Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

1993. március 27., szombat Hazai tükör 3 Csávás tanár úr a gimnáziumból Karcag díszpolgára lett A világhírű karmester könyvet ír Kobayashi Ken-Ichiro Szolnokon vezényelt A március 15-i ünnepi ön­kormányzati ülésen adták át a Karcag város díszpolgára címet dr. Csávás Istvánnak, a gim­názium nyugalmazott tanárá­nak. Interjúnk ebből az alka­lomból készült.- Ón először hivatásos újságíróként dolgozott, majd elvégezte az egyetem történe­lem-földrajz szakát. Hogyan került Karcagra?- 1935-től voltam a debre­ceni Hajdúföld újságírója, s egyben az egyetem bölcsész hallgatója is. Az újságírás a megélhetés forrása volt, hiszen szüleim korán meghaltak, nem volt támogatóm. 1942 őszén kaptam meg diplomámat, s el­mentem a minisztériumba ál­lásra jelentkezni. Ott azzal „biz­tattak”, hogy 6-7 év várakozás után tudnak a Tiszántúlon állást adni. Visszakértem a pályáza­tomat, úgy' döntöttem, folyta­tom inkább az újságírást, ami­kor meghirdették a karcagi gimnázium történelem-földrajz szakos állását. 1943. január 10-én tettem le hivatásos eskü­met, s léptem katedrára.- Az Ón nevéhez fűződik a kosárlabdasport létrehozása is Karcagon. Ezért a tevékenysé­géért 1992-ben megkapta a gróf Esterházy Miksa-emlékérmet is- A gimnázium testnevelő tanára a II. világháborúban el­esett, ezért a tanulók testneve­lését tőlem telhetőén én próbál­tam felkarolni. Akkoriban a ko­sárlabda még ismeretlen sportág volt Karcagon, mi is egy kassai diáktól tanultuk meg. Hallatlan gyorsan híre lett a kosárlabdá­nak, jó eredményeket értünk el a csapattal. 1948. március 15-én a női csapatunk a cseh váloga­tottal is játszott egy nemzetközi mérkőzésen.- Ha jól tudom, megszervezte a levelező tagozat beindítását, s részt vett a TIT munkájában is.- Szorongva vállaltam a fel­sőbb hatóság döntését, a Dolgo­zók Gimnáziumának vezetését. Nyugdíjazásomig, 25 éven át vezettem az oktatást. A TIT-től széles tudományos lehetőséget kaptam. Közel ezer előadást tar­tottam a 20 év alatt a város kü­lönböző munkahelyi közössége­inek. Ezért a munkámért meg­kaptam az aranykoszorús dísz­oklevelet.- Tanár Úr! Ön még ma is fi­atal. Elárulná, hány éves?- 81 éves vagyok. Elmondha­tom, hogy az ifjúság és a köz­tem kialakult kezdeti jó kapcso­lat elmélyült barátsággá alakult át. Ez nagyon jólesik. Megviselt a nyugdíjazás, hiányoznak a rám figyelő diákok. Hogy tanári pályám nem elfecsérelt évtized volt, bizonyíték arra a legfel­sőbb állami hatóságtól tavaly kapott Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje. Hála és köszönet tölti el szívemet, hogy Karcagtól pedig megkap­tam a díszpolgári címet. Daróczi Erzsébet Fotó: Imre Lajos Kobayashi Ken-Ichiroról azt hallottam, nem szívesen, vagy egyáltalán nem ad inter­jút, hangverseny előtt meg pláne nem. Koncert előtt rez­zenéstelen csendet követel maga körül. Pihen, lélekben készül a dirigálásra. Amikor a Szigligeti Szín­ház művészbejárójánál hétfőn este vártam rá, már elmúlt 6 óra. A 7-kor kezdődő hang­versenyig a fentiek szerint nem sok reményem volt a be­szélgetésre, mégis vártam. Öt perc múlva autója beka­nyarodott a színház elé. Mo­solyogva jött fel a lépcsőn, frissnek látszott, ezért elé­­mentem. Piciny meghajlással köszöntöttük egymást, majd a szervezők szigorú „csak öt percig beszélhet a Mesterrel” utasítása után Kobayashi Ken-Ichiro öltözőjében az alábbi interjú készült rövid tíz perc alatt:- Nemrég érkezett vissza Magyarországra. Hol töltötte az előző néhány hónapot?- Japánból repültem Euró­pába - kezdte válaszát magya­rul, majd japánul folytatta. - Hollandiában és Nyugat-Né­­metországban tizenkét alka­lommal adtunk koncertet, olyan nagy városokban, mint Frankfurt, München. Min­dennap próba, hangverseny. Mindennap más szálloda. Fá­rasztó turné volt. Tizenhét nap alatt tizenöt koncert.- Mindemellett tanít egy japán egyetemen is. De csak1 egy-két-három napot szemeszterenként, ze­nével kapcsolatos előadásokat tartok a tokiói Zeneakadé­mián.- Mennyi ideig marad Ma­gyarországon?- Ez az év és a jövő év a lemezfelvételé lesz. Magyar­­országon japán technikával készítünk egy nagy lemezt.- Milyen zeneszerzőket hal­lunk majd a megjelenő leme­zen?- Beethovent és Brahms-múveket.- Jövőre lesz húsz éve, hogy először drukkoltunk Ön­nek a karmesterversenyen. Azóta többé-kevésbé nyomon követjük az életét, az előző időszakról viszont semmit nem tudunk.- Könyvet írok, helyeseb­ben írtam az életemről. Japá­nul már készen van, de mire egy jó fordító lefordítja ma­gyarra, kell vagy három év.- Ne várjunk három évig, kérem, mondjon valamit a gyerekkoráról. Hogyan került kapcsolatba a zenével? Láthatóan nagy örömmel beszél róla:- Tokióban születtem, szü­leim tanárok. Még kisgyer­mekkoromban apám ajándé­kozott nekem egy Beetho­­ven-lemezt. Ez volt az, ami annyira megérintett, hogy el­határoztam, zenész leszek. A szüleim ezt semmiképpen nem akarták, apám még az ajándék hanglemezt is össze­törte. (Nagyot nevet.) Mégis neki köszönhetem, hogy ze­nész lettem. Sőt, a húgom is énekes Tokióban.- Egy zenész élete szünte­len utazás. Hol érzi magát leginkább otthon?- Japánban és Magyaro­­szágon, a városok közül pedig Amsterdamot szeretem a leg­jobban, mert három fő tartóz­kodási helyem közül Hollan­diában töltöm mostanában a legtöbb időt.- Végül megenged egy igen személyes, nem zenével kap­csolatos kérdést? A sok kon­cert és utazás között jut ideje arra, hogy feleség után néz­zen? És ha igen, Magyaror­szágról? Ismét nevet, még a székről is feláll kicsit:- Erre soha nem gondol­tam. Nincs elképzelésem az­zal kapcsolatban, hogy ma­gyar feleségem legyen, de amikor Magyarországon va­gyok, és barátaimnál lakom, azt látom, az egy ideális csa­ládi helyzet. Beszélgetésünk közben megszólalt az öltöző mikro­fonján az első, színpadra hívó jel. Bevallom, megijedtem, azt hittem, kicsit visszaéltünk a pihenésre szánt idővel, de Kobayashi Ken-Ichiro vidá­man legyintett, ráérünk még (ekkor fél 7 volt), buzdított a további beszélgetésre. Megtudtam, hogy június 9-éig egyfolytában Magyar­­országon lesz, utána Hollan­dia és Japán következik, de addig még április 6-án Szol­nokon ismét viszontlátjuk - szerencsére. Kátai Szilvia Háborús naplótöredék Szolnoki orvos a tűzvonalban XII. Fegyverszüneti kísérlet Csökkenő jövedelmezőség 1944. október 14. Hol talá­lom meg alakulatomat? - az még teljesen bizonytalan. Reg­gel fél tízkor indul vonatunk vissza Mátészalka, Nagykároly felé. Éjfélkor érkeztünk Nagy­károlyba. 1944. október 15. Az ország­úton - Székelyhíd felé menő au­tóra várva - ütött be közénk a bombahír: kormányzói nyilat­kozat szerint fegyverszünetet kértünk az ellenségtől. A kato­nai kórházhoz fordulok, ahol Farkas János őrnagy azt java­solja, hogy míg meg nem talá­lom alakulatomat, maradjak ve­lük. Éjszakára már ők szállásol­nak el. Mindenki a rádiót bújja, amely szinte minden órában szolgál szenzációval. Kiderül, hogy a németek elfoglalták Pes­tet, s a rádióban egyszercsak Szálasi kiáltványát olvasták fel, miszerint átvette a hatalmat és a magyar hadsereg megújult erő­vel harcol tovább. Mindez óri­ási dilemma elé állított vala­mennyiünket, hiszen esküt tet­tünk a kormányzóra, s most úgy érezzük, hogy megszegtük es­künket. Valójában nem is na­gyon tudunk mit tenni. Egye­lőre úszni kell az árral és meg­várni a fejleményeket. Az biz­tos, hogy a katonaság nem kí­vánja a háborút, és sem Szálasi, sem más nem tudja áthangolni. 1944. október 17. Alakula­tom hollétéről senki sem tud semmit. Két emberemmel kere­sésére indultam. Mátészalkán beleütközünk egy ötvenkét fő­nyi sebesült szállítmányba, amelyik orvos és irányítás nél­kül áll. Elsősorban orvost keres­tek a súlyosabb esetek átnézé­sére. Átvettem őket. Rövidesen be is érkeztünk Nyíregyházára. Mivel ott is ürítik a kórházat, nem vehették át a sebesülteket. Miskolcra vagy Pestre küldtek. A kísérettel engem bíznak meg. Rövid idő múlva indulás Tokaj felé. Nagykállóban újabb sébe­­sültek csapódtak hozzánk. 1944. október 18. Kora haj­nalban érkezés Miskolcra, majd élelem felvétele után irány Bu­dapest. A miskolci pályaudvar és környéke szörnyű szőnyeg­bombázás áldozata. 1944. október 19. Délután négykor érkeztünk Pestre. Elég nehézkesen ment a betegek el­szállítása. Késő éjszakáig segí­tettem a betegek ellátásában. Vonatközlekedés alig van. Csak holnap este fél tízkor megy vo­nat Miskolcra, így egész na­punk szabad. 1944. október 21. Györkön leszálltam a vonatról és meglá­togattam Kékesiéket. Igen kel­lemes napot töltöttem náluk. Ott látogatott meg madámom anyja és lánya, akik pénzt és dohányt hoztak, s elmesélték az otthoni helyzetet. Sajnos, sok jót nem tudtak mondani. Félő, hogy ha egyszer hazaérkezhetem, min­denem hiányozni fog. Állítólag a németek amit le­het, elvisznek, s ezért nem is kell megvárni az ellenséget. Az újság szerint Szolnoktól Mező­túrig nyomták vissza az oroszt, de az már bent van Vezsenyen és Tószegen. Borzasztóan ag­gódom, mert tudtommal az öcsém is Vezsenyen tartózko­dik. 1944. október 22. Mezőke­resztesen keresem a helyőrségi kórházat. „Szerencsém” nem változik: a kórház tegnap fel­szedte sátorfáját, áttelepült Esz­tergomba. Tovább indulok Miskolcra, hátha megtalálom alakulatomat. A rádió csak rossz híreket mond: feladták Nyíregyházát, délen meg Baját. 1944. november 2. Miskolc, Pest, Dombóvár, Dunaföldvár útvonalon tett bolyongás után tudomást szereztem arról, hogy oszlopom Mezőkövesden van. Hatvanig vonattal utaztam, on­nan Kápolnáig egy német teher­autón. Ott meglátogattam Detky Jancsi malmos barátomat, aki éppen nagy bajban volt, s nem is tudott velem beszélgetni. Az történt, hogy mivel magyar me­nekültek voltak nála, két német tisztnek nem tudott szállást adni. Nemsokára megjelent nála hatvan német katona azzal a pa­ranccsal, hogy nekik itt kell el­szállásolni. Minden szobát szalmával töltöttek meg, - a há­ziakat is a konyhába szorítva. Rövidesen akadt egy Mező­kövesdre menő autó, s azzal végre megérkeztem oszlopom­hoz, ahol irtó meglepetéssel és örömmel fogadtak. Már elve­szettnek hittek. Betegeinket egy tábori kórház vette át. Valószí­nűleg a Dunántúlra megyünk. 1944. november 3. Éjszaka jött parancs szerint Kápolnás­­nyékre (Székesfehérvár mellé) kell települnünk. Esős, csúszós úton rövidesen megérkeztünk Egerbe, ahonnan továbbmen­tünk Verpelétre. Zuhogó esőben érkeztünk oda. Alaposan eláz­tunk, mire elhelyezkedtünk. A hangulat nyomott. Senki sem hisz már a sikerben. A lakosság fél a megszállástól. 1944. november 4. Verpelét­­ről elég gyorsan megérkeztünk Gyöngyösre, ahonnan átugrot­tam Jászárokszállásra, ahol végre megtaláltam Pongor ma­­dámot, aki beszámolt a szolnoki helyzetről. Sajnos, mind a ve­­zsenyi, mind a szolnoki részleg elvesztésével kell számolnom, - de a jászárokszállási sem túl biztos. Egy ember elmondta, hogy Szolnokot szinte állan­dóan bombázták és lőtték. (Folytatjuk) Dr. Várhelyi Béla szolnoki orvos naplóját Simon Béla dolgozta fel A Magyar Külkereskedelmi Szövetség tagvállalataitól ér­kező jelzések szerint nem való­színű, hogy ebben az évben is tartható lesz az export tavalyi dinamikája - derült ki a szövet­ség közgyűlésén. A külkereskedők szerint több negatív tényező fékezi a külke­reskedelmet. Mindenekelőtt a Hivatásos és amatőr néptánc­együttesek, zenekarok és szó­listák láthatók, hallhatók április 10—étől október végéig a Szak­­szervezetek Fővárosi Művelő­dési Házában nyíló Folklór Centrumban - erről tájékoztatta az intézmény igazgatója az versenyképes export árualapok szűkülése, ami az ipari és me­zőgazdasági termelés csökke­néséből adódik. A belső árala­kulás, a közterhek növekedése miatt az árak versenyképessége is nehezen tartható a külpiacon. A forint - egyebek mellett - re­álfelértékelődése szintén nem kedvez az exportnak. MTI-t. A külföldről és hazánk különböző vidékeiről érkező érdeklődők Budapestről forga­tott ismeretterjesztő filmet is megtekinthetnek. A centrumban népzenei lemezek, népművé­szeti és iparművészeti tárgyakat kínálnak a látogatóknak. A Filmterjesztők Országos Szervezete és a Tisza Mozi Kft. videotéka üzemeltető és kereskedelmi mozihálózat üzemeltető középfokú szaktanfolyamot indít. A jelentkezés feltétele: középfokú végzettség. A tanfolyamot sikeresen elvégzők egy részére a Tisza Mozi Kft. elhelyezkedési lehetőséget biztosít. A képzés helye: Tisza Mozi Szolnok, Templom út 4., Időtartama: 1993. április 10-től - 1994. június 30-ig (350 óra) A tanfolyam költsége: 38.000 Ft. (Kedvezmény, támogatás kapható). Jelentkezni személyesen április 5-ig, a Tisza Moziban lehet. *22211/1H* Sok programmal fél évre Folklórcentrum nyílik

Next

/
Oldalképek
Tartalom