Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
1993. augusztus 28., szombat Hazai tükör----hirdetés n B efejeződött a tiszafüredi postahivatal felújítása. A földszinti felvételi részt, mely az építkezés alatt is üzemelt, még az elmúlt év végén átadták. Idénre maradt a külső tatarozás és az emeleti helyiségek rendbetétele. Amint az felvételünkön is látható, egy szép épülettel gazdagodtak a tiszafürediek. (Fotó: Mészáros) Kelta temető Korai kélta temetőt és települést tártak fel a régészek Győr-Ménfőcsanak határában. A temetőben hamvasztásos és csontvázas sírokra leltek. Az utóbbiak kardos, lándzsás harcosok. bronz nyak-, kar- és lábpereces asszonyok nyughelyéül szolgáltak. A sírokban áldozati edényeket is találtak, amelyeket halottaik utolsó útjára adtak a hozzátartozók. A sírok egy részében a fa halotti ágyat is rekonstruálni lehetett. Az MTA Régészeti Intézete az épülő Ml-es autópálya Győrt elkerülő szakaszának térségében vallatja a föld mélyét. Eddig mintegy hatvanezer négyzetmétert fésültek át, s hozzávetőleg 700 objektumot: házak, műhelyek nyomait, telepkerítő és vízlevezető árkokat, palánkokat találtak. A területen több történeti korszak hagyott nyomott. A legkorábbi a középső bronzkori úgynevezett mészbetétes kultúra. (MTI) Miért jó befektetés Önnek a Magyar Államkötvény? Sohasem volt nagyobb biztonságban • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY KAMATAIT ÉS VISSZAFIZETÉSÉT AZ ÁLLAM SZAVATOUA. Az állami garancia mindig érvényes marad. Ha tehát nemcsak megfelelő kamatot vár, de a pénzét is biztonságban szeretné tudni, akkor az Ön befektetése: a Magyar Államkötvény. • A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY GYORSAN MOBILIZÁLHATÓ. A futamidő nem azonos a lekötéssel. A Magyar Államkötvénybe fektetett pénz a futamidő alatt - a tájékoztatóban megadott feltételek szerint - bármikor mobilizálható. • MINDEN BEFEKTETŐ MEGTALÁLHATJA A NEKI LEGKEDVEZŐBB KAMATOZÁSÚ ÁLLAMKÖTVÉNYT. Az Államkötvények többsége fix kamatozású, mely azért előnyös, mert a kamat előre kiszámítható. Egyes kibocsátásoknál mozgó kamatot alkalmaztunk, ami pedig azért kedvező, mert bármi történik a gazdaságban, a befektetőt nem érheti meglepetés, kötvényének kamata értékálló. Forgalmazóhelyek: MNB Főpénztár (Budapest V. Hold utca 4.) és az MNB Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága (5000 Szolnok, Magyar u. 8.). A forgalmazóhelyeken az itt felsorolt, korábban kibocsátott Magyar Államkötvények - a helyszínen rendelkezésre álló feltételek szerint - folyamatosan megvásárolhatók: Elnevezés Kamat Kamatfizetés Lejárat 1994/A 18,74% '93. XII. 1. '94. XII. 1. 1994/B 17,5% '93. XII. 18. '94. XII. 18. 1995/A 21,0% '93.X. 6. '95. X. 6. 1995/B 21,0% '93. XI. 12. '95. XI. 12. 1995/C 17,5% '94. II. 1. '95.11.1. 1995/F 17,0+1,5% '94. VII. 2. '95. VII. 2. 1996/A 16,5% '93. XII. 28. '96. XII. 28. 1996/B 17,5% '94.1.22. '96.1.22. 1996/C 17,5% '94.11.10. '96.11.10. 199Ó/F 17,5+1,5% '94. V. 17. '96. V. 17. '1997/C 18,0% '94. Ill.l. '97. Ill.l. 1998/A 17,8%’ '94. III. 10. '98. III. 10. * változó kamatozású, féléves kamat Az 1995/F Államkötvény kapható még az OTP és a Kereskedelmi Bank kijelölt fiókjaiban. Ariadné fonala Könyv az antik eredetű kifejezésekről, az antik hősök világáról Az alcím alapján akár valamilyen száraz tudományos munkára is gondolhatnánk, pedig Győri Gyula Ariadné fonala című könyve a nyelvészet, a történelem, az irodalom világában kevésbé járatos olvasónak is érdekes olvasmány, sőt elsősorban neki készült. Népszerűsítő munka tehát, de úgy teljesíti vállalt ismeretterjesztő feladatát, hogy nem enged az igénytelenség csábításának, mint ez olykor megesik az ismeretterjesztő munkák szerzőivel, s egyúttal végig érdekfeszítő tud maradni. Elolvasása nem erőfeszítést kíván, hanem jó szórakozást nyújt, az ilyesféle lexikonszerű könyvekkel ellentétben nem csupán arra alkalmas, bogy felüssük valamely címszónál, ha új ismeretekhez akarunk jutni, hanem arra is, hogy elejétől végig úgy olvassuk, mint egy érdekfeszítő szép- irodalmi alkotást. És ez nem csupán a szerző jó tollát, színes stílusát dicséri, azért is olvasható a könyv szépirodalomként, mert számtalan helyen idéz az antik irodalom legnagyszerűbb alkotásaiból, költők és történetírók műveiből, illetve a régi magyar irodalom alkotásaiból, sőt a mai napi sajtóból is, olyannyira, hogy a könyv terjedelmének jelentős részét e példaként idézett, igen céltudatosan és láthatóan a klasszikus és a magyar irodalom kitűnő ismeretével válogatott részletek alkotják. Ä Jászapátin élő kitűnő latinista korábban már kiadott egy országos sikert akartott, hasonló karakterű kötetet (Nota bene Tankönyvkiadó Vállalat, 1988), amelynek ma már a második kiadása is elfogyott a könyvesboltokban. A Nóta bene a leggyakrabban használt latin nyelvű kifejezések, elnevezések gyűjteménye volt a megfelelő, szintén érdekes és olvasmányos magyarázatokkal, az Ariadné fonala pedig az antik mitológiára és történelemre utaló elnevezéseket, szólásokat, kifejezéseket gyűjti össze és magyarázza. A cím kiválasztása is telitalálat: a könyv úgy vezeti végig az olvasót az antikvitás világán, mint Ariadné fonala Theszeuszt a krétai labirintusban. Kiknek ajánlhatjuk ezt a külsejében is mutatós, ízléses kis könyvet? Természetesen mindenkinek, akit érdekel az antik világ, de annak is, aki pontosan szeretné érteni a régebbi íróknál gyakoribb, de még ma is sűrűn előforduló mitológiai, történelmi utalásokat. S nem csak azoknak, akik most ismerkednek ezzel a világgal, azoknak is, akik otthonosak benne, vagy legalábbis azt hiszik. Ez a könyv nekik is képes újat mondani. Különösen nagy hasznát vehetik a görög-római irodalommal, történelemmel, a művészettörténettel ismerkedő diákok, de azok is, akik főleg régebbi magyar irodalmat tanulnak. Ám a tanárok is haszonnal forgathatják, ismereteik fölfrissítése, kiegészítése, elmélyítése céljából, s nem utolsósorban olyan gyakorlati célból, hogy itt nagyon sok mindent egy helyen találnak meg, amit egyébként kézikönyvekből, lexikonokból kellene összeszedni az Achil- les-íntől Xantippéig. (Nemzeti Tankönyvkiadó) Bistey András Természetgyógyászból igazgató A karcagi szociális otthon új igazgatója Hermann Sándomé, akit négy pályázó közül nevezett ki a képviselő-testület.- Volt-e korábban kapcsolata a: idős emberekkel?- 1964 óta dolgozom az egészségügyben, először a kórház gazdasági hivatalába kerültem, majd a rendelőintézetben voltam vezető asszisztens, intézetvezető főnővér. 1985-ben elvégeztem az Egészségügyi Főiskola intézetvezetői szakát, majd a városi Vöröskereszthez kerültem. Itt szakmailag nem éreztem jól magam, hiányoztak az emberek. Budapesten elvégeztem egy természetgyógyász-reflexo- lógus tanfolyamot, s a pályázat elnyeréséig vállalkozóként dolgoztam, s napi négy órában az Idősek Klubjában „rendeltem”, ahol nagyon megszerettem az idős embereket. Ok nemcsak a talpuk megismerése által voltak nyitottak számomra, hanem lelkileg is kinyíltak, elmondták családi gondjaikat. Mai napig is nagyon szeretnek, ha bemegyek. Azért is pályáztam, mert úgy éreztem, hazajöttem.- Vezetőként mit változtatott meg az elmúlt hat hétben?- Mindig is demokratikus vezető voltam, a kollégáim véleményét is mindig meghallgattam, ezt tettem most is. Kértem őket, hogy szakítsanak időt az idős emberekkel való személyes beszélgetésre, hisz az ápolás közben erre lehetőség nyílik.- Milyen az intézmény tárgyi feltétele?- Jónak mondható. Volt néhány hiányosság, például ékpárna, ami az asztmás betegeknél szükséges, sokkal kényelmesebben tudnak így feküdni, mint négy nagypárnával. Praktikusabbá tettem a szennyes összeszedését is. Az ápolószemélyzetnek nem volt megbízólevele, itt az injekció beadását nem végezheti el mindenki, ezt elkészítettem. Eddig a konyhásoknak nem volt zuhanyzóhelyisége, most alakítjuk ezt is ki.- Korábban 15-17 állást hirdetett az intézmény. Sikerült-e ezt betölteni?- Augusztus A -jétől minden állást betöltöttünk. Sajnos nem minden esetben sikerült szakképzett dolgozót találni, de az a célom, hogy ezt megoldjam. A bent lakók érdeke is ezt kívánja. Jelenleg a két épületben 205 lakónkra 96 dolgozó jut.- Lesznek-e továbbra is kulturális műsorok az intézetben?- Igen. Hiányosnak érzem az ez irányú tevékenységet. Szeretnék sakkpartit, több kulturális délutánt szervezni azért, hogy a lakók még jobban ösz- szekovácsolódjanak.- A természetgyógyászat most szünetel?- Most igen, de szeretném az ápolószemélyzet házi továbbképzésébe ezt beépíteni, hiszen egy talpmasszázs után a súlyosabb beteg is felfrissül. Tervezem, hogy egy-egy otthonlakónál megcsinálok egy gyógynövénykúrát, amitől még sokan idegenkednek, mert nem azonnal fejti ki hatását.- Milyen tervei vannak még?- Szeretnék addig dolgozni amíg a munkámat közmegelégedésre el tudom látni. Ennek érdekében tevékenykedem, irányítom a rám bízott intézményt.-de-