Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-27 / 173. szám

2 Körkép 1993. július 27., kedd A Magyar Lapkiadók Egyesületének levele a kulturális járulékról Egy évvel a 125. születésnap után Ajándék, rejtett aknák nélkül Negyedszázadonként új statisztikai törvény Pénzcsere Moszkva. Borisz Jelcin elnöki rendeletben módosí­totta az orosz jegybank szombati döntését, három­szorosára emelve a bevált­ható összeget, és egyben augusztus végéig meghosz- szabbította a szovjet idők­ből származó bankjegyek beváltásának határidejét. Az elnöki döntés értelmében 35 ezer helyett százezer rubelt váltanak be a bankok. (1 dollár 996,5 rubelt ér.) A jegybank korábbi döntése nyomán pedig az orosz bank által 1992-ben kibo­csátott bankjegyek ebbe az összegbe már nem számíta­nak bele. Újabb csapás Jeruzsálem/Bejrút/Baal- bek. Az izraeli légierő tegnap reggel is folytatta a dél-libanoni Hezbollah-ál- ,lások elleni támadásait: négy hullámban bombáztak két síita falut Szidon köze­lében. Megfigyelők meg­jegyzik, hogy több mint tíz év óta most először támadta az izraeli légierő ezeket a településeket. Áldozatokról egyelőre nem tudni, de az AFP összesítése szerint a korábbi - vasárnap óta tartó - izraeli támadásokban 14 libanoni vesztette életét. Harcok Belgrád. Boszniában tegnap valamelyest csök­kent a harcok hevessége. Egy nappal a tűzszünet életbelépése után Szaraje­vóban és Közép-Boszniá- ban viszonylagos nyugalom van, a horvát rádió szerint azonban a muzulmán fegy­veresek a közép-boszniai Bugojnóból kiszorították a boszniai horvátok utolsó egységét is. A közlemény szerint a muzulmánok 108 foglyot ejtettek, és nagy mennyiségű fegyvert és lő­szert zsákmányoltak. Blokád Belgrád. Az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa által hozott határozatok megsértése és a szerb népet sújtó fajgyűlölet miatt július 28-án teljessé válik a Belgrád melletti du­nai blokád - jelentették be a „Blokáddal a blokád ellen” nevű mozgalom szervezői. A Butrosz Gáli ENSZ-főtit- kámak küldött levélben a szervezők közölték, hogy július 18-a és 25-e között 15 olyan hajót engedtek át a jugoszláv vizeken, melyek nem rendelkeztek az ENSZ szankcióbizottságának ha­józási engedélyével. Tüzérségi támadás Cháh-e Ab (Afganisz­tán). Orosz tüzérségi táma­dás következtében emberek százai haltak meg és sebe­sültek meg, s több ezren kényszerültek elhagyni ott­honukat Afganisztán Tá­dzsikisztánnal határos ré­szén - jelentették be afgán katonai vezetők, akik el­mondották: részükről nem volt előzménye a támadás­nak. A Tahar tartományban ál­lomásozó 55. afgán hadosz­tályt Moszkva azzal vá­dolja, hogy támogatja a tá­madásokat, melyeket a múlt évben Afganisztánba me­nekült tádzsik felkelők in­téznek Tádzsikisztán ellen. A hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint az 1993/14. számú július havi hatoslottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 3, 29, 30, 34, 36, 43, a pótszám: 44. Az alábbi levelet a Magyar Lapkiadók Egyesülete el­küldte dr. Mádl Ferenc mi­niszternek, a művelődési és közoktatási tárca vezetőjének, valamint Minarik Györgynek, az APEH vezetőjének. Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Lapkiadók Egye­sülete nevében az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni. Az 1993. évi XXIII. tv. a Nemzeti Kulturális Alapról elő­írta a kulturális járulék fizeté­sére kötelezett termékek és szolgáltatások körét, s a járulék beszedésével és ellenőrzésével a tv. az adóhatóságot jogosította fel. A Magyar Lapkiadók Egye­sülete úgy ítélte meg, hogy az adó, mely csak egyetlen szak­mát, a kulturális szolgáltató ágazatot terheli, nem egysze­rűen gazdasági kérdésnek mi­nősíthető, ezért az Alkotmány- bírósághoz fordult jogorvosla­tért. Miután az Alkotmánybíróság a témával még nem foglalko­zott, s előreláthatólag több hó­nap is eltelik a döntéshozatalig, (Folytatás az 1. oldalról) negyvenezer hektárnyi ültet­vény a jelenlegi állapot szerint még közepes termést adhat. A megyében egyébként - a kevés eső miatt - dolgoznak az öntö­zőberendezések, 45-50 ezer hektár szántóföldi és kertészeti kultúra kap mesterséges csapa­dékot. Sajnálatos, hogy sok gazdaságban állnak a leghaté­konyabb öntözési eszközök, a Megtalálták az eltűnt kézi­gránátokat vasárnap a Bács-Kiskun megyei Csávoly község külterületén - tájékoz­tatta az MTI-t a HM sajtóosztá­lya tegnap. Mint azt hírül adtuk, a bajai Mészáros Lázár Gépesített Lö­vészdandártól július 14-én el­tűnt egy láda kézigránát. Lakos­(Foly tatás az 1. oldalról) A létminimum szintjét elté­rően ítélik meg a különféle jö­vedelmű rétegek. A múlt évben készített közvélemény-kutatás szerint az alacsony jövedel­műek átlagosan 7000 forintot, a közepes jövedelműek 9000 fo­rintot, a más jövedelműek 11.000-12.000 forintot jelöltek meg havi létminimumként. A jellegzetes háztartástípusokra számított egy főre jutó havi létminimum összege a KSH számítása szerint jelenleg 10.980 forint. A létminimum szintjén élő Szigetközi jégkár Az elmúlt héten a Sziget­köz falvait sújtó vihar és jég­verés okozta - több mint százmilliós - kárról a kor­mányt e heti ülésén tájékoz­tatja Medgyasszay László, a Földművelésügyi Miniszté­rium államtitkára. A károsultak megsegítésére pénzügyi eszközök egyelőre nem állnak rendelkezésre, ezeket még ezután kell felku­tatni. ezért a Lapkiadók Egyesületébe tartozó több tagvállalat (lista külön csatolva) úgy döntött, hogy a kulturális jámlék össze­gét nem fizetik be az APEH ál­tal megadott számlára, hanem az összeget átutalják a Lapkia­dók Egyesülete által zárolt egy­számlára az Alkotmánybíróság végleges határozatáig. Valamennyi, az egyesületi döntéshez csatlakozott kiadó adóbevallásába a kulturális járu­lék összegét beállította, de az átutalást nem teljesítette az APEH felé. Kiadóink nem a törvény vég­rehajtásától kívánnak ezzel a lépéssel elzárkózni, hanem a teljesítést felfüggesztik a végle­ges döntés meghozataláig. Szíves tájékoztatásul közöl­jük, hogy a levelünket megküld­tük Minarik György, az APEH elnöke részére, olyan méltá­nyossági kéréssel, hogy az adó- befizetés hiánya miatti kése­delmi kamat felszámításától a mellékletben felsorolt kiadók esetében eltekinteni szívesked­jenek. Tisztelettel: dr. Bayer József elnök lineár berendezések, mivel az üzemeknek nincs pénzük üzem­anyagra. A hajdan virágzó kul­túra, a nagykunsági és a Tisza menti „fehér arany”, a rizs a végnapjait éli. A korábbi tíz-ti- zenkétezer hektárral szemben az idén már csak 1600 hektár vetés hányja bugáit a térségben. A csökkenésben ugyancsak a gazdasági helyzet, a pénztelen­ség játssza a főszerepet. sági bejelentés alapján vasárnap Csávoly külterületén találták meg. A kézigránátokat az alaku­lathoz beszállították, ahol meg­állapították, hogy a robbanótes­tek és a gyújtók hiánytalanul előkerültek. A honvédség az eset kivizs­gálását a rendőrség bevonásával • folytatja. (MTI) családok körülbelül annyi jöve­delemmel rendelkeznek, amennyit el is költenek. Míg az átlagos jövedelemmel rendel­kezőknél körülbelül 15 százalé­kos a megtakarítás, addig a lét­minimumnál kisebb jövede­lemnél egyre nagyobb a túl- kiadás. Az ilyen alacsony jö­vedelemnél a családok csak kölcsönökkel, hitelekkel bizto­síthatják kiadásaikat. A létminimumon és az alatta élők fogyasztása kényszerpá­lyán mozog, döntő részben az alapvető szükségletek kielégíté­sére koncentrálódik. Elelmi­Az utóbbi két esztendőben gyakrabban érték bírálatok a statisztikát, mint amennyi elis­merést ez idő alatt kapott. Vál­toztat-e ezen a helyzeten az új statisztikai törvény, amelyet a parlament mintegy két hónapja fogadott el? S egyáltalán, miért is van szükség egy országban a statisztikai tevékenység törvé­nyi szintű szabályozására? Erről beszélgetünk Fe­kete-Szabó Sándorral, a KSH megyei igazgatóságának igaz­gatójával.- Egyetértek azzal, hogy az utóbbi években, sok esetben in­dokolatlanul, támadások érték a statisztikát. S ami számomra a legkevésbé elfogadható, hogy a statisztikát, a „statisztikacsiná- lást” még a szakemberek és a politikusok egy jelentős része is azonosítja a Központi Statiszti­kai Hivatallal, ami természete­sen nem így van. Ez utóbbiért, de sok más ok miatt is szerencsésnek tartom a törvény április végi elfogadását, hiszen várhatóan a következő egy-két évtizedre meghatározza azokat a kereteket, amelyek közt e munka folyhat. A „játék- szabályok” tisztázása pedig még minden esetben jótékony hatásúnak bizonyult. Az előbb elkezdett gondola­tot folytatva: a törvény ki­mondja, hogy a statisztikai te­vékenység ellátása nem egyet­len szerv, hanem az úgyneve­zett hivatalos statisztikai szolgá­lat feladata. Ennek pedig a Központi Sta­tisztikai Hivatal mellett tagjai a minisztériumok, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatal. A másik kérdés megválaszo­lásánál abból lehet kiindulni, hogy egyetlen modem polgári társadalom, illetve állam sem tudja nélkülözni azokat az in­formációkat, amelyekhez csak statisztikai úton, módszerekkel, tehát az adatok összegyűjtésé­vel, feldolgozásával, elemzésé­vel és nyilvánosságra hozatalá­val lehet eljutni. Hogy miért van ehhez törvényre szükség? Ezt indokolja, hogy a civilizált országokban mindenütt a hiva­talos statisztikát törvényben szabályozzák, de többek között szerre a létminimum szintjén élő aktív háztartások jövedel­mük 31 százalékát, a nyugdí­jasháztartások 37 százalékát fordítják. A minimumszint alatt élők esetében ez az arány 40 és 60 százalék. A létminimumszint alatt élőknél a kenyér, liszt, zsír, szalonna fogyasztása nem vagy alig marad el az átlagos szinten élőkétől. Jellemző viszont, hogy a zöldség-, gyümölcs-, tejtermék­fogyasztásuk csak 40-60 száza­lékát teszi ki az átlagos szinten élők fogyasztásának. ezt kívánják történelmi hagyo­mányaink is. Érdekességként említem meg, hogy a most elfo­gadott statisztikai törvény a ha­todik Magyarországon. Áz első még a múlt században, a ki­egyezést követően, 1874-ben született, az ezt megelőzőt pe­dig 1973-ban hozták. Az 1874 óta eltelt 119 év alatt 5 törvény született, tehát átlagosan 24 évenként volt szükség a törvé­nyi szabályozás megújítására.- Az országban, így me­gyénkben is igen jelentős válto­zások történtek az elmúlt idő­szakban. Véleménye szerint ez visszatükröződik-e az új statisz­tikai törvényben, s ha igen, ho­gyan? Milyen jogi garanciát lát arra, hogy a reánk, állampolgá­rokra vonatkozó adatokkal nem élnek vissza?- Úgy gondolom, hogy a sta­tisztikai törvények nálunk és más országokban is mindig a hivatalos statisztikai szolgálat működési rendjét szabályozzák, és a társadalom felismert szük­ségleteit tükrözik vissza. Ennek megfelelően szoros kapcsolat­ban állnak a mindenkori társa­dalmi-politikai viszonyokat ki­fejező jogrendszerrel, de bizo­nyos értelemben függnek a sta­tisztika tudományának fejlett­ségétől is. Nincs ez másképp az új sta­tisztikai törvény esetében sem, amelynek rendelkezései közül több dolog kiemelésre kívánko­zik. Ismeretes, hogy korábban igen sokan, különféle szervek rendeltek, rendelhettek el köte­lező jelleggel adatszolgáltatást. A törvény életbelépésével az el­rendelés módja lényegesen le­egyszerűsödött, és élesen kü­lönbözik az adatszolgáltatók két alapvető csoportjára vonatko­zóan. Az állampolgárok szá­mára saját személyes adatukra vonatkozó, kötelező jellegű adatszolgáltatást csak törvény­ben lehet elrendelni. A szemé­lyüket érintő szabályozás a jogi személyek, a jogi személyiség­gel nem rendelkező szerveze­tek, valamint a gazdasági tevé­kenységet folytató természetes személyek (kisiparosok, kiske­reskedők, más egyéni vállalko­zók) esetében. Számukra, a tör­vényben meghatározott téma­körökben, kormányrendeletben kell az adatszolgáltatási kötele­zettséget előírni. Az említett adatszolgáltatói csoport adatszolgáltatási rendjét az évente készülő úgynevezett országos statisztikai adatgyűj­tési program (OSAP) tartal­mazza, amely a hivatalos sta­tisztikai szolgálathoz tartozó szervek javaslatai alapján áll össze, és amelyet az Országos Statisztikai Tanács véleménye alapján a kormány hagy jóvá. Már az utóbb elmondottak is részei azoknak a garanciális biz­tosítékoknak, amelyeket a sta­tisztikáról szóló törvény (össz­hangban a személyes adatok védelméről és a közérdekű ada­tok nyilvánosságáról 1992. év­ben hozott törvénnyel) tartal­maz. Az említetteken túl a jogsza­bály kimondja azt is, hogy az egyedi adatok csak statisztikai célra használhatók, és mással csak akkor közölhetők, vagy másnak akkor adhatók át, il­letve hozhatók nyilvánosságra, ha ehhez az adatszolgáltató elő­zetesen írásban hozzájárult. To­vábbá elrendeli, hogy a termé­szetes személyek személyes adatait tartalmazó adatfelvéte­lek esetén a személyazonosító adatokat (név és lakcím) a fel­dolgozást követően, de legké­sőbb egy éven belül törölni kell. Az új statisztikai törvényt a hivatalos statisztikai szolgálat szervei, így mi is megkésett születésnapi ajándéknak tekint­hetjük, emellet biztonsággal ál­líthatjuk, hogy az elfogadott jogszabály megfelel az alkot­mányos elveknek, így rejtett „aknákat” nem tartalmaz, egy­ben kielégíti a hazai és a nem­zetközi szakmai követelménye­ket is. Sz. P. 0 a mm fCSssSn lakástakarékosság! SZfirzéxiést a POLIÖRUPO-va'ü 3 ü) nmmm 60 és 108 havi kamatmentes részletre, előleg befizetése nélkül vásárolhat családi házat, lakást, nyaralót, stb. az ország egész területén. A biztonságot a Magyar Hitel Bank garantálja. Keresse üzletkötőinket, kérjen tájékoztatást! 0 Szolnok, Baross u. 1. (Fehérház) 1. em. Telefon: 56/424-524/111 m. a Mezőtúr, Köztársaság u. 29. Telefon: 783. •29905/2H* AKCIÓ! AKCIÓ! RASCHEL zsákok 40 x 60 cm és 50 x 80 cm - méretben, orange - piros, zöld, sárga és fehér színekben, most OLCSÓBBAN kaphatók! Ára: 40x60 cm 10 Ft 9 Ft/db+áfa 50x80 cm 12 Ft 11 Ft/db+áfa Megrendelhető: (minden tételben) Kecskemét, Mindszenti út 14. [Telefon: 76/483-182; munkaidő után 76/494-263. *30773/1H* A Vezérléstechnikai Alkatrészgyártó Részvénytársaság (5400 Mezőtúr, Fóti út 89. sz.) igazgatósága a részvénytársaság közgyűlését összehívja az Alapító Okirat V./4./ pontja alapján. A közgyűlés időpontja: 1993. augusztus 28. de. 10 óra Helye: 5400 Mezőtúr, Fóti út 89. sz. az rt. tanácskozó terme A közgyűlés napirendje: 1J'Az igazgatóság jelentése a társaság 1993.1. félévi gazdasági tevékenységéről, s a II. félévi célkitűzé­sekről. 2. / A felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló jelentése. 3. /Az igazgatóság, a felügyelő bizottság tagjainak, a könyvvizsgálónak megválasztása és díjazásának megállapítása. 4. /Alapító okirat módosítás. 5. / Egyéb tájékoztatások, bejelentések. Az igazgatóság felhívja a részvényesek figyelmét arra, hogy a közgyűlésen való részvétel és szavazati jog gyakorlásának feltétele az, hogy a részvényeiket 1993. augusztus 26-án délután 15 óráig az rt. igazgató­ságánál letétbe helyezzék az Alapító okirat rendelkezé­sei szerint. Az rt. igazgatósága *30004/1H* Véghajrához érkezett a búzaaratás Megtalálták az eltűnt kézigránátokat KSH-értékelés Folyamatosan emelkedik a létminimum alatt élők száma

Next

/
Oldalképek
Tartalom