Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-15 / 163. szám
12 1993. július 15., csütörtök Hírek — információk — érdekességek 1993. július 15., csütörtök Henrik, Roland napja Napkelte: 5.02 órakor, napnyugta: 20.37 órakor. Holdkelte: 1.11 órakor holdnyugta: 17.03 órakor. Születésnaptár 125 évvel ezelőtt Nagyváradon született Ritoók Emma író, költő, műfordító. A Fővárosi Könyvtár könyvtárosa volt. „A természettudományi irány a szép- irodalomban” című irodalomtudományi dolgozatával tudományos pályadíjat nyert. Sok verset, novellát és regényt írt, s nagy érdeme, hogy műfordításaival az elsők között volt, aki az északi népek irodalmát megismertette a magyar olvasókkal v Művei német és francia nyelven is megjelentek. 100 éve ezen a napon született Szegeden Jáky József Kossuth-díjas mérnök, talajmechanikus, egyetemi tanár, akadémikus. 1933-ban a Műszaki Egyetemen ő szervezte meg a világ első talajmechanikai laboratóriumát. Jelentős az utak építésében végzett tudományos és gyakorlati munkássága is. 1945 után szakértőként működött közre - többek között - a Ferihegyi repülőtér, a földalatti vasút és a Dunai Vasmű alapozási műveleteinek megoldásában. Henrik, Roland Henrik. Germán eredetű név, jelentése: birtokán uralkodó, védőszentje Szent Henrik császár (+1024), Gizellának, Szent István hitvesének a testvére, aki életét Szent Benedek szabályai szerint rendezte be. Roland. Német eredetű név, jelentése vakmerő hős. Ökumenikus egyházi naptár Köznap. A katolikus liturgikus naptárban Szent Bonaventura püspök, egyháztanító (+1274). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent C Írják (Kirykosz) és Juliatta vértanúk. Változatos hét végi programok Közélet Elmebeteg — Mondja, asszonyom, miből állapította meg, hogy az a férfi, aki magát megerőszakolta, elmebeteg?- Onnan, hogy háromszor is el kellett neki magyarázni, hogyan csinálja! Törökszentmiklós. Holnap a művelődési központ pincegalériájában Szegő János polgár- mester megnyitja az Első Szentmiklósi Napok rendezvénysorozatát, melyre a városban élők már régen várnak. Az első nap programja a következő: a megnyitó után Ta- kácsné Ambrus Éva kiállítása nyitják meg. A Törökszentmiklósról Elszármazottak Baráti Köre 17 órakor, a Múzeumudvaron (Almásy u. 20.) tartja alakuló összejövetelét, melyen Mészáros János alpolgármester mond köszöntőt. Ezt az elszármazottak képzőművészeti bemutatója, majd kerti ünnepség követi. Meghívásos kispályás bajnokságot szerveznek 18 órától „Miklós Kupa” néven a Bercsényi Miklós Gimnázium udvarán. Erre fogadni is lehet, a szünetben a Kályi Lulugyi folklóregyüttes mutatkozik be. A HÁZ-ban a '60-as évek zenéje kapja a főszerepet, 20 órától nosztalgiakoncertet tartanak. Szintén pénteken 17 órakor kezdődik a Squad '93 Rockfesztivál. A Filmcentrumban pedig 15 órától a Miklós Filmnapok veszi kezdetét, melyen a filmvetítés mellett rendezőkkel is találkozhatnak. Országos Honismereti Akadémia Ez évben is július elején rendezték meg az Országos Honismereti Akadémiát, már 21 alkalommal. Az ország honismereti aktivistái 5 napon át ismerkedtek - ezúttal Veszprémmel és a megyével. Olyan rangos előadók ismertették kutatásig eredményeiket - nagyrészt az Árpád-kori életről, vallásról -, mint Fodor István és Kralovánszky Alán a Magyar Nemzeti Múzeum részéről. Kanyar József, az Országos Honismereti Egyesület elnöke beszélgetett László Gyula professzorral az 1943-as szárszói találkozóról, melynek augusztusban tervezik jubileumi megismétlését. A helyi honismereti kutatók és csoportok bemutatkozása mellett lehetőség nyílt a látnivalók megtekintésére is: Baláca, Örvényes, Tapolca, Sümeg, Pápa és más helyek várták az érdeklődőket, ahol helyi vezetők tartottak értékes tárlatvezetéseket. Esti programokban sem volt hiány: a veszprémi várban a zenélőudvar vendége volt Geiger György trombita- és Maros Éva hárfaművész. A megyét természetesen most is népes küldöttség képviselte Szolnoktól Jászjákóhal- máig, Jászkisértől Kunszent- mártonig. Döntés született arról is, hogy jövőre a találkozónak Vác ad otthont. Operett, nótaszó Berekfürdő. A Park étterem teraszán minden péntek este, 20 órától Karcagi Nagy Zoltán nóta- és operettműsorát láthat- ják-hallhatják a műfaj barátai. A kellemes esti kikapcsolódást Farkas Rozália, a tv-ből ismert fiatal nótaénekesnő hangja teszi még színesebbé. Szünetelő kölcsönzés Szolnok. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárból kaptuk az információt, hogy a könyvtár szolgáltatásai július 17-től augusztus 23-ig szünetelnek. A nyári időszakban - júliusban és augusztusban - az intézmény szombatonként is zárva tart. Kígyó az illemhelyen Nagyon megijedhetett a reggeli illemhely-látogatáskor egy hamburgi férfi, amikor a WC-csésze fedelét fölhajtotta, s egy óriáskígyó nézett vele szembe. A másfél méter hosszú szivárványos boa nem sokkal előbb egy óvatlan pillanatban megszökött terráriumából, s gazdája elől a WC-csészében keresett menedéket. Itt alámerülve néhány perccel később az egy emelettel lejjebb lakó férfi \VC-jében bukkant föl. Az odaérkező egyenruhások látványa azonban megzavarta a hüllőt, és visszabújt a WC lefolyócsövébe, órákon át hiába próbálták kicsalogatni. Végül a lakók ösz- szehangolt föllépése - 20 percenként egyszerre húzták le WC-jüket - felbukkanásra késztette Herthát, akit gazdája haza- vihett. Kerékpárbarát stúdió Szolnok. Július 19-től 23-ig tiszai és Zagyva-parti kerékpáros-kirándulásokkal tarkított foglalkozásokat szerveznek. A „tekerés” mellett a srácok-lá- nyok kerékpár-szerelési, közlekedési és technikai ismeretekre is szert tehetnek. A szervezők 12-től 16 éves korig várják a gyerekeket. Jelentkezni ezen a héten lehet, a Napsugár Gyermekházban. Bővebb információ a helyszínen. Védekezzenek! Szolnok. A város közterületein és a magánterületeken gó- cosan jelentkező amerikai fehér szövőlepkelárva-fertőzés lépett fel. Az 5/1988. (IV. 26.) MÉM sz. rendelet szerint a rovar a veszélyes károsítok csoportjába tartozik, ellene a védekezés mindenki számára kötelező. A város közterületein folyamatosan halad irtásuk. Kérik a magánszemélyeket, kerttulajdonosokat, hogy a kötelező védekezést ingatlanaikon végezzék el. Lelkisegély Naponta hívható 19 órától másnap reggel 6 óráig díjtalanul a Lelkisegély-szolgálat: 56/422-222. A FÉRFI, AKI SZERETI A MESÉKET. Gim Johns imádja a Walt Disney-mesefigurákat - annyira, hogy a bőrére tetovál- tatta őket. A floridai férfi sosem visel T-shirtöt. Bőrén Pinok- kiótól Csipkerózsikáig minden Disney-figura megtalálható. Az első darab a Miki Egér volt, négy éve él ennek a szenvedőjének a képünkön látható „úr”, s addig nem nyugszik, mig az egész rajzfilmcsalád nincs a bőrén. (FEB Foto) Megszűnik az ügyelet Túrkeve. A képviselő-testület július 16-án, holnap 17 órai kezdettel lakossági fórumot rendez a moziban. A téma a TI- TÁSZ túrkevei ügyeletének megszüntetése, lesz. Á meghívottak: a TITÁSZ vezérigazgatója Debrecenből, a megyei üzletági igazgató és a mezőtúri ki- rendeltség vezetője. Szolnok. Fodor Tamás, az SZDSZ országgyűlési képviselője tartja fogadóóráját holnap, 16-án 12 és 14 óra között a megyeházán. Karcag. Varga Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője fogadóórát tart holnap 10-től délig a párt karcagi szervezetének irodájában. Akik személyesen nem tudnak megjelenni, telefonon is feltehetik kérdéseiket a 312-885-ös számon. Új vállalat Karcagon Karcag. Német-magyar vegyes vállalat kezdi meg működését holnap a városban. Az ünnepélyes megnyitót délelőtt 10.30-kor tartják a volt tsz-ma- jorban, a Tarattyó úton. Az üzemet dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár, köztársasági megbízott avatja fel. Ölelj át! Jászberény. Autóbuszt indít a Munkás- és Ifjúsági Ház július 31-én a Madách Kamara Színházba, az „Ölelj át” című vígjátékra. Jegyek elővételben és további információk az 57/311 -823 telefonon szerezhetők be. INNEN—ONNAN New York. A New York-i rendőrség nem kis megrökönyödésére a bűnözőknek sikerült egy új „mackós szerszámot” kifejleszteniük: robottá alakítottak egy fúrógépet, hogy megkönnyítsék a bejutást az áhított kincseskamrába. Hétfőn késő délután riasztották a rendőröket New York Queens negyedének egyik pénzintézetéhez. A bankhoz kivonuló rendőrök egy falba mélyedt fúrót találtak, amely éppen „ajtót próbált nyitni” a kincseskamrába. A tolvajok az utca túloldalán parkoló kis teherautóban várakoztak, ám a rendőrség megjelenésekor kereket oldottak. A leleményes bűnöző úgy alakította át a fúrógépet, hogy az automatikusan haladt előre, s harminc perc alatt áttörte volna a falat és a széf oldalát. A vibrálásra azonban felfigyelt a szomszédos üzlet biztonsági őre. Párizs. Hat halottra bukkantak a rendőrök Metz közelében egy egykori szemétlerakódéban, amelyet ma kiskertekként hasznosítanak. A négy férfivel és két nővel az ismeretlen gyilkosok revolverlövésekkel végeztek, szinte kivégzésszerűen. A kiskertek szerszámkamráiba csavargók, guberálók költöztek be az elmúlt hetekben, az áldozatok is közülük kerültek ki. A rendőrség egyelőre semmiféle nyomot sem talált, feltételezik, hogy csavargók bandái között történt leszámolás. Bonn. 1983 óta a legnagyobb hasisszállítmányt sikerült lefoglalniuk bajor vámosoknak. A waidhausi cseh-német határátkelőnél 1,1 tonna kábítószert találtak egy Törökországból érkezett teherautóban. A vámőrség becslése szerint ez az irdatlan mennyiség 3-5 millió márkát ér a feketepiacon. A tömbökbe préselt hasist a kocsi deklarált rakománya, 400 zsák csicseriborsó alá rejtették el. A rakodótérben ennek ellenére olyan töménységű „hasisfelhő” lebegett, hogy a vámőrség idomított kutyája percekig összevissza szaladgált a zsákok fölött, nem tudva, hol is kezdje keresni a megszimatolt kábítószert. Alföldi Napló Ma este is 22.25-kor jelentkezik a Tv2-n a Szegedi Stúdió műsora, az Alföldi Napló. A Berdál Valériával készített születésnapi beszélgetést az teszi különösen aktuálissá, hogy a színház egykori népszerű operaénekese, később a Zeneművészeti Főiskola tanára a minap vette át Göncz Árpádtól tanszékvezető főiskolai tanári kinevezésé^ A filmet Bubryák István szerkesztő, Pigniczki István operatőr és Molnár József rendező készítette. A 07 JELENTI Ellenőrzés földön, vízen, levegőben A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság ismételten ellenőrzést tart a hétvégén. Július 17-18-án a megye egész területén ellenőrzik a szabályok betartását, ezúttal nemcsak a szárazföldön, hanem a vízen is. Ez utóbbi a nyári szezon kedvelt pihenő-üdülőhelyét, a Tisza-tó környékét érinti elsősorban. A vízi rendészeti és a közúti járőrök összehangolt munkáját fentről helikopterrel kísérik figyelemmel. Holland rendőrök Abádszalókon Az ötfős külföldi delegáció július 14-től augusztus 2-ig szakmai látogatáson vesz részt megyénkben. A két hét alatt igyekeznek minél többet megismerni a megyei rendőr-főkapitányság munkájából. Azért, hogy gyakorlati tapasztalatokat is gyűjtsenek, rendszeresen látnak majd el közös szolgálatot Tiszafüred és Abádszalók körzetében magyar kollégáikkal. Szieszta A Szieszta július 16-i műsorában hírt adunk a II. Európa Jövője Gyermektalálkozó programjáról és egy fiataloknak rendezett cigány alkotótáborról is. Hogyan alakul a virágkertészetek privatizációja, mit is rejt a cím: Konok Kunok Kupája, hogyan rajtoltak a kajak-kenu ma- ratonisták - ezt is megtudhatják a műsorból. Beszélgetést hallhatnak az idei szegedi szabadtérijátékokról és a Royal Szálló és Étterem újbóli vendégvárásáról. A játékok a kutyákkal, a szobanövényekkel lesznek kapcsolatosak, és persze a jó zene sem maradhat el. Kovács Zsolt, Tóth István Zoltán és Kiss Mónika várja önöket. Tanszerek kiállítása A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a TANOSZ és a Gyermeklapok Kamarája szakmai támogatásával augusztus 27. és 29. között a Vajdahu- nyadvárában TANÉV '93-94 kiállítást és vásárt rendez a Molnár Stúdió. A rendezvényen tankönyvek, taneszközök, tanszerek gyártói mutatják be ajánlataikat az új tanévre. A rendezvényen a látogatók kapcsolatokat alakíthatnak ki tankönyv, taneszközgyártókkal. További információt a 266-6089 vagy a 137-6256 telefonszámon kaphatnak. GÉPKOCSI SZÉLVÉDŐK és oldalüvegek min- den típushoz. Cím: DATE BT. Szolnok, Arany J. út 1. Telefon: 56/372-522. ♦29926/2K* ____________ N EM CSAK VÁLLALKOZÓK! Hazai és külföldi termékek forgalmazása. Telefon: 56/420-361, 10-14-ig. *30134/1K* TAPÉTÁK 180,- Ft-tól! Szolnok, Baross u. 11. /Az udvarban/. *29403/12K* TAPÉTA VÁSÁR a Szé- chenyi-lakótelepen. Szolnok, Orosz Gy. 6. alagsor. (Üvegezők, festők boltjá- ban). *30149/1K*_______ KÁR PÓTLÁSI jegyet na- pi árfolyamon, készpénzért vásárolok. Jászberény, Thököly 16., 57/312- 053. *30166/1H* VOLKSWAGEN Passat Kombi 1990-es, 1,6 Turbo dízel 1.250.000-ért eladó. 56/422-141. *30167/1K* Vízállás, gázlóviszonyok A Tisza tegnap Tiszafürednél 544 cm, duzzasztott, Kis- köre-felsőnél 726 cm. duzzasztott (a víz 20,8 C-fokos), Szolnoknál -180 cm, áradó (a víz 19,8 C-fokos). A Hármas-Körös Kunszentmártonnál -120 cm, álló. A Zagyva Jászteleknél 103 cm, álló. A Tisza alacsony vízállása miatt a napokban több helyen alakultak ki gázlók a folyóban. Az úgynevezett gázlóviszonyokat közöljük:- 403,1-402,9 folyamkilométer között 12 deciméter;- 368,5-368,2 folyamkilométer között 14 deciméter;- 366,6-366,5 folyamkilométer között 10 deciméter;- 365,5-365,3 folyamkilométer között 10 deciméter;- 326,6-326,4 folyamkilométer között 12 deciméter. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk az 56/ 423-423-as telefonszámon közölhetők.) DR. Édelmann Illés szülész-nőgyógyász legközelebbi magánrendelése: Szolnok, Kőolaj, augusztus 5. Abony, Egészségház, augusztus 10. *30152/1K* NEM csak vállalkozóknak! Hazai és külföldi termékek forgalmazása. Telefon: 56/420-361 10-14-ig. *30175/1K* Néplap JASZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Budai Mátyás Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldányok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133