Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-15 / 266. szám

4 1993. november 15., hétfő A szakmai feltételek javításáért A szerkesztőség postájából Bárcsak minden boltban így lenne Első helyen a jobb betegellátás A Szolnok^ Tiszaparti Gim­názium és Egészségügyi Szak- középiskola munkaközössége .november 4-én - az iskola falai között - szakmai tanácskozást tartott, melyen a gyakorlóterüle­tünk szakemberei és tanulóink vettek részt. Első napirendként a korábbi tanév eredményiről, tapasztalatairól adtunk számot, melyek között nem kis büszke­séggel említhetjük, hogy az érettségizett diákjaink 21 száza­léka jutott felsőoktatási intéz­ménybe. (Köztük Bozsó Tünde a IV. A-ból, aki az országos egészségügyi szakmai tanulmá­nyi versenyen 7. lett, és 112 ponttal vették fel az orvosi egyetemre.) Az idei feladatainkról, terve­inkről szólva, a betegápolás szakmai, tárgyi feltételeinek to­vábbi javításán a hangsúly, melyhez tanulóinknak több esz­közre, pl. műanyag újraélesztő babára, injekciós, intravénás modellekre lenne szükségük. A számítógépek kezelésével taní­tási órák keretében kell foglal­koznunk, hogy tanulóink leg­alább alapfokon elsajátítsák a legfontosabb ismereteket. És feltétlenül foglalkoznunk kell - ugyancsak tanítási óráinkba il­lesztve - a környezetvédelem­mel, melyhez minél több isme­retanyagot, oktatófilmet igyek­szünk majd beszerezni. A megbeszélésen jelen vol­tak: dr. Böjté Lajos, a Hetényi Kórház igazgató főorvosa, dr. Tarján Péter, a MÁV Kórház főorvosa - szaktanácsadó, dr. Pataki Mihály, az iskola igazga­tója, a két betegellátó intéz­mény ápolási igazgatói, főnővé­rei, szakokatói, valamint az is­kola III-IV. osztályos tanulói. Valamennyien szeretnénk el­érni, hogy a szakmai és tárgyi feltételek jobbításával isko­lánkból minél több tehetséges, jó képességű diák folytathassa tanulmányait főiskolán, orvosi egyetemen. Dr. Olexik Lászlóné tanárnő Egy kis melegséget loptak a szívekbe Az újszászi otthonba látogattak November 4-én, a szolnoki Humán Klub nyugdíjas tagsá­gával meglátogattuk az újszászi szociális otthont, ahol már po­gácsával, üdítővel terített asztal­lal vártak, s olyan szeretettel fogadtak bennünket, amilyen szeretettel mi mentünk hozzá­juk. Az igazgató úr és a helyettese tájékoztatott az ott élő emberek életéről, a közös gondokról. Az otthon lakóival beszélgetve, többen elmondták, hogy sor­sukkal, ellátásukkal elégedet­tek. A program folytatásaként, az egyik nagy teremben műsor­ral kedveskedtünk, amit vers­mondással nyitottunk, majd Dobos Ferencné magyar nótá­kat, csárdásokat énekelt. Volt, aki táncra perdült, s amikor Torma Mihály gyönyörű hangon megszólaltatta a tároga­tót, mindenki megilletődve hallgatta a szebbnél szebb dalo­kat. Az otthon lakói s a' dolgo­zók is nagy tapssal, mosolygós arccal, felvidulva fogadták a dé­lig tartó műsort, s úgy éreztük, sikerült egy kis melegséget, de­rűt lopni a szívekbe. Varga Sándorné klubtag Küldjön egy képet! Az MTE-MÁ V öregfiúk találkozóján A képen balról Baricza György hajdani labdarúgó, aki az MTE játékosa volt. Sajnos már tíz éve eltávozott közülünk, s néhány hónappal ezelőtt a mellette álló sporttársa, Horváth János (Kajla) is, aki a MÁV színeiben játszott. Emlékükre küldöm ezt a felvételt, ami 1969-ben készült. A futballozást kedvelő idősebb korosztály bizonyára ismerte mindkettőjüket, számtalanszor láthatta fegyelmezett, sportszerű játékukat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy góljaikkal sok örömet sze­reztek a lelkes szurkolóknak. Baricza Györgyné - Szolnok Hálás köszönettel Szandaszőlősről a szolnoki vasútállomás közelében lévő Tisza cipőboltot kerestem fel november 9-én abban a re­ményben, hátha náluk találok magamnak olcsó csizmát. Sajnos súlyos beteg asszony vagyok, csak üggyel-bajjal tu­dok egyedül járni, közlekedni, a cipő le-fel húzásánál pedig ki­zárólag a családom segítségével boldogulok. Jó érzéssel, megha­tottsággal töltött el, hogy az em­lített boltban, amikor a lábbelit nézegettem, mindjárt mellettem termett a bolt egyik dolgozója, s a próbálgatásnál is kedvesen, tapintatosan segített. Közremű­ködésével sikerült kiválaszta­nom a megfelelő, aránylag ol­csó (1990 Ft) csizmát. Igaz, nem volt nálam ennyi pénz, de félretette, és másnap már csak érte kellett menni. Utólag megtudtam, hogy azt a kedves hölgyet, aki a boltban a cipőhúzástól kezdve végig a segítségemre volt, Hoffmann Imrénének hívják, s a bolt ve­zetője. A nyilvánosság előtt is hálás szívvel mondok neki köszöne­tét, s a további munkájához sok sikert, jó egészséget kívánok. Tóth Tiborné Szandaszőlős Hogyan lesz mintatanya, Az ilyen és ehhez hasonló tarlón vajon hogyan lesz mintatanya, mintagazdaság? Ezt a területet a saját földemért, kárpótlási jegyért - és a „degresszió” által elvont vállalkozói támogatásként (35 aranykorona) - kaptam a Karcagon augusztusban tartott árverésen. A felvétel a kitűzés napján, szeptember 11-én készült. A földterületet csupán egy csatorna választja el a Hortobágyi Nemzeti Parktól, de a tanyaépítésre se pénzem, se egyéb lehetősé­gem nincs. Ugyanis az 1968-as törvény akkor sem engedné meg, ha a tanyaudvar részére elvont termőföldért egymillió forintot fizet­nék, mert messze van a műúttól, a villanyvezetéktől! S erre csak azt mondhatom: ha a társadalom nem segíti ésszerűen a mezőgazda­ságban dolgozókat, újrakezdőket, nem tudunk boldogulni... Id. Kanta Gyula Berekfürdő „Mezei” látószögből ítélve A Magyar Értelmező Szótár­ban kutattam fel a bunkó (bun- kócska) szó, az Új Néplap no­vember 4-i számának utolsó ol­dalán B(mint bunkó) Gy. alá­írással megjelent, „Hej, te bun- kócska ...” című kis eszmefut­tatáshoz leginkább illő magya­rázatot. E szerint régi, gúnyo­lódó kedvű magyarjaink faluról bevonult, faragatlan fickó újon­caikat nevezték így. Kedves B. Gy.! Vajon ki Ön, hogy a fent idézett ártatlan stí­lusú írva gondolkodásához ne­vét nem adta? Nem találgatom, hogy B. Györgyit vagy éppen Györgyöt tisztelhetek szemé­lyében, inkább azt mondom: akinek nem inge, ne vegye ma­gára. Úgy vélem, szólás-, gyü­lekezési, sajtó- stb. szabadság- jogokkal teletűzdelt, demokra­tikus-hagyományőrző vilá­gunkban!?) egy „enyhén szólva” beszédhibás szónok is - ki egyik-másik híradóbeli ripor­terhez képest ékes magyarság­gal artikulál - szónokolhat. Nem? Ne haragudjon, kedves B. Gy., honnan vette azt az alapve­tően téves nézetet, hogy bunkó tévéműsort csak bunkók szeret­hetnek? Lehet, hogy csupán bu­ták a Híradó rendszeres nézői; megtévedtek szegények, esetleg megtévesztettek. Istenem, em­berek vagyunk! Bárkivel meg­eshet az ilyesmi. Az Egyenleg - ami hol volt, hol nem volt im­már - s a Híradó között minő­ségi párhuzamot vonva nálam 1:0 az állás - az előbbi javára. „Mezei” látószögemből ítélve a Híradó egyszerűen szürke, unalmas, nyögvenyelős. Ráadá­sul gazdaságtalan is. Mikor tar­tott fenn a pergő ritmusú, való­ban hírműsor jellegű Egyenleg ún. vidéki tudósítóirodákat? Hi­szen minden városban, leg­alábbis a nagyobbakban műkö­dik városi televízió. Hogy az külön cég? Attól még tudósít­hatnának! Igaza van, kedves B. Gy. „Madarat tolláról, embert modoráról”, műsort alkotóiról ítéljünk meg vagy el - teszem én hozzá. S csupán ennyit sze­rettem volna szólni a Híradóról meg a sajtó szabadságáról. Szkeptikus vagyok! A Híradóba zárt szólásszabadságot féltem. Ismeretlenül is üdvözlöm Önt. És szorítok az Egyenlegért, mert én nem akarok minden­áron Híradót nézni - írta többek között olvasónk. Gonda Erika Jászladány * Tisztelt Hölgyem! A jelzőket megint megkaptam, megkaptuk. Most gondolkodhatom rajta, hogy mint Híradót néző ember buta vagyok vagy csak megté­vesztett. Egyébként ha már a közmondásoknál tartunk: ízlé­sek és pofonok különbözőek. Azon végül is el lehet vitatkoz- gatni, hogy kinek melyik hírmű­sor tetszik jobban, melyiket tartja színesebbnek, élvezhe­tőbbnek, netán igazmondóbb- nak(!). Nálam, ha mindent ösz- szeadok, szprzok, kivonok, osz­tok, a műveletek végeredménye, mondhatnám egyenlege nem az Egyenleg mellett szól. Egyéb­iránt az én, Lőrincze Lajos, il­letve családi hátterem által (is) formálódott ízlésvilágomba ak­kor sem fér bele egy beszédhi­bás „szónok", ha megköveznek érte. Az viszont tény, hogy a te­levízióban, rádióban sok olyan műsorvezető van, aki nem tud szépen, helyesen, érthetően be­szélni. Az aláírásról pedig csak annyit: természetesen vállalom azt, amit leírtam, akár teljes névvel is. Csakhogy a glossza mint újságírói műfaj nem kí­vánja meg azt, hogy a szerzője a teljes nevét használja, sőt! Am hogy ne érje szó a ház elejét, tisztelettel és teljes név­vel üdvözlöm Önt: B(mint Baranyi) Gy(örgy) Expressz - ajánlva Aki vezet, ne igyon Cz.-né törökszentmiklósi olva­sónk férje ügyében keresett meg bennünket. Levelében teljes részle­tességgel elemzi, miként jártak pórul a tavaly nyári krumpliszedésnél. Mint írta, „1992. augusztus 22-én hobbitelkünkről termeltük be a bur­gonyát. A gépkocsit egész nap én vezettem, a férjem már csak azért sem ült a volán mellé, mert reggel ivott fél deci konyakot. Már majdnem hazaszállítottuk a termést, amikor észrevettük, hogy az autó elejéről elveszett a rendszámtábla. Később megta­láltuk és a hátsó ülésre tettük, hogy majd hazaérve felszerel­jük.” A munka végeztével az utca szélén állították le az autót. A férj később visszament a kocsihoz, hogy elhárítsa azokat a hi­bákat, melyekre felesége hívta fel a figyelmét, s hogy kipró­bálja, beült az autóba. Ezzel kapcsolatban levélírónk azt írja, férje talán 2-3 métert ment a kocsival előre és hátra, hogy meggyőződjön, rendben van-e minden. Ekkor megállt a közelben egy járőrautó, majd - nyilván a rendszámtábla hiánya miatt - intézkedésbe kezdett a rendőr. Közben az alkoholszonda is előkerült, és mivel az ellenőrzés során elszíneződött, az ilyenkor szokásos vérvizsgá­lat is megtörtént. Az ügy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra került, majd a lefolytatott eljárás után egy évre bevonták a férj vezetői engedélyét, valamint pénzbírságot szabtak ki. Eltelt az egy év, azonban a jogosítványt mégsem kapta vissza. Arról tájékoztat­ták, hogy ilyen esetben tulajdonképpen egy újabb vizsgának kell eleget tennie. A feleség ezt az eljárást felháborítónak tartja, s felteszi a kérdést: nem elég, hogy a férje nem vezette a gépko­csit, a büntetés lejárta után, még egyszer meg akarják büntetni? Kedves Olvasónk! Sorait figyelmesen elolvasva, úgy tűnik, mindazok dacára, ami az eset kapcsán a férjével történt, a ható­ságok részéről nem állapítható meg jogsértés. Mindenkinek tudnia kell, mennyire veszélyes a közlekedés­ben az ittas járművezetés. Azt, hogy a rendőrség ez ellen igyek­szik fellépni, minden bizonnyal ön is megérti, talán helyesli is. (Megyénkben sajnos igen magas az ittasan okozott balesetek aránya.) Természetesen a felelősségre vonás szempontjából nem mellékes az elfogyasztott alkohol mennyisége, de alapvető sza­bály, hogy aki vezet, ne igyon. Mivel a férje esetében - ahogyan írta, ez csekély volt - feltételezhető, hogy „csak” szabálysértés­nek és nem bűncselekménynek minősítik. Az viszont abszolút mellékes, hogy ittasan 3 métert vagy hosszabb távot tesz meg bárki is a járművel. A jogosítvány visszaszerzése valóiban nem egyszerű és nem olcsó dolog. Űgyanis a gépjárművezetők utánképzését egy 1992. január elsejétől hatályos kormányerendelet írja elő, mely szerint a bevont vezetői engedély visszaszerzése érdekében az illetőnek pszichiátriai vizsgálaton, valamint tanfolyamon kell részt vennie, majd vizsgát kell tennie. Ez pedig súlyos ezre­sekbe kerülhet. Bízunk benne, hogy férjének sikerül hamarosan leküzdenie ezeket az akadályokat, és végül a jogosítványát is visszakap­hatja. Mindezek után abban bizonyára nem tévedünk, hogy férje a jövőben egy kortyot sem iszik, ha a volán közelébe kerül. Bizalmát köszönjük, és jó utat, balesetmentes közlekedést kívánunk. - Üdvözlettel: A szíves fogadtatásért Az Új Néplap „Kékfestő szoba óvodásoknak” cím alatt számolt be (október 29-én) arról az eseményről, továbbképzés­ről, mely előző nap - harminc­hat budapesti óvónő részvéte­lével - a szolnoki Jósika úti óvodában vette kezdetét, majd a Hozam Klub szemet-lelket gyönyörködtető épületében folytatódott. Az önzetlen, szíves fogadtatásért Baji Csabának, a Hozam Rt. igazgatójának ez­úton is köszönetét mondok. Dr. Lambert Istvánná intézményvezető Rákóczifalvi pillanatkép: Kiss János olvasónk, aki 1989-ben építette családi házát, ottjártunkkor szomszédja, Szabó József segítségével köporozta. Mint mondta, csak most jutottak el odáig, hogy a kőporozásra szorítsanak pénzt, hiszen az ezzel járó kiadás - anyaggal együtt - 40 ezer forintjába kerül. (Fotó: Korányi) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom