Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
1993. június 16., szerda Kultúra 5 A tévé képernyője előtt Sokan nem szeretik az évfordulókat, pedig önmagukban az évfordulók se nem jók, se nem rosszak, legfeljebb a megünneplésük teheti őket azzá, örömteli ünneppé avagy lehangoló unalommá. Most újra itt van egy jubileum. Hányszor halljuk, énekeljük a Himnuszt, ünnepi életünk része, de már alig gondolunk arra, kinek is köszönhetjük nemzetünk imáját, hallatán legfeljebb a költő Kölcsey jut eszünkbe, s már kevésbé az,. aki a költeményt dallá formálta, Erkel Ferenc, a magyar opera kiemelkedő, ragyogó csillaga. Most a figyelem feléje fordul, halálának 100 éves évfordulójára megszólalt a nemzet lelkiismerete, ünnepségek sorozatával emlékezik az ország zeneszerző fiára, s ebből az ünnepségből a televízió sem marad ki - helyesen. Erkelre emlékezünk A képernyőn a nyitányt a Himnuszról készült film jelentette, Olasz Ferenc képi átköl- tésében láthattuk az Erkel muzsikájával felhangzó remekművet. Mi tagadás, kissé sötétre sikerült a magyar nép imádságának televíziós megjelenítése; a rendezőt, a Himnuszból csak a kétségbeesett, balsors tépte, megbűnhödött nép képzete fogta meg, s képeiben a reménytelenség vízióját alkotta meg, látomásában központi szerepet szánva a szenvedés jelképének, a keresztnek, vagy a gyászfényeket lobogtató fáklyáknak, s mindezeket végtelen vonulásokkal tarkítva, fehérben menetelő népek látványával a sziklás, durva tájakon. Inkább hasonlított ez a televíziós Himnusz holmi siratóénekre, mintsem a nemzet imájára, amelyben nemcsak a reménytelenség szomorúsága, komorsága szólal meg, hanem a sors verte nép jogos reménye is a jobb jövőre. Nemzeti imánk egyben fohász is! Harangszóval indul a film, jelezvén, hogy Erkel is innen vette ihletét, amikor a zenét komponálta, de a harang szava is, vajon az is nem csupán a bánat hangja, sőt ellenkezőleg: a reménykeltésé is. Nem köny- nyű - elismerem - a históriákat magába sűrítő, sorsunk lényegét hordozó Himnuszt képekre váltani, de ha valaki nekivág e csaknem reménytelen feladatnak, előbb mérje fel, igazán mire is képes. Sajnos Olasz Ferenc eredeti gondolatok helyett csak megkopott képi közhelyekkel szolgál, képei népszerű, nemzeti tárgyú rock-operák világát idézik olykor szinte másolják. A nyitányt ismeretterjesztő műsorok követik a héten, élet és életmű felidézett pillanataival, de e jeles jubileum vajon nem lenne-e alkalmas arra is, hogy önállóan is elhangozzék Erkel Ferenc valamelyik jelentősebb műve, mondjuk a Bán bán; annál is inkább, minthogy a televízió néhány éve remekbe szabott tv-válto- zatát készítette el az operának, Simándy Józseffel a címszerepben. Annakidején díjat is nyert a zenedráma értékeit maradéktalanul érvényesítő televíziós munka! Vajon nem lett volna-e kézenfekvőbb Erkel hetében akár Händel Julius Caesarának, a belőle készült angol operafilmnek a bemutatója helyett most Erkel-mu- zsikával előrukkolni a képernyőn, s az említett operafilmet egy későbbi időpontban sugározni (egyébként igazi zenei ritkaság és valóban rendkívülien magas színvonalú előadásról van szó, láthattuk hétfőn este). Mert jó dolog az, hogy két este is hallhatunk a zeneszerző életéről, de a dalnokot igazán csak a dal teszi azzá, ami: Erkelt áradó, zengő, romantikus muzsikája. Zenével kezdtem, had folytassam azzal, de már egy másik fajtájával, a könnyűzene világához sorolható magyar nótával, amely sokak szemében gyanús zene, sokak fülének viszont édes muzsika. „A túrkevei lány” Különösen akkor lehet az, ha megszólaltatója varázslatos. Amilyen az „őstúrkevi” Madarász Katalin, akinél nagyobb lokálpatrióta aligha van széles e hazában, túrkeviségét nemcsak szavakban vallja, dfe énekli is széltében-hosszában, bármikor csendül ajkán a nóta. így történt ez vasárnap délben is, amikor Halljátok, túrkevei lányok címmel kedves nótáiból összeállított dalcsokrot nyújtott át hallgatóinak, prózában tett vallomással kötve egybe az elhangzó nótákat. Köztük a saját szerzeményét is, merthogy Madarász Kati nemcsak előad dalokat, számukat maga is gyarapítja. Hallhattunk tőle népdalokat, úgynevezett magyar nótákat és az elmaradhatatlan cigánydalokat. Micsoda tűz, mennyi szenvedély s milyen jóízű humor és kópés ravaszság az előadásában! Dal olása vérpezsdítő, lírája bensőségesen megható, s mindebben valami végtelen természetesség, az alföldi pusztaság egyszerűsége s nagyszerűsége. Madarász Kati büszke szülővárosára, mi büszkék lehetünk őrája. Kár, hogy a tiszántúli táj nyelvi zamatát is oly híven megőrző dalolásában ritkán van részünk. Vasárnap is déltájban énekelt a képernyőn, de ilyenkor vajon hányán nyitják ki készüléküket? Egyébként elgondolkodtató, hogy a nótaműsoroknak általában csak holtidőben jut hely a televízió programjában. Dél körül, amikor erősebb az ingerünk, hogy az ebédlőasztalhoz üljünk, mintsem a képernyő elé telepedjünk. Legfeljebb még kora reggel, hajnalban, a falutévében kap rendszerint helyet, ahol nótaküldő szolgálat is működik, afféle szív küldi szívnek alapon. Kukuríkú! Apropó, Falutévé, annak is a magazinja, melyet akárcsak napi híradóját, ezt is a gangosán kiáltozó kakas vezette be, bár jól tudjuk, már Shakespe- are-nél is így van, hogy nem azért hajnalodik, mert ő kinyitja a száját, hanem azért szólal meg, merthogy a reggel érkezik, de hagyjuk a klasszikusokat. Ez más világ, Práger Györgyé, aki kellemes perceket akar szerezni a falusi nézőknek. Ezért itt az időjárás-jelentés is Légből kapott hírek címkével hangzik ott el. Viszont, jólesően vehetjük tudomásul, hogy nincs már a magazinban az idétlen kuko- rikolási vetélkedő. Van viszont sok, az agrárvilág változásaival kapcsolatos tudnivaló - riport alakjában. Megtudható belőle, mi hír például az Európai Közösség piacain; itthonról pedig, hogyan lehet védekezni a jégverés ellen, aztán megismertet a vidék érdekes embereivel, ezúttal a kadarkúti régiséggyűjtőt láthattuk, s olyan vállalkozókat mutat be, akik saját tapasztalataik közreadásával szolgálnak tanúsággal másoknak. Vasárnap a hitel-problémákat járta körül a magazin. Hallhattunk riportot a Szolnoki Tejipar átalakulásáról, hírt arról, hogy Kece- len ismét aratóvásárt és -versenyt rendeznek. És megszólalt a Faluzsaru is, témája volt a falusi polgárőrség. Szóval megláttuk - hogy a műsorvezető kedvenc szójárását használjam - megláttuk, milyen érdekesen zajlik az élet a vidék Magyarországában. A Falutévé érezhetően igazodik a valóság komolyabb oldalához, nemcsak tartalmában, hangvételében is. Valkó Mihály Csíksomlyói zarándoklat Formatervezés A 3. Országos Ipari Forma- tervező Konferencia jelszava: Vállalkozás - Minőség - Design. Az Ipariforma Tervezési és Ergonómiai Tanács szervezésében június 16-18-a között Budapesten az Agro Szállóban megrendezendő konferencián több mint 400 részvevő e három gondolat találkozását szeretné elérni. Vállalkozók, designerek beszélgetnek belsőépítészetről, termékfejlesztésről, közlekedésről, környezetkultúráról, minőségről, világkiállításról - azokról a témákról, amelyek az ipari és a művészeti tevékenység összehangolásával a piacra kerülő termékek eladhatóságát segítik. A konferenciával egyidőben kiállításokat és cégbemutatókat rendeznek. (MTI) Erdély legnevezetesebb búcsújáró helye - a pünkösdi búcsú 326 éves hagyományával, szokásaival, ájtatosságával, a szinte egész Székelyföld és a hegyeken túli Csángóföld közösségeit összegyűjtő búcsúzarándoklattal - az egykori Csíkszék központja, a mai Csíkszereda külvárosa, Csíksomlyó. A letűnt világ ellenzéki gyülekezőhelye, az erdélyi katolikusság egyik fellegvára - szóval történelmi hely is a csíksomlyói ferences templom és kolostor környéke. Itt élt Kájoni János, humanista pap és nyomdaalapító, itt született meg az ősi székely vallásos zsoltárokat és énekeket összegyűjtő kötet, valamint a Krisztus kínszenvedése történetének zenei feldolgozása, a Csíksomlyói Passió. A megmaradás és kitartás jelképévé vált kéttornyú templom XVI. századi egyházművészeti remekéhez, fából faragott Mária-kegyszoborhoz nap, mint nap zarándokolnak a hívek. Pünkösd szombatján és vasárnapján sok ezren gyűlnek össze azért, hogy részt vegyenek a vallásos szertartásokon. Az idei búcsú sem különbözött a többitől. Az ünnepi szentmiséken és a Kissomlyó hegyére zarándokló hagyományos körmeneten részt vevők egy időre feltöltődtek a mindennapokhoz oly szükséges életenergiával: gyóntak, imádkoztak, úrvacsoráztak, majáli- soztak. Az egyetlen zavaró körülményt az okozta, hogy a nem túl szerencsés időpontra tervezett István, a király rockoperának pünkösdi szabadtéri bemutatója a ferences atyák kérésére elmaradt. Reméljük, meg lesz tartva máskor a szabadtéri előadás, a Kissomlyó lábánál, hiszen az erdélyi közönség már nagyon várja a mű határon túlra utaztatását. Annak pedig, aki hétköznap érkezik Csíksomlyóra, azt ajánljuk, hogy sétáljon fel a Kissomlyó magaslatán lévő, a nándorfehérvári győzelem emlékére emelt Salvator kápolnáig. A körmenet útján keresse meg azt a keresztet, amelyen a következő szöveg áll: „Keresztviselő Krisztusom! Tanítsd meg székely népemet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét!” És gondoljon arra, hogy a székely sors, amint azt a Székely Himnusz határon túli elterjedtsége is bizonyítja, immár egyetemes magyar kérdés. Ézért közelállóbb egy „egyszerű" pünkösdi búcsú bármelyikünkhöz, és ezért jelképes értékű, akár pünkösdön kívül is elzarándokolni a székelység Mekkájába, Csíksomlyóra.-ábrámGazdag erdélyi közművelődés Immár hagyománnyá vált. hogy minden év májusában a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében összegyűlnek az ország különböző vidékeiről az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elöljárói, hogy tevékenységükről informálják egymást. Ezt követően került sor az EMKE művelődési díjainak a kiosztására. Dávid Gyula idei elnöki beszámolójából kiderült, hogy a megyei szervezetek munkája hatékonyabbá és folyamatosabbá vált. Különösen a táncszövetség, a kórustalálkozók, az amatőr színjátszó társulatok, az egyre bővülő könyvtárhálózat és a népfőiskolái kezdeményezések méltóak az említésre. Hangsúlyozta, hogy javult ugyan a szervezeti-szervezési helyzet, de a hazai magyar közművelődés még mindig a saját erőfeszítéseire épít. A helyi vagy országos költségvetésből szinte semmi sem jut a közművelődésükre, A megyei beszámolók rendkívül gazdag tevékenységről tanúskodtak: kreativitásversenyektől ökumenikus gyerekkórusokig, falusi vándorkönyvtáraktól irodalmi kávéházig, kalendárium kiadása, szoboravatások, megemlékezések és számos közművelődési műsor, tanfolyam bizonyítja, hogy éppúgy igény adatik a helyi tevékenységre, mint annak országos ösz- szefogására. Az ifjúság kibontakozási lehetőségei a megváltozott Európában címmel tartják Salgótarjánban a 19. nemzetközi ifjúsági nyári egyetemet július 4- tői 10-ig. A határidő leteltéig 14 országból 70-en jelentkeztek a nyári kurzusra.. A hazai előadók mellett skót, dán, osztrák és német szakemberek szólnak az ifjúság oktatási, művelődési, munkaerőpiaci és szociális problémáiról, azok megoldási lehetőségeiről. (MTI) Várja látogatóit a tabáni táj ház Az újjáépített Tabán modem házai közé szerényen illeszkedik a múltat idéző tájház, a Tabán 24. szám alatt. A régi város hangulatát, légkörét idézi fel a látogató előtt: milyen is volt régen a Tabán, hogyan éltek itt az emberek? Városaink külső, szegény negyedét gyakran nevezték Tabánnak. Az elnevezés az oszmán-török „tabaq-xane = cser- zőműhely-tímártelep” jelentésű szóból származik és a török hódoltság idején terjedt el nálunk. Eredetileg azokat a városrészeket nevezték így, ahol tímártelepek voltak, később analógiás módon a szegény, elhanyagolt külső városnegyedeket is. A tímártelepek rendszerint a város szélén, vízparton helyezkedtek el, mivel a mesterség űzéséhez vízre volt szükség, másrészt a bőr kikészítése nagy piszokkal és kellemetlen szaggal járt. Több városunkban felbukkan a Tabán név, például Budán, Csongrádon, Esztergomban, Halason, Szegeden és Székes- fehérváron. Szolnokon kezdettől fogva a várral kapcsolatban említik, a várfalon kívüli, az egykori várárok (mai zagyva-meder) oldalához települt városrész. Első említésre Szolnok 1696-os kamarai összeírásában szerepel Tobán névalakban, amikor a török kiűzée után összeírták a város lakóit. Legkorábbi ábrázolása a szolnoki vár 1753-as térképén látható, ahol a Zagyva partján szétszórtan elhelyezkedő házak mellé a térképrajzoló a városrész nevét is feljegyezte: „Der sogenande tobán”. A városrész a török hódoltság után kezdett benépesedni, a várnak, illetve a szomszédos Katonavárosnak szolgáló lakosságból. Még a XX. században is együtt említik a két városrészt a források (a Katonaváros *és Tabán), illetve a Tabánt a Katonaváros részének tekintik. A Katonaváros a mai Kossuth L. és az Ady Endre út közötti rész volt, amely körülbelül a piacig terjedt. A Katonavárosban a várbeli tisztek, hajdúk, sótisztek, német és magyar iparosok laktak, a Tabánban pedig halászok, napszámosok, zsellérek, hajó- és szálfarakodó munkások. Az itt élő lakosság fő foglalkozása a halászat volt. A tutajozás és a gabonahajók miatt a Tisza szolnoki szakaszán nem lehetett halászni, ezért a Tisza távolabbi bérelt szakaszain folytatták a mesterséget. A szolnokiak kedvelt halászó helye volt a régi Zagyva holt ága, a Pityó és a környékén elterülő mocsaras, lápos vidék. Az itt fogott teknősbékák a szolnoki és a pesti piac keresett árucikkei közé tartoztak a múlt században. A halászat jelentőségét a korabeli utcanévanyag is jól mutatja. A Tabán környékéről a következő utacaneveket jegyeztük ki az 1934 évi címtárból: Csolnak, Hajó, Halász, Harcsa, Háló, Kárász, Part, Ponty, Tófenék. A Tabán jellegzetes halmaz- településes városrész, szabálytalan zegzugos utcákkal, zsúfoltan elhelyezett házakkal. A XVIII. századi térképek még nagy tágas telkekről tanúskodnak. A terület benépesedése folytán telekosztódással alakult ki az az aprótelkes, halmazos települési forma, amely annyira jellemző a Tabánra, s amely megadta sajátos, a művészeket is megragadó hangulatát. A házak általában vályogfalúak, két vagy három osztatúak, deszkaoromzatosak és nádtetősek. Előttük kicsiny, többnyire bedesz- kázott gang. A házakhoz kis udvarok tartoztak, léckerítéssel körülvéve. Jellemző a külső padlásfeljáró és a galambdúc. Az udvaron disznó- és tyúkól, valamint fásfészer állt. Kaposvári Gyula 1951-ben végezte el Szolnok műemléki felmérését és ismertette a Tabán műemlék- jellegű épületeit. Jellegzetesnek tekintette a házsorok fűrészfogas elhelyezkedését, a bedesz- kázott, díszesen faragott oromzatokat, amelyeken török félhold és kígyó alakú faragások voltak, csúcsukon kereszt alakú oromdísszel. Sok szép, barokkos faragású ablakkeretet lehetett itt látni régen. Megőrzésre méltónak találta a Tabán a 7., 50., 51. sz. házak együttesét, amelyek egy kis teret fogtak közre. Sajnos az 1960-as években építési tilalmat rendeltek el a Tabánban, aminek következtében tönkrement és elnéptelenedett, pusztulásnak indult. Az 1970-es években a város vezetősége felfigyelt a pusztuló Tabánra és tervek születtek a megmentésére. Ezekből a tervekből Pár Nándor és Nagy István tabánrendezési tervét fogadta el a város 1980-ban. Ebben a tervben szerepelt egy táj- ház, egy tabántörténeti kiállítás, valamint sajátos településrészek kialakítása (például terek) az új, ám hagyományos stílusban épült házak között. Ebből a tervből a tájház felújítása és berendezése valósult meg 1992-ben. A Tabán 24. számú ház a XX. század elején épült, kétosz- tatú, utólag hozzátoldott tornáccal. Kis udvar tartozik hozzá, ahol egy fedett színben a halászeszközök is megtekinthetők. • A téli szünet után ismét várja látogatóit a tájház. Több irányító tábla hívja fel rá a figyelmet, az autóval érkező túristákat a Tisza és Zagyva-híd kereszteződésénél, illetve a tabáni rész bejáratánál elhelyezett tábla igazítja útba. Nyitvatartási idő: csütörtöktől vasárnapig 13-17 óráig. Napközis csoportoknak délutáni foglalkozásként ajánljuk a tájház megtekintését, amelyet egy Zagyva-parti sétával is össze lehet kötni. A Zagyva-gáton sétálók a gyaloglódnál térhetnek le a tájházhoz. A megyeszékhelyre látogató csoportok előzetes bejelentés esetén, más időpontban is megtekinthetik. Gulyás Éva Nyári egyetem
