Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

2 Körkép 1993. március 27., szombat Menekülők a Vajdaságból Zágráb. - Több mint 50 ezer magyar és 35 ezer hor­­vát nemzetiségű ember hagyta el 1991 óta a Vajda­ságot a szerb hatóságok el­nyomása következtében - jelentette ki csütörtökön Zágrábban Josip Soric, a vajdasági horvát menekül­tek közösségének titkára. Szabadság Rádió Bukarest.-,, ASzabadság Rádiót” fenn kell tartani, hogy segíteni tudja a most kiépülő demokráciákat - je­lentette ki csütörtökön Bu­karestben Eugene Pell, a két adót működtető társaság el­nöke. Pell körutat tesz azokban a volt szovjet szö­vetséges államokban, ame­lyekre a két rádió tevékeny­sége az elmúlt 40 évben összpontosult. Élelmiszersegély Boszniának Frankfurt. Péntekre vir­radó éjjel az amerikai légi­erő három Hercules C-130 típusú szállító repülőgépé­ről 17,6 tonna élelmiszert és gyógyszert dobtak le ejtő­ernyővel a kelet-bosznia Srebenica felett. A gépek sértetlenül visszatértek a frankfurti amerikai légi tá­maszpontra. Az eredeti el­képzelések szerint a mos­tani bevetésben részt vettek volna német és francia szál­lítógépek is, de nem sokkal a tervezett felszállás előtt az ENSZ illetékesei közölték, hogy nem időszerű a Bun­deswehr gépeinek bevo­nása. Szerb ígéret Belgrád. Slobodan Mikw szerb elnök csütörtök, este ígéretet tett Philippe Morillon tábornoknak, a boszniai ENSZ-erők pa­rancsnokának, hogy segít­séget nyújt a közúti segély­­szállítmányok Kelet-Bosz­­niába történő eljuttatásához, a „szárazföldi folyosó meg­nyitásához és a tűzszünet megteremtéséhez”. A gettólázadás évfordulója Varsó. A lengyel Zycie Warszawy című lap értesü­lései szerint lehetséges, hogy a Zsidó Világkong­resszus bojkottálni fogja a varsói gettólázadás 50. év­fordulójának ünnepségeit, ha a lengyel katolikus egy­ház nem váltja be ígéretét, s nem költözteti ki a karme­lita kolostort az egykori auschwitzi haláltábor terü­letéről. A kétszeres főváros Brüsszel. Pénteken Mad­rid polgármestere -1. Bald­­vin belga király és Fabiola királyné jelenlétében - ün­nepélyes keretek között át­adta Antwerpen polgármes­terének az Európa Kulturá­lis Fővárosa címre jogosító dokumentumot és szimbó­lumokat, amelyek az év vé­géig a flamand város birto­kában maradnak. Költözik a szerkesztőség Nagyvárad. Gheorghe Funar, Kolozsvár polgár­­mestere újabb határidőt szabott a nagymúltú ko­lozsvári magyar nyelvű fo­lyóirat. a Korunk kilakolta­tására. A polgármesteri hi­­val lakásügyi főbiztosa kö­zölte a lap szerkesztőségé­vel, hogy március 30—ikáig el kell hagyniok a szerkesz­tőségi helyiségeket, ame­lyek a városházán vannak, és a szerkesztőség tagjai már több éve használtak. MEZŐGAZDASÁGI GÉPBEMUTATÓ. Ma és holnap mezőgazdasági gépbemutatót és vásárt rendez az RTM Kft. Fegyverneken, a 4-es főút mellett. A kiállítók elsősorban a kis- és magángaz­dálkodóknak szánt gépeket és eszközöket vonultatják fel. (Fotó: Mészáros) A KSH az idegenforgalomról Az idén januárban több kül­földi turista érkezett Magyaror­szágra, azonban kevesebb ven­dégéjszakát töltöttek el keres­kedelmi szálláshelyeken, mint a tavalyi év első hónapjában - ál­lapítja meg a Statisztikai Hiva­tal jelentése. Idén januárban a külföldi lá­togatók száma összesen 1,9 mil­lió volt, ami az előző év azonos időszakához képest 18 százalé­kos növekedést jelent. Az el­múlt évben egyébként a januári hónap az éves külföldi vendég­­forgalomból 5 százalékkal ré­szesedett. Ez év januárjában á látogatók közül 1,3 millióan töl­töttek itt egy napnál hosszabb időt, számuk csaknem egyötö­dével meghaladta a tavaly janu­árit. Területfejlesztési kilátások- Azt szeretnénk elérni, hogy az európai dimenziókhoz iga­zodó kormányzati és parlamenti döntések szülessenek a térségi, települési fejlesztések ügyében, s hogy a pénzügyileg is ösztön­zött helyi kezdeményezés, a te­lepüléspolitika és az értékmeg­őrző kömyezetformálás össz­hangja legyen a meghatározó -hangsúlyozta Szaló Péter, a Környezetvédelmi és Terület­­fejlesztési Minisztérium helyet­tes államtitkára a zalaegerszegi III. országos kömyezetformáló konferencia pénteki záróülésén. Kifejtette, hogy a már létező részprogramok végrehajtásához a korábbinál kedvezőbbek a ki­látások. I. Szolnoki Zenei Fesztivál Hangverseny a Nagytemplomban Járőrök a csatornák pártjáról a Tisza-tohoz Holland - magyar rendőrkapcsolatok Úgy tűnik: a fesztivál szerve­zőinek sikerült olyan csábító koncert-programokat összeáll í­­taniok, mely műsorok a rendez­vénysorozat egymást sűrűn kö­vető eseményeinek mindegyi­kére táblás házat vonzanak. Így volt ez csütörtökön este is, ami­kor a Belvárosi Nagytemplom­ban hangversenyt adott Virágh Andás orgonaművész és Búzás Aida, a Magyar Állami Opera­ház magánénekese. A koncert szép keretbe fog­lalta a műsor első, illetve utolsó darabja: az 548-as számú e-moll prelúdium és fúga, J.S. Bach műve - és Liszt Ferenc „Wei­nen, Klagen" című orgonakom­pozíciója; e két monumentális darab az orgonamuzsika két ,nagy virágkorát reprezentálta m hangverseny műsorán. Vifásjh András tolmácsolásában el­hangzott két korálelőjáték; a zeneszerzők: Éach és Brahms. A műsor középpontjában C.Franck Pieces Heroigne című kompozíciója került az orgo­naművész előadásában. Búzás Aida a helyhez és az alkalomhoz méltó műsorral lé­pett a szolnoki közönség elé. Előadásábn elsőként Bach Bist Du bei mir című dala, majd két (Folytatás az 1. oldalról) Erre azért volt szükség, mert a kárpótlási földigényeknek ed­dig mindössze a 6 százalékát tudták kielégíteni a kárrende­zési hivatalok. Az egyik leginkább érdeklő­désre számot tartó témáról, a szövetkezeti törvény módosítá­sáról dr. Zsíros Géza elmondta, hogy az átmeneti törvény nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, ezért szükségessé vált a kiválás lehe­tőségének ismételt megnyitása. A javaslat szerint a téeszek­­ből minden gazdasági évben egy alkalommal lesz lehetőség az egyéni vagy csoportos levá­lásra, természetesen bizonyos feltételek mellett. ária hangzott el Pergolesi: Sta­­bat Mater című kompozíciójá­ból. Ezt követően C.Franck: Panis Angelicus című művét tolmácsolta, majd Verdi: Ot­hello című operájából az „Ave Maria”-val zárta műsorát a mű­vésznő. Virágh András nem első alka­lommal lépett fel Szolnokon: já­tékát már korábban is hallhatták az érdeklődők - és nemcsak a megyeszékhelyen, hanem me­­gyeszerte a Nemzeti Filharmó­nia 1992. évi „Egy nyáron át” hangversenysorozata keretében. Virágh András az orgonaművé­szek fiatal generációjának neves és jeles képviselője; játékával - és nem utolsósorban Búzás Aida értő kíséretével - sikerült elnyernie közönsége tetszését. Interpretációi a csütörtöki kon­certet a Zenei Fesztivál emléke­zetes eseményévé avatták. A nagyszabású orgonaművek közé jól illeszkedtek a szép hangú Búzás Aida által előadott dalok és áriák. S habár a koncert színhelye a közönséget csak mértéktartó tetszésnyilvánításra inspirálta, mégis érezhető volt, hogy valójában a két előadó­­művész igazi sikert aratott. Szathmáry Judit Alapelv az, hogy csak műkö­dőképes egység válhat le a szö­vetkezetből, ugyanakkor műkö­dőképes egységnek is kell ma­radnia. Csoportos leválás pél­dául csak akkor kezdeményez­hető, ha a kivinni szándékozott vagyon eléri a szövetkezet összvagyonának legalább 10 százalékát vagy tízmillió forin­tot. A részaránytulajdoni földek kiadásával kapcsolatban az Or­szággyűlés „főmezőgazdásza” válaszolt több, a tanyák körüli földekre vonatkozó kérdésre, majd bejelentette: még húsvét előtt benyújtják azt a törvényja­vaslatot, amely a részaránytu­lajdonosoknak is - akárcsak a kárpótlásra jogosultaknak - in­gyenes földkimérést fog bizto­sítani. Az előadást követően Zsíros Géza először a megyei mező­­gazdasági bizottság által össze­állított 25 kérdésre válaszolt, majd pedig több tucat megjelent észrevételeire reagált. Beszélt többek között arról, hogy a jövőben a vadászati jo­got a tulajdonjoghoz fogják kötni, hogy az ültetvényeknél együttesen nem ismerik el a megemelt aranykorona-értéket és a telepítési költségeket, hogy a földtulajdonosok táblákat megosztó útjai magánutak lesz­nek. L. Z. A napokban érkezett haza Hollandiából az a megyei rendőrségi delegáció, amely öt napot töltött Twente régió­ban. A csoportot dr. Fazekas Attila megyei rendőrfőkapi­tány vezette, vele volt közbiz­tonsági helyettese és az irányí­tása alá tartozó kapitánysá­gok vezetői. Öt napig tanul­mányozták a twente-i regioná­lis rendörtestület - a mi fo­galmaink szerint főkapitány­ság - munkáját.- Miért választották éppen Hollandiát és ezt a megyét?- 1991 októberében teremtet­tük meg a kapcsolatot a főkapi­tánnyal. Ő már két ízben járt Magyarországon. A viszontlá­­togátásdpbbek' között azért volt jelentős',1 rtíöit égy hííssiiítávú együttműködési megállapodást írtunk alá. A két ország, a két rendőrség fejlődésbéli eltérései miatt a megállapodás a mi szá­munkra egyértelműen előnyö­sebb.- Önök mit nyújthatnak cse­rébe?- Nekik is kamatozhat a kap­csolat. Most szervezik át ugyanis a rendőrséget. Eddig is jól tudták hasznosítani azokat a két-három évvel ezelőtti lépé­seket, melyeket a magyar rend­őrség átszervezésekor figyeltek meg. Ha szabad így fogalmazni, az együttműködésben szá­munkra sokkal több lesz az "aprópénz”. Lehetőségünk nyí­lik idegennyelvi környezetben nyelvtanulásra, új technikai, elméleti ismeretek elsajátítá­sára. Egyes módszereket, eljá­rásokat a magyar viszonyokra alkalmazva hasznosítunk.- Lényegesen jobb anyagi háttérrel rendelkeznek nyu­gat-európai kollégáik. Ott a magasabb technikai színvonal vagy a személyi állomány nagy­sága a döntőbb? Egyáltalán az eredményesség szempontjából szétválasztható-e ez a két té­nyező?- Körülbelül százzal több al­kalmazottjuk van mint nekünk. Az ő régiójuk kisebb, mint a mi Világbanki hitel A Magyarországnak szánt 90 millió dolláros, közút fejleszté­sére fordítható világbanki hitel, melynek szerződését pénteken véglegesítettek Washingtonban, a harmadik világbanki akció 1985 óta. A hitelt, melyhez vár­hatóan 1996-97-ig juthat hozzá a tárca, az Útalapból fizetik majd vissza. Az összegből a tervezett útrehabilitációs, híd­rekonstrukciós és közlekedés­­biztonsági feladatok egy részét oldhatják meg a tervezettnél ko­rábban. Az egyes területekre fordítandó konkrét pénzössze­gekről a minisztérium a későb­biekben dönt. megyénk, ugyanakkor több polgár él azon a területen. Ami a létszámot illeti, az arányokat figyelembe véve nincs lényeges különbség közöttünk. Az ter­mészetes, hogy az anyagi lehe­tőségeik mások. Jobbak. Fel sem merülhet bennünk, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hasonló körülmények között láthatja el feladatát. Többet bír el a hol­land nemzetgazdaság, keveseb­bet a magyar. A holland rendőr­ség mind működési filozófiáját, mind a pénzügyi hátterét te­kintve a világ élvonalában van.- Mit ért működési filozófia alatt?- Számunkra is figyelemre­méltó, hogy a holland rendőrség gondolkodásának középpontjá­ban az adófizető polgár áll. A jogosnak tartott igények kiszol­gálása a legfontosabb.- Vannak-e hasonló bűncse­lekmény típusok?- A két megye bűnügyi jel­lemzői alapvetően mások. Nem csak a rendőrség anyagi-tech­nikai állapotában járnak előt­tünk. Náluk egészen más mére­teket öltött a szervezett bűnö­zés, mint itt. Megyénkre pilla­natnyilag ez nem jellemző. Sze­rencsére nálunk a kábítószer ke­reskedelem-fogyasztás sem napi bűnügyi téma. Közismert, (Folytatás az 1. oldalról) részvénytársaság tíz vidéki ki­­rendeltsége közül teljesítménye alapján az elsők között van a szolnoki iroda. Vezetője, Maczkó György - aki maga is részt vett a munkavállalói rész­­tulajdonosi programban - a vál­lalat jövőbeli tevékenységével kapcsolatban a következőkről tájékoztatta lapunkat:- Hagyományainknak és eu­rópai hírnevünknek megfele­lően a MASPED továbbra is folytatni kívánja a nemzetközi szállítmányozást. Emellett az egyre jobban kiépülő hazai ki­rendeltséghálózatra támasz­hogy a tengerparti országban ez már igenis napi valóság azzal együtt, hogy ebben a kérdésben a holland szabályok meglehető­sen megengedők. Közös a munkánkban, hogy itt is, ott is sok lakásbetöréssel kell foglal­kozni, ám náluk e bűncselek­mények jelentős része a kábító­szer megvásárlásához szüksé­ges pénz előteremtésére vezet­hető vissza. A kisebbségeknél a bevándorolt marokkóiak (kábí­tószer, szervezett bűnözés) ad­nak több munkát.- A két rendőrfőkapitányság kapcsolatában mik lesznek a következő állomások?- Májusban egy sportküldött­séget, egy rendőr labdarúgócsa­patot fogadunk. Találkoztam a twente-i egyetem több profesz­­szorával. Néhány egyetemistá­juk öt hét ittartózkodás után a magyar rendőrség szervezeti felépítéséről írja szakdolgoza­tát. Sikerült megbeszélnem, hogy nyáron - a megyei ön­­kormányzattal és Szolnok ön­­kormányzatával közösen - egy gazdasági-privatizációs szak­ember hívunk meg előadásokat tartani. Szeptembertől több kol­­lágánk idegennyelvi tanulmá­nyokat kezd Hollandiában. Dél­előtt tanulnak, a nap másik ré­szében kollégáikkal együtt lát­ják el a szolgálatot. A nyári ide­genforgalmi szezonra készülve - közismert, mennyire kedvelt a hollandok körében a Tisza-tó - megállapodtunk, hogy három rendőrjük dolgozik majd az üdülőhelyen.- Említette, hogy nem csak rendőri tárnákról tárgyaltak.- A fogadó város, Enschede polgármesterének átadtam Vár­hegyi Attilának, Szolnok pol­gármesterének a testvérvárosi kapcsolat felvételéről szóló ja­vaslatát, továbbá a VOSZ iroda működésének, szervezetének, tevékenységének leírását, Ab­ban a reményben, hogy a hol­land vállalkozókkal sikerül megkedveltetnünk a megyét. Szurmay Z. kodva erősíteni szeretnénk a belföldi szállítmányozást is. El­képzelésünk, hogy komplex szolgáltatást nyújtsunk meg­rendelőinknek, amibe a szállítá­sok megszervezésén kívül eset­leg a beszerzés, vámoltatás és még sok minden más is beletar­tozhat. Erősíteni szeretnénk azokat a partneri viszonyainkat, amelyek keretében úgynevezett házispeditőri kapcsolatban ál­lunk ügyfeleinkkel. A szolnoki iroda jól halad ezen az úton. Az elmúlt évben közel száz céggel léptünk üzleti kapcsolatba, je­lentős bel- és külföldi forgalmat bonyolítottunk le. L. Zsíros Géza Szolnokon A részarány tulaj dón kimérése ingyenes lehet Magáncég lett a MASPED A szolnoki iroda profilja nem változik

Next

/
Oldalképek
Tartalom