Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

Kedves Olvasó! „Költözöm” - hangzik fel a jellegzetes, rekedtes hang a lemezen. Elmondja Cseh Ta­más, hogy felpakolva a cucc a kocsira, s 6 már ebben a lakás­ban nem marad, máshova . . . máshol . . . mással . . . más . . . más . . . más . . . Költözünk. Le-fel dübör­gőnk lépcsőházakban, ki- s be­járkálunk ajtókon, kicsit min­denütt otthagyjuk magunkat a falak között, melyek, ki tudja, hány évig őrizgettek bennün­ket az időjárás szeszélyeitől, embertársaink kíváncsi pillan­tásaitól. Zsákokba csomagolunk, dobozokba rakodunk, jönnek az erős fiúk, tomyosodik egy­máson a motyó, a gazdi a pla­tón közibük ül, le ne sendered- jen valami egy-egy kanyarban. Elhagyott szomszédaink pásztázó szemmozgással fel­mérik összegyűjtött javainkat, bizonnyal megállapítják, hogy szekrénysoruk faragottabb, vi­szont ülőgarnitúrájuk kopot- tabb, de persze mindenképpen szebb, s feltétlenül ízlésesebb. Meglódul alattunk a jár­gány, s amerre megyünk, utá­nunk csavarodik az emberek feje, valószínűleg nagyon jól mutatunk a fölöttünk lenge­dező datolyapálma árnyéká­ban. Amíg rójuk a kilométere­ket következő éveink szín- és tetthelyéig, kicsit elnézelő­dünk az utcán, szemrevételez; zük a forgalmat, meg-meg- akad tekintetünk egy-egy va­lakin, s bármennyire hadako­zunk, végül észre kell vennünk azt a szívtájéki kis nyomást, ami itt makrancoskodik ben­nünk, az egész hercehurca kezdete óta. Mi ez? Nem infarktus jele, az biztos. Nem fáj, csak sajog egy kicsit. Csupán egy apró érzelmi szívzűr. Mi a baj? Mi van már megint? Nem szerelem. Nem lobo­gunk. Nincs szükség rá, hogy a józanság homokjával beszórva kihúnyásra kényszerítsük. Nem gyűlölet. Nem fortyog bennünk egy kitörés előtti vulkán lávatengere. Nem. Csak mélázunk egy kicsit. Hívatlanul és kérlelhetetle­nül pereg bennünk egy néma­film - az elmúlt idő számve­tése. Megilletődötten nézeget­jük, elidőzünk egy-egy kime­revedett filmkockánál: meg- szeretgetünk egy-egy arcot, orrunkba fut egy ismerős illat, rácsodálkozunk egy mozdu­latra, ami valaha a világot je­lentette nekünk. A múlt. Eltelt éveink horda­léka, kicsit már mi magunk, aki voltunk, s aki vagyunk je­lenleg. Mit hoz a holnap? Ez az új otthon, aminek kapuján most besétálunk, mi minden­nek lehet majd tanúja? Ha fel- hólyagosodik ablakain a má­zolás, falain szakadozik a ta­péta, mállik a vakolat, ki le­szünk akkor, itt leszünk-e, le­szünk-e egyáltalán? Ha. majd legközelebb költö­zünk, mi kísérjük-e féltő gonddal tárgyainkat, vagy hát­rahagyva őket vágunk neki az útnak, ahogyan megérkeztünk egykor-egyedül. (jel Szabálytalan portré Negyven éve otthonlakó Juli néni még ma, 91 évesen is átnézi az újságot Tepsilesen Nem lehet elfelejteni... % Vona Roland serpenyők között Az ember jártában-keltében azt tapasztalja, hogy a szociális otthonok lakói általában tíz-ti­zenöt, esetleg húszévenként cserélődnek. Bizonyára ennek az egyik oka az, hogy oda rend­szerint idős korban kerülnek a gondozásra, ellátásra várók, és néhány év után kiviszi őket az örökös tanyára a fekete fedeles hintó. Kivételek azért mindig akad­nak, és közéjük tartozik Vajda Julianna, aki 1953. augusztus 15-e óta a kisújszállási intézet lakója. Mára már a haját ezüs­tösre meszelték a tovatűnő te­lek, de a szellemi frissessége csodálatra méltó. A tiszaderzsi születésű asszonynak három évig férje is volt, de szavai sze­rint annyit ivott az ártatlan, akár a kiszáradt tömlő. Gyerekük nem született, így azután szét­váltak az útjaik, és más ember­hez soha nem kötötte az életét. Abban az egyben megtaláltam minden rosszat, így nem kísér­leteztem tovább, sommázza tö­mören ezeket az esztendőket. Nem jószántából került az otthonba: hozták. Nem akadt, aki gondozza. Meghalt az édesanyja, édes­apja. 0 pedig a mezei munkák meg az őszi cukorrépaszedés közben többször alaposan el­ázott. Az istállóban szorítkozott, és örökös ízületi, reumás nyava­lyákat ragasztottak rá az őszi esők. A keze, a dereka nem akart engedelmeskedni, még magát sem bírta ellátni, ezért behozták ide. Se nyugdíja, se segélye: nem volt, aki intézze, mondja szomorúan. Ezerkétszázötven forint a zsebpénze. Amíg bírta, a konyhán is segédkezett, ezért is kapott pár száz forintot. Nagy úr a kor, ma már erre sem ké­pes. Senki nem látogatja: van már huszonöt éve, hogy járt a városban. Kétrét görnyedve ha­lad: esetleg az ebédlőig meg vissza. Szüleinek sírja Tiszaderzsen van, zölddel befuttatva. Nem tudja, látja-e még egyszer. Őt már ide temetik, hiszen itt töl­tötte élete jó részét. A szobatársai sem fiatalok: 85, 86 évesek, egyszóval csupa idős ember. Naponta iszik egy kávét, ez jelenti az élvezetet. Azután átnézi az újságot, mert érdeklik a hírek, a világ. Ébresztő nincs, akkor kelnek, amikor akarnak, akkor esznek, amikor kapnak, dolgozni pedig már nem bírnak. Ha messze ke­rüli az álom, éjszakánként oly­kor elgondolkozik azon: olyan az élete, mint a megáradt folyó. Zavaros, se ilyen, se olyan. Bántja, hogy ott kellett hagyni szép kis faluját, és örül: meleg fedél, szállás akad a feje fölött. Néha leltárba veszi kincseit. A vagyona: pár fénykép, két párna, egy dunna, három rend ruha. Azután 91 esztendő, te­mérdek munka, meg ez a rövid kis írás. Döntse el az olvasó: sok-e ez vagy kevés... D. Szabó Miklós Jogi jo-jó Lehetővé teszi-e a jog, hogy a szülők visszaköveteljék gyermeküktől a százezer forin­tot?,- kérdeztük előző alkalom­mal olvasóinkat, és kértük, írják meg, mondják el véleményüket. A legtöbben mindenekelőtt fel­háborodásukat fejezték ki Ist­ván, a gyermek viselkedése mi­att, aki fűt-fát ígérgetve elfo­gadta szüleitől a pénzt, de ami­kor a nyaraló elkészült, nem engedte, hogy az öregek is pi- henhessenk néhány hetet benne. Lássunk néhányat a hozzánk érkezett megoldási javaslatok­ból! Sajnálatos, hogy egy gyermek így bánik a szüleivel, de biztatót nem tudnék szegé­nyeknek mondani. Túlságosan megbíztak a fiukban. így, papír, minden nélkül nem valószínű, hogy vissza tudják szerezni tőle a pénzt. Marton Andrea utazási ügyintéző Semmi esélyük az öregeknek arra, hogy a fog segítségükre lesz a pénz visszakövetélésénél. Valamilyen szerződést ehhez kötni kellett volna a fiukkal. E nélkül nincs nyoma az összeg átadásának. Borosné Urbán Judit utazási ügyintéző Ha a szülők tudják bizonyí­tani, hogy átadták a pénzt a fi­uknak, visszajár nekik az ösz- szeg, sőt, mivel a megígért el­lenszolgáltatást nem kapták meg, kamatot is követelhetnek, visszamenőleg. Csányi-János irodavezető Sötét hajú, sötét szemű. Jó­képű. 18 éves. Tavaly végzett a kereskedelmi szakmunkáskép­zőben mint szakács. Jelenleg ő a kínai konyha remekeinek egyik elkövetője a szolnoki kí­nai étteremben. A neve: Vona Roland. A déli nyitás előtt kér­dezősködtem tőle, s ő meglehe­tősen fáradtan, de készségesen válaszolt. A szakközépiskola elvégzése után Törökszentmiklóson, a Park étteremben dolgozott, ezt követte néhány kisebb-na- gyobb büfé. Novemberben vi­szik katonának, addig élvezni akarja a szabadságot: a beszél­getés napján, csütörtökön ehet­ték utoljára az ő főztjét a kínai ételek kedvelői. Amikor ideke­rült, semmit nem tudott a kínai konyháról. Amit pedig ma tud - 60-70 receptet, a levestől a desszertig -, azt mind Galsi Ist­vánnak köszönheti, aki szerinte nagyon jó oktató. „Ha odafigyel az ember, és nem árt némi te­hetség sert - itt elneveti magát -, akkor egy hónapnyi megfe­szített munkával meg lehet ta­nulni ennyi receptet.” A kínai ízeket nehéz megszokni, mert nagyon sok fűszert használnak, de nagyon ízletes az eredmény. Sokan csak kíváncsiságból ke­resik fel őket, de többségükből törzsvendég lesz. Amíg tanult, hétköznap az övé volt a konyha otthon, a hét végén viszont az édesanyjáé. „Anyu főztjét nem lehet helyet­tesíteni ...” Otthon hagyomá­nyos, magyar ételeket főz; ed­dig csak a baráti körnek készí­tett kínai finomságokat: azt mondja, nehéz beszerezni a hozzávalókat a magyar boltok­ban. (Bár azért szójaszószt, osztrigamártást, Bármi-tésztát lehet kapni; de tegyük hozzá: meglehetősen borsos áron.) At­tól nem fél, hogy a katonaság alatt elfelejti az egzotikus konyha remekeit: az ujjábán vannak a mozdulatok, fejében az arányok, és különben is: „Ez Az újság hasábjain szeretnék válaszolni a levélre, ami a július 24-ei Gondűzőben „Szexi Lady” jeligével jelent meg. Nem tudom, van-e olyan szép az írója, mint aki a képen látható a levél mellett, mert az bizonyára nem ő. Akár olyan, akár másmilyen, biztosan eléggé szemrevaló, ha olyan jól el tudja adni magát mint pin- cémő. Szándékosan fogalma­zok így, mert szerintem igenis áruba bocsátja a saját testét az, aki pénzért vagy egyéb előnyö­kért adja-veszi a szerelmét. Le­het, hogy jól él, lehet, hogy semmiben nem szenved hiányt, de nem hiszem, hogy életformá­jával bárki megbecsülését ki­vívja. A „konzumálást”, ahogy ő nevezi, a mi időnkben magya­rán kurválkodásnak hívták, és aki erre adta a fejét, lemondott a normális élet lehetőségéről. Azok a nők, akik férjhez mennek, gyerekeket vállalnak, biztosan többet dolgoznak, mint olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni.” Két receptet kértem tőle, az egyiket a megrögzött magyar­pártiak számára, a másikat pe­dig a különlegességek kedvelő­inek. íme: Pirított csirke jóasszony módra A feldarabolt csirkét sóval, borssal bedörzsölve, lisztben megforgatva forró olajban ki­sütjük. Egy evőkanál paradi­csompürét kevés olajban lepi­rítunk; finomra vágott hagy­mát, 20 dkg kockára vágott gombát, 20 dkg szintén koc­kára vágott csirkemájat, egy kávéskanál fűszerpaprikát, sót, borsot teszünk hozzá, meglocsoljuk egy kevés vö­rösborral, készre pároljuk. Ha a ragu készen van, a sült húsra halmozzuk és tálaljuk. A recepthez tartozó sztori: a középiskola három éve alatt, minden osztályozó vizsgán ezt a finomságot kellett elkészítenie, s mit ad isten, a szakmunkásvizs­gán is ezt húzta. Forró rák Két-három filézett csirke­mellet kockára vágva kisü­tünk, a sütés felénél hozzá­adunk 32 dkg garnélarákot. Leszűrjük. Egy evőkanál pa­radicsompürét kevés olajon lepirítunk, beletesszük a csir­kehúst, a rákot, 24 dkg zöld­borsót, kevés finomra vágott hagymát, péppé nyomott fok­hagymát, egy kávéskanál chi­lit, fél merőkanál szójaszószt, egy kevés szezámolajat, sóz­zuk (óvatosan, mert a szója­szósz sós), meglocsoljuk vö­rösborral. Végül pedig kuko­ricakeményítővel besűrítjük. Megjegyzés: Roland szerint ez a legízletesebb kínai étel. A kedvence. ő; jól mondja: sok a gond- juk-bajuk, gyakran el is fárad­nak, a szülések nyoma is meg­látszik a testükön, de nem hi­szem, hogy ezért kevésbé be­csülné őket a férjük. Az ápák tisztelik a feleségükben, hogy kihordta, világra hozta a közös gyermeket. Ez nagy érték, a szépség pedig természetesen múlandó. Kíváncsi volnék, hogy néhány év múlva, ha már elhervadnak bájai (hamarabb megtörténik, mint gondolná), hogyan írná meg ezt a levelet. A puccos lakásában és kocsijában nem azt fogja-e érezni, hogy el­rontotta az életét? Én négy gyermeket szültem, ma már mind családos, nyolc unokám van, és csak sajnál­kozni tudok a levél íróján, hogy így félresiklott az élete. Ő saj­nos még csak elképzelni sem tudja, hogy a szép családi élet, egy pici baba születése mekkora öröm, milyen boldogság. „Egy 62 éves önsorsrontó” Hihetetlen történet Szexbomba A kisvárosi tópart lusta csöndjében robbant a szex­bomba. Hatalmas volt a detoná­ció. A békés családi életben megkopaszodott és -pocakoso­don férjek pupillája kitágult, kezük megállt a levegőben, benne kártya, sörösüveg, ham­burger - kinek-kinek ízlése sze­rint. A feleségek a gyereknyájat terelgetve igyekeztek süketnek, és legfőképpen vaknak látszani - elég nehezen ment -, s gondo­latban csadort varázsoltak a bombasztikus hölgy idomaira. Milyen szerencse, hogy a vá­gyak csak ritkán valósulnak meg, különben egy-egy ilyen bombarobbanásból micsoda háborúság kerekedne! A férfi­nép legott ifjonti tűzzel talpra szökne, s feledve a szaftos pör­költek, a hideg árpalé okozta gravitációt - legott - üldözőbe venné a szerelmet (nevezzük így)- . De ne gondolja senki, hogy az asszonytábor veszteg ma­radna, bizony rohanvást indul­nának ők is, hogy megakadá­lyozzák, amit életük párja any- nyira szeretne, holott mostanra megtanulhatta volna már, hogy leghelyesebb, ha békésen lege­lészik a házasélet kövér lege­lőin. Bumm!! Egymásnak rohan az ellen. Birokra! A fegyvertár kimeríthetetlen. A könny, a szi­tok, a zsarolás, gyereksírás be­vetése - minden megengedett. A béketárgyalásokra már min­denki kellőképpen kifullad, nem vágyik semmi másra, mint békére. Süssön az áldott nap, csivitel- jenek a madarak, zsivajogjanak a gyerekekek, s ne essék több szó fölösleges dolgokról. A hűtőszekrényből kivett üvegen gyöngyözik a pára, a bográcsban rotyog a jóféle pap­rikás, a lelkeken a béklyó olyan észrevehetetlen - nem csörög, nem vágja vasát a húsba - csak örök. Mondja el hát mindenkinek... A szépség múlandó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom