Új Néplap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-28 / 251. szám

200 ezer forint kamatmentes hitel A gazdálkodóknak A tiszaroffi Szabó Sándorné kérdésére, egyben számos olvasónk tájékoztatására közöljük, hogy a kormány elfogdta azt a javaslatot, mely szerint a termőföldtulajdonnal vagy használati joggal rendel­kező munkanélküliek hamarosan 200 ezer forint kamatmentes hitelt vehetnek fel. A Foglalkozási Alapból az idén 100 millió forintot kü­lönítettek el erre a célra, jövőre várhatóan 400-500 milliót tartalé­kolnak. A támogatást kérhetik azok a munkanélküliek is, akik már nem jogosultak munkanélküli-járdékra, és saját vagy használatba vett földön gazdálkodnak, illetve dolgoznának, mert ebből a tevé­kenységből szeretnének megélni. A kölcsönt három év türelmi idő után, négy év alatt kell majd visszafizetniük, és az igényüket a la­kóhely szerint illetékes munkaügyi központhoz, kiendeltséghez kell benyújtaniuk - legkésőbb 1994. február 28-ig. Megértésre, intézkedésre várnak Balesetveszély a kis utcában! Találkoztunk - 35 év után A szolnoki Vörösmarty utca lakói a nyilvánosság előtt is sze­retnék felhívni a figyelmet arra az áldatlan állapotra, ami az ut­cájukban év eleje óta tart. Ugyanis a két irány bevezetésé­vel egy időben a gépkocsive­zető-tanulók kiindulási helye, parkírozója lett, valamint a ko­csik mozgatása is ebben az ut­cában zajlik. Az itt lakó idős emberek, kisgyerekek védelmében kérjük az illetékeseket, hogy szíves­kedjenek visszaállítani az utca egyirányú forgalmát. Köztudomású, hogy Szolnok egyik legrövidebb, legkeske­nyebb utcájáról van szó, ahol ötemeletes ház is van, és most jobbról balra s fordítva - a mozgásban lévő kocsik között - vagon hosszúságú teherautók sorakoznak. Úgy tudjuk, Sze­geden megszüntették a gépko­csivezetők vizsgáztatását, s azt is ide hozták, a mi utcánkba. Jóllehet, az ilyen jellegű „befo­gadásnak” nincs vége ... Míg illetékes szerveink azon dolgoznak, fáradoznak, miképp lehetne csökkenteni a növekvő élet- és balesetveszélyt, addig a mi utcánkban a legveszélyesebb gépjárműforgalom zajlik - reg­gel 7 órától este 5-6 óráig, de még szombat-vasárnap is! Meggyőződésünk, hogy ak­kor, amikor a súlyos és halálos balesetek száma úton-útfélen nagymértékben nőtt, kérésünk időszerű és indokolt. Az illetékesek megértését, szíves intézkedését várjuk. Az utca lakói nevében: Lődi András Küldjön egy képet! Édesapám - hadifogságban Édesapám, +Gera Sándor, aki mint hivatásos légvédelmi tü­zér törzsőrmester, amerikai fogságba esett; 1945. március 30-án Franciaországba vitték, s ott volt november 2-ig. Gera Péter - Szolnok Édesanyámmal, 20 évvel ezelőtt - a rózsával teli kertünkben. Ezzel a képpel szeretném felidézni örömeimet és a soha el nem múló bánatomat. Édesapám 16, édesanyám másfél éve halt meg. Míg élek, s nyíló rózsa lesz, sírjukra viszem. Pólyák Vincéné - Tiszapüspöki A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikumban - mint IV. c osztályosok - érett­ségiztünk 1958-ban, és Szarvak Ferencné (Dombó­vári Éva) szolnoki osztálytár­sunk segítségével, szervezésé­vel a közelmúltban tartottuk meg a 35 éves találkozónkat. Az esemény napján 11 órakor gyülekeztünk az egykori osz­tálytermünkben. A köszöntő szavak után azonban elmaradt az osztályfőnöki jelentés, mert Acsay Ödönné (Vali néni), szeretett tanárunk sajnos két éve itthagyott bennünket. (Budapes­ten helyezték örök nyuga­lomra.) Szomorúan vettük tudomá­sul, hogy két társunk emlékét is már csak a szívünkben tudjuk megőrizni. Béke velük. A találkozón gyorsan röppen­tek az órák, hiszen mindenki szerette volna elmondani a vele történteket, életútja fontosabb állomásait, családi eseményeit, örömeit és bánatát. Aztán egy­más szavába vágva, előkerültek az iskolai élmények, emlékek is; felidéztük a hajdani diákcsí­nyeket. Az ünnepi ebédet Szolnokon, az Olasz vendéglőben fogyasz­tottuk el - hangulatos és ké­nyelmes környezetben, amiért ezúton is köszönetét mondunk a tulajdonosnak. Már alkonyodon, amikor - hosszú köszöngetés után - min­denki útjára indult, s azzal a re­ménnyel búcsúztunk, hogy 5 év múlva ismét találkozunk. Az idő múlásával is nagy tisztelettel emlékezünk volt ta­nárainkra s mindazokra az osz­tálytársakra, akik valamilyen ok miatt nem lehettek velünk. Nádas Emilné (Huszár Katalin) Nagykörű Az állatmenhelyért Örömmel olvastam a „Német segítséggel egy év múlva - Ál­latpanzió nyílik Szolnokon” című írást, mely az Új Néplap okóber 14-i számában jelent meg. Szakmám vízvezeték-sze­relő, s mivel állatbarát vagyok, máris fölajánlom, hogy a men- hely létesítése érdekében 16 óra társadalmi munkát vállalok. Ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a szolnoki Thököly úton, a tehergép­jármű-telep mögött jó helyen lesznek az állatok? Ugyanis kö­zelében a kenyérgyár, a másik oldalon pedig a húsipar telephe­lye ... Szerintem Szandaszőlősön, a falu szélén talán optimálisabb területet találhatnának a kutyák elhelyezésére, védelmére. Dandé Sándor Szandaszölös Csodálatos erdélyi képek... Nagyenyedről Szolnokra Lassan hat évtizedes hagyo­mánya lesz annak, hogy Er­délyből a tehetségek kiáramlá­sának egyik célállomása Szol­nok. Borbereki Kovács Zoltán a harmincas évek közepén érke­zett a Tisza-parti művésztelepre festőként. Ám látásmódját és képességeit felismerve, itt ké­pezte át magát szobrásszá és lett hamarosan világhírű. A megye- székhelyen alkotott, Kubikos című szobrával az 1937-es pári­zsi világkiállításon első díjat nyert, ami ma Szentesen, a Koszta József Múzeum előtt ta­lálható. Ebben a hónapban Nagy- enyed jeles szülötte, Hollányi Julianna mutatkozik be a repü­lőtiszti főiskola kiállítótermé­ben. Az alkotóművész közel 30 akvarellből és pasztellből álló kiállításában Torockó csodála­tos tájai elevenednek meg csak­úgy, mint Székelykő és a kör­nyékbeli falvak házai. A nagy- enyedi Áprili-lak ugyanúgy megdobogtatja a szépet kedvelő látogató szívét, mint az akva- rellbe álmodott, feledhetetlen virágcsendélete vagy a Bala- ton-felvidéki dombhát. A kora ősz rozsdavörösbe hajló természeti csodáira épp­úgy érzékeny a fiatal művész, mint a tavasz kezdetét jelző rü­gyek pattanására. (A kiállítás november 3-ig tekinthető meg.) Nádor István Jól sikerült emléktúra Hálás szívvel mondunk kö­szönetét az Új Néplap szerkesz­tőségének, hogy a Déryné Széppataki Róza születésének 200, halálának 121 éves évfor­dulója alkalmából rendezett em­léktúránk programtervét kéré­sünkre megjelentette. Csak így valósulhatott meg, hogy a két­napos eseményen a környék szinte minden egyesülete képvi­seltette magát. A szolnoki Déryné Nyugdíjas Klub két autóbuszt indított a jászberényi és miskolci koszorúzási emlék­ünnepségre. E széles körű tö­megmegmozdulás , elősegítésé­ért, sikeréért ismételten köszö- netünket fejezzük ki. - A tagság nevében: Özv. Bózsó Gyuláné kulturális szervező Kisveréb a nagyvárosban ' Hétfő, s minden a megszo­kott. Ugyanazok az arcok, ha­sonló álmos tekintetek - a sárga buszon. Az emberek az átlagos reggeli fáradtsággal másznak fel a busz lépcsőjén, sablon­mozdulattal felmutatják bérle­tüket, melyre a megszokott bó- lintás a válasz. A már régi be­vált módszer szerint egymás lá­bára lépnek, majd ugyanazzal a lendülettel elnézést kérnek. Az emberek a szokásos he­lyükre mennek, és bambán néz­nek szét társaikon, majd tekinte­tüket kifelé, az ablakon túli vi­lágra biggyesztik. Mindenki nyugodt, hiszen múlt hétfő óta semmi sem változott. Nincs mi­ért izgulni, élünk ... Valami mégis van a levegő­ben! Kamikázeként cikázva in­dul riadt, ismeretlen útjára az elfeküdt hajak között, egy- szer-kétszer koppan a párás ab­lakon, majd - mintha mi sem történt volna - megpihen a biz­tonságot nyújtó kapaszkodón. Az emberek hihetetlen gyorsa­sággal kezdik felmérni a helyze­tet: „Potyautas vagy éppen ál­cázott ellenőr?” - viccelődnek egyesek. Rövid pihenő után ismét riadt menekülő harcába kezd szabad­ságáért a betévedt cseppség. Keresi-kutatja, de nem találja az embereknek oly egyértelmű ki­jutási lehetőséget, a nyitott aj­tót. Egy-két megái lónyi harc után ő is megszokottá válik, senki nem keresi tekintetével az eltévedt madárkát. Már csak az tűnik fel, hogy nincs. Na végre! Sikerült neki! Az emberek ezzel a megálla­pítással az ablakon túlra me­resztik ismét tekintetüket. Az utasok között akadnak, akik még átgondolják a történ­teket, de kis idő múlva már ők is csak mereven bámulnak kifelé. Egyébként minden a meg­szokott ... Simon Gyula Szolnok Expressz - ajánlva Hová lett a tanszersegély? Tiszaderzsi panaszos levelet ho­zott a posta. Egy szülő a beiskolá­zási segélyről érdeklődik. „Az általános iskola igazgatója szerint a gyerekek a beiskolázási segélyt a tankönyvek ingyenes kiosztásával kapták meg” - írja, majd a levél így folytatódik: „Holott az elmúlt tanév végén mi, szülők befizettük a tanköny­vek árát. Ráadásul ezeket a könyveket a tanév végén le kell adni az iskolának. Ha netán megrongálódik a könyv, a szülő köteles megtéríteni az árát.” „Kérdem én. ha már egyszer fizettünk érte, hol itt a beiskolá­zási segély? Ha a tankönyveket a beiskolázási segély keretében kaptuk meg, miért kell leadni őket?” Mi a helyzet Tiszaderzsen? Adott-e az önkormányzat beisko­lázási segélyt vagy nem? A polgármesteri hivatalban megtud­tuk, hogy a tiszaderzsi gyerekek ingyen kapják az idén a tankönyvet. A 141 általános iskolásnak az önkormányzat sze­mélyenként ezer forint beiskolázási segélyt hagyott jóvá. Az általános iskola igazgatójával beszélve némileg módosult az addig egyértelműnek tetsző kép. Az igazgató elmondta, hogy pályázaton nyertek 97 ezer fo­rintot a területi oktatási központtól tankönyvekre. Az ezen a pénzen vásárolt könyveket azonban leltárba kellett venni, nem kerül a gyerekek tulajdonába, és év végén valóban vissza kell adni, hogy több évig is használni lehessen. Azt a pénzt, amit a szülők befizettek év végén, már néhány napja visszakapták. (Ezt a levélíró nyilván még nem tapasztal­hatta, amikor hozzánk fordult.) Az önkormányzat támogatása lehetővé tette, hogy munkatankönyveket, füzeteket ingyen biz­tosítsanak a gyerekeknek. Ami ebből az összegből fennmarad, azt a szülők meg fogják kapni. Viszont az a gond, hogy az ön- kormányzat által megítélt beiskolázási segélyt - többszöri kérés ellenére - az iskola a mai napig nem kapta meg. Erről a problémáról az igazgató elmondása szerint szólt a tanévnyitón és szülői értekezleten is tájékoztatták az édesapá­kat, édesanyákat. Kedves levélíró! Reméljük, hogy minél hamarabb megoldó­dik a probléma, és a beiskolázási segélyt - ha tanév közbeni jut­tatásként is - megkapja az iskola. Üdvözlettel: rp OJlULa ucn, — Hozzászólás cikkünkhöz A minőségi munkához nyugalomra, békére van szükség A régi nevükhöz méltóan Az „Igazgatókinevezés - tör­vénysértéssel?” című, október 13-i cikkünkhöz a Fidesz me­zőtúri szervezete hozzászólá­sában a következőket írta: Kez­detétől fogva figyelemmel kí­sérjük a városunkban egyházi tulajdonba visszaadott iskolák helyzetét, működtetését - amennyiben arra igény mutat­kozik - elfogadjuk. Mezőtúr két legnagyobb taglétszámú feleke- zete jogos igényt nyújtott be a helyi képviselő-testülethez, amikor kérte a saját, volt isko­láinak működtetését. A visz- szaadás napjától azonban két­féle mentalitást tapasztalunk: Az első, mely részünkről mesz- szemenőkig elismerésre méltó - a kisebb jogi képzetlenségből adódó félreértésektől, vitáktól eltekintve -, a katolikus egyház iskolaépítő munkája - kezdve a pedagógusok szabadakarati fogalalkoztatásától a beiskolá­zás folyamatáig. Bennük a szolgáló egyházat véltük felfe­dezni. Tudomásunk szerint a mai napig is nyugodt, békés al­kotómunka folyik falaikon be-. lül. A második, mellyel már nem tudunk azonosulni, a mére­teiben és múltbéli patinásságá- ban is nagyobb, a református egyház tulajdonába visszakerült három iskola működtetése. A hangzatos ígéretcsomag nem dobogtatta meg igazából sem a pedagógusok, sem az ide járó gyermekek szüleinek szí­vét. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint a gyenge beiskolázás (általános iskola) s az a tény, hogy a két intézményből közel húsz pedagógus távozott az első év végén. Ez akkor is óriási szám, ha tudomásul vesszük az állandó munkaerőmozgást. Mindemellett elismerően kell szólnunk a gimnáziumi osztá­lyok eddigi, beisklázási sikeré­ről. Ugyanakkor elgondolkoz­tattak bennünket a megyei és országos sajtóban megjelenő, állítólagos törvénysértéseket emlegető írások: A régi és pati­nás múltú intézmények nevei hogyan kerülhetnek ilyen hely­zetbe? Önkéntelenül is felme­rülhet mindenkiben a kérdés: mi vezethet egy iskolafenntartót, egy papot - ha még csak feltéte­lezés szintjén is - a törvény megsértéséig? Véleményünk szerint ebben az esetben csak két lehetőség adott: a tudatlan­ság vagy - de ezt már feltéte­leznünk is nehéz - a szándékos­ság. Az apró mozaikból össze­álló képről megállapíthattuk, hogy ebben a második esetben az egyház másik történelmi sze­repe testesül meg, az pedig a szolgálóval ellentétes hatalomra vágyó és hatalmaskodó egy­házé. Bízunk benne, hogy ez utóbbi iskolák vezetése, a pres­bitérium elnöke, a gimnázium igazgatója nem pusztán egyéni karriervágyból vágott bele ebbe az általunk nagyon nehéznek és felelősségteljesnek tartott munkába; hogy munkájuk során nem felejtik el, hogy amiért ők vannak és amiért nekik igazán küzdeniük kell, az nem más, mint az a közel ezer gyermek, akiket szüleik rájuk bíztak. Egyet azonban biztosan tudunk: az iskolában is csak úgy lehet minőségi munkát végezni, ha a tanár és tanulója körül nyuga­lom, béke van, ha a botránynak vagy törvénysértésnek még fel- tételezhetősége sem érinti falait. Bízunk abban, hogy a törvé­nyesség keretein belül rende­ződnek a vitás kérdések, és régi hírnevükhöz méltóan dolgoz­nak városunk egyházi iskolái - mindannyiunk szebb és jobb holnapjáért. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom