Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-21 / 43. szám
------19 94. február 21., hétfő Tóth Lajos Mezőtúr melletti tanyáján már jó ideje kifogástalanul működik a saját tervezésű, 9 méter magas, 3,5 méter átmérőjű szélkerék, mely 1 kW-os generátorával ad áramot a tanya világításához. Kibírt már 100 km/órás szelet is, de háromhetes szélcsend idején is volt elegendő energia az akkumulátorokban. (Fotó: IL.) Jönnek az Opel Omegák Várhatóan májusban már a magyar piacon is megjelenik az Opel új csúcsmodellje, az Omega, amelyet a napokban még a márciusi genfi autószalont megelőzve Portugáliában mutatták be a magyar sajtónak. Elmondták, hogy a nagy és luxuskategóriájú személygépkocsi sorozatgyártása márciusban kezdődik meg az Opel németországi, rüsselscheimi központi telepén. Az 1986-ban megjelent első Omega típus továbbfejlesztésére egymilliárd márkát fordított az Opel, s az aerodinamikai értékek megtartása mellett különös figyelmet fordított a biztonságra, az üzemanyag-takarékosságra és a környezetvédelemre. Az új Opel Omega sedan és caravan típusváltozatokban kerül piacra. (MTI) Hazai tükör Háromszáz oldal nyomdakészen Ufójelenségek új kötetben Az embert a Marson tervezték? Földön kívüli intelligencia címmel kerek négy esztendeje folytat szenvedélyes, elmélyült tudományos értékű kutatásokat, szakirodalmi munkásságot, megfigyeléseket Szolnokon Földes Attila villamosmérnök, kozmoszkutató. Tipográfiailag szép kivitelben eddig három könyve jelent meg. a kozmoszkutatás, -vizsgálódás tapasztalatairól, személyes és mástól átvett élményeiről, tapasztalatairól. „A Mars üzenetének megfejtése űrfotók alapján” — című első kötete két kiadást ért meg. Az „Ufók építették a piramisokat?” című színes fedelű könyvnek akkora volt a sikere, hogy kiadását három alkalommal kellett megismételni. Miután a szerző szakavatott ember, villamosmérnök, egy kötetet az ufóhajtóművek tudományos témájának szentelt, szakmai jellegénél fogva egy kiadásban. A jelenleg nyomdakész állapotban lévő negyedik kötet lényegében összefoglalja a szerző eddigi munkásságát. Címe: „Az embert a Marson tervezték?” Amikor a szerző, Földes Attila munkásságáról beszélgettünk, óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy tevékenysége, szenvedélyes megfigyelései, kutatásai, vajon milyen kategóriába sorolhatók? Saját megfogalmazása szerint munkája közelebb áll a tudományhoz, mint a fantasztikumhoz, noha ezeket az elemeket sem nélkülözi. Értékét könyveinek az adja meg, hogy fontos jelentőséget tulajdonít, teret szentel a kozmoszjelenségek földi jeleinek és azok megfigyeléseinek. A közelmúltban például jó néhányan tapasztalták, hogy ufó jelent meg Szolnok légterében. A több pontban villogó „égi jármű” jól érzékelhetően, több fénypontban villogóan megállt a város légterében, majd néhány perces álló helyzet után eltűnt, és elvegyült az égbolt csillagvilágának a rengetegében. Korábbi időszakban történt - mint arra bizonyára sokan emlékeznek - egy, a mezőtúri tanyavilágban észlelt, szinte kézzel fogható jelenség. A helyi gazdaság állattenyésztő telepének henger alakú, magas takarmánytárolójának oldalán - egy csendes vasárnap délután - szabályos geometriai alakú „ufópecsétek” jelentek meg. A telep őreinek megfigyelése szerint a „bélyegzés” időszakában, a tartály körül rendkívül éles fényű cikázó jelenségek voltak megfigyelhetők, szinte félelmet keltve az igen ritka jelenség tanúiban. A sort természetesen lehetne folytatni. A szerző legújabb kötetének kéziratában leszögezi hogy mi, a földgolyóbis lakói a kozmoszban nem vagyunk egyedül, a világűrbe kilépve bármikor idegen lényekkel találkozhatunk - hogy ez menynyire így van, mennyire nem vagyunk egyedül, azt tanúsítja az a tény, hogy ma már különböző körökben felmerült egy esetleges csillagháború fantasztikuma is, noha a Föld emberisége a kozmosz más lakóival is nyilván a béke mellett tenné le a voksát. Földes Attila új, mintegy háromszáz oldalas olvasmányos könyvét, színes, reprezentatív kiadásban - várhatóan április végén - a budapesti Totem Kiadó jelenteti meg, gazdagítva vele a hasonló témájú könyvek választékát. -endrészE heti horoszkóp Kos (m. 21.-ív. 20.) Szerelem: Fia még egyedül van, a héten ne erőltesse új kapcsolat létrejöttét. Viszont ha már van párja, próbálja meg végighallgatni. Teremtsen olyan hangulatot, amikor partnere önként megnyílik, és elmondja, mi az, ami régóta bántja. Sokkal mélyebbé válhat ezután kettőjük közt a szerelem. Hivatás: Csöndes napokra számíthat. Bika (iv.21.-v. 20.) Szerelem: Érzelmi élete igencsak viharos mostanában. Lelkében dúl ez a vihar, nem tud dönteni. Ön, akiről a világ azt tartja, hogy a hűség mintaképe, most legszívesebben kétfelé osztaná a szívét és érzelmeit. Ez csak ideig-óráig lehetséges. A végén az egyiktől csak válnia kell, és ez többnyire a régi partner ... Hivatás: Váratlan öröm éri! Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Hacsak teheti, vonuljon el partnerével a világ szeme elől, éljenek csak egymásnak, és akkor választ kap egy sor olyan kérdésre, amit az eszével képtelen eldönteni. Hivatás: Rengeteg változásra kell számítania az elkövetkezendő időszakban. Már a héten érezhető az előszele. A kedvező és kedvezőtlen események egymás sarkába érnek. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Eddig magába fojtotta reményeit, most azonban összeszedi bátorságát, és kimondja, mit szeretne. Legjobban ön fog elcsodálkozni azon, milyen egyszerű volt, és hogy milyen gyorsan teljesül kívánsága. Hivatás: Ha mindig azt várja, hogy mások döntsenek ön helyett, akkor ne csodálkozzon a sorsán! Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.) Szerelem: Hiába is próbál tárgyilagos maradni, érzelmi ügyekben a héten elveszíti a fejét, és csöppet sem logikusan cselekszik. Ez a legtöbb Oroszlánnál végül is kedvező változást hoz, de egyeseknél személyes bolygóállásuk miatt kellemetlen következményei lesznek. Hivatás: Megszaporodott a tennivalója, alighanem túlóráznia kell! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Szerelem: Dacos és kötekedő a héten, így veszekedésre számíthat. Partnerének sem kötélből vannak az idegei. Mielőtt véleményt mondana, számoljon húszig (esetleg százig), és csak a felét mondja annak, amit első pillanatban gondolt. Hivatás: Anyagi ügyekben meglehetősen rosz- szul dönt, ennek következményét nyár derekáig viselheti. Mérleg (IX.24.-X. 23.) Szerelem: Titkait ne bízza másokra, mert pletyka lesz a vége! Még a legjobb barátok közt is akadhat, aki megirigyli boldogságát. Ne hallgasson a szóbeszédre! Hivatás: Alapos előkészületek után belevághat egy új vállalkozásba. Most jó a kapcsolatteremtő képessége, mindenkit meg tud győzni. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Eleinte minden az elképzelései szerint alakul, de valami apróság miatt hirtelen rádöbben arra, hogy kapcsolata nem egészen olyan, mint amilyennek hitte. Nem érdemes ezen bánkódni, inkább azon törje a fejét, hogyan tovább. Hivatás: Hatalmas lendülete most mintha megtört volna, de ez csak átmeneti hullámvölgy. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Lehet, hogy igaza van, nem érdemes túl komolyan venni a dolgokat. Sokszor a véletlen sokkal kedvezőbb helyzetet teremthet, mint az előre eltervezett lépések. A szerelmet nem lehet erőltetni! Hivatás: Ne gondolja, hogy csak önnek lehetnek nagyszerű ötletei, inkább azon igyekezzen, hogy megtalálja helyét a közösségben! Bak (XII. 22.-I. 19.) Szerelem: Laza kapcsolatban rosszul érzi magát, azonban amíg úgy látja, hogy vannak területek, amelyekről gyökeresen eltér a véleményük, ne erőltesse a házasságot! A már házasságban élők pedig arra figyeljenek, hogy a közös ügyekben tényleg közösen döntsenek! Hivatás: Legyen óvatos, a héten könnyen rászedhetik. Vízöntő (i. 20. - ii. 20.) Szerelem: Sokan a héten találják meg azt, aki mellett leélhetik majd az életüket. Ez a találkozás nagyon romantikus körülmények között jön létre, esetleg utazás során vagy valamilyen egzotikus helyen. Hivatás: Munkája nem tudja lekötni a figyelmét, talán már nem hisz abban, amit csinál. Ha elvállalta, azért mégiscsak illik befejezni! Halak ni. 21.-in. 20.) Szerelem: Titokban olyasvalaki után sóvárog, aki talán méltatlan az ön szeretetére. Próbálja meg előbb kiismerni az illetőt, s csak utána tárja fel előtte érzéseit! Még ezután is sok csalódás érheti! Hivatás: Egyedül ne kezdjen nagyon vállalkozásba, mert nincs túl sok érzéke az üzlethez, túl hiszékeny, kihasználják jó szívét, és csődbe juthat. Tervpályázatdíjátadás Kihirdették az expo előhasz- nosítását szolgáló, a későbbiekben pedig egyetemi kulturális és sportközpontként funkcionáló létesítmények tervpályázatának eredményét. A Budapesti Műszaki Egyetemen tartott szombati díjátadáson részt vett Bar- siné Pataky Etelka, a világkiállítás főbiztosa is. A tervpályázat egy 300 személyes színház és egy 2000 személyes csarnok megtervezésére vonatkozott. A zsűri értékelése szerint nem született olyan pályamunka, amely minden feltételnek megfelelt volna. Ezért különválasztották a két létesítmény tervezését, és két tervezőcsoportot részesítettek másfél-másfél millió forintos első díjban. A kulturális centrum terveit az Építész Stúdió Kft. készítheti el, a sportlétesítményeket pedig az A and D Stúdió tervezheti. (MTI) Nagycsaládosok találkozója Hetedszer adtak egymásnak randevút szombaton délután, Budapesten a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOÉ) fővárosi szervezetei. A gyűlésen a budapesti három- vagy többgyermekes családokon kívül a pártok és a kerületi polgármesteri hivatalok képviselőit várták a szervezők. A meghívásnak elsősorban a parlamenti pártok teltek eleget, az önkormányzatok azonban csak minimális számban vettek részt a találkozón., A Petőfi csarnokbeli kötetlen megbeszélésen a sok- gyermekes szülők, a pártok és az önkormányzatok képviselői felváltva szóltak a résztvevők - höz; a NOE-tagok a problémákat, míg a parlamenti képviselők ezek megoldási lehetőségeit sorolták. A nagycsaládosok felszólalásai alapján a legtöbb gondot jelenleg a megélhetési nehézségek okozzák a sok- gyermekes családoknak. (MTI) 3 Könyvtári kulturális napok Programok a megyében február 21-től 23-ig A Magyar Könyvtárosok Egyesülete JNSZ Megyei Szervezete egyhetes programmal kapcsolódott a Hol élünk? fesztiválhoz. Nagy szeretettel várják a könyvbarátokat és az érdeklődőket a változatos programokon. (A hét második felének programját a későbbiekben olvashatják lapunkban.) 1994. február 21. Szolnok, 10-14 óra: A világ, amelyben könyvtáros vagy...” Előadó: Ágh Attila politológus, dr. Süli Zakar István docens, Szoboszlai Zsolt szociológus. Helye: Szolnok, Tisza A. u. 2., Verseghy Terem. Jászapáti, 14 óra: „Ezt ajánlom nektek, olvassátok el!” a városi könyvtárban. Jászberény, február 21- 26.: Gy. Szabó Béla Hónapok c. grafikai kiállítása a városi könyvtárban. Kisújszállás, február 21- március 1.: Képek a könyvtár életéből... Fotókiállítás a zenei könyvtárban, február 21-március 8.: Vad Zsigmond dévaványai költő kiadott és kiadatlan műveinek kiállítása és árusítása a zenei könyvtárban. Kunmadaras, február 21-26.: 1993 legszebb könyvei a könyvtárban. Kiállítás. Mezőtúr, 1994. február 21-25.: törzsolvasók találkozója. „Forradalmi totó” Kossuth Lajosról és 1848-ról gyerekeknek, a könyvtárban. Tiszaföldvár, február 21.: „Nyitott ajtó - szíves vendég- fogadás” a könyvtárban. Tiszatenyő, február 21- 26.: Dobó Sándor festő-grafikus kiállítása a könyvtárban. Február 22. Szolnok, 10 óra: Az üzleti információ a könyvtárakban. Előadó: Forgács Irén (Kopint-Datorg). Könyvtárhálózat új szerepkörben. Előadó: dr. Markó Imre (Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda) a megyei könyvtár Verseghy Termében. 17 óra: Csányi Marietta: Többrétegű bronzkori településhalmok Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében (vetített diaképes előadás) a megyei könyvtár Verseghy Termében. Abádszalók: „Mese, mese, mátka...” mesedélelőtt és bábkészítés óvodásoknak a könyvtárban. Cibakháza: minikönyvesbolt nyílik a könyvtárban. Fegyvernek: a könyvtár vendége dr. Bálint György. Jászágó, 10.30: gyermekfoglalkozás a farsang jegyében a községi könyvtárban. Jászapáti, 15 óra: könyv- karnevál 14-18 éves tanulók számára. Meselánc hat-tíz éveseknek a városi könyvtárban. Jászberény, de.: Észforgató (vetélkedő általános iskolásoknak), du.: kézműves-foglalkozás gyerekeknek. Süteményes nap - egész nap a gyermekkönyvtárban. Február 22-24., Karcag: könyvbörze: az állományból kivont könyvek, folyóiratok kiárusítása. A befolyt össze- gefa Városi Csokonai Könyvtár Alapítványa kapja. Kenderes, február 22.: idősek napja a könyvtárban. Kétpó, 12.30: B. Horváth István előadóművész rendhagyó irodalomórát tart az iskolában. Kunhegyes, 15 óra: „Meseváros” - Dudás Zoltán gitáros-énekes műsora általános iskolásoknak a városi könyvtárban. Kunmadaras, február 22.: 10 óra „Itt a farsang - áll a bál”. Foglalkozás óvodásoknak a nagyközségi könyvtárban. Martfű, 15 óra: „Itt a farsang - áll a bál”. Klubdélután az olvasókör és a Móra Könyvklub részvételével. Fellép a gyermekszínpad. Helye: községi könyvtál'. Február 22-25., Nagyrév: videofilmek vetítése, vetélkedők, vidám játékok a községi könyvtárban. Rákóczifalva, február 22.: A mese világa. Állatmesék kicsiknek a községi könyvtárban. Tiszaföldvár: rajzpályázat eredményhirdetése a városi könyvtárban. Tiszaigar: mesedélután a községi könyvtárban. Tiszasüly: mesemondó verseny 6-10 éves gyerekeknek a községi könyvtárban. Tiszaszentimre: vetélkedő kicsiknek a községi könyvtárban. Tószeg, 9.30 óra. B. Horváth István előadóművész rendhagyó irodalomórát tart a művelődési házban. 14 óra: videofilmvetítés a községi könyvtárban. Törökszentmiklós, 14.30 óra: Pressdoc adatbázis bemutatása a városi könyvtárban. Tűrkeve, 10 óra: gyermekfoglalkozás a városi könyvtárban. Újszász: A jövő könyvtára címmel meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése, kiállítása a községi könyvtárban. Február 23., Szolnok, 11 óra: „Lyukasóra”, a MTV közkedvelt műsora Mészöly Dezső, Varga Domokos, Ráczkevei Anna részvételével. 17 óra: találkozás a Rubikon szerkesztőivel a megyei könyvtár Verseghy Termében. Abádszalók: könyvtárhasználati vetélkedő 7-8. osztályos tanulóknak a községi könyvtárban. Jászapáti, 9 óra: kalandozás a könyvek házában. 14-18 év közötti fiatalokat várnak a városi könyvtárba. Jászjákóhalma, 10 óra: óvodások a könyvtárban. 17 óra: fánksütő verseny. Jászladány, 13 óra: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal a községi könyvtárban. Karcag, 15 óra: „Szeressük egymást, gyerekek!”' címmel Kovács Marika helybeli előadóművész jótékony- sági műsora gyerekeknek. Kísér: Barkóczi Zoltán. Helye: városi könyvtár. „Legkedvesebb süteményem": a nyugdíjas-olvasókör süt a résztvevőknek. Kenderes: ovisok napja a nagyközségi könyvtárban. Kengyel, 13 óra: író-olvasó találkozó Békés Pállal a községi könyvtárban. Kisújszállás, 10 óra: farsangi néphagyományok, népszokások a zenei könyvtárban. Kunhegyes, 14 óra: „Kis- bagoly Rejtvényklub" alakuló foglalkozása a városi könyvtárban. Kunmadaras, 10 óra: ismerkedés a könyvtárral. Gyermekfoglalkozás. Mezőhék, 14 óra: origami a községi klubkönyvtárban. Mezőtúr, 16 óra: Lengyel László a Közösségi Ház és Könyvtár vendége. Nagykörű, 13 óra: B. Horváth István előadóművész rendhagyó irodalomórát tart a községi könyvtárban. Rákóczifalva: játékos vetélkedő 3. osztályos gyerekeknek a nagyközségi könyvtárban. Tiszaföldvár: irodalmi pályázat eredményhirdetése a városi könyvtárban. Tiszaigar: videofilmek vetítése a községi könyvtárban. Tiszapüspöki, 14,30 óra: bábműsor a ÁMK könyvtárában. Tiszasüly, 10 óra: rendhagyó irodalomóra B. Horváth István előadóművésszel a községi könyvtárban. Tiszaszentimre: vetélkedő 5-8. osztályos tanulóknak a községi könyvtárban. Tiszatenyő, 15 óra: író-olvasó találkozó Békés Pállal a községi könyvtárban. Törökszentmiklós, 14.30 óra: beszélgetés a Tisza c. dokumentumfilmről. Vendég: dr. Bellon Tibor múzeumigazgató. Helye: városi könyvtár. Túrkeve, 10.30 óra: rendhagyó irodalomóra Békés Pállal a városi könyvtárban. Újszász, 10 óra: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal a nagyközségi könyvtárban.