Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-19 / 90. szám
4 A szerkesztőség postájából 1993. április 19., hétfő Ha valaki tudja, mi a szegénység... Ne bántsuk egymást Ebben a rovatban olvastam március 8-án a „Tisztelet a nyugdíjasoknak, de... - Nézzünk meg egy átlagcsaládot” című levelet. A tiszafüredi Kovács Istvánná gondolataival, számvetésével kapcsolatban írom e sorokat. Magam is nyugdíjas vagyok már huszadik éve, és az idei emelésről annyit: kaptunk egy kis pénzt, köszönet érte, de nem tudom emelésnek nevezni - az alábbiak miatt: Egyedülálló vagyok, a szociális étkezésben az ebédet veszem igénybe. No már most, a múlt évben az ebédtérítési díj átlagban 714.60 Ft volt havonta. Ez év januárjától naponta 49 Ft, február elsejétől 83.- és a havi átlag 1683 Ft. Nesze neked 10 százalék! Mert ha a szombat-vasárnapi ebédet számolom, eltűnt az emelés. De ez csak az ebéd! Hol a reggeli, a vacsora? Tudjuk, hogy a kenyér, a víz, a gáz, a villany stb. mind drágább mint tavaly. Úgy látszik, a szabad piac azt eredményezi, hogy csak feljebb lehet az árakkal menni, lefelé soha. Még a gyógyszereknél is ez a helyzet. Kedves Kovácsnál Kérem, ne haragudjon, de ha a családosok nehéz anyagi helyzetét említi és összehasonlítást csinál, ne egy hasonló sorsú, szegény helyzetben lévő nyugdíjas példát válasszon. Vannak már nagy jövedelmű, új uraink szép számmal, akik drága, nyugati kocsival furikáznak. Velük szemben az Ön által kiszámolt, egy főre eső jövedelem jobban megmutatná, mi most a helyzet szeretett drága hazánkban. Ha valaki tudja, mi a szegénység, higgye el, én tudom, mert mindig is szegény voltam. Erről hosszasan tudnék írni, de sajnos három éve a jobb kezem megsérült, így csak akkor veszek tollat a kezembe, ha úgy érzem, muszáj. Nagyon szomorú, hogy velünk úgy bántak és bánnak, ahogy akarnak. De az a kérésem, hogy legalább mi, hasonló sorsú emberek, ne bántsuk egymást! Sajnos az én családomban is van munkanélküli: a vejem már négy hónapja, a lányom leszázalékolva, méghozzá az egyik családjuk iskolás. Ezen írásom ajánlom azok figyelmébe, akik úgy a nehéz sorban élő nyugdíjasok, mint a fiatalok, a családosok helyzetén javítani tudnak. Ö. Szabó Sándor Tiszatenyö A méhészekre nem gondolnak? Hagyják sértetlenül az akácost A Tv Ablak című, április 2-i adásában szóba került, hogy Ti- szadobon vágják a szép akácfasort - a környezetvédők és a polgármester „könyörgése” ellenére! Állítólag azt nyilatkozta a szakember, aki egyben a főerdész, hogy az akácfa nem őshonos, majd ültetnek helyette nyárfát. Ä főerdész úrnak tudnia kell, hogy néhány száz évvel ezelőtt azért telepítettek akácfát az Alföldre, hogy megkösse a futóhomokot. Emellett az akác kiváló szerszámfa, és magas hő értéke miatt kiváló tüzelő. És akkor még adjuk hozzá, hogy a virágjából drága, exportképes mézet nyerünk. Egy kilogramm méz ára 3 dollár! S ha nyárfát telepítenek sorra az akácosok helyére, nemcsak a méztermelés látja majd kárát, de a környék lakói is szenvedhetnek nyaranta (több héten keresztül) a molyhos virágjától, ami szinte hólepelként borítja be a földet. Méhésztársaim nevében is kérem, hagyják sértetlenül a gondozást nem igénylő, útmenti akácsorokat és az akácerdőket. Sándor János Szolnok Küldjön egy képet! Lámpagyújtáskor - Tiszaigaron A falusi ifjúság így mulatta az időt hajdanán, az úgynevezett tanyázó estéken - kártya, citerabál, fordulj-bolha, asztaltáncol- tatás és még sokféle egyszerű szórakozással. Ez a kép Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik kis falujában, nevezetesen Tiszaigaron készült, 1947 telén. A felvételen Kálmán Imréné, Kun Béla, Nagy Lídia, Kovács János, Fodor Julianna, Lengyel Dániel, Bolgár József, Kálmán Dániel, Fodor István, Unyovici Erzsébet és Kun Béláné látható. (Én balról a negyedik vagyok.) Sajnos, egykori barátaim, társaim közül azóta elhunyt Kálmán Imréné, Kun Béla és Bolgár József. A többiekről nem tudok. Nagyon örülnék, ha azok, akik magukra ismernek a képen, levélben felkeresnének, megírnák nekem, hogy miképp alakult az életük, most hogy vannak, hol élnek. Soraikat szeretettel várom. Kálmán Dániel (Szolnok, Horgász u. 9.) Hozzászólás cikkeinkhez Első a közlekedésbiztonság Az átlagbér miatt nem kell szégyenkezniük A „Mi foglalkoztatja ezekben a napokban a füredi buszsofőröket?” című, március elsejei cikk néhány megállapítására szeretnék reagálni. El kell ismerni, hogy a legtöbb magyar gazdálkodóhoz hasonlóan, igen szerények a Jászkun Volán Rt. lehetőségei is. A köztudottan kommunális jellegű szolgáltatásunk, a tömegközlekedés mindig forráshiánnyal küzdött, ma sincs ez másként. Ebben a helyzetben csak egyet lehet tenni: fontossági sorrendben rendezni a megoldásra váró dolgokat: Első a közlekedésbiztonság, tehát a járművek üzembiztonsága, utasaink pontos, megbízható kiszolgálása. Második az utasokat ellátó létesítményeink komfortja, ami egyben dolgozóink, gépkocsivezetőink munkafeltételeinek javítását is szolgálja. Sajnos, csak a harmadik helyen van lehetőségünk a jövedelem emelésére. A legfontosabbnak tartott három kérdésben úgy érzem, hogy az előrelépést senki sem vitathatja el tőlünk. Minden autóbuszunk - a rendszeres ötezer kilométeres szerviz mellett - évente hatósági műszaki és környezetvédelmi vizsgán vesz részt. Közismert, hogy a nyolc év körüli IKARUS buszok már konstrukciójukból adódóan is javításigényesek. A javítást több mint egy éve vállalkozóval végeztetjük, így szerencsére az ún. elavult műhelyben nem a gépkocsivezetőink dolgoznak. Az igaz, hogy a 14 autóbuszhoz nincs Füreden autómosónk. Sajnos bérben sem tudunk mosatni, mert a városban nincs alkalmas berendezés, holott legalább 700 személygépkocsi és 100 körüli haszonjármű üzemel, így az autóbuszokat járat közben Karcagon és Szolnokon kényszerülünk tisztítani. Az utaskömyezet, az autóbuszállomás nem képezi a cikkben felsorolt kifogás tárgyát, egyébként a várakozási időben a kollégák is itt tartózkodnak; hogy miért illették mostoha jelzővel a megye egyik legjobban felszerelt, karbantartott autóbuszállomását, nem sikerült kideríteni. Végül talán a legproblémásabb dologra, a gépkocsivezetők jövedelmére szeretnék válaszolni. A keresetek növekedésében, mint más esetben is, csak magunkhoz viszonyíthatjuk az előrelépést. A Tiszafüreden dolgozó kollégák jövedelmének három éves változásáról mellékelek egy kimutatást, melyen látható, hogy minden évben emelkedett. Pótlékkal együtt 1992-ben az átlagos havi 20.500 Ft-os bér miatt nem nagyon kell szégyenkeznünk - annál is inkább, mert ez év március elsejétől 20 százalékos béremelést adtunk, valamint emeltük az étkezési és napidíjat is. Az adatok ismeretében megjegyzem, hogy a buszsofőrök esetében sem összehasonlíthatók a budapesti és vidéki jövedelmek. A borsodi kollégák kevesebbet, a hevesiek megközelítően annyit keresnek mint nálunk. Ha valamire igazán büszkék lehetünk, az a közlekedésbiztonság. Az elmúlt két és fél évben nem sérült meg utasunk baleset következtében. A magam részéről egyetértek a cikk szerzőjével abban, hogy célszerű megkérdezni a másik felet is, például helyben a tiszafüredi állomásfőnökünket. Az írásban jórészt a részvény- társaság belső ügye kapott publicitást, és a "zörgő harasztra” hagyatkozva, sajnos a hírnevünkön esett csorba. Szabó István igazgató Legyen rend a Besenyszögi úton Intézkedtek Expressz - ajánlva Egy szkinhed lánynak Kedves Tizenhatéves Szkinhed Lány! Névtelen levelekre nem szoktunk válaszolni. Hogy ezúttal mégis kivételt teszünk, az egyrészt azért van, mert őszintén szólva vártam a levelét, másrészt mert a kérdés, amit „Szkinhednek születni kell” című (március 20.) írásomra válaszolva feszeget, nem egyedi probléma. Számítottam rá, hogy valaki, a szkinhedek közül ír majd nekem, - de a névtelenség mögé bújás bátortalansága meglepett. Pedig az Ön levele nagyon bátornak látszik. Szép kézírással, majdnem hibátlan helyesírással ír. Levelét hosszú terjedelme miatt - ahogy kérte, egy az egyben - nem közölhetjük. Az, hogy engem azzal vádol, nem ismerem a cigányokat, és szkinhedeket közelről még nem is láttam, szá- zezredrangú, ettől írását még nyugodtan megjelentethetnénk. Érdekes viszont vádaskodása és az, hogy kioktat, jobb lenne, ha inkább bizonyos népcsoportok viselt dolgairól írnék, ha ugyan ismernék ilyeneket. „Teljes realitást nélkülöző saját véleményem” - ahogy írja - azért sem helytálló, mert megboldogult tanár koromban bőséggel akadtak cigány tanítványaim. Mégse kívánom őket pokolra, sőt volt cigány tanár kolleganőmet vagy cigány ügyvéd ismerősömet továbbra is szeretettel köszöntőm az utcán. Meg másokat is, ha úgy adódik. Azután: ha figyelmesen elolvassa az írást, szó sincs benne arról, hogy „a mai gyerekek másságát a szkinhedekre kenném”. Ekkora ostobaságot csak az hallhatott bele, aki eleve így akarta. Az sem szerencsés, ha megpróbáljuk belemagyarázni valakibe, hogy „nem szimpatizál a szkinhedekkel”. Azt kérdezi, mi jut eszembe, ha meghallom ezt a szót: cigányság? Mostanában ugyanaz, mint ami akkor, ha meghallom ezt a szót: szkinhedek. Hogy elég szomorú, hogy itt élünk egy közös hazában, s egyikünk legszívesebben kinyírná a másikat, s ez valóban enyhén szólva „nem szimpatikus” -, de a bajok legfőbb forrásának mégsem a szkinhedeket tekintem. Amit Dugovics Titusz hőstettéről ír - egyetértünk: le a kalappal előtte. Bátor ember volt, hogy lerántotta a törököt a mélybe, meg Dobó István is, hogy olyan vitézül harcolt. Ezt egy általános iskolás gyerek is tudja, büszkék is vagyunk rájuk, úgyhogy itt teljes az összhang közöttünk, kedves ismeretlen szkinhed lány. Csak a dolgok sajnos, nem ilyen egyszerűek. És tudja, mi teszi őket még bonyolultabbá? Az is, hogy nem vagyunk egyenrangú pozícióban. Én innen az újságból bármit írok, azt mondja, amit leveleiében is: felülről, a dolgoktól tisztes távolból könnyű üres szólamokat pufogtatni. Ezért azt javaslom, fedje fel, kérem titkos névtelenségét, beszélgessünk face to face - bocsánat, ez így nem magyaros! - szemtől szemben, s akkor írok elveiről bővebben. A találkozásra csak júniusban kerülhet sor, mert most elutazom. Részemről az anonim levelezést ezzel lezártnak tekintem, de várom a júniusi beszélgetést. Köszönet a gondoskodásért „Ijesztő szennyezés ... - Védjük környezetünket! címmel adtuk közre április 8-án dr. Gergely Mihály olvasónk levelét, aki a Szolnokról kivezető út mentén, a Besenyszögi vasúti töltés oldalában kialakult áldatlan állapotra, „szemétlerakó telepre” hívta fel az illetékesek figyelmét, s intézkedésüket kérte. Észrevételére Stefanik László, a szolnoki polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője válaszolt. Arról tájékoztat, hogy az önkormányzat kezelésében lévő területen a szükséges munkát elvégeztetik, egyben felszólították a MÁV pályafenntartási főnökséget és a Béke Termelőszövetkezetet, hogy az általuk kezelt területet tegyék rendbe. A város polgárai régen kiérdemelték „Miért üres a piaccsamok?” címmel jelent meg III. 22-én Török- szentmiklósról egy negatív hozzáállású cikk, mely tulajdonképpen reklám is lehetne városunknak. Köszönjük, hogy foglalkoztak településünkkel, de a cikkben foglaltakkal kapcsolatban engedjenek meg egy-két észrevételt: A tömegkommunikációt, az írott sajtót, így az Üj Néplapot is meghívtuk a csarnok avatására. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a város életében - visszatekintve az elmúlt évtizedekre - igen jelentős építmény átadásán nem vettek részt. Az eseményen megtudhatták volna, hogy a galéria szint oldal lezárásai további ütemben készülnek, és a munkálatok befejezéséig nem is adtuk használatba. (1993. március 31-re készült el.) Hatékonyabb lett volna, ha a piaci WC-vel kapcsolatban akkor kommentálnak, amikor egy-egy WC és vizelde volt - balkáni állapotoknál is elszomorítóbb körülmények között. Talán előbb megoldódott volna a probléma, s nem 1991-92-ben kényszerülünk erre a beruházásra. Összesen 12 WC, továbbá 6 pisoar, hideg-melegvizes mosdók biztosítják a megfelelő körülményeket. Természetesen a tisztántartást meg kell követelnünk. A 10 literes vízmelegítőket is fel lehetett szerelni - ellentétben azzal a megjegyzéssel, hogy „nem bír el 5 1-es boylert”. A bérlőnek minden egyes egyedi, utólagos komfortosítási igényt egyeztetni szükséges az üzemeltetővel. S ha ez megtörténik, tájkoztatást kaphatott volna a felszerelés módjáról. Ha egyáltalán valós a probléma, ugyanis ilyen módon szerelt vízmelegítőt nem talált a piac üzemeltetője. A csarnoknál, de bármely területen, a város polgárainak többségét nehezítő, sértő körülményeket megnyugtatóan kívánjuk rendezni. Mindezekkel együtt bármikor örömmel állunk az Új Néplap rendelkezésére. Az utóbbi két és fél évben nem látványos, de kitartó munkával azon volt önkormányzatunk, hogy a több évtizedes lemaradást mutató infrastruktúrát közelítsük ahhoz a szinthez, amelyet polgáraink már régen kiérdemeltek. Szegő János polgármester A lap nyilvánossága előtt is szeretnék köszönetét mondani a karcagi önkormányzatnak azért a figyelmességért, gondoskodásért, amit évek óta nyújtanak az elesett, rossz anyagi körülmények között élő idős és beteg embereknek. Nem múlhat el egyetlen nagyobb ünnep sem anélkül, hogy ne ajándékoznának meg bennünket. Megható az az együttérzés, amit részükről tapasztalhatunk, s úgy látjuk, nemcsak a támaszra szorulú emberekkel szemben találják meg a segítségnyújtás lehetőségét, más területen is körültekintően gazdálkodnak. Példának említem, hogy lassan kövesút lesz nálunk már a dűlőutakon is. Köszönjük! A megajándékozottak nevében: „A Néplap régi olvasója” Karcag Nyitott váró lenne?! Zagyvarékasi olvasóink kérték, örökítsük már meg, milyen kép fogadja a település vasútállomásán az utasokat. Igaz, ott már nem lehet jegyet kapni, de az időjárás viszontagságai elől az egykori váróterembe tudnak behúzódni az utasok. A kivert ablakú, szépen csempézett, mozaiklapos „váró”-ban: döglött galamb, miegymás! Ez már bizony nemcsak a MÁV szégyene lehet! (Fotó: K E.) Az oldalt összeállítottat Csankó Miklósné
