Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-24 / 171. szám

Kedves Olvasó! Mennyi történetet elmesél­tem már Önnek! Beszéltem or­szág-világ dolgairól, és embe­rekről, sorsokról, mindennapi kis eseményekről, és meny­nyi-mennyi mindenbe bele sem kezdtem! Talán azért, mert mást tartottam fontosnak, talán mert eszembe sem jutott, talán mert nem tudtam eldönteni, érde­kelné-e Önt, nem tartaná-e túl elvontnak, érzelgősnek a mon­danivalót. Aztán rájöttem, ki-ki kémlelte már a nyáresti égbol­tot, nem vagyok az ilyesmivel egyedül, s ha az ember pillantá­sát a mindenség végeérhetetlen boltíve tartja fogva, gondolatai is szárnyra kelnek. Elszakadnak a földtől, fönt kerengnek a ma­gasban, ahol minden mérték megváltozik - összezsugorodik és kitágul. A langyos éjszakában, a szét­szórt háztetők alatt, csöndesen alszik a város, csak a Tisza hömpölyög időtlenül a hajbó­koló fák alatt. Meglehet, te most éppen a másik oldaladra fordulsz, álmo­dat megszokott tárgyaid békéje vigyázza. Szemed vetítővász­nán egy sosemvolt világ képei peregnek: meghitt, kávéillatú reggelik, simogató tekintetek párbeszéde, halk, értő szavak - összetartozás. Lehet, eljön a reggel, s benned tovább élnek a látomások, homály fedi látáso­dat, s füled is csak arra nyitott, amit hallani akar. Hogyan mondja hát meg neked a másik, hogy ő nem az, akinek te hinni akarod? A ráaggatott cicomá­kat, lásd, lehajítja. Nézd csak! Tele van hibái fekete pöttyeivel, földi teremtmény ő, nem su­hogó szárnyakon közlekedik. Engedd el! Téged más vár vala­hol, s az ő ösvénye nem feléd kanyarog. Az emberi élet oly talányos! Miért van az, hogy meglátsz egy arcot egy fotón, a buszon összeakad egy máséval a tekin­teted, s érzed, közöd van hozzá. S miért lehet, hogy valaki do­bogó szívét nyújtja át neked, s rezzenetlen maradsz. Az évezredes bölcsességet hordozó keresztény hitvilág azt mondja erre: Isten Adám oldal­bordájából alkotta Évát, s az ádámok a testükből szakadt al­kotórészt keresik, hogy egésszé válhassanak, s az évák hogy ki­egészíthessenek. Borzasztó mu­lasztás terheli a Teremtőt. Nem gondoskodott a tévedhetetlen jelről, hogy egymásra találhas­sanak az egymáshoz valók. Uram! Nagy itt a tolongás, tülekedés idelenn. Megcsalnak érzékeink, gyakran hibázunk. Évek telnek el, míg kiderül, nem illik a rész a részhez, s ki­veti egyik a másikát. Kezdhető minden elölről, ha telik még az életenergiából, amit állítólag Te porciózol. Hogy lehet, hogy te­remtett világodban ily tökélet­lenség megeshet?! Vagy nem téged illet e vád, hanem önma­gunkat? A tudás fájáról szakaj­tón alma a felejtés gyümölcsé­nek bizonyult? Magas kőfalak közé, harsogó-tolakodó infor- mációözönbe vetettük magunk. Elhagytuk a Paradicsom virá­goskertjét, elfeledtük a nyelvet, amin szavak nélkül értettük egymást. Hallga’ csak! Még itt motoz bennünk egy kis odúban vala­hol. Nyissuk ki lelkünk zsalugá- tereit! Engedjük szólni! fiL Mondja hát el mindenkinek... • • Onsorsrontók Csak látogatóba járok haza Ausztriából, így került a kezembe a Nép­lap a hét végén. Megakadt a szemem a meztelen nőn, és a néhány soron, ami takarta. Elnevetem magam a szövegen. Eszembe jutott egy öreg nő, aki annak idején azt mondta nekem, mint megszívlelendő bölcsességet: „Lányom, jegyezd meg, a férfinak „olyankor” elmegy az esze, aztán a legtöbbször meg sem jön.” 6 pedig igazán tudhatta, mert fiatal korában igen népszerű fővárosi örömlány volt. Azóta eltelt néhány év, én is szereztem némi tapasztalatot ebben a témában. Jelenleg felszolgálóként dolgozom egy bécsi lokálban, kon- zumálok, s mellette megcsinálom a magam hasznát. Ismerem a férfia­kat, és nincs nagy véleményem róluk. Korra, nemzetiségre, családi álla­potra való tekintet nélkül mind kaphatók. Nekem ugyan ez édesmind­egy, sőt!, csak azt furcsállom, milyen alapon prédikálnak tisztességről és kémek számon bármit a nőkön. Ők direkt dicséretes, amolyan „bi- kás” cselekedetnek tartják akár a fizikai, akár a nemi erőszakot. Ugyan­akkor szemrebbenés nélkül tagadják le a saját gyereküket, csakhogy ne kelljen utána fizetni, mégha a lány szűz volt is, és tudván tudják, hogy ők ejtették teherbe. Az meg aztán kész röhej, hogy a parlamentben dí­szelgő „urak” mégis bele akarnak vartyogni, hogy egy nő mit csinál a testével, kihordja-e a magzatot, vagy túlad rajta. A nőket egyáltalán nem értem, miért vannak annyira oda az anyasá­gért. Megcsúnyulnak, csak a bajuk szaporodik, lekötöttek lesznek, túl­hajszoltak, idegesek, s ezzel párhuzamosan mind a külvilág, mind a sa­ját férjük szemében csökken.az értékük. A „hites” társuk menet közben is fűvel-fával csalja őket, míg végül eltávozik egy fiatalabb pipivel a szabad életbe. Akkor aztán anyu ott marad az egy-két-három gyerekkel kisemmizve, összetörve, megdobva néhány ezer forintnyi úgynevezett gyerektartással (jobbik esetben), s güzülhet látástól-Mikulásig, hogy felnevelje a kölyköket, s még ő lesz az oka, mert például elhízott, nem volt elég házias, szellemileg nem fejlődött, nem kezdeményezett a szexben stb, mit is tehetett volna egyebet a szegény ura, minthogy el­hagyja. Én ezt már nagyon korán felfedeztem, hogy az életben így men­nek a dolgok. Elhatároztam, hogy én másként fogom csinálni. Most 25 éves vagyok, Bécsben van egy garzonom, Magyarországon egy 100 négyzetméteres öröklakásom, egy gyönyörű piros Mazdám, és nincs semmi, amit meg kellene tagadnom magamtól. Igaz, nem mentem férj­hez, és nem szültem gyereket. Nem is fogok. Azt meghagyom az ön- sorsrontóknak. „Szexi Lady” Hihetetlen történet Ufonauta köténykében Fehér köpenye, kis kék kö­ténykéje volt, és mosolygott.- Kérek harminc deka pári­zsit - mondtam. Villahegyre tűzte, papírba csomagolta, lemérte a felvágot­tat:- Más egyebet? - kérdezte. Nyeltem egy nagyot, és el­szántan a trappista sajtra mutat­tam: - Vágjon le belőle 25 dekagrammot!- Még valamit? - fordult felém változatlan mosollyal, miután a mérleg mutatója pont a huszonötös számon állt meg.- Lehetetlen - hüledeztem. Megszoktam már, hogy öt-tíz deka plusz-mínusz mindig mu­tatkozik. Micsoda pontosság! Itt valami nincs rendjén! Veszélyt szimatoltam. Az agyamban őrült sebességgel cikáztak a gondolatok: Ez egy ufonauta, digitális kijelzése van, azért ilyen pontos. És lézerkeresője, azért nyúl tévedhetetlenül a kí­vánt dolgokhoz. Hát persze! Előre tudja, mit akarok! Olvas a gondolataimban! Úristen! A kék köténykés hirtelen a holló(szín)házi Galla Miklóssá változott, majd páncélos vi­tézzé, áthatolt a hűtőpulton, és fejbe vágott egy rúd Pick sza­lámival. (Pick, az ennivalóan finom.)- Na, ugye megmondtam! Tepsilesen „Morzsavacsora” Ne gondolja, kedves olvasó, hogy ez valamiféle morzsányi va­csorát vagy netán morzsából ké­szült vacsorát jelent. Korántsem, sőt kiadós falatozást takar ez a fo­galom, az öcsödiek jól tudják. Tá­jékukon úgy dukál, hogy az előző napról maradt birkapörköltet rizzsel vagy apró tarhonyával összefőzik, ezt tálalják estebédre, ez a morzsa­vacsora. No, de ne szaladjunk eny- nyire előre, hiszen még azt sem tud­juk, hogyan is készül a jóféle birka- pörkölt! Neves tanítómesterünk lesz a rákóczifalvi Varga Sándor, akinek tudományát bármelyik fő­szakács méltán elirigyelhetné.- Sanyi bácsi talán már a pólyá­ban is a recepteket fújta? - kérde­zem évődve a bogrács mellett sün- dörgőt.- Hát, azért azt mégse - nevet -, de már apró gyerekként is a lako­dalmakon, névnapokon mindig a tűzhely körül kotnyeleskedtem. Amit tudok, az öregektől lestem el, igyekszem hasznosítani. A régi bri­gádösszejöveteleken, munkahelyi dínom-dánomokon szívesen látott kotyvasztó voltam.- Miért ez a múlt idő?- Nincsenek már brigádok és jómagámnak munkahelye sem. Vil­lanyszerelő a becsületes szakmám, de hát állás nélkül maradtam. Mun­kanélküli vagyok, de nem vagyok munka nélkül. Tudja, faluhelyen akad mindig tennivaló a kertben, a jószágok körül, s ha a jó barátok megkérnek, szívesen böllérkedek is.- Kifelejtette a nagypapai teen­dőket. Abban is jeleskedik.- Van utánpótlás hál’ Istennek. Öt gyerek, nyolc unoka és ez még a kezdet. Van akit még megnősítünk, férjhez adunk, reméljük, ott is lesz szaporulat. Bizton tudom, hogy né­hány év múlva több mint húszán ül­jük körül majd a nagy asztalt. No, kerüljön csak beljebb, az asszony majd eligazítja, mindjárt tálalok. A jóféle birkaétket - jelentem ­megkóstoltam, azaz háromszor szedtem belőle, s mind a tíz ujjam megnyaltam utána. Tessék csak ne­kiveselkedni a próbálkozásnak! Gyakorlat teszi a mestert. Kunsági birkapörkölt A finom birkapörkölthöz 3-4 éves nem faggyús birka kell. Fő­zéséhez füles bográcsot használ­junk, még ízletesebb benne az étel, ha az anyaga öntöttvas. Elkészítése a következő: az apróra vágott hagymát (5-6 kg) kevés zsíron üvegesre megdinsz- telem (ez adja meg a sűrű szaf­tot), majd bőségesen megszórom piros paprikával. Gyorsan össze­keverem és hogy oda ne kapjon, 2-3 dl vizet öntök rá. A fejet előre elkészítem: megtisztítom, ketté­hasítom, megfűszerezem só- val-borssal, vékony spárgával összekötöm, és a bogrács aljára teszem. Erre kerül az egyforma darabokra vágott hús fele. Össze- rázogatom és folyamatosan ado­gatom hozzá az egész húsmennyi­séget. Sóval, borssal, 2-3 gerezd apróra zúzott fokhagymával, 4-5 darab piros csöves paprikával ízesítem. Ezután állandó forgatás közben lassú tűznél főzöm. (Fa­kanalat csak a kóstolgatáshoz kell használni.) Amikor a hús fél fövésben van, akkor leveszem a láncról a bográcsot, és a fülénél fogva átfordítom a belevalót úgy, hogy az alul lévő réteg felülre ke­rüljön. A fejet visszaigazítom a bogrács fenekére, ez megakadá­lyozza a lekozmálást, mert a csontos részek folyamatosan sú­rolják a bogrács fenekét. A készre fővés előtt még teszek bele 2-3 dl csersavas vörösbort. A jó birkapörkölthöz legalább 5-6 óra főzés szükséges kis lán­gon. Varga Sándor nem kevergeti, csak forgatja a húst Szabálytalan portré A táncospár nem egy pár A szolnoki Sarkadi Katalin és Ráczpali Zsolt a Pelikán Társas­tánc Klubban másfél éve táncol együtt. Zsolt a színpadon, ha nem is az orránál, de a kezénél vagy a derekánál fogva vezeti Katát, bár mindez semmi egyebet nem je­lent. A velük készült beszélgetést a nyári kánikula miatt stílszerűen a szökőkútnál rögzítettük. Kata: Elöljáróban annyit, hogy vannak E, D, C, B és A-kategó- riás versenytáncosok. Mi már A-kategóriások vagyunk, de még akad egy úgynevezett csúcsosz­tály. Talán elérhetnénk, ha lenne saját szponzorunk. Zsolt: Másfél éve vagyunk Ka­tával együtt. Nekem kémény­seprő-villanyszerelő a szakmám, és őt négy éve ismerem. Kata: En a mostani barátommal kezdtem táncolni. A lambadában például országos hetedikek vol­tunk. Utána Zsolt lett a táncospá­rom, de Zoli megmaradt kedve­semnek. Zsolt: Az én barátnőm, Erika is a Pelikán táncklubban táncol, bár nem velem. Kata: Ennek ellenére semmi féltékenység, noha akadnak olyan figurák, színpadi helyzetek, ami­kor a kívülálló azt gondolhatja: ez egy szerelmespár. Zsolt: Ami Katát illeti, könnyű táncba vinni. A szó eredeti értel­mében, hiszen 158 centijéhez 44 kiló társul, és remek partner a színpadon. Hogy az eredménye­inkről is essék szó, az országos ranglistaversenyen a C-osztály- ban, a latin táncokban ranglista­vezetők, a B-osztályban pedig or­szágos harmadikok vagyunk. Kata: Hat évig tornáztam, ket­tőig atlétizáltam, és a táncon kívül ma is rendszeresen edzek, futok, fekvőtámaszokat végzek. Zsolt: Én korábban súlyt emel­tem, most Kata negyvennégy ki­Kata és Zsolt Szolnokon, a szökőkút keskeny peremén (Fotó: V. K.) lóját. Mire a cikk megjelenik, va­lószínű Bukarestben leszünk, ahol fellépés vár ránk. Kata: A Magyar-Román Hu­manitás Alapítvány segítségével utazunk, és még jön egy másik táncospár, Orosz Zoltán és Belső Mónika is. Ezúton köszönjük Molnár Annának, a trénerünknek az eddigi és az ezutáni segítséget. Zsolt: Augusztus 14-től 22-ig Balatonszepezden tartózkodunk országos edzőtáborban, ahol napi hat-nyolc óra tánc, gyakorlás, próba vár ránk. Én egyébként már dolgozom, és ha minden igaz, esti tagozaton jövőre érettségizem. Kata: Én az idén végeztem a vendéglátó-szakközépben, és ősz­től külkereskedelmi üzletkötő szaktanfolyamra járok. Ez heti két elfoglaltság, ily módon nem aka­dályoz a táncban. Égyébként majdnem elfelejtet­tem, mennyire öregszik ez a pár. Zsolt már 20 múlt, Kata meg 18. Ugye, hogy benne vannak a kor­ban? D. Sz. M. Jogi jo-jó Sajnos hiába készítettek Ká­roly bácsi és Marika néni egy okiratban végrendeletet, az ér­vénytelen, mivel a Ptk. 644. paragrafusa szerint „két vagy több személynek bármilyen alakban ugyanabba az okiratba foglalt végrendelkezése ér­vénytelen.” Ezért sajnos jogos a törvényes örökösöknek az a kérése, hogy a közjegyző a hagyatékot részükre adja át, nem pedig a végrendeleti örö­kösnek. Ugyanakkor Marika nénit mint túlélő házastársat ún. özvegyi haszonélvezeti jog illeti meg. Az idős házaspár akkor járt volna el helyesen, ha végin­tézkedésüket külön-külön ok­iratba foglaltan készítik el. Ez esetben a végrendeleti öröklés szabályai szerint kellett volna átadni a közjegyzőnek a ha­gyatékot. Ugyanakkor a gyer­mekek, mint kötelesrészre jo­gosult hozzátartozók, érvénye­síthették volna ilyen irányú igényüket. Tanulság az, hogy ilyen fon­tos kérdésekben helyes jogi szakemberhez fordulni és megbízni azzal, hogy készít­sen alakilag és tartalmilag is szabályos okiratot. Dr. Mosonyi Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom