Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
4 1993. április 22., csütörtök Levél az iskolának Az Óperencián túlról Helló Tiszapartisok! Szerettem volna mindenkinek külön-külön írni, akit érdekel a sorsom, azonban nem bírnám postaköltséggel, no meg idővel sem, hiszen tanulnom kell. Mint tudjátok, az Egyesült Államokban tanulok fél évig, az „Ayussa” (nemzetközi középiskolai oktatási ösztöndíj) szervezésében. Philadelphia mellett járok egy gimnáziumba, ami óriási méretű, kb. ötször nagyobb lehet, mint a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola. Ebben az iskolában csupán néhány tantárgy kötelező, és szabadon lehet választani a sok-sok egyéb tárgyból, azt, ami legjobban érdekli az embert. A kötelező matematika, biológia, számítástecnika, kémia és nyelvi tárgyak mellett számos érdekességet választottam - a show-businesstől az újságírásig; kreatív foglalkozásokra járok, ami többek között a rajzolást, szobrászatot, fotózást jelenti. A tanárokat is a diákok választják meg! Van olyan tanár, akihez csak néhányan járnak, de ennek nem feltétlenül az az oka, elterjedt róla, milyen kiálhatatlan, hanem az. hogy a tárgya iránt kevesen érdeklődnek. Esetemben ilyen a német nyelv, amit évek óta tanultam, ezt erősítem tovább, Amerikában viszont nem divat; főképp spanyolt, franciát tanulnak második nyelvként. Ezért a németórákat lazán, a tanár irodájában tartottuk, s csupán két svájci és egy német diákkal járunk oda. Érdekes, hogy a fegyelem kevésbé kötött szabályokon alapul, mint otthon: nagy beszélgetésben, rajzolásban, s viszonylag szabad jegyzetelésben nyilvánul meg. Elkésni azonban perceket sem lehet, mert mindenhol le kell adminisztrálni, hogy hány percet, milyen okból késett az ember, ami nagyon kínos. Az iskola körül óriási parkoló van, mert aki betöltötte a 16. életévét, zömmel kocsival jár. S ez nemcsak az életszínvonalbeli különbséget jelenti, hanem azt is, hogy olyan távolságok vannak, hogy az' emberek „fél életüket” a kocsiban töltik. (Engem mindig valamelyik osztálytársam vagy iskolatársam utaztat.) Sok szeretettel gondolok az iskolámra, mely nagyon jó alapokat adott ahhoz, hogy ne legyek elveszett gyerek. Pl. kiváló a gyakorlatias angol tanítási rendszerünk, de említhetem a matematikát és a biológiát is, melyekben jó eredményt értem el. Képzelhetitek, majdnem 100 százalékos teszteket tudok írni matematikából, ami ugyancsak a remek felkészítésemet bizonyítja! Tehát büszke vagyok a Tiszapartira. És azt hiszem, az egész itt-tartózkodásom legfontosabb eredménye lesz, hogy megtanultam egy másik világban, sok-sok másféle emberrel nagyon jól együtt élni. Ezen túlmenően remélem, hogy az angolt is sikerült igazán jól megtanulnom. Óriási élmény, amikor az utcán, a postán vagy bárhol az amerikai emberek úgy beszélgetnek velem, mintha már régóta itt laknék. Szó ami szó, azért nagyon hiányoztok, s az iskolám is. Ezúton köszönöm a tanáraimnak, az iskola vezetőjének, hogy nem kell szégyenkeznem, és hogy egyáltalán eljuthattam Amerikába. (Minden más sztorit majd otthon elmesélek. Sok fényképet, videofelvételt készítettem. Hallom, most folynak a diákpolgármes- ter-választások.) A találkozásig mindenkinek sok szerencsét kívánok. Hajrá, Tiszaparti! Hídvégi Tamás (3. f. o. tanuló) Hogy igazán szép legyen ez a világ A szeretet kalácsa A régi magyar szokás szerint nagyobb ünnepeken nem hiányozhatott az asztalokról a fonott kalács, így húsvétkor sem. Az idők folyamán azonban egyre jobban feledésbe merül; a tiszta búza hamisítatlan ízét felváltja az édesebb, mázasabb, különböző krémekkel töltött sütemény! Sajnos napjainkban nagyon sok embertársunknak - szerte a világban - nemhogy kalács, de kenyér sem jutott az ünnepi asztalra. így fogalmazódott meg bennünk az a gondolat, hogy jelképesen egy-egy kis kalácsot juttassunk el húsvétra az arra rászoruló embertársainknak - olyan szeretettel, ahogyan azt valamikor édesanyáink dagasztották! Ötletünk kivitelezésében segítségünkre volt a karcagi „Kerekcipó” Sütőipari Termelő és Szolgáltató Kft. - tulajdonosai: Laczik Dénes és Lajtos Márton. Ottjár- tunkkor megtudtuk, hogy hét, munka nélküli embernek adtak a közelmúltban kereseti lehetőséget, és jelenleg kilencen dolgoznak az üzemben. Ezúttal szeretnénk megköszönni azt az emberi hozzáállást, segítőkészséget, amellyel kérésünket támogatták. Csupán az alapanyagot adtuk, és 250 kalácsot díjmentesen sütöttek, amit húsvét szombatján a szociális otthonokban, s a „Bethánia” konyhán osztottak ki. Az ünnep fényét emelte a katolikus ifjúsági csoport színvonalas műsora. Mi, karcagi kereszténydemokraták, tudjuk és érezzük, hogy a szeretetadáshoz kevesek vagyunk, viszont házunkban a szeretetnek menedékjogot adunk! Úgy gondoljuk, ha a jó cél érdekében a jó akaratú emberek összefognának, és a városokban működő pártok elsődleges feladatukként az emberek szolgálatát állítanák középpontba; ha nem csak apró morzsákat juttatnánk a rászorulóknak, igazán szép és jó lenne ez a világ. Kereszténydemokrata Néppárt A szerkesztőség postájából Nagyobb bűnt követett el, mint a gyanúsított Egy kisfiú a bolti hűtőkamrában!? Megdöbbenve halottam a hírt április 10-én a Déli Krónikában arról a kegyetlen cselekedetről, ami Nagykanizsán, a Hevesi utcai ABC-ben törént. A bolt alkalmazottja több mint egy órahosszára hűtőkamrába zárt egy 7 éves cigány kisfiút, mert állítólag nyalókát lopott. Az elszenvedett lelki megrázkódtatást sohasem heveri ki a gyerek! És önkéntelenül felmerül bennem a kérdés: abban a boltban egyedül dolgozott az illető, netán a többiek nem is tudtak az esetről? Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy boltban, ahol leginkább nőket foglalkoztatnak, ne akadt volna, akiben felébred az anyai ösztön. Még mielőtt bárki arra gondolna, cigány vagy cigánypárti vagyok, kijelentem, egyik sem fedné a valóságot. A több millió magyarok egyike vagyok, s nem fajgyűlölő. Tudomásom szerint a demokráciában a személyi szabadságot csak a büntető, bűnüldöző szervek korlátozhatják; a bolti eladó azzal, hogy a kisfiút hűtőkamrába zárta, nagyobb bűnt követett el, mint a gyanúsított. Remélem, hogy ennek arányában szabják majd ki a méltó büntetést - írta többek között olvasónk. Páldeák László Jászbertény Elfogták a biciklitolvajt Köszönet a rendőröknek Vegyük észre a jót is! E hó 4-én a késő délutáni órákban dolgom akadt Jászapátiban, a Jászkapitány út 19. számú háznál. Kerékpáromat az udvaron lévő ház falához támasztottam, majd néhány perc múlva - dolgom végeztével - megdöbbenve vettem észre, hogy hűlt helye, ellopták. Ismeretlen elkövető ellen - mások igen hiányos információi alapján - nyomban feljelentést tettem a rendőrségen. A szolgálatot teljesítő rendőrtiszt nagyszerű hozzáállással azonnal intézkedett, aminek következtében igen rövid idő alatt előállították a gyanúsítottakat. Ezt követően, másnap reggel 8 óra körül értesítettek, hogy a rendőrségen át- vehetem a kerékpáromat. A lap nyilvánossága előtt is köszönetét mondok a rendőrök gyors, példaszerű munkájáért. V. L. Jászapáti Tiszasülyön játszódik, 1944-ben A címe: Advent A közelmúltban jelent meg Eszes Máté tiszasülyi születésű író új novellásköíete, az Advent. Az első két elbeszélés: Párbaj - Az ezredes úr budoárja - a Monarchia idejére visz visz- sza bennünket. A Hiába menekülsz ... egy énekes-színész, filmszínész-zsidómentő művésznőről készült műalkotás, azaz egy festmény dicsőséges, majd hányatott sorsán keresztül mutatja be a második világháború katonai hírszerzésének és elhárításának magyarországi fejleményeit - művészi eszközökkel. A prédikátor a XV. századba invitál bennünket; A templom egy közel ezeréves börzsönyi templom sorsát mutatja be, de a szerző itt szerét ejti, hogy visz- szatérjen szülőföldjére, a Jászságba. Szentkirályról is megemlékezik, mely egy középkori település volt, a mai Ti- szasülytől mintegy másfél kilométernyire. A címadó novella cselekménye teljes egészében Tiszasülyön játszódik, 1944 végén, a két világpusztító nagyhatalom szerencsétlen katonái és a túlélő magyar parasztcsaládok között. A gyónás című elbeszélés zárja a novellaciklust: az 1958-as lágerben egy papfogoly gyónja meg személyes vétkeit fogolytársainak, mintha csak egy jezsuita rendházban lennénk. A szerző itt, a Tisza mellett szívta magába azt a tudáshalmazt, melyből írásai által valamennyit most szertesugároz az országba. Bíró Ferenc József Jászladány Mindenki képességei szerint... Az „Egyenlő mércével” című, április 8-i olvasói levél szerzője azt kifogásolja, hogy az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánykoalíciós tagjai fölszólították Horn Gyulát, a bizottság elnökét, mondjon le elnöki funkciójáról, ugyanakkor nem tették ezt Szabó Tamás privatizációért felelős tárca nélküli miniszterrel - miután megválasztották az MDF választási kampányfőnökévé. Azt állítja ugyanis, hogy nem mérnek egyenlő mércével, pedig mindkét esetben ugyanarról van szó. Nos, szerinte lehet, hogy ugyanarról, de ezen már nem csodálkozunk, mivel több esetben tanújelét adta politikai tájékozatlanságának és szo- ciál-liberális elfogultságának. Nem lehet azonosságjelet tenni egy országgyűlési bizottsági elnök és egy tárca nélküli miniszter közé - annál is inkább, mivel az előbbi a törvényhozói, az utóbbi pedig a végrehajtói testület tagja, s így nincsenek azonos pozícióban. Továbbá, míg Horn Gyula a külügyi bizottság elnöki funkcióját - pártelnöki minőségben- pártja nézeteinek terjesztésére és a kormánykoalíció lejáratására igyekezett felhasználni a külpolitkában, addig Szabó Tamás miniszteri státuszát egyetlen esetben sem használta fel az MDF választási sikere érdekében, illetve céljából. Ugyanakkor nem lehet azonos módon elbírálni, megítélni egy már megtörtént, az országgal és kormányával kapcsolatos negatív külpoltikai megnyilvánulást, és egy, még meg nem történt, a nemzet, az ország érdekében teendő, feltételezett pozitív belpolitikai megnyilvánulást. A kettő között alapvető és lényegi különbség van, s hogy egy „kormányzásra kész” szo- ciál-liberális párt elkötelezett képviselője ezt nem tudja, sajnálatos tény, de nem véletlen, hiszen ezt írja: ’’Jómagam 1989-ben még leginkább csak plakátokat ragasztottam (majd később vakartam le a falakról)” stb. Erre csak az ismert szlogennel válaszolhatunk: „Mindenki képességei szerint...” S. I. Szolnok Küldjön egy képet! Kecelen szüreteltünk - 1943-ban Ez a kép a számomra mindig oly kedves, hangulatos családi eseményt idézi. Édesanyámék szőlőjében, Kecelen készült, ahol a családtagok, barátok népes csoportja serénykedett. A lányok, asszonyok vödörbe szedték a mézédes szőlőt, a férfiak puttonyoztak, hordták a sor végén felállított dézsába, nagy tartályokba, majd folyamatosan préseltek. Azután finom birkavacsorával, hosszan tartó beszélgetéssel zártuk a fáradságos napot. A képen édesanyám - balról az első, én a második vagyok, hátul a bátyám és a lánykori barátnőm. Ladányi Lászlóné Szolnok A lelkiismeretes gyógyításért Sürgős orvosi segítséget kértem április 9-én a szolnoki MÁV Kórház Rendelőintézetében dr. Nádai Sarolta családorvostól, aki azonnali vizsgálat után a kórház általános sebészetére utalt. A nagy nyilvánosság előtt is köszönetét mondok dr. Löké Miklós osztályvezető sebész főorvosnak, továbbá dr. Szecsei “amfi lanti intői no ()()££ Klára és dr. Magassy Antal osztályos orvosoknak, az asz- szisztenciának, az ápolói személyzetnek azért a lelkiismeretes, önzetlen gyógyító munkájukért, amit körükben tapasztalhattam. Az utókezelést külön megköszönöm dr. Kelemen János osztályos orvosnak. Tolnai Lajos -üvirívl nyugdíjas A többségnek már elérhetetlen. Egy természetjáró morgolódása Két éve írtam a testet edző, lelket nemesítő tömegsport, a természetjárás érdekében, de sajnos ma már azt kell mondanom, hazánkban végveszélybe került. Egy pilisi túra után úgy érzem, tapasztalataimat ismét meg kell osztanom az olvasókkal: március 20-án, a csillagászati tavasz első napján indultam Pilisborosjenőre. Turistaként egyedül utaztam Budapestre, de 9 órakor Pilisborosje- nőn, a téglagyári végállomásnál sem akadt társam. Utam a solymári völgyön át a Kevély nyeregbe, onnan Békásmegyerre vezetett. Egy zöldjelzést követtem, ami csak 1991-ben jelent meg a legújabb kidású turistatérképeken. Két kilométer után sorompóba és fenyegető táblába ütköztem: „Honvédségi terület! Belépni szigorúan tilos és életveszélyes!” Ha természetszerető apa vagyok - gyerekkel, vagy tanár - tanítványaimmal, azonnal visszafordulok, s a gyerekek talán sohasem láthatják meg a csodálatosan szép solymári völgyet, a sziklamászók számára is jelentős jenői tornyot, a solymári falat. Én azonban egyedül voltam, s már 70 éve járom a magyar hegyeket. Egyébként néhány méterre, egy csonka fán virított a zöld jelzés. A különböző társadalmi rendszerekben számtalanszor talákoztam olyan tiltó táblákkal, amelyek a legszebb útvonalakról akarták elriasztani a természetjárót. Gyermekkoromban a földesúr fenyegetett, később Rákosi az egész Magas-Börzsönyt tüzérségi gyakorlótereppé nyilváníttatta, az utolsó évtizedekben pedig nagyhatalmú vadászok utáltak ki az erdőből. Megtaláltam az egyetlen járható, zöld jelzéssel ellátott gyalogösvényt, ami a zárt terület határán vezetett. Könnyen megállapítható volt, hogy a mély völgyben legfeljebb éleslövészet idején fordulhat elő becsapódás, ami nem mindennapi tevékenység. Kis figyelemmel, a táblák odébb helyezésével, az egész kérdést megnyugtató módon meg lehetne oldani. Civil agyammal azt hiszem, hogy a honvédségnek elsősorban egészséges katonai szolgálatra alkalmas, a terepen otthonosan mozgó, tiszta lelkű fiatalokra van szüksége, és ezt a természetjárás elősegítheti. A Kevély nyeregbe felérve, iszonyú látvány fogadott: az egyik legszebb, legjobb állapotban megmaradt épületet, a Stromfeld Aurél turistaházat a múlt év őszén vandál gazemberek négy helyen felgyújtották és teljesen kiégett. Az elszenesedett gerendákon kisiskolások ugráltak. Csak remélni merem, hogy a pedagógusok elmondták nekik, mi volt itt, és talán azt is, hogy ki volt Stromfeld Aurél (osztrák-magyar vezérkari tiszt, szociáldemokrata), aki ma nem divatos hős, de tudta, hogy mikor kell fegyverrel megvédeni a hazát. A természetjárást a változó rendszerek részéről sok csapás érte, de a jelenlegi kormány döntései miatt a többség számára elérhetetlenné vált. A természetjárók utazási kedvezményeinek megvonása, az utazási költségek elviselhetetlen mértékű emelése a legrövidlátóbb politikára vall. Dr. L. B. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
