Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-25 / 70. szám
1844:-ben Scmidt Péter- Münchenben .tanult sefőző mester - felismerte, hogy Kőbánya hatalmas sziklapincéit hasznosítva nagy jövője lehet a sörgyártásnak. A megszűnt kőfejtők 26 kilométeres pincelabirintusa és a terület kristálytiszta vizű mélyfúrású kútjai kiváló lehetőséget nyújtottak a sörgyárak telepítéséhez. 1854-ben kezdte meg működését a kőbányai serház, melyet 1862-ben Dreher Antal, a Bécs melletti Schwechati Városi Serház tulajdonosa vett meg. A Dreher Sörgyár hagyományokban gazdag múlt méltó örököse, ma Európa egyik legnagyobb sörgyára. Nem véletlen, hogy a hazai szakmai körökben sörkirályoknak titulálják a kőbányaiakat, annak ellenére, hogy az utóbbi években bizony kissé „megkopott a ruhájuk”. Látogatóban a magyar sori fellegvárában Adu ász a Dreher termékcsalád A 2. sz. főzőházban találkoztunk Földvári Nagy Antal főzőmesterrel, akit természetesen a legrosszabbkor zavartuk, éppen a raport előtti percekben faggattuk munkájáról.- Az én szakmai karrierem helyi mércével mérve egyáltalán nem különleges. 1961 óta dolgozom itt, először mint szakmunkástanuló, ’64-től szakmunkás, ’68-tól csoportvezető lettem, majd malátamester, 1989. óta vagyok a Drehert gyártó 2. számú főzőház művezetője. Napi munkámat könnyíti, hogy munkatársaim zöme is 15-20 éves gyakorlattal rendelkeznek. Amúgy köszönöm jól megvagyok, ámbár az utóbbi időben engem is próbáltak már más helyre elcsábítani, de mint látja, itt vagyok.- Látom „tűkön” ül, bizonyára sokan várják már a munkamegbeszélésre.- így van, a raporton a művezető társaimmal 1500 ember munkáját kell jól összehangolnunk.- Akkor még csak egy rövid kérdés... Milyen sört iszik?- Amióta újra gyártjuk, a Drehen, mert nekem ez jelenti az igazi sört. Különben szokás kérdése.- Lesz-e a királynak új ruhája? - ezt a kérdést Velkey Jánosnak, a Kőbányai Sörgyár Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének tettük fel.- Ha a hasonlatnál maradunk az utóbbi években bizony kissé „megtépázták a király gúnyáját”, de komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, ha csak a sörforgalmazásunkról mondok egy-két adatot az is jelzi az elmúlt időszak gondjait. Mi hosszú évtizedekig a haza sörforgalom 45-50 százalékát uraltuk. Az utóbbi öt-hat évben azonban a piaci részesedésünk évenként 3-4 százalékkal esette vissza, a mélypont 32 százalék volt. Természetesen nem nézhettük ölhetett kézzel, hogy a gyár 2500 munkatársának sorsát - jövőjét a konkurencia döntse el, így cselekednünk kellett, ezt a trendet meg kellett állítani. Hogy milyen eredménnyel? 1992-re elértük azt, hogy megállítottuk a visszaesést, sőt jelentős piacot nyertünk. Az is sokat mond, hpgy 50 százalékkal növelni tudtuk a nyereségünket. Ezt manapság nem sok ipari vállalat mondhatja el magáról. Ennek az üzleti sikernek velejárója, hogy tavaly 28 százalékos átlag bérfejlesztést kaptak dolgozóink. A jövőt, úgy gondolom ezzel megalapoztuk. Üzleti stratégiánk kulcsa - a nyerő lapunk - az a Dreher termékcsalád, amely a nagy múltjához méltóan ma is kiváló minőségű. Ezt ne vegye öndicséretnek, e minősítést a Innen már csak egy lépés a piac A kádakban 30 ezer hektoliter friss sör erjed. A vörösréz kupolájú főzőüstök a múltat idézik, az automatika a jelent és a jövőt kereslet igazolta vissza. E termékcsaládunk 1988-ban jelent meg újra és már az 1990. évi OMÉK-on nagydíjat nyert. Természetesen ott leszünk továbbra is a piacon a Polgári és az Arany Ászok sörökkel is. A közkedvelt Kőbányai Világos sörből terveink szerint többszáz millió palackot hozunk forgalomba. Ha mi a jövőben is el tudunk adni évente legalább 600 millió üveg jóminőségű sört akkor a hazai piacon vezető pozíciónk hosszú távon megmarad. Az országot lassan teljesen átfogó önálló kereskedelmi hálózatunk jelenleg 26 Kőbányai sört értékesítő kft.-t foglal magába, továbbá ezer márkasörözőben kóstolhatják meg söreinket a kedves vendégek. Kereskedelmi hálózatunk továbbfejlesztésére is megvannak a terveink. Visszatérve a tréfás hasonlathoz, reméljük „már szabják a király új ruháját”, de a „fazont” cégünk kiváló szakemberei - kereskedői alakították ki! Sörgyári kőrútunkat Szolnokon fejeztük be Farády Kálmánnal, a Kőbányai Sört Értékesítő Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.- Az általam irányított kereskedelmi kirendeltség, bár önálló, de szervesen beépül a cég üzlethálózatába. A megyében sem vagyunk egyedül, Jászberényben, Kisújszálláson is működik kirendeltség, sőt a szomszéd megyéből a szarvasiak is besegítenek a Kőbányai sör terítésében.- Hogyan zárták az elmúlt évet? -Soha ne legyen rosszabb, 1992-ben csak mi 170 ezer hektoliter sört adtunk el. Számolunk az egyre nagyobb konkurenciával, de mi ezután is meg akarjuk őrizni vezető helyünket.(x) Berta László fotó: Nagy Zsolt