Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
6 1993. július 17., szombat Kulturális panoráma Ahol a bizonytalanság lett úrrá Híradás a Vajdaságból Mentőmunkálatok a Filmintézetben Vöröslő Fényes szelek és elcserélt Aphrodité Ismerősnek tűnő tájak, tóparti nádas, havas mező, pipa- csos rét, fűzfa szegélyezte domboldal, esőáztatta völgy. És ismerősnek tűnő arcok. Gion Nándoré, Domonkos Istváné, Ladik Kataliné, Ács Károlyé, Fehér Ferencé, Szatmári Istváné, Tripolsky Gézáé, Tolnai Ottóé, és másoké. Ebből a névsorból sejthető, a Vajdasághoz kapcsolódik mondandónk. Nos, az apropó a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása, amelyet a múzeum és az újvidéki Fórum Kiadó közösen szervezett-rendezett Vajdasági íróportrék, vajdasági tájak címmel. A szeptember végéig látogatható kiállítás két vajdasági művész, Penovác Endre és Szajkó István grafikáit sorakoztatja a múzeum falain. S az e- gyüttmúködő felek megjelentettek egy elegáns kötetet is a két művész iróportréiból, a portrék mellé rövid írói életrajzokat és irodalmi szemelvényeVí>--' Szajkó István: Domonkos István portérja két illesztve. Túl azon, hogy látványként is élvezetesek e grafikák, hogy kellemes olvasmányélményeket idéznek, számunkra különösen kedves a vajdasági táj, a vajdasági irodalom ilyetén jelentkezése. Kiváltképp, ha tudjuk, a Fórum Kiadó kötetei hivatalosan manapság nem érkezhetnek Magyarországra. Miként a magyar kiadók könyvei elől is el van zárva a Vajdaság. Bordás Győzőtől, a Fórum Kiadó főszerkesztőjétől hallottuk, hogy személyi poggyászként, bőröndben hozzák-viszik magukkal a könyveket - mutatóba. És disszonáns hangulatok is felsejlenek a képek láttán. Nem feledhetjük, honnan érkeztek. Nem vonatkoztathatjuk el a szomszédságunkban dúló háborútól, az esztelen vérontástól. „A portrék ott születtek, ahol a bizonytalanság lett úrrá - írja bevezetőjében a Fórum főszerkesztője. - E tájegység íróinak felelősségvállalása most jelentősebb mint bármikor, mert nem messze otthonuktól lángokban vagy már romokban áll a világ, amelyben az írói képzelet a hőseit még tegnap mozgatta. Onnan jöttünk, ahol egy ideje hiába a szó, hiába a kép, a rombolni vágyó erőt nem tudta legyőzni a művészi óva intés. A jövőnkért való aggódás is leolvasható ezekről a portrékról, még azokról is, amelyeken esetleg szelíden néz vissza ránk a költő, vagy békésen szelelőnek tűnik a pipa az író kezében. S ez olvasható ki a kötetbe válogatott szövegből is.” Penovác Endre és Szajkó István ceruza- és tollrajzai hiteles képet adnak az írókról. Meg- érezzük a portré alanyának gondolatiságát, tűnődő vagy inPenovác Endre: Németh István arcképe dulatos, szemlélődő vagy szenvedélyes alkotói jellegzetességét. Penovác jobban ragaszkodik a hagyományokhoz, a szabályos portréhoz. A Szajkó-féle arcképek szabálytalanságukkal hatnak, izgatott vonalakkal, olykor kettős-rajzolatokkal, a képfelület megkomponáltságá- val előbb grafikai kompozíciók, csak másodsorban portrék. Mindkét művész azokat az írókat, költőket rajzolta meg, akikkel közelebbi, baráti, társasági kapcsolatban álltak, s akikről volt mondanivalójuk a képi megfogalmazás útján-módján. így aztán nem is teljes a kör. Nem aféle vajdasági képes író- iexikon áll előttünk. Mindössze harminc vajdasági író arcvonásait firtathatjuk s kapcsolhatjuk olvasmányélményünkhöz. Vagy kaphatunk kedvet egy-egy arc láttán az irodalmi munkásság megismeréséhez. (kádár) Aki elnök volt a vizsgán Mit ér ma az érettségi? A legtöbb középiskolát végzett ember élete végéig visszaemlékezik a maga érettségi vizsgájára, vagy legalább annak néhány mozzanatára. A szerencsére, a balsorsra, a bakikra és a váratlan megvilágosodásokra. S arra a fordulópontra, amelyet ez az esemény az életében jelentett. Régen az érettségi a felnőtté válást, a „felavatást” is jelentette, gyerekből felnőtté vált a tegnap még diák, s az iskolából „kilépett” abba a bizonyos életbe. Tudjuk jól, hogy már elég régóta nem így van: a gyerek sokkal előbb válik felnőtté vagy legalábbis felnőttessé, s az iskola sem tud, s nem is akar hermetikus védettséget nyújtani az élettől. Jó és rossz vonásai egyaránt vannak ennek a változásnak, de az ötven vagy száz évvel ezelőtti múltat ebben a vonatkozásban talán már senki se sírja vissza. Sok minden változott, de az érettségi eseménysorát mind a tanár, mind a diák kiemelkedő jelentőségűnek tartja ma is az iskola ciklikus rendjében és a vizsgázó életútján. Ebben az értelemben nem sokat vesztett az érettségi rangja évszázados presztízséhez képest: csak a „kinti világ” értékeli kevesebbre ezt a bizonyítványt. Ne szidjuk azonban ezért a változó világot. Nem arról van szó, hogy maga az érettségi ér kevesebbet mint korábban, hanem arról hogy a társadalmi értékrend sokkal többet kíván meg az érvényesülni kívánó szellemi emberektől. Milliomossá ma is válhat valaki félanalfabétaként, de értelmiségivé - kivételes esetektől eltekintve - csak akkor, ha egyetemet-főiskolát is végez. A második világháború előtt az évjáratok 7-8 százaléka járt középiskolába, 1960 táján mintegy 25 százalék, jelenleg pedig már 50 százalék körül van ugyanez az arány. A képzettségben tehát már nem az egyik végső fok, inkább csak fontos közbenső állomás az érettségi. Egyetemi oktatóként rendszeresen talákozom a frissen érettségizettekkel a felvételi vizsgákon, s mindig igyekeztem kellő toleranciával szemlélni az idők változását. Ezen azt értem, hogy rezignáltan szemléltem bizonyos ismeret- anyagok és készségek csökkenését és sorvadását, de örültem a helyettük megjelenő újfajta tudáselemeknek. Mert két évtized alatt elég nagy mértékben csökkent ugyan az olvasottság általános szintje, s kevesebb lett a történeti ismeret, a filológiai tudás, viszont nőtt a műelemző készség, az elméleti fogalomkincs. Úgy véltem azonban, hogy a felvételi vizsgák a bölcsészkaron speciális képet adnak csak, s ezért vállaltam érettségi elnöki feladatot. Látni szeretem volna, milyen a kép azok körében, akik többnyire nem bölcsész pályákra készülnek. Nos, szerencsém volt: egy átlagiskola átlagosztályában lehettem elnök, egy pesti külvárosi kerületben. Nem volt semmi előfeltevésem a várhatót tekintve, s helyesen tettem ezt: a nyitottság meghálálta magát. Egy helytálló osztállyal találkoztam ugyanis. Szokták mondani, hogy az érettségi nemcsak társadalmi rangját veszítette el, hanem szinte komolytalanná is vált: mindenki „átmegy”. Nos, én komolyságot tapasztaltam a diákok részéről is, s természetesen a tanároktól is. Több diákon véltem felfedezni a felelet hátterében az élményt, az elmúlt hetekben megtanult végre tanulni, életében először kellett komoly tudáspróbára készülnie, s közben sok minden, ami korábban homályos vagy ismeretlen volt a számára, hirtelen megvilágosodott. S egy szinte ideálisnak nevezhető tanári karral találkoztam. Ha voltak is közöttük esetleg ellentétek, azt a vizsgák idejére félretették, ha nehezteltek is korábban egyes diákokra, azt hirtelen teljesen elfelejtették, s szinte együtt éltek a vizsgázókkal. Akik hol csillagos jelesre feleltek, hol éppen csak elégségesre, s többnyire átlagos teljesítményt nyújtottak, de közben többféle értelemben is érettnek bizonyultak. Remélem 25 meg 50 év múlva is szebb emlékeiket fogják felidézni az idei nyáron történtek közül. Akkor is tehát, amikorra az érettséginek esetleg egészen más formája, jellege lesz. Hiszen manapság többféle elképzelés él arról, hogy az érettségit sztandardi- zálni kellene, azaz minél teljesebb mértékben egy országos normához igazítani, a vizsgát esetleg el is szakítani magától az iskolától, amelybe a diák járt. Ez valóban teljesen tárgyilagos lenne, viszont minden pedagógiai szempontot nélkülöző. S ez csak akkor lehetne igazságos, ha maga a középiskolai végzettség is érték lenne, elegendő például sokféle szakmai tanulmányhoz, s a központi érettségi ehhez képest lenne többlet, amely ily módon valóban helyettesíthetné - az esetek nagy részében - a felsőoktatási intézményekben teendő felvételi vizsgákat. így az éretséginek ez a régi feladatköre ismét élővé válhatna, de a középfokú iskolai végzettség iránti tömeges igényt sem kellene feladni. Korunknak általában is az felelne meg, ha minden tudásszint, minden képzettségi szint érték volna a társadalom szemében, s nem csupán a mai gyakorlat szerint a végbizonyítványok rendelkeznének szinte fétisszerű ranggal. Vasy Géza A közvélemny, gyakran még a szakmai közvélemény sem tudja, vagy könnyen elfelejti, milyen értékek rejtőznek a Filmarchívum polcain. Az elmúlt majdnem száz esztendő különlegessége, hogy a történelem legfontosabb eseményeiről már nemcsak levelek, jegyzőkönyvek, újságok holt papíranyaga tud hiteles vallomást tenni, hanem a mozgókép is, amely a cselekvő, egykor élő, mozgó embert is képes visszaidézni az időből. Sokáig a történelemtudomány sem figyelt erre a különleges kincsre, s maguk filmalkotók, a játékfilmek készítői sem tartották számon mindazt, ami ebben a műfajban született, és a nemzeti kultúr- kincs részévé vált. Csak 1991 decemberében kapta meg a Filmintézet a köz- gyűjtemények törvényes rangját, s az elhanyagolt, egyébként is könnyen romló filmanyag restaurálása, megmentése lett elsőrendű feladatunk. Van olyan filmnyersanyag, amelyik bizonyos életkor után törik, szakad, ilyenformán különlegesen nehéz másolatot készíteni ezekről. Van amelyik a sok használattól „előhívódik”; az újabb és újabb vetítések, tehát a fokozott átvilágítások hatására további kémiai folyamatok zajlanak le az emulzióban. Vannak színes filmek, amelyek a vetítéstől, de néha a nélkül is, tovább színeződnek, elsősorban vörössé válnak.- Sajnos ilyen áldozat lett a Lúdas Matyi is, az első egész estés magyar színes játékfilm. Olyan anyagra készült, és olyan sokára került volna sorra a restaurálása, hogy nem lehetett megmenteni, és ezért már csak fekete-fehér változatban vetíthető - mondja Gyürey Vera, a Magyar Filmintézet igazgatója, akivel a mentési* mukátatokról és azok pénzügyi fedezetéről beszélgetünk.- Az a körülmény, hogy közgyűjtemény lett az intézet, változtatott valamit anyagi helyzetükön?- Természetesen, de nem eleget. Az évi költségvetésünknek felét kapjuk meg, de ebből nem tudjuk finanszírozni még a legszükségesebb mentési munkákat sem. hamarosan a film, illetve a mozi századik születésnapját köszönti a világ (mint közismert: 1895 decemberében, egy párizsi kávéházban zajlott le az első nyilvános vetítés), és a legtöbb országban, például Angliában, Hollandiában fran- ciaországban igen sok pénzt költenek arra, hogy felújítsák a régi szalagokat. Számunkra is most kellene a nagyobb támogatás, amit sajnos nem kaptunk meg. Sőt, az idén kevesebbhez jutottunk mint tavaly, amikor még a történelmi dokumentumfilmek kuratóriumától is kaptunk 10 millió forintot, az idén viszont már semmit.- Egyáltalán: kitől lehet erre a célra pénzt kérni?- A Magyar Mozgókép Alapítványtól, amelynek van egy szakkuratóriuma, ők gazdálkodnak a képzésre, kutatásra és könyvkiadásra szánt pénzekkel, tőlük tavaly is három milliót kaptunk, idén először csak kettőt és nagy viták után még egy milliót, jóllehet minimum 10-15 millióra lenne szükség, hogy minden kapacitásunkat kihasználva végezhessük legfontosabb mentési munkákat. Csak példaképpen: a Körhintát olyan sokszor vetítették, hogy a restaurálása két millióba került. Szerencsére a HBO és a TV 2 támogatásával ez sikerült.- Máshonnan nem jutnak pénzhez?- A Magyar Filmintézet ösztönzésére a filmszakmai vállalatok még 1989-ben létrehozták a Magyar Film Múltja és Jövője nevű Alapítványt, ami kifejezetten a mentéshez, ad némi támogatást. Nagyon hálásak vagyunk a Széchenyi Könyvtárnak is, ahol a Hanák Gábor vezette Történeti interjúk tára is sok segítséget ad. Fokozatosan videóra vesszük a nemzeti filmállományt, ami a Széchenyi Könyvtárban a jelenleginél sokkal jobb kutatási lehetőségeket biztosít ma.- Végül is hol tart ma a mentés?- Az 1945 és 63 között készült játékfilmek mentése befejeződött. Néhány később készült munka restaurálását azonban előre kellett hozni, mert különben ezek a filmek felújítha- tatlanok lettek volna. így például a Fényes szelek már majdnem teljesen vörösbe ment át, de a Régi idők focija és a Szerelmesfilm is a tönkremenetel határán állt, azért a sürgős mentésüket el kellett végezni.- Hogyan lehetséges az, hogy ezek a nem is olyan régi filmek ilyen állapotba kerültek?- Valóban érdekes, mert a magyar filmipar nem használta a nagyon gyenge Szovcolor vagy az ORWO színes nyersanyagait, de elég nagy mennyiségben forgattak a Kodak egy rossz szériájára, és ezeket most sürgősen rendbe kell hozni.- S mi a helyzet a történelmi dokumentáció szempontjából oly fontos híradó-anyagokkal?- Az 1945 és 1963 között Híradók restaurálását szeretnénk minél hamarabb elvégezni. Eddig hét évfolyammal készültünk el.- A Filmintézet alapfeladata az is, hogy felkutassa és beszerezze a régi, tehát 1945 előtti hangos és néma filmeket is. Sikerült újabb lappangó anyagokra találni?- Igen. Nagy örömünkre, eddig eltűntnek hitt némafilmeket sikerült beszereznünk. Például Deésy Alfréd 1918-ban rendezett Aphroditéját, de a másik, A bánya titka talán még érdekesebb mű, mert készítője az első korszak ismert rendezője, Uher Ödön volt. Az angol filmintézettől kaptuk mindkettőt, cserébe a Szegénylegények és az Aranyfej nem keveebb mint öt kópiájáért, ami körülbelül félmillió forintot jelent. Ez sem olcsó mulatság tehát. Egyébként Amszterdamból is szereztünk két régi magyar némafilmet az elmúlt évben. B. L. • • Az Orömapa a filmszínházakban Az örömapa - különös, bár közismert konfliktus áll az amerikai film középpontjában; az a pillanat, amikor egy lányos apa életében elérkezik a döbbenetes felismerés: lánya már nemcsak önálló hölggyé serdült, de hamarosan a boldogító igent is kimondja az érte rajongó férfinak. Az ősz hajszálak mellé odakerül tehát a nagypapai szerep is - olyan változás ez egy ember életében, hogy „elviselni” nem könnyű. A szerelem csodálatos. Amíg a lányod elkerüli - hirdeti a Steve Martin szereplésével készült film, mely kellemes és szórakoztató. A főszerepet alakító színész pályája különleges. A ’60-as években televíziós darabok írásával kereste kenyerét, s egyik munkájával Emmy-díjat is nyert, majd tévé-show-k komikusaként szerzett népszerűséget. Műsorainak hanganyagát nagylemezen is megjelenttette, első rövidfilmjét pedig Oscar-díjra jelölték. A Roxanne-val általános kritikai elismerést aratott. Utóbbi időben drámai szerepeket is alakít. Képünkön ő látható őszülő hajjal.
