Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
10 Szabadidőben — családi körben 1993. május 15., szombat A pedagógia hétköznapjai (Zseb)pénzt vagy életet? Ásványtani „kis-sótár” ■ helyes táplálkozáshoz A táplálkozástudomány szakemberei évtizedek óta hangoztatják, hogy szervezetünk megfelelő működése elképzelhetetlen ásványi sók nélkül. A felismerés azonban csak az utóbbi időkben talált érdemi visszhangra az egészségügy és az élelmiszeripar berkeiben. A kutatások ma már azt is igazolták, hogy szinte minden ásványi sónak megvan a maga „szakterülete”, az a szerve, amelynek normális tevékenységéért felelős. A sejtek külső folyamatait például a nátrium, a belsőket a kálium szabályozza. Szervezetünk oxigénellátásának gazdája, a haemoglobin sok vasat és cinket tartalmaz; csontozatunk „karbantartása” pedig elsősorban a kalcium és a foszfor feladata. A következő felsorolásból a reformkonyha, az egészséges táplálkozás hívei képet kaphatnak arról, hogy a legfontosabb ásványi sókból naponta mennyi szükséges a szervezet optimális működéséhez, s melyek az e sókban gazdag élelmiszerek. Kálium: A napi átlagos szükséglet 800 milligramm, s ennyi a szokványos vegyes táplálkozással be is kerül a szervezetbe. Ügyelni kell azonban az esetleges túladagolásra, ami ingerlékenységet, zaklatott szívműködést okozhat. Sok káliumot tartalmaz a túró, a zabpehely, a sajt, a spenót, a mogyoró és a szójaliszt. Kalcium: A napi adag 1-2 gramm. Hiánya, illetve a vér kalcium-szintjének jelentősebb csökkenése miatt izomgörcs léphet fel. Allergiás tünetek enyhítésére kalcium tartalmú pezsgőtablettát szoktak adni. A hiány egyébként főként csirkehússal, mazsolával, kakaóporral, tökmaggal és zöldborsóval pótolható. Foszfor: A felnőtt szervezetnek napi 800 milligrammra van szüksége. Hiánya elsősorban fiatal korban, a még alakuló csontozat fejlődését befolyásolja károsan. A kismamák és a gyerekek szervezetének foszfor-háztartására ezért kivált ügyelni kell. A legtöbb foszfort tartalmazó ételek: barna kenyér, szárazbab, mák, napraforgó mag (szotyola). Magnézium: Az ajánlott napi átlagos mennyiség 0.2-0.05 gramm. Főként az agysejtek működéséhez, a szellemi frissesség fenntartásához nélkülözhetetlen. A szakemberek ezért elsősorban a megfeszített szellemi munkát végzőknek és az idősebbeknek ajánlják a magnéziumban gazdag zabpehely, sovány csirke, cékla, spárga és sárgaborsó fogyasztását. Vas: Szervezetünk vérképző folyamatában játszik meghatározó szerepet. A vas-szegénység, illetve hiány többek között köles, zab, csipkebogyó és szilvalekvár fogyasztásával előzhető meg. Nátrium: A szükséges napi mennyiség 4 gramm, ami 10 gramm konyhasónak felel meg. Mint szó volt róla, a sejtek megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen ásványi só, de akik túl sósán étkeznek, azok az átlagosnál több folyadékot is fogyasztanak, s ez hosszabb távon a szervezetet megviseli. Fluor: 1-2 milligramm a naponta kellő mennyiség; hiánya a fogszuvasodás veszélyét növeli. Ajánlatos tehát már gyerekkorban rendszeresen napraforgó- és tökmagot fogyasztani: e két „lenézett” mag igen gazdag fluorban! Jód: napi 0.4 milligramm szükséges a pajzsmirigy és az izomrendszer zavartalan működéséhez. A legtöbb jód a tengerből származó élelmiszerekben, tengeri halakban, szardíniában stb., továbbá az algákban található. Szabó Margit (Ferenczy Europress) Érdemes tehát keresni a zsebpénz józan „tól-ig” kereteit, amelyek között az anyagiak nem okoznak feszültségeket a tanulói kollektívákban, s nem erősítik a tehetős és a szegény diákok közötti megosztottságot. Persze a zsebpénz „intézményére” szükség van, még ha nem is alapvető szükségletek kielégítésére szolgál. Csörögjön valamennyi a diákzsebekben, hogy vehessenek egy-egy szendvicset, üdítőt, csokit vagy más apróságot, hogy ne kelljen potyázniuk a buszon, a villamoson. S méginkább, hogy ismerkedjenek a pénzzel való gazdálkodás tudományával. Csörögjön - de mennyi? Forintosítani nehéz a választ, mert az optimális összeget csak több körülmény - a gyerek életkora, a család anyagi helyzete, az iskolai környezet stb. - mérlegelésével lehet kikalkulálni. A gondos számvetés azonban nélkülözhetetlen, mert a zsebpénz akkor is pedagógiai ártalmat okoz, ha kevés, akkor is, ha sok. Legfeljebb orientálhat a gyakorló pedagógusok becslése, hogy az átlagos zsebpénz öszszege többnyire napi 50, illetve heti 300 forint körül mozog. De ismételjük: nagyok az eltérések, le- és főleg fölfele. Az érettségihez közeledőknél nem ritka a havi 2-3 ezer forintos „apanázs”, hiszen nekik komoly kiadásaik is adódnak; egy-egy randevú, buli, mozi, koncert stb. nem filléres mulatság. Bármekkora azonban a zsebpénz, ha egy mód van rá, ne naÚgy örülök! Farmert is szerettem volna meg kertésznadrágot is. Egyet kaptam, és mindkét kívánságom teljesült... Mezőgazdasági Vállalkozók Fóruma - CsFT 195 fehérborszőlő fajtajelölt Származása: A Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Szőlőtermesztési Tanszékén a Seyve Villárd 12375 és a Csaba gyöngye keresztezésével állították elő. Termesztési jellemzők: Évjárattól függően szeptember közepén, második felében 18-20 mustfokkal szüretelhető. Fürtátlagtömege 170 g. Bogyószíne világos - sárgászöld, átlagtömege 2,3 g. Bőven termő, hektáronként 20 tonnánál nagyobb termést is képes adni, 16-18 t/ha feletti termés elérését nem javasoljuk. Metszési javaslat: Hosszúcsapos és félszálvesszős metszéssel egy négyzetméterre számítva 6-8 rügy (rövidcsapos metszéssel is jól terem). Viszonylagos fagytürőképessége: kiemelkedő. A magasművelésű tőkék idős fás részei -28 C-fokos hideget is kibírtak, ilyen alacsony hőmérséklet hatása után a rügyek 50-60 százaléka kifakadt. Toleranciája (ellenállósága): a peronoszpórával szemben jó, lisztharmattal szemben kiváló. Rothadásra nem hajlamos. E fajtajelölt csapadékban szegény évjáratban, magnéziummal gyengén ellátott vagy káliummal túltrágyázott talajon (főleg a túlterhelt tőkék idősebb levelein) a magnézium hiány tüneteit mutatja. Ilyen körülmények között megkésve, túlérett állapotban szüretelve a bogyók mérsékelt pergése is elkezdődhet. Bora: A rossz évjáratban is jó minőségű asztali bor, évjárattól függően elérheti minőségi szintet is. Mivel e fajtajelölt - származása miatt - borának megítélése ellentmondásos, külföldi eladhatósága nem kellően tisztázott, ezért jelenleg hazai igények kielégítésére javasoljuk termesztését. A fajtajelölt különleges értékei: A kiemelkedő fagy- és téltűrése, jó regeneráló képessége alapján az alföldi borvidékeken és más kedvezőtlen termőhelyi viszonyok között, téli fagyoktól veszélyeztetett területeken, az olcsóbb takarás nélküli szőlőtermesztésre (főleg, egyesfüggöny-műveléssel) is alkalmas. Az ismertetett tulajdonságai alapján környezetkímélő termesztésre alkalmas. Integrált növényvédelemmel, az állati kártevők ellen esetleg szükséges 1-3 vegyszeres védekezéssel (permetezéssel) kombinálva a gombás betegségektől eredményesen megvédhető, évjái attól függően a vegyszeres védekezés elhagyható. Több mint egy évtizede nem permetezett parcellán az állati kártevőkre vagy a gombásbetegségekre kedvező években a termésveszteség - a szigetcsépi (Csepelszigeti) viszonyok között - nem volt nagyobb 5-10 százaléknál. További tájékoztatást a szaporítóanyag beszerezhetőségéről, a fajtajelölt megtekinthetőségéről, borának megízlelhetőségéről stb. a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Szőlőtermesztési Tanszéke (Budapest, Villányi út 35-43. 1118) ad. Érdeklődni lehet levélben dr. Sz. Nagy László egyetemi tanárnál a megadott címen. Tavaszi János Kéz-tan alapfokon Bütykös kezdek előnyben ■ professzoroknak: dupla dudor... Tisza fej, józan gondolkodás ... a siker jegyeseinek ujjai ponkénti részletekben, hanem egy-két hétre, esetleg egy hónapra előre adjuk oda a gyereknek. így valóban saját bőrén tanulja meg, hogy a meggondolatlan költekezésnek mindig megjön a böjtje. Az egyszeri nagyobb összeg arra is rá neveli ifjú tulajdonosát, hogy ha kicsit lejjebb srófolja napi kiadásait, önerőből is fedezheti a születés- és névnapok költségeit, összegyűjthet nagyobb beruházásokra (lemezjátszó, divatos holmi stb.) is elegendő pénzt. A túl bőven mért költőpénz viszont sokszor épp a kedvezményezettre, a gyerekre üt viszsza. Szomorú példák sora bizonyítja, hogy ha megcsappan, netán elapad a szülői pénzforrás - a hirtelen jött anyagi hidegzuhany szinte sokkolja a bőséghez szokott fiatalokat: csalódottá, követelőzővé, agresszívvá válnak. S akkor számukra már úgy fogalmazódik meg a kérdés, hogy zsebpénzt vagy életet... Dr. Kecsmár Ilona (Ferenczy) Konyhai furfangok A gyakorlott háziasszonyok is ritkán találják el, hogy miből mennyit főzzenek. Az is baj, ha alátervezik az ebédet vagy a vacsorát, az is, ha túlméretezik. Néhány konyhai furfang azonban segít a többlet hasznosításában és a különféle fogások kellékeinek frissen tartásában. Gyakori eset, hogy túl sok hidegszendvics kerül a tálakra, s ha a finom falatok nem fogynak el, másnapra élvezhetetlenné válnak. A frissen tartás megoldható, ha a szendvicseket beterítjük vagy begöngyöljük salátalevélbe és betesszük a hűtőbe. Biztos, hogy másnap ugyanolyan finomak, frissek lesznek, mint amikor elkészültek. (Ferenczy) Lehet, hogy szépérzékünk tiltakozik a göcsörtös, bütykös kéz látványa ellen - pedig a kiromantia által számontartott 7 kéztípus között ez az egyik legjobb „ajánlólevél”. Ismérveiről a szakleírások azt mondják. Az enyhén tojásdad-alakú kézforma összhangját szinte megzavarja az egyes izületi bütykök szembeötlő kifejlettsége. Nem szép, inkább általában csúnyának mondható. A mutatóujjat például a középső ujjtól gyakran szélesebb köz választja el, ezért úgy tűnik, mintha ferdén állna ... De ferdeség ide vagy oda, e dudorok éppenséggel az intelligencia, az elmélyült gondolkodásra való hajlam jelei. Birtokosa eredendően a szellem, az értelmi fölény, az igazságkeresés embere. A külsőségekkel, a látszattal keveset törődik - annál fontosabb számára a tartalom, a szerény vagy hivalkodó „csomagolás” mögötti lényeg. Természetesen a legifjabbak ujjai csak a legritkább esetben sejtetik a későbbi sajátos izület-formációkat. Mindaddig simák maradnak, míg a gyermekkor ösztönössége és a fantázia irányítja gondolataikat és cselekvéseiket. Ahogy azonban a logika, a mérlegelő értelem kezd előtérbe kerülni, az ifjú ember ujj-izületei is fokozatosan fölerősödnek. A kéztan bütykökről szóló passzusai egyébként számos érdekes részlettel is szolgálnak. Egy sokatmondó terminus technicus: a köröm alatti megnagyobbodott ízület elnevezése filozófusbütyök. Ha ez kissé szögletes végű ujjakon látható, kiegyensúlyozott, tiszta fejű, józan gondolkodású személyiséggel van dolgunk. Ha az úgynevezett ásóujjakon, akkor az illető tetterős, nagy munkabírású, szorgalmas, gyakorlatias ember, aki a siker „jegyese”. Hasonlóképpen pozitív jel a kettős bütyök. Azt a kezet, amelynek szögletes ujjain dupla dudor található, eleve professzorkéznek hívja a kiromantia. Tulajdonosaik ugyanis főként a fizika, a botanika, a zoológia, a geológia, a mechanika és az ezekkel rokon tudományágakban kamatoztatható adottságokkal rendelkeznek - rendszerint nem is középiskolás fokon . . .-bolt(Ferenczy Europress) KALÁCSBA VALÓ CSEMEGE PATÓ ÚR KERESZTV“ SZAVATOSSÁG RÓMAI 500 ...DE MAUi’AS SANT ~v HENGER AJ.AKÚ SÜLT TÉSZTA NYÁRI MUNKA JAPÁN VÁROS CSÖKKEN A SZINTJE TÖNK > V ETÁT POÉNJA, 1. RÉSZ > V r KAPJA, SZERZI >V LEGENDÁS ROCKCSAPAT > v KÓBUS > V < TAGADÁS > GYŐRI CSAPAT > dm SPANYOL AUTOJ. ' 1 TÉLI CSAPADÉK NÉPI ZENEKAR TAGJA > V FOGGAL ŐRLŐ IDEG, LATINUL ~v A LAPTYEV — TENGERBE ÖMLIK y— MÁSHOGY PAKOL LITER > HETYKE r V A VICC POÉNJA, 3. RÉSZ > V V >A ARZÉN INDIÁN ISTEN MADRIDI LAP > NÉMET NÉVELŐ > v FELFOG ÉSZAKI FÉRFINÉV > V ENSZ FŐTITKÁR VOLT VÁRSZ ÉRSZ ÁM SZAKADÉKBA V > SEGÉLYHÍVÓ JELZÉS V > ANGOL NEMES CIGIZIK > U HATÁRRAG > AMERÍCHJM > FŰSZEB SZÉP NŐI NÉV > V VATIKÁNI ^ AUTÓJEL > IDEGEN ANNA > ZSÁKBA RAK SZÍNÉSZ DEZSŐ l 17 ELREJT > DECIMÉTER > KUTYA LAKÁSA PARIPA FÉNYÉRZÉKENY RÉTEG . > V BOSZORKÁNYVÁROS ELŐADÓ > V BÓLOGAT A NÉMET VICC PO ÉNJA, l V ÁRAMERŐSS££L-____ > DUPLÁN: ÉpESSEG NINCS > IGEKÖTŐ V NŐI NÉV > RÉSZBEN •ELE— APRÍT! IZGUL A SIKERÉRT SALTO .... HALÁLUGRÁS >-y— TM V T' USA-DIN > V GAUSS > ÉDES DOKTOR KÉSZ MEGMÉRKŐZNI APRÓ ITAL l MÁRIS, NÉP. > V ERZSIKÉ > V V NORVÉG KIRÁLY BRAZIL ÁLLAM ZSIGMOND KIRÁLY TANÁCSADÓJA V. > V V VERSKELLÉK AMPER > TASZÍT > RÁDIUM BALZSAM > SIVATAGI > V ... OE LÓN, FRANCIA SZÍNÉSZ * I TILOLJA zoftfiö NÉVJELE > v JOSK ARÁM AR 1 vÍros > • if V PÁROS CSÜLÖK > Frizuradivat Beküldendő május 22-ig a vicc poénje, melyet az 1., 2. és 3. számú sorokban rejtettünk el. - Kötözésen című, április 24-i rejtvényünk helyes megfejtése: Háromra letépem a tapaszt és kérem, hogy ne kiabáljon. - Könyvutalványt nyertek: Fürtös Mihályné, Tiszaszentimre, Kiss Lászlóné, Jászfényszaru és Séra Béla, Szolnok. (Az utalványokat postán küldjük el.) Az egyik középiskolában osztályfőnöki órán önkéntes alapon rögtönzött pénzügyi mérleget készítettek önmagukról a diákok. Nos, volt, akinek 10, volt, akinek 5 ezer forint költőpénz lapuit a pénztárcájában. Bizonyságául annak, hogy a társadalmi méretű anyagi differenciálódás folyamata „begyűrűzik” az iskolákba is.