Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-15 / 266. szám

1993. november 15., hétfő Hazai tükör 3 Márton-napok Két rebellis egyházfi Szerdán hozták el Budapestről azt az öt Skoda Favoritot, amelyet már szolgálatba is ál­lítottak megyénkben. Az autókat az örményesi, a jászkiséri, a tiszaörsi, a túrkevei, va­lamint a szajoli rendőrök kapták. Képünkön Szalai József rendőr főtörzsőrmester, Sza- jol körzeti megbízottja indul járőrözni új kocsijával. (Fotó: Korényi É.) Nyugdíjas-találkozó Kenderesen A rákóczifalvaiak a havazás ellenére pontosan érkeztek Szombaton délelőtt helytör­téneti előadásokkal folytatódott a kunszentmártoni, Márton-na­pok néven ismert évenként megrendezésre kerülő ünnep­ségsorozat. A városháza dísztermében dr. Bellon Tibor A kunok az Alföl­dön és dr. Barna Gábor Kun- szentmárton és a Nagykunság címmel tartott előadást, majd az állófogadás után, délután három órakor az ünnepi önkormány­zati ülésen Teterov német és Csíkszentmárton erdélyi test­vérvárosok küldöttein kívül je­len volt Trempfli József nagy­váradi megyés püspök. Szabó Gyula színművész, a város szü­lötte elszavalta Petőfi Szülőföl­demen című költeményét. Józsa László tanár úr, főkép­pen a kuszentmártoni városhá­záról szóló helytörténeti előadá­sában elmondta, az épületet Kocka Jakab szolnoki mester tervezte, s báró Bémer László, akkor még helybéli plébános szentelte fel 1813-ban. A plé­bános aztán sorjában emelke­dett az egyházi ranglétrán, s nagyváradi püspök lett. Tempfli József, aki sorrend­ben a nyolcvannegyedik me­gyés püspök az erdélyi nagyvá­rosban, a neki hálálkodó ékes­szólások után nyilatkozott, számára ez az utazás nem áldo­zat, hanem öröm, s töltekezik kedves jó testvérei szeretetével. Elmondta, az egyháztörténet két különösen rebellis egyházfit je­gyez, tudniillik Martinuzzit és báró Bémer Lászlót, s ellenük a vádló kérdés többször úgy hangzott el, miért avatkoztak a politikába. Tempfli József ezek után át­adta Nagyvárad védőszentjé­nek, Szent László királyunknak emlékérmét Réz Lászlónak, Kunszentmárton polgármeste­rének. Vasárnap pedig a püspök szentmisét mondott a kun­szentmártoni katolikus temp­lomban. BG Hun kincsek Magyarországon először lát­ható együtt a Tisza menti tele­pülések, illetve a Tisza-Maros vidékének teljes hun kori régé­szeti kincse: a keszthelyi Bala­toni Múzeumban vasárnap megnyílt, Attila nyomában című kiállításon. Nyolc mú­zeum 37 lelőhelyről származó rendkívül gazdag anyagát mu­tatja be a tárlat. Az ötvösmun­kák, fegyverek, arany, ezüst és drágakő díszítésű viseleti és használati tárgyak a hunok cso­dálatra méltó mesterségbeli tu­dásról adnak hírt. (MTI) Szombaton reggelre leesett az első hó, síkosak voltak az utak, nehéz volt a közlekedés, de a zord idő ellenére is sokan eljöttek Kenderesre, a nyugdí­jas-találkozóra Debrecenből, Budapestről, Kunmadarasról, Tiszaszőlősről, Rákóczifalvá- ról, Kunhegyesről, Tiszaörsről. Az idősek nemcsak találkozni, hanem bemutatkozni is jöttek. A vendégeket a házasszony, dr. Bakos Imréné üdvözölte. Elmondta, hogy egy hosszú fel­készülés előzte meg a találko­zót, az egész napos programot tizenhat vállalkozó szponzorá­lásával tudták összeállítani. Az uzsonna után - melyhez a pogácsát, a kalácsot előző este sütötték az asszonyok - össze­állt a műsor is, mely a kunhe- gyesiek citeraszámával kezdő­dött, majd a tizennégy tiszasző- lősi asszony énekét Kulcsár Sándor bácsi kísérte citeráján. A kunmadarasi, a bánhalmai asszonyok után a rákóczifalvi- aktól megtudtuk, hogyan válto­zott meg a lánykérési módi nap­jainkban, melyhez a szöveget Tábori Béláné klubvezető írta. Kiderült, ma megy a „rongyrá­zás”, az égig ugrálás, nem divat már a nyoszolya; az igények a hifitoronytól az öröklakásig szé­les skálán mozognak. S hogy mindebből mi lesz? Az asszo­nyok szerint: szól az ember: megveszem én nyárig, hogy re­pülhess vissza édesanyádig. A kenderes i Cukáré népszerű együttes bordalai után a kunhe- gyesiek cigánytáncot roptak a színpadn. Már délután is érez­hették a konyhából érkező bir-. kapörkölt illatát, főtt a hét birka, melyet este jókedvvel fogyasz­tottak el, s hallgatták meg Már­kus Ica magyamóta-énekes mű­sorát. A jó hangulatú nap után a kenderesiek bizonyították ven­dégszeretetüket. A fiatalasszo­nyok, az unokák is segítettek abban, hogy dr. Bakos Imréné- nek csak mint egy karmesternek el kellett vezényelnie a napi programot. Joggal búcsúztak úgy a résztvevők: jövőre vele­tek, ugyanitt! Testületi ülés, fogászat Tiszasüly. A fogászati rendelőben a régi fogászati szék és a műszerek megle­hetősen rossz állapotban vannak, szükség volna a lecserélésükre. A helyi ön- kormányzat pályázatot írt és nyert el egészségügyi gépek beszerzésére, de a saját erőt (pénzt) nem tudja biztosítani. * * * November 8-án tartotta soron következő ülését a képviselő-testület. Napi­renden a következő témák szerepeltek: Napközi otthonos és óvodai ellátásra vonatkozó rendeletet alkottak az ön- kormányzat szociális tör­vényéhez kapcsolódóan. Szabályzatot alkottak az önkormányzati intézmé­nyek dolgozóinak lakás- építési támogatásáról. A támogatást az idén no­vember 30-ig lehet kérni, a jövő évtől viszont április 30. lesz a határidő. Tárgyaltak a május óta húzódó első lakáshoz jutó fiatal házasoknak adható támogatásról is. A támoga­tás lehet vissza nem térí­tendő egyszeri támogatás is vagy bizonyos időre szóló kamatmentes köl­csön. Hogy az igénylők közül melyik mire jogo­sult, azt a szociális bizott­ság javaslata alapján dönti el a testület. Közmeghallgatás, tájékoztatás Szelevény. November 16-án Szelevényen, illetve november 18-án Szele- vény-Haleszben közmeg­hallgatást szervez az ön­kormányzat. A meghallgatáson a la­kosok tájékoztatót hallhat­nak a polgármestertől a te­lefon- és gázfejlesztés helyzetéről. Beszámol a testület az általános iskola fűtésének korszerűsítésé­ről is, valamint a segélye­zésekről is lesz szó. A polgármesteri hivatal a község lakóit szeretettel meghívja és elvárja a közmeghallgatásra, ahol reményeik szerint minden felmerülő kérdésre kielé­gítő választ tudnak majd adni. Biztosítási ügyelet Rákóczifalva. Az Ab-Aegon Általános Biz­tosító Rt. üzletkötője min­den héten két alkalommal várja a község lakóit. Ked- denkét 8-12 óráig, csütör­tökönként pedig 14-18 óráig lehet őt felkeresni. Helyben lehet életbiztosí­tásokat kötni, a biztosítási díjak befizetéséhez szük­séges csekkeket kérni, il­letve a különböző biztosí­tások lehetőségeiről érdek­lődni. Az ügyelet helye: a fog­orvosi rendelő udvarán lévő faház. * * * November 9-én a torna­csarnokban rendkívüli tes­tületi ülést és közmeghall­gatást tartott a község kép- viselő-testülete. Napirenden a gáz- és te­lefonfejlesztés helyzete és az új ártézi kút fúrása sze­repelt. A gázzal kapcsola­tosan a Tigáz Rt. igazgató­jának lehetett feltenni a kérdéseket, aki elmondta, hogy Rákóczifalván is nyílt kirendeltségük a pol­gármesteri hivatal mellett. Akinek van gázzal kapcso­latos kérdése vagy prob­lémája, ott kaphat választ rájuk. Ünnepi önkormányzati ülés a kunszentmártoni városházán. Balról jobbra: Teterov német testvérváros küldöttei, Józsa László tanár úr, Réz László polgármester és Tempfli József, nagyváradi megyés püspök E heti horoszkóp Kos (III. 21. - IV. 20.) Szerelem: A partnere mel­lett megtalálja a boldogságot. Megadja magát az érzéseknek, s még arra is képes, hogy ne ragaszkodjon mindig saját akaratához, elfogadja a másik elképzeléseit. Hivatás: Mun­kahelyi civódások teszik fe­szültté a hét elejét. Nehezen tud beilleszkedni a közös munkába, nem akarja a kötele­zettséget. Bika (IV. 21. - V. 20.) Szerelem: A héten olyan emberekben is örömét leli, akiket azelőtt észre sem vett. A kollégáival a munkán kívül másról is szót vált, és talán az sem lehetetlen, hogy egyik munkatársához egyre erősebb érzelmi szálak fűzik majd. Hi­vatás: Féltékenyen őriz min­den munkát, és még olyasmit is elvállal, ami pedig más fel­adata volna. Ikrek (V. 21. - VI. 21.) Szerelem: Szívesen flörtöl, csak a kellemes hangulat ked­véért, de folytatást már nem akar. Partnere azonban ezt sem nézi jó szemmel. Hivatás: Ezer dologba belefog, de csak nagyon kevésnek jár a végére. Belebonyolódik néhány kel­lemetlen tárgyalásba, vagy szerződést köt, amely számára hátrányos helyzetet teremt. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Nehezen oldódik idegenek társaságában. Partne­rével most elég sok helyre kell elmennie. Áldozatnak érzi ezt, és igyekszik kitérni a meghí­vások elől. Közben azonban féltékenység gyötri, ha társa egyedül megy valahová. Hiva­tás: Csak olyan feladatok ille­nek Önhöz, amelyekben má­sok elképzeléseit kell formába öntenie. Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.) Szerelem: Szerettei az utóbbi időben elég sok gondot okoztak. Most végre „szél­csend” következik, a családi béke helyreáll, szüleivel, gyermekeivel, házastársával olyan kapcsolatot sikerül is­mét kialakítania, amilyenre mindig is vágyott. Hivatás: A munkában az élen jár, egyre több elismerésben lesz része, ami nemcsak szóbeli dicsére­tet jelent! Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: A héten felfe­dezi, hogy szomszédai között nem mindenki undok és kibír­hatatlan. Sőt! Egyvalaki kife­jezetten felkelti érdeklődését. Hivatás: Amíg nem döntött, mit is'szeretne csinálni, addig ne adja fel eddigi munkahe­lyét, még akkor sem, ha na­gyon kedvező ajánlatot kap egészen más területről, mert lehet, hogy megbánja. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Szerelem: Most nem sok ideje jut érzelmekre, mert le­köti az üzlet, a pénzszerzés. Partnerét drága ajándékokkal próbálja vigasztalni az elma­radt együttlétek miatt. Hiva­tás: Most aztán elemében van. Tele ötletekkel, tervekkel. Már csak az kell, hogy megtalálja a megfelelő partnereket. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Szerelem: A héten úrrá lesznek gondolatain a kétsé­gek. Nem biztos a partneré­ben, de önmagában sem. Amit eddig szépnek látott, most egyre több kivetnivalót talál. Ha belső békéjét sikerült meg­találnia, tisztábban látja a jö­vőt. Hivatás: A jövő alapozá­sának most jött el az ideje, gondolja át, mit szeretne! Nyilas (XI. 23. - XII. 21.) Szerelem: Az eddigi ese­mények tanulságait most kezdi hasznosítani. Ugyanazt a hibát már nem fogja elkövetni, de ez nem jelenti azt, hogy újabb baklövésektől is védve lesz. Hivatás: A máskor békés ter­mészetű Nyilasokat is ki lehet hozni a sodrukból. Elsősorban a pontatlanság miatt bosszan­kodik, de Ön sem mindig az! Bak (XII. 22. -1.19.) Szerelem: Amíg nem tudja lezárni a múltat, nehezen tud eligazodni a jelenben, s még kevésbé képes tervezni a jö­vőt. Partnerével tisztáznia kel­lene a dolgokat, egy kiadós beszélgetésre van szükségük. Hivatás: Ön tudja a legjobban, hogy az erőfeszítések nélkül elért siker nem boldogít. El­képzeléseit valóra váltja, leg­feljebb kis kerülővel. Vízöntő (I. 20. - II. 20.) Szerelem: Egyszerre kétfelé is elkötelezte magát, és még mindig nem tudja eldönteni, hogy kit válasszon. Egy várat­lan - és kellemetlen - esemény azonban segít a döntésben. Bár az is lehet, hogy „két szék kö­zül a pad alá” esik. Hivatás: Ha képtelen alkalmazkodni a közösség elképzeléseihez, mi­ért nem próbál egyedül érvé­nyesülni? Halak (II. 21. - III. 20.) Szerelem: A szerelem nem „szolgáltatás”, amit - ha jól­esik, ha nem - adnia kell a má­siknak. Az Ön elvárásai meg­terhelik partnerét. Ráadásul biztos abban, hogy azt nyújtja, amire a másiknak szüksége van? Hivatás: Hosszú távú tervezésnek most nem ked­veznek a csillagok. Addig nyugodt az élete, amíg beosz­tottként dolgozik.- de ­A szolnoki Tallinn Általános iskola idén már másodszor rendezett hangversenyt a Vártemplomban. A műsorban vendégek is szerepeltek. Képünkön az Olajbányász fú­vószenekar látható. (Fotó: I. L.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom