Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-10 / 107. szám
4 1993. május 10., hétfő A szerkesztőség postájából Jani bácsi és Józsi bá ’? „Ahogy én látom” Az Új Néplap Politika és gazdaság című rovatában azt írja a nehezen kimondható nevű, „spanraft” cikkíró, hogy a kárpótlási törvény következménye az elzselléresedés. Szerintem inkább a Karcagon is jól ismert munkanélküliség következménye lehet. A munkanélküliséget előidéző okokat pedig még felsorolni is sok lenne, de hadd említsem azt a tényt, hogy a gépesítés velejárója. A kézzel végzett munka vonalán minél tökéletesebb a gépesítés, annál több munkáskéz válik szükségtelenné. így néz ez ki a mezőgazdaságban is, ha az utóbbi 30 év gépesítését vesszük figyelembe. Aztán ugyanez a szerző egy másik helyen azt írja, hogy „Jani bácsi és Józsi bá’ . . .” Ez pedig nem más, mint két idősebb parasztember, s ha többesítünk, akkor pedig parasztság lesz a neve. Most, hogy e néprétegnek sorsával foglalkozunk, nézzük, hogy jutott idáig? 1944. októberében a vörös hadsereg a lóállományát a tanyán élő Jani bácsik és Józsi bácsik lovaival egészítette ki; az élvonal után beáramló hadsereg az élelmiszerkészletét ugyancsak a Jani bácsik kamrájából, házatájáról „szerezte” be, s mondhatom, amit csak a tanyán találtak (süldőt, borjút, szalonnát, zsírt, baromfit stb.) mindent vittek magukkal. Vagyis: elzabrálták. Tehát a háborúnak az első, legsúlyosabb ökölcsapásait a tanyán élő parasztság szenvedte el. A háború előtt learatott búzát már nem tudták elcsépelni, így a búzaasztagokat a megszállók hadizsákmánynak tekintették; a parasztok csak a szükséges vetőmagot, a kenyérnek valót tarthatták meg, a többit be kellett szállítaniuk a vasúti raktárba, és irány Moszkva! Az 1945-ben bekövetkezett földreform során a nincsteleneknek a földosztó bizottság - a gyermekek számához mérten - több-kevesebb földet osztott ki. Ilyen módon sok nincstelen emberből töpebirtokos, „kisparaszt” lett. A nehéz megpróbáltatások után aztán bekövetkezett a legnagyobb: kihúzták a lába alól a talajt. Azt vették el tőle, amiből élt és amin élt, ami az életet jelentette számára. Ez utóbbit bizonyítja, hogy néhány ember elkeseredésében önként vetett véget az életének. Amikor a földjétől megfosztott parasztságnak a termelésre, állattenyésztésre szolgáló tanyákat, ólakat is le kellett bontania, be kellett tömni a kutakat, s amikor már pusztává lett az addig népes határ, akkor jött a kárpótlás, mely visszavehetővé tette a parasztság részére a földet - ha nem is ott, ahol volt, nem is annyit, amennyit elvettek tőle. De anynyi biztos, hogy tanya és kút nélkül! Ameddig a parasztság sajátjától távol, ún. közösben termelt, meg kellett érnie azt is, hogy a mezőgazdasági termelésre ránőtt az ipar termelése (agrárolló). Pl. ha most a búza árához viszonyítjuk a kenyér árát, akkor egy kiló kenyérnek 12,5 forintba kellene kerülnie, mert számításaim szerint a fogyasztókat megkárosítják, mégpedig minden mázsa búzánál 2400 forinttal. A jelenlegi búzaárak ismeretében a mai körülmények között mégis most akar a paraszt új életet kezdeni, új nehézségekkel megküzdeni — tanya, kút nélkül, a várostól távol, az eső, a hideg, a szél, a zivatartól védő, óvó hely nélkül termelni, betakarítani. Úgy látszik, inkább ezt vállalja, mint a mások parancsolgatását, s hogy az ő munkája révén mások gazdagodjanak; 8 óra helyett a régiek szerint inkább dolgozik 16 órát, de magának; hű akar lenni Széchenyinek ahhoz a mondásához, amikor a parasztságot nemzetfenntartónak nevezte. Az sem lehetetlen - ismerve a parasztság szabadságszeretetét —, ha a közejövőben megkérdezik, Petőfi A farkasok dala utolsó sorával felel: „Részünk minden nyomor . . . / De szabadok vagyunk!” Szilágyi Károly Karcag Vendégek voltunk Április 24-én tartottuk az ÉFÉE (Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete) közgyűlését. Az ebédet a szolnoki Centrum éttermben fogyasztottuk el, és mint már annyiszor, most is az étterem kedves vezetői voltak segítségünkre. A háromfogásos, bőséges ebédet saját maguk szolgálták fel - elegáns öltözetben, közvetlenül, mosolygósán, s igen kedvező áron. Úgy éreztük magunkat, mintha otthon ülnénk, a családi asztal mellett, és mindezt megtoldották azzal, hogy a fogyatékos gyerekeknek egy-egy jégkrémet ajándékoztak. Az esemény alkalmával kétszázharmincan ebédeltünk náluk, s valamennyien örültünk, hogy a vendégeik voltunk, és annak, hogy ez az étterem fennmaradhatott. Ugyanis korábban szó volt róla, hogy más funkciót kap az épület. Az étterem valamennyi dolgozójának kívánjuk, hogy munkájukban, vendégeikben legyen olyen sok örömük, mint amilyen élményben nekünk volt részünk - segítőkész támogatásuk révén. A ’’Kézenfogva” ÉFÉE vezetősége és tagsága nevében: Ágoston Imréné Küldjön egy képet! Assisi Szent Ferenc halálának 710. évfordulóján, 1936-ban a szolnoki Abonyi úti iskolában rendezett ünnepségen. Én a legfelső sorban - jobbról, közvetlen az „angyal” mellett vagyok. Németh István Félő, hogy magukra maradnak... Fel kellene tölteni a kasszát, de miből! Tudomásom szerint 600.-, gyakorlatilag 500 milliárd forint felett rendelkezhetnek majd a megválasztásra kerülő társadalombiztosítási képviselők, és jelenleg kb. 100 milliárd a hiány, amit valószínűleg csak részben, vagy egyáltalán nem tudnak az adósokon behajtani. Ugyanakkor az ország gazdasága nem függetleníthető el a kedvezőtlen nemzetközi politikai és gazdasági helyzettől, amit egy pillanatra sem hagyhatunk figyelmen kívül. A vezető országokban (pl. az USA-ban, Németországban, Japánban) regresszió van. A környezet negatív hatása alatt és a meglévő anyagi függőségben elképzelhetetlen, hogy hazánkban egyhamar gazdasági fellendülés következzen be. Egymillió munkanélküli nem fizet társadalombiztosítási járulékot; egyes munkahelyek - még ha képesek is lennének rá - életbentmaradásuk érdekében visszatartják a világon nálunk legmagasabb, s a munkabérekből már levont 54 százalékos járulékot . . . A magyar gazaság egyensúlyba kerülése és fellendülése lenne a feltétele, hogy a társadalombiztosítás kasszáit fel lehessen tölteni, de jobb esetben a stagnálás, még inkább a gazdasági helyzet romlása várható, aminek következtében a társadalombiztosítás anyagi bázisa is csökkenni fog. Ez viszont veszélyezteti a nyugdíjak folyósítását és az egészségügy összeomlásával járhat. E veszélyeket látva, a kormány igyekszik a társadalombiztosítástól szabadulni, átruházza a 120 tagú képviselő-testületre, aztán majd az állam mossa kezeit. Továbbá azt is látni kell, hogy a várhatóan 500 milliárd forintnak kb. 20 százalékát, mintegy 100 milliárdot fordítanak 1993-ban az egészségügyre. Ez az összeg az éves feladatok ellátásához sem elégséges, hiszen jól tudjuk, a víz- és csatornadíjaik, az energia, a gyógyszerárak a többszörösükre emelkedtek, amelyek miatt egyes kórházak részlegei bezárásra kerültek, stb. Az egészségügyi dolgozók fizetésének reális rendezése, az infláció kiegyenlítése, az áremelkedések kompenzálása, a kórtermek egy-kétágyas, kiszszobás, fürdőhelyiségekkel együttes kialakítása, a telefonok, tv-készülékek beállítása, a műszerpark modernizálása, bővítése, stb. a folyamatosan magas színvonalú gyógyítás garanciái felemésztenék az 500 milliárdot; a nyugdíjak inflációt követő, folyamatos emeléséhez újabb 500 milliárdra lenne szükség. Valóságos és reális igény, hogy a társadalombiztosítás pénzének a felhasználásába beleszólhassanak mindazok, akik azt összeadják, ugyanakkor félő, hogy az önkormányzatok (nyugdíj és egészségügyi) a társadalombiztosítás „társadalmi felügyelet” alá helyezésével magukra maradnak, és képtelenek lesznek a 2,5 millió nyugdíjas, a 300 ezer egészségügyi dolgozó megélhetését, ezen keresztül az egészségügy, végül is az egész lakosság egészségügyi ellátását megoldani. Dr. Jánosi Gábor orvos Nem elég sopánkodni az ózonlyuk miatt Valamit tenni kellene Mint köztudott, Kelet-Európa felett is kilyukadt az ózonpajzs, és ennek hatásait immár a saját bőrünkön, érezzük, tapasztaljuk. Gondoljunk csak a fűtési idény elhúzódására, ami nemcsak a pénztárcánkra hatott kedvezőtlenül, hanem nagy mértékben hozzájárult a légkör szennyeződéséhez is. Valamit már igazán tenni kellene valamennyiünknek környezetünk, városunk, falunk, egyszóval élőhelyünk védelme, megmentése érdekében. Községünkbe sajnos még nem jutott el az áldásos, körülményeinket megkönnyítő földgáz, így maradt a szilárd tüzelőanyag. De az olykor sűrű, fekete füstöt eregető kémények arra engedtek következtetni, hogy a ház gazdája fáradtolaj, rossz gimi, vagy műanyag-flakonok elégetésével noszogatja a lomha kazánokat, tömény méreggel szennyezi a levegőt, a környezetet. Közben a ház körül, az udvarokon, a kertekben is javában zajlott a szokásos szemétégetés, amit ugyancsak alaposan megöntöztek gázolajjal. Ilyenkor a fojtogató füst az egész környéket beteríti, szeles időben pedig a szemétdombok életre kelnek: a papír, a tejeszacskó, a tejfölöspohár és a sok egyéb, könnyű szemét vidám táncot lejt a szél szárnyán, majd fáradtan aláhull az utcákra, kertekre. Mindez annak ellenére történik, hogy a lakosság jól tudja, a helyi önkormányzat hétfőnként a házak elől díjtalanul elszállítja a zsákolt szemetet. Sajnos nem mindenki él vele. Azt hiszem, nem elég sopánkodni az ózonlyuk miatt, hanem saját magunknak is tenni kell valamit azért, hogy a Föld ne váljon gyilkosunkká. Gondoljunk a gyermekeinkre, unokáinkra! Nemes Sándorné Alattyán Miniszteri döntésre várnak Ha újból bevezetnék a bércséplést... A Jász-Nagykun-Szolnok megyei, tőkehiánnyal küzdő mezőgazdasági kistermelők megsegítése, az aratás és cséplés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében azzal a kéréssel fordultunk dr.Szabó János földművelésügyi miniszterhez, hogy alkosson rendeletet az ún. „bércséplés” újbóli bevezetésére. A bércséplésnek az a lényege, hogy a gazda természetben, bizonyos százalék arányában fizethesse a cséplés, illetve a kombájnolás díját. Amennyiben a miniszter úr egyetért a kisgazdák elgondolásával, és lehetővé teszi a bércséplést, úgy országosan nagy gondot venne le a vállunkról. Reménykedve várjuk a mielőbbi kedvező miniszteri döntést, melyről gazdatársainkat az Új Néplapon keresztül is tájékoztatjuk. A FKGP megyei elnöksége Expressz - ajánlva Nemcsak a mosogatógép hibádzik Az ember nem is hinné, hogy holmi apró-cseprő dologról írt cikke nagy vitákat kavarhat. Amikor például szóvá tettem, hogy milyen jó volna, ha a férjek mosogatógépet vennének a feleségüknek, azt bizony sokan nem tudták szó nélkül hagyni. A legjellemzőbb reakció az volt, hogy a férfiak elmagyarázták, miért nem vesznek mosogatógépet a feleségüknek. Pedig az asszonyokra nagyon ráférne a segítség a háztartásban, még ha az gépi is. Mert a „munkafeltételeink” a konyhában nemigen javulnak. Mint ahogy azt egyik olvasónk (nyugdíjas asszony) írja: „Arra kérem, hogy szíveskedjék ezt a témát valahol felvetni, mert nemcsak az én problémám. Meggyőződésem - és már nagyon régen mérgelődöm miatta -, hogy aki annak idején megtervezte a konyhai mosogatók és a fürdőszobai mosdókagylók magasságát, nem mosogatott el életében egy darab tányért sem, és nem löttyintett ki egy pár zoknit sem! Ebbéli keserveimben megerősítettek az utóbbi hetekben érzett borzasztó gerinccsigolya bántalmaim. Abban az állapotban a kagylók fölé kellett volna görnyednem, hogy elvégezhessem apró-cseprő munkámat. Változtatni kellene ezeknek a kagylóknak a magasságán." És itt következik a levélnek az a mondata, mely döbbenetes: „De tessék mondani, kit érdekel ez? Kifigyel oda ilyesmire?” Bevallom, bennem is sokszor megfogalmazódott már ez a kérdés. Bizonyára mélyebb, szociológiai vizsgálatokat igényelne, hogy megkeressük a választ a kérdésre: miért fütyül szinte az egész társadalom arra, hogy milyen a társadalom több mint felének, a nőknek a közérzete? Hogy miért nem tudatosodik: azzal, ha könnyítenének a nők helyzetén, mindannyiunk helyzete könnyebb lenne, hiszen az asszonyok terheinek, rosszkedvének az egész család megissza a levét. Azt hiszem, olyan szemléletbeli változásnak kellene bekövetkezni, hogy végre arról szóljon az életünk, hogy azt nézzük, hogyan segíthetnénk egymáson. Hogy egy kikímélt feleség mennyivel jobb partner, arra sajnos (muszáj mindig arra mutogatni) csak Nyugaton jöttek még rá, és ott próbálják a nők terheit száz- és százféle megoldással csökkenteni. Aminek része az is, hogy hogyan áll, milyen magasan van a mosogató, hogy kell-e görnyedni fölötte vagy sem. De vajon miért ilyen a mi életünk és miért ilyenek a mosogatóink? Arra is megválaszol az Olvasó, a következőképpen: „Bizonyára férfiember tervezte." Oc o-Egy kis pontosítás - a tsz-tagság nevében „A legjobb gondolat is semmi, ha nincs, aki megvalósítsa” címmel közöltek riportot az április 23-i Új Néplapban - a Törökszentmiklósról szóló oldalon. Ebben Tóth Tibor riportalany (vállalkozó) olyan kijelentést tett, ami feltétlenül kiigazításra szorul. Azt mondta: „Dolgoztam a Tiszatáj téeszben is - ágazatvezetőként, majd műszaki főmérnökként. Már akkor alakítottam gmk-t. Végül onnan is eljöttem, pedig én voltam akkor az egyetlen jelölt a téesz-elnöki posztra”. Ezzel szemben a valóság az, hogy Tóth Tibor sohasem volt a Tiszatáj tsz-ben elnökjelölt, ilyen vonatkozásban a tagság körében sem merült fel a neve. (Egyébként a jelölő bizottság elnöke 1990-ben Balogh Lajos volt, 1992-ben pedig Szekres Kálmán.) Váczy Tamás a Tiszatáj Mg. Tsz elnöke T örökszent miklós A jászjákóhalmi Általános Iskola „Jászjákóhalma múltja és jövője” c. irodalmi és rajzpályázatára érkezett munkák közül kategóriánként hármat díjaztak. Irodalomból Juhász Ágnes 8. a., Szabó Zoltán 5. a.. Murzsa Mariann 7. a.; rajzból Borics Tamás 7. b., Urbán Tamás 5. b„ Mező Laura és Borics Bernadett 6. a. osztályos tanulók részesültek elismerésben. Az emléklapokat és könyveket dr. Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési minisztertől vehették át. Felvételünkön Juhász Ágnes. (Fotó: Korényi) Az oldalt összeállötotta: Csankó Miklósné
