Új Néplap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-16 / 164. szám
ÜZLETI AJÁNLATOK (4. oldal) BELÉPÉS BEHÍVÓVAL (7. oldal) TUDOMÁNY-TECHNIKA (9. oldal) Kétoldalú találkozók A KEK hét végi budapesti kormányfői csúcstalálkozója alkalmával Antall József miniszterelnök számos különta- lálkozót bonyolít le. Megbeszéléseket folytat Catherine Lalumiére-vel, az Európa Tanács főtitkárával, Hanna Su- chocka lengyel, Nikica Va- lentic horvát, Václav Klaus cseh, Franz Vranitzky osztrák és Janez Dmovsek szlovén kormányfővel. Koreai világkiállítás A fejlődő országok közül először Korea ad otthont augusztus 7-től november 7-ig világkiállításnak - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Park Jong Vu, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete. A kiállításon, amelyen 113 ország és 123 nemzetközi szervezet képviselteti magát, a hagyományos és a korszerű tudomány, technika a fő téma. Létminimum A KSH tájékoztatása szerint júniusban két felnőttből és két 15 éven aluli gyerekből álló városi családban a létminimum 43.900 forintra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy egy főre számolva 10.980 forint szükséges havonta a lét- fenntartást szolgáló kiadások fedezésére. Valutavásárlás Az év első öt hónapjában 149 millió USA-dollámák megfelelő valutát vásárolt a •turistaellátmány terhére a lakosság. Ez csaknem háromszorosa a múlt évben vásárolt fizetőeszköznek. Ebédidő A törökszentmiklósi Bercsényi gimnázium tanulói kukoricacímerezést végeznek. Képünkön az ebédosztás. Melegedés Egyre naposabb idő lesz. A nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. SZOLGÁLTATÁS v_ (TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ATW-mÁBAN) w Mérsékelt fogyasztóiár-növekedés A fogyasztói árak ez év júniusában 0,3 százalékkal emelkedtek májushoz képest. A júniusi árindexet befolyásolta, hogy májushoz képest jelentősen csökkentek a zöldségfélék, virágok árai. Ha az említett idénycikkeket nem vesszük figyelembe, úgy a júniusi áremelkedés 0,7 százalékos. Az utóbbi 12 hónap alatt 20,9 százalékkal nőtt az árszínvonal. Tavaly júniusban az árnövekedés 0,6, az éves 20,6 százalékos volt. Az első félév során a januári jelentős, 6,8 százalékos inflációt követően az árnövekedés minden hónapban kisebb volt, mint az elmúlt évben ugyanezekben a hónapokban. Az utolsó négy hónapban az árnövekedés minden hónapban kevesebb volt 1 százaléknál, s ez az infláció eddigi folyamatát tekintve ugyancsak kedvező jelzés. Az utóbbi hónapok árszínvonalát kedvezően befolyásolta, hogy nem voltak központi áremelések, és a forint leértékelésének hatása is csak mérsékelt volt. (MTI) A kabinetülés napirendjén szerepelt Segítség nagyvállalatoknak A kormány csütörtöki ülésén egyetértett azzal, hogy az ipari válságkezelés során az első lépcsőben 13 vállalatnál a hiteltartozások rendezésére speciális szabályokat alkalmazzanak. 1992-ben a kormány határozatot hozott arról, hogy 12 ipar- vállalat helyzetének rendezése érdekében az állam könnyítéseket alkalmazzon. Kiderült, hogy a kamat- és tőketartozás miatt e vállalatok helyzete még mindig nem konszolidálódott. A napokban a 12 vállalat mellett a MÁV helyzetének javítása is napirendre került. A kormány álláspontja szerint e 13 vállalat nem tudja önerőből megoldani likviditási gondjait, de mivel képesek a piacváltásra, az exportnövelésre, és ugyanakkor stratégiai szempontból is nagyon fontos a fennmaradásuk, s a működésük gazdságossá tehető, határozat született arra, hogy járadékfizetési kötelezettségeiket és állami hiteltartozásaikat leírják, átütemezik vagy állami tőkerészesedéssé alakítják át. A kiemelt vállalatok alapvető gondja azonban az, hogy rendkívül sokkal tartoznak a kereskedelmi bankoknak. Ezért a kormány most úgy határozott, hogy a kereskedelmi bankok ipari válságkezelésbe bevont vállalatokkal szembeni követelései egyedi elbírálás alapján akkor is bevonhatók a hitelkonszolidációba, ha ezeket a bankok még nem minősítették rossznak. (MTI) A Törökszentmiklósi GMV-hez naponta közel 30 vagon búza érkezik. Tegnapig mintegy 2400 tonnát vásároltak fel a közepes minőségű búzából. Ez a mennyiség a tervezettnek körülbelül 25 százaléka. (Fotó: Novák) Kunmadarasi vezetőváltás Mint arról korábban írtunk, lemondott - immár hivatalosan - Kovács Ferenc, Kunmadaras polgármestere. Lemondásának oka: megromlott egészségi állapota. A volt polgármester tegnap átadta hivatalát Bozsó Sándor alpolgármesternek. Volán-lakossági fórum a megyeszékhelyen Igények szerint változnak a buszjáratok Tegnap délután lakossági fórumot tartott a Jászkun Volán Rt. Sajnálatos módon a lakosság igen kevés számban képviseltette magát, míg megjegyezhető, hogy ezzel szemben mind a Volán, mind a Polgármesteri Hivatal igyekszik figyelembe venni Szolnok helyi közlekedésének alakításában az igényeket. A Volán részéről jelen lévő Zsovákné Nagy Mária elsősorban a téli menetrenddel együtt bekövetkező módosításokról szólt. Mivel a járatok egyik részénél csökkent, a másiknál növekedett az igénybevétel - ezzel összhangban változtat a Volán is. A legfontosabb, hogy szeptember 6-ától a 10-es és a 12-es hurokjáratként fog közlekedni. Egyben útvonaluk is változik. A 10-es a Baross út helyett az Ady E. út - Mátyás Király út - Abo- nyi út - Nagy S. J. út - Tigáz - újra Ady E. út - Szolnok ispán körút végállomással, míg a 12-es ezzel „szemben” jár majd. A járatkövetés csúcsidőben húsz-, azon kívül 60 perces lesz. Egyben megszűnik a 16, 16/A, 12/A, viszont továbbra is közKomolyabban kellene venni a környezetvédelmet! Bűzutánpótló kis „kutyagyárak” Szolnokon A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség tegnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Azok a szakemberek, akik a lakosság érdekeit képviselnék, azon az állásponton vannak, hogy ha a lakosság nem veszi komolyan a környezetvédelmi szabályok betartatását, holnap úgy isszuk meg a levét, mint a Tisza erősen szennyezett, még tisztított állapotában is ihatatlan „ivóvizét”. A lépfenefertőzés kérdése kapcsán felmerült a probléma, hogy a kutyagyár bezárásával nem szűnt meg a bűz Szolnokon, csak nem olyan koncentrált formában van jelen, mint eddig volt. Most ugyanis „sok kis kutyagyár” ontja a bűzt, mert a vágóhidak és hasonló üzemek kénytelenek saját telepükön összegyűjteni az elhullott állatmaradványokat, majd egybegyűjtve elszállítani távolabbi „kutyagyárakba”. Az elhullott állatok elszállítása megyénkben egyedül csak Szolnokon megoldott - hangzott el a tájékoztatón, más településeken még dögkutak építésére sincs pénze az önkormányzatnak. A következő kérdéskör a Ti- szamenti Vegyiműveket érintette. Az Új Néplap azon kérdésére, hogy mi lesz a sorsa a Vegyiművek területén felhalmozott hatszázezer tonna veszélyes hulladéknak, azt válaszolták a szakemberek, hogy az engedély nélkül lerakott hulladék biztonságos tárolására a terv készen áll. Az ezzel kapcsolatos munkálatok elkezdődtek. A környezetvédelmi szakemberek most csak amiatt aggódnak, hogy a TVM privatizációja kapcsán nehogy gazda nélkül maradjon ez a 600 ezer tonna veszélyes hulladék, mert ez komoly környezeti problémát jelentene Szolnok város számára. Megtudhattuk, hogy az elmúlt hétfő óta hatályban levő környezeti hatásvizsgálatot előíró törvény szerint új gyárak, üzemek létesítését szigorú környezetvédelmi hatásvizsgálatnak kell megelőznie. (ksz) Jászberényben száznyolcvan licitáló Törzsközönség az árverésen lekedik majd a 10/A-s betétjárat. Az utóbbi időben megszondázták az ipartelepi részek utas- forgalmát. így a kihasználtságra tekintettel mintegy 10 százalékkal csökkentik a járatszámot. A polgármesteri hivatal részéről megjelent Orgovány László elmondta, a Baross utat a jövőben tehermentesíteni kívánják, így további buszok vonala is változni fog. Emellett folyamatosan készülnek el az új fedett buszmegállók, így sorra kerülnek majd az 1-es vonalán a cukorgyár-kórház-papírgyári megállók is. - ez Jászberényben a kárpótlás második üteme van soron. Tegnap a Jászsági Állami Gazdaság kijelölt tábláira lehetett licitálni. Zsúfolásig megtelt a Déryné Művelődési Központ nagyterme. A 180 licitáló mellett legalább ennyi érdeklődő is volt, hiszen a városhoz közeli, a hatvani út mentén fekvő területek voltak részben kijelölve. A rádióállomás körüli földek 500 forintos aranykoronánkénti áron keltek el. A Volán-telep mögötti gyep 2400-ért talált gazdára. Sokan úgy gondolják, a városhoz közeli földek igazi értéke a fekvése. Ki tudja, merre terjeszkedik majd a város, s mit lehet még ezekből a területekből kihozni? Szatmári József fiával s unokája férjével érkezett. Egykoron a Peresen volt birtokuk, ott nem sikerült visszalicitálni területet. Most érdeklődéssel figyelték, hogyan is kelnek a táblák, a családi tanács megbeszéli, hol érdemes beszállni a licitbe. Szatmári úr fia tíz éve gazdálkodik öt holdon, ezt kellene bővíteni valahogy. Bár jelenleg nincs haszon a mezőgazdasági termelésen, de élni kell! Izgalmas volt a város északi kijáratánál, a régi és az új hatvani út által határolt mintegy 30 hektáros háromszög alakú, gyenge minőségű terület megszerzése is. A licitálásokon tulajdonképpen egy 150-200 fős törzsközönség vett részt, zömük megbízás alapján. A „nagyha- (Folytatás a 2. oldalon) Átalakult a Temetkezési Vállalat Unitas Kegyeleti Kereskedelmi és Szolgáltató Részvény- társaság a neve a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Temetkezési Vállalat jogutódjának. Az alapító okiratot tegnap délelőtt írták alá a megyeháza nagytermében a megyei önkormányzat és a települési önkormányzatok képviselői. Az átalakulási törvény szabályaihoz igazodva a megyei közgyűlés 1991-ben és 1992-ben tűzte napirendjére e témát, melyben a megyei vagyonátadó bizottság a múlt évben határozatot hozott. A tegnapi esemény jelentősége, hogy a szolgáltatóvállalat az önkormányzatok közös tulajdonába került. Hetvenhét testület képviselője látta el kézjegyével, pecséttel az alapszabályt, amelyben kijelölték a az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait is. A részvénytársaság elnöke Szegő János, Török- szentmiklós polgármestere, az ügyvezető igazgató Pusztai Tamás lett. Az rt. 1993. június 1-től visszamenőleges hatállyal működik. A részvénytársaság legfontosabb célja a szolgáltatás színvonalának emelése. Ennek érdekében bővíteni kívánják a szolgáltatások körét, új pénzügyi forrásokat kell találniuk. A hatékonyabb munka érdekében kilenc területi kirendeltségi központot alakítanak ki, melyek nagyobb önállóságot kapnak, mint a korábbi - közvetlenül a központhoz tartozó - részlegek. Az átalakulást követőn nem szűnnek meg azok a részlegek, lerakatok, amelyeket eddig is megkeresett a lakosság. A korábbi vállalati központban három és fél millió forintot takarítottak meg a költségek csökkentésével. Az rt. számol azzal, hogy megjelentek a magánvállalkozók. A közeljövőben kerül sor a részletes feladategyeztetésre és a gazdasági koncepció végleges kialakítására. Sz. Z. SUZUKI — $ Kft. Szolnok, Baross út 44. Telefon/fax: 56/375-201.