Új Néplap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
8 Kulturális panoráma 1993. augusztus 28., szombat Filmújdonság augusztusban - Benny és Joon Elbűvölő, rendhagyó szerelmi történet A Benny és Joon olyan rendhagyó szerelmi történet, amely azt bizonyítja, hogy végül is mindenki megtalálja a maga párját. Filmjéről a rendező, Jeremiah Checlik a következőket mondja: „Ez egy románc, két különc figuráról, akik találkoznak és szerelmesek lesznek egymásba. A sztori univerzális, mivel minden emberi szívben megvan a lehetőség mind a fájdalomra, mind pedig az örömre. A sztorinak van egyfajta mesés jellege is, de ugyanakkor nagyon hihető.” Egyébként a film vonzó vonásai közé tartozik humora, amelyben a burleszk elemeire is gazdagon épít a játék, a szerepeket alkotó színészek. Képünkön középütt a rendező, balra Johnny Depp (Sam) és Aidán Quinn (Benny). Televíziós bemutatók - tanulságokkal Nem könnyű a prófétaság Törökországban jártak a füredi táncosok Ott sem fogtak velük törököt Bár Szent István napja jócskán mögöttünk van, az ünnepnap televíziós programjából mégis érdemes visszagondolni kettőre; már csak tanulságai miatt is. Az egyik az első nagy királyunkról szóló operafilm, az István király - az egyesen volt látható -, a másik a tragikusan elhunyt költő, Csengey Dénes szövegkönyvéből született tévéfilm, Az utolsó nyáron, melynek különös hangsúlyt ad az a térty is, hogy írója már nem érhette meg a bemutatót, ugyanis mire befejeződtek a film munkálatai, eltávozott az élők sorából. Nyilván az iránta megnyilvánuló tisztelet is közrejátszott abban, hogy a gondolatait, kételyeit, gyötrelmeit hordozó tévéfilm - András Ferenc rendezése - az ünnepnap műsorába iktatódon, este 7-kor, a kettesen. Kiről, miről is szólt Az utolsó nyáron? Mikor és hol játszódik cselekménye? Nos, ami kétségtelen: értelmiségi dráma ez, az események középpontjában egy bizonyos „valaki” áll, hajói emlékszem Horváth Imrének hívják, de nevezhetnénk másként is, valaki, akit nemcsak nemzedéktársai, de a fiatalok is rajongva tisztelnek és szeretnek, merthogy igazi vezéregyéniség. Hogy miben, az előttünk sajnos rejtve marad. Néhány utalásból egyszerűen el kell hinnünk. És mert valaki, állítólag részt kellene vennie a közélet eseményeiben. De hogy milyen események lehetnek ezek valójában, azt csak a rendező filmjéhez fűzött szavaiból derül ki. az alkotás bizony nem árulja el. Állítólag az önkormányzati választások idején játszódik a cselekmény. Akkor, amikor neki szerepet kellene vállalnia, ám ehelyett elvonul falura, vidéki házába. S szenved, lelkében mondhatni nyavalyog, érzelmei is alaposan összekuszá- lódtak. Hogyisne! Barátjának süldő leányát csábította el, illetve a csinos leányzó rajongásának nem tudott ellenállni, aminek eredménye is van, mint kiderül, egy születendő gyermek. Lelki kavargását csak fokozza az a születésnapi mulatság, amelyen a hozzájuk érkező barátok isszák részegre magukat, így azután - leegyszerűsítve kissé a konfliktust - hősünk végképp megutálja környezetét, barátait s önmagát, a világot; olyannyira, hogy egy üveg pálinka elfogyasztása után nyakát egy kötélbe helyezvén, elnyúlik szépen a földön. Groteszk látvány, bizony nem tudjuk, sír- junk-e avagy nevessünk rajta. Miközben a lány, a képhez ez is hozzátartozik, egy alkalmi teherautón elhagyván a színteret, elindul bele a nagyvilágba, a semmibe. Ki tudja hová, merre vezet útja. Nyilván jelképes értei mű ez a zárókép, talán a film mondandójának is sűrítménye: kritika, fájdalmas egy olyan kilátástalan világról, amelyből hiányoznak az igazi értékek, amelyből hiányzik a nagyság, az erkölcsi magasság igézete, amely lehúz, bénít, lealacsonyít magához. Óhatatlanul az ötvenes évek Sarkadi Imréjét juttatja eszünkbe, az ő lelki-érzelmi válságban vergődő entellektüel- jeire emlékeztet a tévéfilm hőse, és egy kicsit talán rokonságban áll ama Jónással is, aki Babits szavaival „rühellé a pró- fétaságot akkor, amikor pedig hirdetnie kellett volna az igét". A baj csak az, hogy a dráma inkább a kijelentések szintjén jelenik meg, a moralizálás jegyében zajlik, s emberileg nem igazán átélhető, jól megépített emberi konfliktusok hiányoznak. Idejét tekintve is homályos, a benne megjelenő alakok rajza vázlatos, kissé elnagyolt; abból, amit a barátokról megtudhatunk, nehéz kiolvasni különböző életsorsokat, megjárt utakat, az alakok túlságosan is egybemosódnak. így azután a megidézett nemzedék, az úgynevezett nagy generáció, annak ábrázolása sem eléggé árnyalt. Az utolsó nyáron egy szándékaiban ugyan rendkívül tisztességes alkotás, de megvalósulásában sok a kérdőjel, hiányérzetet hagy maga után, sőt, van amit egyszerűen nehéz is elhinni, elfogadni benne. Például, hogy egy botokkal felszerelt falusi bandával csak úgy könnyedén bánik el egy kaszkadőr, részegen is, még ha szakmája is a verekedés. Márpedig a filmben ez történik, amikor a mulatozó „idegenekre” támadnak a falubeliek, mert ellenséget látnak e fővárosi kompániában, melynek tagjai ellenzik, szerintük, hogy ők juhokat tartanak a helybéli zsinagógában. De más részletet is lehetne hasonlóképp említeni. Egyébként aligha véletlen, hogy a filmet követően levetítették a Fekete Doboz készítette Csengey-portrét is. 1988-ból, amelyben a költő ironikusan, sőt öniróniával arról beszél, miként tudta megőrizni azt, amit a tévéfilm hőse elvesztett: emberi méltóságát, önbecsülő szellemi és erkölcsi fölényét a kicsinyes világgal szemben. Nos, ami neki személyesen sikerült az úgynevezett régi rendszer idején, vajon miért nem sikerült a tévéfilm „hősének” 1989-ben? Ez az igazán nagy kérdés, ez az ami leginkább gyötrő, megválaszolatlan a filmben, s amire - sajnos - már Csengey Dénes nem adhatja meg a világos feleletet egy újabb munkában. Talán majd mások. A másik eredeti televíziós munka: Erkel operája a képernyőn, Kollay Gábor elrendezésében, azaz rockoperák után egy valóságos opera. Koltay. aki történelmi tárgyú zenés játékoknak immár szabadtéri specialistája - ő vitte színre Szörényi István királyát, ő rendezte most az Attilát -, a zenedráma megképesítésében a bevált gyakorlatát követte, terjedelmes, tágas jelenetek a szabadban, ismerősen jellegzetes gesztusok a tömegek mozgatásában, hatáseffektek világításban. Mi tagadás, ezúttal Koltay ismétli önmagát, méghozzá kissé fáradtan, s ráadásul ügyetlenségek is tarkítják a víziót. Túlságosan bonyolult, kusza a több szálból szőtt cselekmény is, s ez ugyan nem az ő hibája, a szöveg is alig érthető, sőt van. amikor egyáltalán nem érteni az énekszóból semmit. De egy-egy történelmi alak rajzában is akadnak furcsa megoldások, már-már mulatságos torzulások. Igazán nem tudni, hogy Imre herceg (Őze Áron) miért lett itt hasonlóvá egy göndör hajú angyalhoz, de maga István király (akit Csendes László alakít) maszkja sem a legsikerültebb, így ez a televíziós változat maradandó benyomásokat nem hagy, emlékezetes estét nem jelent, ebből ugyan nem érezhettük meg a rendszerváltó király igazi nagyságát, sem a kor mély drámaiságát, a szentséges idők monumentalitását. Azt a legendás zsenialitást, amiről a történész-akadémikus Györffy György oly tárgyilagos józansággal beszélt A keresztély király című riportfilmben ugyanezen a napon. Úgy látszik, ami sikeres egy rockoperánál, az a klasszikus zenedráma esetében nem vált be igazán. Valkó Mihály Elég bizonytalan körülmények között keltek útra július 28-án a füredi táncosok. Annak ellenére, hogy már jóval korábban kezükben volt az ankarai Török Néptánc Szövetség meghívása, elég vékony jégen állt az utazás. Egyrészt, mert művészeti vezetőjük. Bakonyi István elég nehezen viselte a Ki mit tud?-elődöntő megpróbáltatásait és lebetegedett. Másrészt az utazáshoz szükséges pénz is elég nehezen gyűlt össze. Végül maguk a táncosok segítették ki a Tiszafüredi Népművészeti Alapítvány kasszáját. így - ha egy nappal később is - útra kelhettek. Ekkor még úgy tudták, hogy a Ki mit tud?-on a „Futottak még” mezőnyében végeztek. Meglepetés a bolgár határon Törökországba busszal utazni nem tartozik az ember legszebb álmai közé. A tomboló kánikulában még törődöttebb, fáradtabb lesz az utas. így volt ez a fürediekkel is. Július 29-én este. amikor a Ki mit tud? soros elődöntője zajlott, ők már a bolgár-török határ felé közelítettek, 11 óra körül értek oda. Bakonyi István ekkor hirtelen eltűnt. Nem titkolt idegességgel keresett egy telefont, és felhívta Tiszafüredi szomszédját. Tőle tudta meg a „bombahírt": rekordszavazattal bejutottak a Ki mit tud? középdöntőjébe. A buszon ülő. mit sem sejtő fiúk és lányok pár perc múlva csak azt érzékelték, hogy művészeti vezetőjük jóvoltából pezsgőzuhatag zúdul a fejükre. Később, miután megtudták, hogy mi okból viseL kedik vzetőjük ilyen fura módon, Egy samanisztikai világkonferencia, amelynek helyszíne Budapest volt, és a legnagyobb magyar samanizmuskutató születésének hetvenedik évfordulója alkalmából a témához kapcsolódó kiállítást rendeztek a Néprajzi Múzeumban. Sajnos, a kutató nincs már közöttünk. Diószegi Vilmos fiatalon, negyvenkilenc éves korában meghalt. De az ő gyűjtő és rendszerező munkájának köszönhető, hogy a néprajzi Múzeum igen gazdag tárgyi és fotóanyaggal rendelkezik a sámánizmus területéről. Az ő kutató és gyűjtő munkásságának adja a keresztmetszetét Az ősvallás nyomában: Diószegi Vilmos sámánok között című kiállítása. A magyar és angol tájékoztató szövegű tárlat október elejéig tekinthető meg. Egy évvel azután, hogy végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem keleti nyelvészet, finnugor nyevészet és filológia szakán. Diószegi Vilmos már J 947-ben a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Kandidátusi értekezését A sámánhit emleírhatatian volt a hangulat, igazi magyaros fieszta kezdődött. A fürediek itt köszönik mindazoknak a segítségét, akik levelezőlapjaikkal, telefonhívásukkal előidézték ezt. Kézzelfoghatóan megváltozott a török turné hangulata. Barbaeski Hayrabolu Ezek a kimondhatatlan nevű. Törökország európai részén fekvő városok voltak a turné főbb állomásai. Először Barbaeskibe érkeztek meg, ahol a másik két városhoz hasonlóhan háromnapos fesztivál - vásár, kulturális műsor, bemutatók stb. - volt. A fesztivál második napján tértáncai és utcai felvonulással mutatkoztak be. Este egy stadionban léptek fel, egy macedón együttessel közösen - hatalmas sikerrel. A magyar szemnek szokatlanul népes közönség vastapssal jutalmazta a produkciót. A késés miatt idegeskedő menedzser is elégedetten dörzsölte a kezét. Egyszer jóllakni- Avagy a csinos magyar lányok segítségével a sült csirke is kapásabb Barbaeskiből - ez volt a főhadiszállás - Hayraboluba vezetett az útjuk. Ebben a városban is hasonló ünnepségsorozat volt. Több kirándulást tettek ezenkívül a környező kis falukba is, ahol öregbítették a magyar népi kultúrát. Hayraboluban azonban a forgatókönyv tartogatott még számukra meglepetést: egy török vállalkozó úgy gondolta, hogy a népviseletbe öltözött, csinos magyar lányok segítségével kelenlékei a magyar népi műveltségben címmel írja meg. 1963-tól a MTA Néprajzi Kutatócsoprotjá- nak tagja. Négy ízben járt kutatóként Ázsiában, a sámánok nyomában. A burjátoknál, a szibériai haka- szok között három hónapot töltött. Majd visszatért a burjátokhoz, a karagaszokhoz, szagájok- hoz, szojotokhoz. Kutatott Mongóliában, és újra Szibériában, az Altájban kumandinok és telemnek lakhelyén. Amikor Diószegi az ázsiai őslakosoknál kereste a sámánokat, felemás helyeztet talált. Még fellelhetők voltak kultikus tárgyaik, eszközeik, ruhájuk, de a sámánok már nem gyakorolták szerepüket. Nem csoda, a szovjet hatalom éveiben üldözték, a gulá- gokra száműzték, koncentrációs táborokba zárták őket. Ezért noha megőrizték sámánhitüket, nem gyakorolták hivatásukat. A felvételeken is civilben jelennek meg az ősvallás „papjai”, gyógyítói, varázslói. Páratlan sámánarchívumot hozott létre. Nagy álmát, a sámánmúzeumot már nem tudta megvalósítani. dőbb lesz a portékája: a sült csirke. A számtalan reklámfotó szponzori adománya 12 egész, ízletesen fűszerezett, ropogósra sütött grillcsirke volt. A padlizsánon, bambuszrügyeken és vitamindús bogyókon élő, lassan vegetáriánussá váló fürediek végre jóllaktak. Hiába, ekkor már érezhetően nőtt a honvágyuk. A magyar konyha után különösen! Rodostó Marmaraeglisi 6 Füred Marmaraeglisi felé a fürediek is megtették a magyar ember számára szinte „kötelező” kitérőt Rodostóba, a Rákóczi-emlék- helyhez. Ezekről a „meglepetésekről" Tóth Imréné, a füredi művelődési ház népművelője gondoskodott. Marmaraeglisiben, az idegenforgalmi centrumnak számító városban egy pluszfellépése is volt a füredieknek. Úgy „mez- ténláb” táncra perdültek a tengerpart homokján. Hamarosan több- százan tapsolták meg a rögtönzött örömtáncot. És valószínű, hogy hírelték is, mert este a tengerparti színpad előtt már hatezer ember ovációja volt a profi produkció jutalma. Ám ezután már hiába invitálta őket a török menedzser egy újabb fesztiválra, nemet kellett mondaniuk. A busznak indulni kellett augusztus 8-án Füredre, mert sulykolni kell a kalotaszegi legényest. A Ki mit tud?-ra, mert a fürediek augusztus 28-án is bizonyítani akarják, hogy az érdekükben szavazók sem fogtak velük törököt. És hogy miért kereste a találkozást a sámánokkal, varázslókkal, bűbájosokkal itthon és az őshazában meg azon is túl? Arra egy tanulmányából idézett néhány mondattal válaszolhatunk: „A honfoglaló magyarság hitvilága tudományosan feltárható, de csak alkalmas forrásanyag és célravezető módszertan alapján. Erre a fokra századunkban érkezett el a magyar néprajztudomány. A kutatás, tudományos megbízhatósággal, méji csak magyar sámánizmus meglétét és jellemző vonásait tárta fel, éppen csak elkezdődött a világkép egyes vonásainak az elemzése ...csakis részlettanulmányok hosszú sora után lehet majd fogalmat alkotnunk a régi magyar hitvilág egészéről, arról, hogy milyen elképzeléseik voltak őseinknek a világ teremtéséről, az alsó és felső világról, az azokat benépesítő jó és rossz szellemekről, a kultuszokról, vagyis az áldozatokról, ábrázolásaikról, a bálványokról...” Hogy ez megtörténjen, azért sokat tett Diószegi Vilmos. (kádár) Percze Felvonulás a török város utcáján Az ősvallás nyomában Sámánok pedig vannak!
