens. Tavaly érett­A gyerekek között a helyem (Fotó: Korényi) ségiztél a Tiszapartiban, az egészségügyiben.- Igen, először ápolónőnek készültem. Negyedikes korom­ban továbbtanulás idején sokat hallottam a Pető Intézetről, sze­rettem volna odakerülni, de első nekifutásra nem sikerült. Akkor döntöttem úgy, hogy mindegy, hogy egészségesek vagy nem, mégis a gyerekek között fogom keresni a helyem.- Amíg újra próbálkozhatsz, immár egy főiskolai felvételivel, elhelyezkedhettél volna a szak­mádban is.- Azért nem kórházba men­tem dolgozni, hogy mielőtt fő­iskolára kerülök, egy kicsit megismerjem a tanár-diák kap­csolatot, más oldalról is.- Nem vagy már diák, és még tanár sem. Mihez kezdesz a ti­zenkilenc éveddel a gyerekek között?- Féltem, hogy nem fognak szeretni és elfogadni, de amikor az első gyerek hozzám bújt, ak­kor vettem észre, hogy nincs rá okom. Az egyik szülő azt mondja, nem tudja, hogyan, de szinte megszédítem a kicsiket. Mások szerint azért, mert még én is gyerek vagyok, nem tud­tam még fölnőni. De miért is mutatnám, hogy én vagyok a „nagy tanár néni”, amikor úgyis minden olyan kemény nekik.- Hogyan tudsz ilyen nyitott és barátságos lenni?- Én is érzem magamon a változást, és mondják is, hogy teljesen más lettem, mint az­előtt: megértőbb és kedvesebb. Vallásos vagyok. Tizenhat éve­sen keresztelkedtem meg, és kezdtem templomba járni, hit­tant tanulni. Sok.érdekes embert ismerhettem meg, és rájöttem, ők -is lehetnek olyanok; mint más, csak ők mintha kapasz­kodnának valamibe.- Kapaszkodás ... És a csa­ládod?- A szüleim elváltak, az öcsém és én a nagymamámmal élünk. Van egy két és fél éves keresztlányom, akit nagyon sze­retek, és ha viszem valahová, mindig azt hiszik, az enyém.- Az életed másik fontos része a néptánc.- Hetedikes korom óta tánco­lok, a Katonai Főiskola Tánc- együttesében két évig, a Tisza­partiban négy évig, most pedig a Korona Kamara Néptánc­együttesben. Nagy élmény volt, amikor a Tiszapartival körbeutaztuk Nyugat-Európát, érezni azt a sikert, ami az ott élő magyarok között ért bennünket. A jelenlegi együttes még telje­sen új, egy fellépésünk volt ed­dig.- Mit tervezel holnaputánra? Mit szerénél elérni?- Sokat akarok tanulni, sok mindenről. Kiegyensúlyozott, határozott emberré szeretnék válni, olyanná, akiben megbíz­nak és akit elismernek. -em­A képet látva azt is mondhatnám: no comment. Hiszen mit lehet hozzáfűzni ahhoz, hogy ma, a XX. század végén Magyarországon, egy megyeszékhelyen nem mindenki engedheti meg magának a gázfűtést, a szénfűtést? Nem tudják megfizetni. Rőzsét gyűjtenek, mert a tél hideg, s az ember megfagyna a lakásban. A tehetetlenség érzése árad szét az emberben. Csak nézzük a képet, s azt mond­juk: no comment. (Fotó: Barna Sándor) Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom