Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
8 1993. november 27., szombat Kultúra Egy főváros központú ország vidéki művészei „Csak szakmai alázattal.. Újjáalakuló közösségek Ami nem tanítható a katedráról Bálint Erika és Szokolyi Lajos évek óta olyan énekes művészei a városnak, akikről sokat hallunk, mégis keveset tudunk. Bálint Erika riporter, hangja a Rádió szolnoki stúdiójából is ismert. Művészi pályájáról így vall:- Gyermekkorom óta tudatosan készültem az énekesi pályára. A szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végeztem 1986-ban. Az éneklés szeretetét a bölcsőből hoztam magammal: édesanyámnak ha jókedve volt, akkor is énekelt, ha bánatos volt, akkor is. Az általános iskolában Almási Klára oltotta belém a pódium szeretetét, középiskolás koromban a Tiszaparti Gimnáziumból Gó- hér Edit segítette pályámat. Ugyanebben az időben dr. Nagy Lajosnéhoz jártam énekelni, aki azt mondta, ennyi erővel már az anyukám is lehetne, ugyanis annyi időt tötöttem nála. Elméleti felkészítő tanárom ebben az időben Vájná Kati volt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a főiskolán Berdár Valéria tanítványa lehettem. Eleinte úgy volt, hogy a főiskola elvégzése után a Szegedi Operához kerülök, de messze van nekem Szeged. Én itt születtem ezen a tájon, itt vagyok otthon, itt kell dolgoznom. A mai világban nem könnyű megélni, főfoglalkozásom nem is az éneklés, de mint a Rádió munkatársa, minden segítséget megkapok a főnökömtől a fellépéseimhez, ráadásul már el se tudom képzelni, hogy a Rádió nélkül éljek. Annak ellenére, hogy opera- és hangversenyénekes vagyok, most egy más műfajban dolgozom, mert rájöttem, hogy a közönségnek a magyar nótára van nagyobb igénye, ezt szeretik. Minden fellépésünkre mérhetetlen nagy szakmai alázattal készülünk, nagyon fontos a mindenkori közönség tisztelete. Ugyanakkor tapasztaltuk, hogy sok helyre csak a fővárosi művészeket hívják meg. Azt hiszik, ha valaki pesti, már jobb, mint mi vagyunk. Pedig anélkül, hogy a pesti kollegákat meg akarnám bántani, azt mondhatom, a mi felkészültségünk sok esetben sokkal alaposabb, mint a Pestről lerohanó művészeké. Egyébként, hogy mi is jók vagyunk, az bizonyítja legjobban, hogy ahol egyszer felléptünk, oda visszahívnak. A Pelikán Szálló, ha külföldi vendégeket vár, rendszeresen bennünket kér fellépésre, de sok más hasonló helyet említhetnék: nyugdíjas-találkozók és egyebek. Mi nemcsak „olyan kis amatőr pályakezdők” vagyunk, hanem igenis komoly alappal rendelkező, jól felkészült művészek. Ebben nem lehet különbség vidék és a főváros között. Szokolyi Lajos tanár szintén megyénk (Újszász) szülötte. Harminc éve van a pályán. Ebből 20 éve a gépipari szakközépiskola műszaki oktatója. Operett- és magyamóta-énekesi diplomáját Béres Ferenc írta alá. Művészi életéről így számol be:- Soha nem szabad a közönséget lenézni, csakis művész alázattal léphet az ember a pódiumra, különben a pálya értelmét veszti. Ha valaki azt mondaná, hagyjam el ezt a pályát, az annyi lenne, mintha az életemet kémé. Az éneklésre született embertől ilyet nem lehet kérni. A főhivatásom mellett jelenleg minden kedden Pestre járok az Állami Operaházba, éneklésben képzem tovább magam. Mindezek mellett az iskolában van egy 80 tagú fiúkórusom. Ez a fiúkórus egyedülálló a megyében, de talán az országban is. Én magam korábban Vörös Sárihoz jártam stílustanulmányra. Jelenkori művészi pályámon Nádor Lászlónak vagyok nagyon hálás. Úgy is mint zeneszerzőnek, úgy is mint kiváló kollégának. Nemcsak mint szólista élvezem az éneklés gyönyörűségét, hanem úgy is mint kórustag. Annak nagyon örülök, hogy most már kezdenek családtagjaink is büszkék lenni ránk, egyre több helyen ismernek el bennünket, s számunkra ez azt bizonyítja, és erre törekszünk is, hogy nem csak Pesten élnek jó művészek ebben az országban. Kátai Szilvia- A Magyar Művelődési Intézet - neve ellenére - nem öleli fel és gondozza a magyar művelődés valamennyi területét - mondta Halász Péter, az intézet igazgatója -, ám megpróbálja erősíteni a civil társadalom sejtjeit.- Elsősorban az amatőr művelődési formák segítésével foglalkozik. A néphagyományokon alapuló tevékenységeket - faragás, népdal, néptánc - veszi szárnyai alá, és az amatőr képzőművészet, színjátszás, bábozás felett „bábáskodik”. Az amatőrségen van a hangsúly, a közösségteremtő művelődési formákon. Az intézet másik területe a közösségfejlesztés. Megpróbáljuk újjáéleszteni azokat a közösségi, civil társadalmi szerveződéseket, amelyeket az 1940-es évek végén a diktatúra felszámolt. Főleg most, amikor az ország gazdasági helyzete miatt a pénzügyi alapok megteremtése nehézségekbe ütközik, a művelődésnek kiemelkedő a szerepe. A különböző társadalmi rétegek önszervező képességének mobilizálása megoldást jelenthet. Kulturális, gazdasági, szociális céllal szerveződő baráti köröket, különféle egyesületeket próbál mődszertaniMagazinnal rukkolt ki Árokszállás újságja, a Jászvilág. Kü- lönszámot jelentettek meg irodalmi művekből és helytörténeti tanulmányokból. Nemcsak bátor kezdeményezés ez az alföldi városban, mely rangját, a városit nem is oly rég kapta, de megható is egyben. Lám, a település meg akarja mutatni, hogy szellemiekben is nagykorú, értékeit nyomtatott formában is közreadja, illetve megőrizni kívánja. „Különszámunkban olyan tollforgató jeles árokszállásiaknak adunk teret - írja a magazin hangulatos bevezetőjében a szerkesztő -, akik alkotásaikban - legyen ez vers, széppróza, művelődéstörténet vagy szociográfia - városunk egykori közösségének ma is nélkülözhetetlen értékeit mentik át egy remélhetően harmonikusabb jövendő számára.” lag segíteni az intézet, hiszen sok esetben az önbizalom hiánya „a lélek kész, de a test erőtlen” - állapota akadályozza, hogy létrejöjjenek ezek a közösségek, amelyeket büszkén felvállalhat egy-egy település.- Csak módszertani segítséget kapnak ezek a kis közösségek? Anyagi támogatásra is éppúgy szükség lenne.- Különféle tanfolyamokat, kiállításokat, továbbképzéseket rendezünk. Az intézmény vagy díjtalanná teszi ezeket a rendezvényeket, vagy hozzájárul a részvétel költségeihez.- Az országot járva, hogy látja: reneszánszukat élik-e ezek az újjáalakuló közösségek, hiszen egy idő után egyesületi formában, önállóan működhetnek, s érdek-képviseleti szervként is megjelenhetnek?- Ha ahhoz viszonyítjuk, hogy öt évvel ezelőtt mennyien voltak, akkor azt mondhatom, hogy igen nagy a fejlődés. Ha viszont azt nézzük, hogy egy hasonló országban - mondjuk Ausztriában - hány ilyen van, akkor megállapíthatjuk: nálunk körülbelül az egyötöde.- Magyarországon hány kisközösséget tartanak nyilván?- Két-háromezer között van a számuk. Lapozgatva a csinos, vonzó formájú magazint, valósággal a felfedezés erejével hat, különösképp az idegenre. A szép szó, a kifejezés művészi módját kedvelő toliforgatók között Szántó László, Pál Katalin, Ördögh Emánuel verseivel találkozhatunk, s közülük leggazdagabban van jelen Pál Katalin, aki egyébként már kötettel is bizonyította tehetségét, s kétségtelen, most közreadott, legfrissebb költeményeiben is ő a legkiegyensúlyozottabb, lírai hevülete a legerőteljesebb. „Szűnjön meg a tűz és a fekete ár,/ Hogy zenghessem újra a tengerek Ősi himnuszát” - írja egyik versében. A szerzők sorában Faragó Jánosné, aki honismereti munkáival eddig több díjat is nyert, ezúttal céhtörténeti tanulmánnyal szerepel. A helybeli csizmadia-ipartestületet mu- Nem éri önöket az a vád, hogy túl elméletileg közelítenek a művelődéshez?- De igen. Ám tekintettel arra, hogy az intézetnek egyre kevesebb a költségvetésből származó pénze, mindenhova nem juthatunk el. Egyébként is lehetetlen valamennyi művelődési házzal és közösséggel kapcsolatot tartani. Miután létrejöttek a civil társadalom apró egységei, arra törekszünk, hogy a mesterek mesterét próbáljuk segíteni, képezni, akik továbbadják majd módszertani tapasztalataikat.- Mi a legnagyobb gondja a művelődési intézetnek?- Kettő van. Az egyik maga az épület, ami hivatali rendszer szerint működik. Ezt s a szervezetet is sokkal nyitottabbá, közösségi célokat szolgáló módon szeretnénk átalakítani. A másik pedig a közvetlen támogatási formák. Bizonyos kiadványokat például sokkal nagyobb példányszámban kellene megjelentetnünk, s olyan formában kellene jelen lennünk a nevelő- és oktatóképzésben, hogy nyári, kézműves és komplex művészeti táborokban is „beolthassuk” a leendő pedagógusokat. Olyan terület szerelmeseivé akarjuk őket tenni, ami csak a katedráról nem tanítható. (Lőrincz) tatja be, a tárgyhoz személyes kötődéssel, hisz apósa révén kapcsolódik az egykori céhhez, amelynek már 1862-ben 130 tagja volt e jászsági településen. Különösen szemléletes, ahogy a különböző szokásokat, céhbeli törvényeket leírja, például a céhláda felnyitásának ünnepélyes mozzanatait. Méri Géza pedig a város színjátszásáról számol be, kutatásainak eredményeképpen, egyelőre rövidített formában, s főleg a szép és gazdag múltú Jászárokszállási Földmunkás Vigalmi és Műkedvelő Gárda bemutatására szorítkozik. A magazin anyagi és szellemi gazdája a Jászárokszállási Népfőiskolái Egyesület, s a tervek szerint félévenként jelenik majd meg a Jászvilág irodalmi melléklete. Nemes vállalkozás, megérdemli a jövőt. A Jászvilág magazinja: Árokszállás tükre A mai világ is igényli a tiszta embereket Őskrimi Zsurzs Éva rendezésében Szigligeti Csikósa a képernyőn Zsurzs Éva rendez Félhomály a tévé kettes szinkronstúdiójában. Az üvegfal mögött, háttal és szemben a vetítővászonnal színészek, itt pulóverben, a vásznon pedig a csikósok díszes öntözékében...- A lányom nem csalt meg, megesküdött rá.- Meg is esküdtél?- Elutasítottalak, mert büszke voltam rá, hogy a magam portáján élek, és most ezért ver a sors... Az üvegfal előtt a rendező, Zsurzs Éva bekapcsolja a stúdiómikrofont, s beszól:- Jacikám (Juhász Jácint), egy sóhaj odaféme az elutasítottalak elé, akkor kitöltené azt a szünetet és lendületesebben indíthatnál, jó? Egy sóhaj, s...- Á lányom nem csalt meg, megesküdött rá... A Csikós, Szigligeti Ede 1847-ben bemutatott színművének felvétele készül.- Miért erre a darabra esett a választása? - kérdezem Zsurzs Évát.- Már régi tervünk. A múlt század a magyar irodalomnak igen jelentős korszaka volt. Amit mára már majdnem elfeledtünk. A Csikós különösen érdekes darab, valójában egy őskrimi, s nagyon szórakoztató. A Helység kalapácsa, a Koppányi Aga testamentuma, a Fekete város, a Névtelen vár, az Abigél - hogy csak egy párat említsek a Zsurzs Éva rendezte emlékezetes, nagy sikerű filmek közül, s mint hírlik, a Szigligeti-mű után egy újabb Szabó Magda-mű, a Régimódi történet filmes feldolgozását tervezi...- Szeretem az irodalmat, nemcsak a magyart, a külföldit is. S amit szeretek, azt szeretem megmutatni. Nem szoktam azon gondolkodni, mi az aktuális (nevet). A darabot rendezem, úgy, ahogy elképzeltem. S talán azért, mert benne élek a mában, mindig valahogy beleillik az én kiválasztott történetem is. Csak csodálkozom, amikor hallom: a rendező életművet épít. Ha valaki sokáig él, akkor az életmű felépül. A darabválasztásban mindenképpen benne van az ízlésem, a világról és a szakmáról alkotott véleményem.- Hol készültek a felvételek?- A balatonzamárdi kocsicsárda skanzenjében forgattunk, a kastélyjeleneteket meg Ireg- szemcsén vettük fel. A forgatás tíz napja alatt harminc kilométeres körzetből ki sem mozdultunk. Pár nap alatt elkészül a szinkron, aztán tömegezünk (tömegjelenetek zajhatásai), apróbb utómunkák következnek, s kész a film.- Könnyű volt ehhez a darabhoz szereplőket találni?- A fiatalokat keresni kellett. Blaha Lujza híres szerepét Gre- gus Bernadett játssza, a főszereplő a főiskolás Barabás Kis Zoltán. Nemcsak színészileg kellett megoldania a szerepet, de tudnia kellett lovagolni és énekelni is. Ebben a darabban a zene más, azt kicseréltük, mert az eredeti elkopott műdalait nem akartuk felhasználni. Rossa István válogatott hozzá szép népdalokat. Eleinte aggódtam, hogy miként fogadják, de ahogy az ember a színházban azt figyeli, miként reagál a műszak, itt azt vettük észre, hogy a teherautó-sofőrök átjátszották maguknak a dalokat kazettára, és azt hallgatják. Megnyugodtam. Barabás Kis Zoltán nagyszerű. Ezek az „öreg bikák” - rámutat az éppen belépő Koncz Gáborra - adottak. Most Koncz Gáborhoz fordul - azt kérdezik tőlem, hogy hogy is jutsz te eszembe. (Nevet.) Mindig eszembe jutsz...- És Márton, az öreg csikós-számadó szerepét Koncz Gábor hogy fogadta?- Nagyon örültem. Én rengeteg lovas filmet forgattam a saját lovaimmal is. S ez a szerep jó szerep. Bár adná az isten, amíg szellemi és fizikai erőm birtokában vagyok, hogy minél több A Csikós fiatal parja (Gregus Bernadett és Barabás Kis Zoltán) ilyen filmet forgassunk. Tudom, szereti ezt a néző, de szeretjük mi, színészek is. Én úgy érzem, hogy a lovas szerepek hozzátartoznak az életemhez, mindig is hozzátartoztak. Évával jó forgatni. Most is úgy dolgoztunk, hogy nem is vettük észre. Lovagoltunk, szórakoztunk, élveztük a munkát, Évával az első filmem is lovas film volt, a Sárga rózsa, amit a Hortobágyon forgattunk. Ezekben a filmekben ugye szükség volt még hősökre, tiszta emberekre. Úgy érzem, ez a mai világ is igényli a tiszta embereket. Kevés ilyen hős van. Szerencse, hogy erre a szerepre, a csikóséra, megtalálták Barabás Kis Zolit. Kevés olyan fiatal színész van, akire rá lehet bízni, kapja is és adja is a pofont. Csak azokból van rengeteg, akik lesik a verekedést. J. Á.
