Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-19 / 115. szám
1993. május 19., szerda 5 Kultúra A tévé képernyője előtt Naplójegyzetek a svédországi Tábyröl Minden „talpalatnyi földnek” örülök, amit költészetünk a képernyő mezején meghódít magának - pontosabban, amit viszszahódít magának. Hisz volt idő, amikor egyszerűen ki akarták irtani a magyar poézist a televízió programjából, pedig a jó versnek, persze csakis annak, ott a helye a közélet legszélesebb fórumán, a képernyőn. „Költő, felelj!” „...ki szépen kimondja a rettenetét, azzal föl is oldja” - állítja Illyés Gyula Bartók zenéjéről; az a magyar költő, akitől a most induló versműsor címe is származik, aki mindig is vallotta, hogy az igazi költészet nem pusztán játék, vagy nem csupán játék: sorsunk össze van nőve vele. A költőnek igenis válaszolnia kell azokra a nagy kérdésekre, melyeket számunkra az élet felvet, melyekre választ várunk a mindennapokban. Most kéthetente, vasárnaponként a költők is odaállnak a nézők elé, hogy „számot adjanak” abból, mit cselekszenek; maguk szólaltatják meg verseiket. Elsőként a József Attila-díjas Serfőző Simont hallhattuk, aki a poétáknak abból a fajtájából való, akinek a vers az életet jelentette mindig. Érdes hangon, szikáran arról énekelt, ami övéinek sorsa, a falusi emberek, a kisemmizettek világáról, azokról, akiktől nemcsak földjüket, házukat vették el. de akiket még a múltjuktól is meg akartak fosztani az időben. A kényszerű változások terhe alatt némán szenvedő vidéki világ szószólója ő akkor is, amikor szava nem hallatszhatott teljes erővel. A vasárnap este elmondott három költemény is ezt igazolja - Emlékük tévelyeg, Föláldoznának, Öregek ezeket választotta a Miskolcon élő, de gondolataiban mindig hazajáró Serfőző Simon, ezeket a versdrámáit szólaltatta meg az a költő, kinek képeiben az Alföld világa jelenik meg, a szülőföldet jelentő rékasi határ közelebbről, a magányos tanya a vasút közelében, hol gyermekkorában meghatározó élményeit szerezte. S innen vitte, viszi magával azt a szigorú erkölcsi rendet is, ami a dolgos emberek sajátja, mely nem ismeri a megalázó megalkuvásokat. Öregek, ti segítsetek! - hangzott el versében a hívó szó. Őregek, akik őrzik az emberség melegét, s akikben ott él kipusztíthatatlanul az élet vágya. Tiszta, szép, nemes pillanatokat hozott Serfőző Simon megszólalása a képernyőn, akit Buda Ferenc követ majd a sorban, két hét múlva. Megérkezett Frici! És még mindig életről, sorsunkról, de egészen más oldalról, merőben gyakorlati szempontból közelítve hozzá. Ugyanis televíziónk is a fejébe vette, hogy tanácsokkal siet segítségére mindazoknak, akik válságba jutott helyzetükön változtatni akarnak, azaz valami újba szeretnének fogni, tehát vállalkozni. Talán vannak, akik emlékeznek még arra a televíziós sorozatra, amelyben dr. Agy magyarázta székében, hosszában az új gazdasági mechanizmus tudnivalóit, rajzfilmen, Tomanek Nándor személyesítette meg a tudós profeszszort. Nos, valami effélét - legalább is szándékában - ígér a televízió a 2-es programon, és hétfő este már be is mutatkozott a Frici, a vállalkozó szellem harminc folytatásra tervezett sorozata. Hetek óta hirdették már az újságok jövetelét, hát megérkezett, íme itt van! Frici pedig nem más, mint a pompás komédiás, Körmendi János, aki mint jótékony szellem őrködik majd a sorozat játékosságán. Mesébe illő alak, már az első részben is csak úgy egyszeriben megszólal a falról, az őt ábrázoló kép megelevenedik, majd hősünkkel párbeszédbe kezd; hősünkA svédországi Táby: a vidék városa festői környezetben kel, a sorozat főszereplőjével, aki különös vállalkozásba fog szülőfalujában, ahová váratlanul tér meg, miután munkahelyét elvesztette a fővárosi péküzemben. Mai mese, jelzi alcímében a sorozat. Én azt mondanám: nem mese ez, emberek! Valóság a javából, valóságos történet egy valóságos faluban, még hogyha beszáll is a képzelet a cselekmény alakításába. Hogy ne csak tanulságos, szórakoztató is legyen, amit látunk. Érdemes idézni az egyik forgatókönyvíró, a neves humorista, Szuhay Balázs szavait a sorozat céljáról illetve természetéről. „Az eredeti elképzelés szerint oktatófilm készült volna, azt javasoltam azonban, legyen inkább szórakoztató sorozat, amely felvidítja azokat is, akiknek eszük ágában sincs vállalkozni, ugyanakkor próbálja megmutatni, hogy a vállalkozás nem olyan ördöngösség, mint sokan hiszik. Magyarán: legyen kedvcsináló, mulatságos sorozat.” Mostantól 30 héten át, merthogy hetente egy alkalommal jelentkezik a Frici, Gergely István (így hívják a főszereplőt) küzdelmeit kísérhetjük végig, amíg megteremti majd boldogító jövőjét egy virágzó falusi pékség alakjában. Végre, mondhatni nemcsak azt láthatjuk a képernyőn, hogy egy dallasi milliomos miként forgatja tőkéjét, miként Játszadozik” felesleges dollárjaival, hanem azt is, hogyan kíván, akar zöld ágra vergődni egy hozzánk hasonló ember a mi kis hazánkban. Csak azt nem értem, miért kell ilyen hosszú időre elnyújtani e fontos és ígéretesnek ígérkező sorozatot, amely már első darabjában is felvillantotta színesen a falusi élet konfliktusait, bezárják például privatizációs okokból a kis boltot, de két pletykás öregasszony képében már előrevetítette árnyékát a rémhírek, híresztelések furcsa misztikuma is. A mi Gergelyünknek alighanem nemcsak gazdasági nehézségekkel kell majd megbirkóznia, más veszélyek is leselkednek rá. Merthogy özvegy ember is egyúttal, amiből nem nehéz megjósolni, hogy vállalkozása a szerelem területére is kiterjed majd. Még csak annyit: az egyes szerepekben népszerű színészeket üdvözölhetünk. Feltűnt például az anya szerepében Horváth Teri, akit bizony régóta nem láthattunk a képernyőn. Új, friss arc a Barbicki Ferencé is, aki rokonszenvesen formálja a sorozat főszereplőjét. Árverés-dráma A mai magyar valóság képezte tárgyát annak a kétrészes dokumentumfilmnek is, ami Kisújszálláson készült, s napjaink egyik legizgalmasabb drámáját kívánta megörökíteni: a kárpótlással együttjáró feszültségeket. Ősi indulatok, nyugtalanító félelmek, bizakodó reménység egyaránt érezhető volt a megszólaltatott riportalanyok hangjában, az új gazdák, föld-visszavásárlók szavaiban. Történelmi pillanatok ezek. Egy új világ vajúdik, születik, múlt és jövő kerül szembe, olykor csap össze a jelenben. Zolnay Pál (sikeres játékfilmek rendezője) Ember Judit dramaturgiai segítségével maradandó emlékeket állít filmjében a változandó hétköznapoknak, egyetlen esemény, az árverés köré csoportosítva a gondolatokat. Ez eddig a legőszintébb, legemberibb megközelítése a képernyőn a százezreket érintő, ellentmondásoktól sem mentes témának; a drámát sikerült átmenteni filmszalagra. Három tévéjáték is látható volt az elmúlt napokban, közülük Göncz Árpád drámájának televíziós változata a legemlékezetesebb. A Kő a kövön. Bánsági Ildikó és Oszter Sándor előadásában teljes szépségében bonatkozott ki, élménydús este volt. Valkó Mihály A vargás diákok sokat utaznak. Útjuk előtt arra szoktam biztatni tanítványaimat: vezessenek naplót. Á jó naplóért ötöst kapnak. Mitől jó a napló? - kérdik. Nem könnyű a válasz, hiszen úti jegyzeteket sokféleképpen lehet írni. Nemrég egyhetes svéd utamról visszatérve megkérdezték a gyerekek: - Tanárnő is írt naplót? írtam, mert számomra az írás őrzi meg - a fotónál is jobban - az idegenben szerzett élményeket. íme néhány feljegyzés: Forró tavasz Ilyen ragyogó idő Svédországban 1842 áprilisában volt utoljára! - ezzel fogadtak vendéglátóink a repülőtéren. De ernyőt, kabátot azért hoztatok? Vittünk, de nem volt rá szükség. Ez a hirtelen kirobbant, forró tavasz még itthon is szokatlan volt, ott pedig egyenesen csoda. A családi ház, amelyben hármunkat elszállásoltak, Táby egyik villanegyedében áll. Ä fák, a virágok szinte óráról-órára változtak: szemünk előtt vált zölddé és virágossá a város. Táby, amiről mindeddig az volt az elképzelésem, hogy egy kisváros, amit egy hét alatt keresztül-kasul bejárhatunk, kiderült, hogy ez még autóval sem sikerül, nemhogy gyalog. Tudtam, hogy Stockholmtól 14 kilométerre fekszik, mintegy 60 ezer lakosú település. Tudtam, hogy már 4000 évvel ezelőtt éltek itt emberek, s város szimbólumát egy, a vikingek útját jelző kőről vették. Azt is tudtam, hogy csak az utóbbi 30 évben vált igazi várossá. Csakhogy a városfejlődés egészen más egy olyan országban, ahol akkora a tágasság, mint Svédországban. Vagyis amikor Táby növekedésnek indult, több központ köré szerveződött, s ezeket a kis központokat erdőnyi parkok választják el egymástól. „Itt nem lehet autó nélkül élni” - mondják a helyiek. Ez persze túlzás: nagyon jók a buszjáratok, s a helyiérdekű vonattal 15 perc alatt Stockholmban van az ember. De persze kell az autó, s van is rengeteg, mégsem szembetűnő. Részben azért, mert türelmesen, figyelmesen vezetnek - részben mert a parkolók nagy része (a lakótelepeken is) a föld alatt van. Amit Tábyről tudtam, Lelkes Évától hallottam, akivel először egy nemzetközi konferencián találkoztam. Részt vettem konfliktusmegoldó csoportmunkájában. Évek közös munkája során barátok lettünk, s híveivé lettek mindazok, akik Szolnokon kiadott könyvének (Én így tanítok) olvasójaként vagy tanfolyamának tagjaként megismerték. Éva javasolta Magyarorszgára készülő kollégáinak. hogy jöjjenek Szolnokra, itt sokmindent láthatnak. S a tizenkét fős csoport, amely egy évvel ezelőtt járt városunkban, jól érezte itt magát. Sokminden tetszett nekik, s úgy váltunk el egymástól, hogy „viszontlátásra Tábyben!” - de azért nem hittük, hogy erre ilyen hamar sor kerül. Nemcsak repülőjegyünkről és otthont nyújtó szállásról gondoskodtak svéd kollégáink, hanem olyan programról is, ami lehetővé tette számunkra, hogy egy hétbe sűrítve szinte mindent megnézzünk, amit szerettünk volna. Nyugodt gyerekek, derűs felnőttek Jártunk óvodában, megnéztük a 7-13 és a 14-16 évesek iskoláit, voltunk gimnáziumban és olyan speciális iskolában is, ahol a nehezen nevelhető gyerekekkel foglalkoznak. A látogatók szinte beleképzelik magukat az ottaniak helyébe. S ilyenkor szakadnak fel azok a bizonyos sóhajok: de jó lenne ilyen korszerűen berendezett termekben, ilyen ragyogó feltételek között dolgozni! S ilyen derűs, feszültségmentes légkörben: a gyerekek ugyanis mindenhol vidámak, fesztelenek voltak. Mert - s ezt szintén tudtuk - Svédországban osztályzás csak a kötelező iskoláztatás utolsó két évében van, s a középiskolában sincs évismétlés: Az elégtelennel is tovább lehet haladni. Nyugodtabbak tehát a gyerekek, s a felnőttek is. A gyerekek a könyveket, az iskolai felszereléseket díjtalanul kapják. Nem kell fizetniök az ebédért sem, s a háztartástanhoz szükséges alapanyagok (élelmiszer, textil, fa stb.) mind-mind biztosított. Mindezt ámulva néztük. Persze, ha a pedagógus iskolát látogat, sok-sok kérdés támad benne. A gyerekek a világon mindenütt egyformák: mozgásukból, gesztusaikból olvasni lehet. A tizenhatévesek történelemórája Kínáról - bár svédül folyt a tanítás - világosan mutatta: szeretik, értékelik a tanárnőt, figyelnek, dolgoznak az órán. De nem mindig ilyen harmonikus a viszony. Az általános tegeződés, egymás keresztnéven szólítása a miénknél közvetlenebb tanár-diák viszonyt eredményez - de nem ritkán gorombáskodást, durvaságot is. E gondokról beszélt már Lelkes Éva is nekünk, s most svéd kollégáink sem leplezték problémáikat. Jó volt észrevenni, hogy gondjaikról meditálva mindig a gyermekközpontúság jellemezte őket: „Igen, ez nagy probléma. Valami megoldást kell talánunk.” Magyarnak maradni A legnagyobb érték a svéd iskolarendszerben az, amit a bevándoroltak anyanyelvi neveléséért tesznek. Tudtuk, hogy ezt törvény biztosítja, de más volt megtapasztalni: találkoztunk tanárral, aki több, mint 15 éve ott tanít magyart, szülővel, akinek gyermekét tanítják, s egy olyan érettségire készülő diáklánnyal is, aki svéd iskolában tanul - magyarul is. A gyerekeket nem gyűjtik össze az anyanyelvi órákra, hanem a tanárjár iskoláról iskolára. A magyar tankönyveket - a tanár kérése szerint - a helyi tanács vásárolja meg. Az anyanyelvi tanár tanulni is segít annak a gyereknek, aki még nem tud elég jól svédül. Nem lehet megrendülés nélkül tudomásul venni ezt a fajta befogadást, amely mindent megtesz azért, hogy az új hazát kérő ember ne távolodjék el szülőhazájától sem. Ezért volt számomra a legnagyobb élmény Tábyben a magyarokkal való találkozás. Különböző korú és foglalkozású emberek voltak ők: óvodai dajka, iskolai takarítónő, általános- és középiskolai tanár, a pedagógus szakszervezeti központ tisztviselője, diák. Különbözőek voltak sok tekinteben, de egyben hasonlítottak: öntudatos svéd állampolgárok és egyben öntudatos magyarok. Amihez természetszerűen tartozik hozzá, hogy anyanyelvükön és a svéden kívül „legalább angolul" beszélni kell. Svéd barátainktól most is úgy váltunk el: Viszontlátásra Tábyben vagy Szolnokon. Remélem, találkozunk még: van még mit tanulnunk egymástól! Mrenáné Szakálos Ilona Táncszínházi új bemutató A Közép-Európai Táncszínház Tánc-esetek című új produkcióját június 3-án mutatják be a Várszínházban. Az eredeti shakespeare-i műtől nagy részében eltérő első „eset” Don Juan szerelemhalálát jeleníti meg a balett eszközeivel. Fő kérdése a bűn és a bűnhődés. Don Jüant Tokai Tibor, Leppot Vati Tamás táncolja. A díszletet és a jelmezeket Gombár Judit tervezte, a koreográfus Sebestyén Csaba. A második rész - a Regenezis - Sztravinszkij zenéire épül. A tánc visszafejlődését mutatja be: eljut az ősállapotig, még a jelmezekben is - ezt Juronics Tamás, koreográfus mondta a darabról az MTI-nek. Hozzátette: most a kérdés az, hogy mi hol tartunk. Fellépő táncosok - többek között - Fodor Katalin, Ferencz Szilvia, Szolga Beáta és Molnár Zsolt. (MTI) A bánhalmi Asztalosipari Kft. azon kevés vállalkozások közé tartozik, akiknek nagylétszámú szakmunkástanulójuk van. Jelenleg három évfolyamban, összesen 43 asztalostanuló tartozik a kft.-hez. Az idén nyolcán végeznek, akiket szeretnének megtartani, ehhez azonban új gépeket kell vásárolniuk. Amennyiben sikerül pénzt szerezni a két gépre, akkor tudják megtartani tanulóikat (Fotó: Mészáros)
