Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
Juj! Nem jó dolog, ha az ember a kórházat járja. Ilyenkor érzi át, mennyire igaz a szólás: „csak egészség legyen!” Nem teljes a mondat, mégis tudjuk, előtte valami ilyesmi van: nem fontos más, nincs jelentősége másnak. Amíg egészségesek vagyunk, nincs olyan baj, amire ne találnánk valamilyen megoldást, amit valahogy át ne vészelnénk. Aki bent van a fehér falak között, alig várja, hogy hazakerüljön, aki látogatóként rója a lépcsőházat, összeszoruló torokkal szippantja be a jellegzetes fertőtlenítő szagú levegőt. Kicsit későre jár, régen túlvagyunk az engedélyezett látogatási időn, mégis úgy döntök, megpróbálom tiszteletemet tenni, hátha szerencsém lesz és bejutok betegemhez. Naranccsal, üdítővel felpakolva ügyefogyott mozdulattal lököm meg a lengőajtót, már nyomakodnék be a nyíláson, de félúton megtorpanok. Mint aki az ajtószámyak közé szorult, se ki, se be, csak der- medten nézek. Velem szemben egy jól megtermett farkaskutya üldögél, nagy barna szemekkel, érdeklődéssel vizsgálgat. Időnként oldalra billenti a fejét, füleit megrezgeti, mint aki azt mondja:- Hát te ki vagy? Ha képesek lennénk kommunikálni, bizonyosan az lenne a válaszom:- Most azt sem tudom, fiú-e vagy lány. így csak hallgatagon, mereven figyeljük egymást, és mindketten arra várunk, mit lép a másik.- Jó-jó - gondolom magamban. - Neked könnyű, kényelmesen ücsörögsz, lesel mint a moziban, én meg itt egy résbe beékelődve a senki földjén... Eszeveszetten pörögnek fejemben a gondolatok. Jó lenne valamilyen megoldást találni.- Aha, megvan! - örvendezek. - Le kell ezt a cerberust kenyerezni. Egy kis kolbász...- Botor dolog. Jó volna, ha volna ... Intem magam.- De van narancs! Hátha vegetáriánus. Egyébként is, a gesztus a lényeg!- Persze-persze, de mi van, ha félreérti. Mire kiderül, addigra kicsit megkóstolgat. A meggyőző érvek hatására feladom. Állok és várom a csodát. A „csoda” némi idő elteltével egy zöld zubbo- nyos, bakancsos férfi képében meg is érkezik. Megvakar- gatja őrizőm füle tövét, meg- paskolja a nyakát és kedélyesen azt mondja:- Tessék jönni nyugodtan! Csak azt bántja, akire én azt mondom, rossz ember.- Megnyugtató - dünnyö- göm magamban, és tisztes távolságot tartva elosonok mellettük. Az emeletre ügetve az az őrült ötletem támad, milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy ilyen „súgóm”. Ha például Mari néni éppen nagy negédesen a nyakamba borul, és én megilletődötten ölelgetem, Ő megkopogtatná a vállamat, és figyelmeztetne:- Ne higgy neki! Ő nem a Mari néni, ő a mumus!-Juj! De talán mégis jobb, hogy nincs ilyen mindentudó tanácsadó. így legalább az illúzió megmarad. Különben még kiderülne, hogy az ember körül csupa cipőbe bújt pata dübörög. Hihetetlen történet Jobb félni, mint... Mielőtt külföldre megyünk, sok mindent mérlegelnünk kell. Többek között azt is, mivel utazzunk. A közelmúltban Lengyelországba indultam üzleti megbeszélésre és a vonat, az autóbusz, valamint a repülőgép közül választhattam. Úgy gondoltam, hogy a vonat a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. Nem örültem, hogy egyedül utazom az éjfél körül induló Po- lonia expresszel, de nem volt más választásom. Késő este értem fel Budapestre, megvettem a helyjegyet és felszálltam a szerelvényre. A sötét kocsiban alig volt ember. Megkerestem a helyemet és elrendeztem a csomagjaimat. Néhány perc múlva tört magyarsággal felkiabált az ablakon egy férfi: hová utazom és fel- szállhat-e az én kupémba, mert nagyon fél. Amikor megláttam mackós termetét, igencsak mosolyogtam a szituáción. Nekem, nő létemre kell gyámolítanom egy erős férfit. Alig helyezkedett el, magyarázni kezdett félig magyarul, félig idegen nyelven, illetve mutogatott. Jugoszláviából jön, ott lőnek - vettem ki szavaiból. Ugyan mit élhetett át és nekem milyen jó, hogy Magyarországon biztonságban vagyok - gondoltam. Mondta, hogy fél, mert sok a rossz ember, jönnek, belespréznek a szemünkbe és elviszik a csomagjainkat. Kért, hogy ha elalszik, vigyázzak. Később, majd ha én pihenek, ő is őrködik. Mielőtt lefeküdt, az ajtót bezárta, a függönyöket összehúzta. A vonat elindult. Kis idő elteltével rángatni kezdték az ajtót. Felköltöttem útitársamat, felugrott, kikukucskált a függöny résén. Hívott engem is, nézzem meg ki az. Egy bőrkabátos, göndör hajú férfi akart bejönni, de nem nyitottuk ki az ajtót. Sorstársam pillanatok alatt lecsatolta a nadrágszíját és összekötötte vele az ajtófogantyút a csomagtartóval. Aztán ismét lefeküdt aludni, én pedig ülve elbóbiskoltam. Komáromnál ébredtem fel, amikor megállt a vonat. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy az a férfi aki be akart jönni, leugrik a vonatról, majd sietős léptekkel bemegy a vasútállomás épületébe. Útitársam is felkelt, hogy beengedje a vámosokat, és zavarodott arccal nézett rám: mi történt? A félcentis ajtórésen át pengével elvágták a nadrágszíjat, de bejönni nem tudtak, a zár elég erős volt. Mi aludtunk, nem vettünk észre semmit. Amikor bejöttek a fülkébe a határőrök, a folyosóról erős gázspray-szag áramlott be. Kiabálás hallatszott, hogy egy ember megsebesült. A mellettünk lévő kupéban egy középkorú férfi ült lehorgasztott fejjel, a gáztól még kómás állapotban, a kezéből ömlött a vér. Minden csomagjától megszabadították, de élt. Vélhetően a göndör hajú bőrkabátos volt a támadója. Rendőrség, mentő. Nekünk át kellett szállni egy másik kocsiba, mert a mienket lekapcsolták. Az egész mint egy mozifilm, úgy pergett le előttem. Hihetetlennek tűnt, hogy 1993-ban Magyarországon ilyesmi megeshet. Lehet, ha nincs ilyen tapasztalt útitársam, nekem viszik el a csomagjaimat, és én kerülök a mentőbe. Ez a történet örökre belém- véste a mondást: „Jobb félni, mint megijedni!” Szabó Irén Mondja hát el... Összetartozás Annyi panaszos levelet közöltek az utóbbi időben, mintha csak csupa elkeseredett ember jáma-kelne a Földön. Én is érzem, mint mindenki más, hogy nehéz időket élünk, de én azt tartom, sosem szabad feladni. Egy kis örülni valót mindig talál az ember. Mi kettecskén élünk az öregemmel. Két nagy gyermekünk van, a lányom tanárnő, Szolnokon él, ő még nincsen férjnél. A fiunk már megnősült, jelenleg kint dolgozik Németországban. Nagyobb lakásra gyűjtenek, mert mióta a második kisuno- kám megérkezett, kinőtték a régitNincsen annál nagyobb öröm, mint amikor hébe-korba összejön az egész család. Ilyenkor már előre sütök-főzök. Estefelé szétnyitjuk a nagy konyhaasztalt, annál elférünk mindnyájan. Megvacsorázunk, kilenc óra körül lefektetjük a gyerekeket, aztán hajnalig elbeszélgetünk, elénekelgetünk. Ebben a rohanó világban a szeretet, az összetartozás érzése ad erőt az embernek. V. S.-né, Abádszalók Szabálytalan portré No, mondjad Pista! Van olyan vendég, aki kétnaponta jár fodrászhoz- Kérlek szépen, igazán csak a férfiak tudnak hajat vágni.- Ne mondd már, István: megharagszanak rád a hölgykollégák.- Ők is tisztában vannak ezzel. Nem a két nem közötti természetes, a férfiviccekben találóan megfogalmazott különbségekről akartam újabb bizonyítékot szerezni. Egyszerűen csak összefutottam Kiss Istvánnal. Azon kevés emberek egyikével, aki a Magyar Fodrász-Kozmetikus Egyesület szakbizottsági tagja. A vasútállomási fodrászüzletben ollózó hajszobrásznak Nemzetközi Zsűridiplomája van. Tallózunk. Az elmúlt években bejárta Európát, mostanában a hazai versenyeken bírálja a fiatal kollégák alkotásait.- Kérem tisztelettel, nálunk mindig „spiccen” kell lenni. Én készenlétben vagyok. Hiába jó szakmailag valaki, ha nem képes kapcsolatot teremteni a vendéggel. A kapcsolatteremtés pedig a küszöbnél, a köszönéssel kezdődik. Úgy is mondhatnám: el kell adni magunkat. A pocakosodásra hajlamos, kedélyes emberekhez hasonlóan Istvánnak mindig van egy jó vicce, s nem jön zavarba, ha a politikáról, a sportról esik szó. - No, mondjad Pista! - szól kedélyesen a székben elhelyezkedő ismerős. „Itt dumálni kell.” Azt is - gondolom én, amikor megtudom, hogy szakmunkásképzőkben vizsgáztat, szakmai tanfolyamokat vezet.- Ha meglátom a vendégemet, hogy távoztában beletúr a hajába idegbajt kapok - utal a nagy mesterektől elvárható magatartásra. - Uramisten! Mit csinálhattam rosszul? - gereblyézi ujjaival saját haját. Pedig ritkán szabhatja el a fejeket, látogatói nagyrésze törzsvendég. Munkájához nélkülözhetetlen a divat követése. Ez független a kortól. Aki nem alkalmazkodik az új irányzathoz, lemarad a többitől. Amikor elkezdődött például a beat korszak, akkor többen otthagyták szakmájukat. Ő nem. „Csinálta a beatot.”- Meg lehet gazdagodni ebből a munkából?- Ebből spéciéi nem. Aki szereti ezt a szakmát, az minden egyes fejjel lelkiismeretesen foglalkozik. Ez nem pénzkérdés. Hosszú éveken keresztül Kiss István készítette fel a versenyekre induló szolnoki fodrászcsapatot. Megfordultak az Intercontinental Szállodában, a Hyattban, a Vigadóban, az ország különböző hoteljeiben. Ilyenkor találkozik a SZAKMA. Ezeken az összejöveteleken a mester is tanul. Újból s újból megláthatja, hogyan dolgozik rosszul a másik, mit rontott el, mit kell másképpen formázni. Nem lehet könnyű a helyzete. Száz fej közül kiválasztani a legjobbakat úgy, hogy zsűritársaiétól ne térjenek el lényegesen az általa adott pontok - kemény feladat. Nagyobb versenyeken egy modellre alig jut néhány perc. - Egyébként meg hadd mondjam el - veti közbe: elrontott fizura nincs, csak megmagyarázhatatlan. Másrészt addig kell nálunk csodálatosan bátornak lenni, amíg fiatal az ember. Ahogy látom István bátor. Szurmay Zoltán Jogi jo-jó Az elmúlt alkalommal kértük olvasóinkat, tippeljenek egy örökösödési ügyben. Elmondtuk, hogy Sanyi bácsi igen komoly betegséggel került kórházba, ahol rövidesen halálsejtése támadt. Magához kérette az ápoló személyzet két tagját, és előttük úgy nyilatkozott, hogy ingó és ingatlan vagyontárgyait feleségére, Piroskára hagyja. Ezt követően rövid idő múlva elveszítette eszméletét, majd meghalt. A hagyatéki tárgyaláson a törvényes örökösök, az írásbeli végrendelet hiányára hivatkozva, a maguk részére kérték az örökség átadását. Kérdésünk az volt, vajon Piroska néni megkaphatja-e a hagyatékot? * * * Szerintem Piroska néni megkaphatja a hagyatékot. Sanyi bácsi végakaratát ép elmével, tanúk előtt nyilvánította ki, így végrendelete érvényes. Rocsa Jánosné (pénztáros) Piroska néni semmiképpen nem kaphatja meg a vagyont, mert Sanyi bácsi nem az előírásoknak megfelelően végrendelkezett. Nem írásban, és nem ügyvéd jelenlétében. A szóban megfogalmazott végakarat érvénytelen. __ . _ , , Torok Endrene (nyugdíjas tanár) * * * A Polgári Törvénykönyv 643. paragrafusa alapján szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne. Esetünkben Sanyi bácsi olyan súlyos betegségben szenvedett, amelyek életét fenyegető rendkívüli helyzetnek minősülnek, ugyanakkor végrendeletet írásban nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna, hiszen röviddel a szóbeli végrendelet megtétele után végleg elvesztette az eszméletét. Tehát Sanyi bácsi vonatkozásában szóbeli végrendelet érvényességének mindkét feltétele fennállt, továbbá 2 tanú is jelent volt, emiatt végrendelete érvényesnek tekinthető. A fentiek alapján Piroska néni szóbeli végrendeleti örököse lehet Sanyi bácsinak. Abban az esetben, ha Piroska néni a törvényes örökösökkel a hagyatéki eljárásban nem tudja elfogadtatni a szóbeli végrendeletet, úgy bírósághoz kell fordulnia szóbeli végrendelet érvényességének megállapítása iránt. Dr. Mosonyi Csaba i
