Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-04 / 29. szám
1993. február 4., csütörtök Hazai tükör 3 Az önzetlen szeretet házában Felnőtt gyermekek ápolói A Kenderes és Kunhegyes közötti, a valamikori bánhalmi uradalmi kastélyban a köztudat szerint bolondok háza van. Pedig nem az, hanem szociális otthon, ahol 71 beteg embert. súlyos értelmi fogyatékost gondoznak. Végérvényesen ide „utaltattak”, itt éldegélnek 18 éves koruktól halálukig azok a férfiak és nők, akiknek értelmi fogyatékossága oly mértékű, hogy a szakterminológia szerint idiótáknak minősülnek. Van köztük néhány vegetatív idióta, ami azt jelenti, hogy csaknem teljes mértékben magatehetetlenek, etetni, öltöztetni, vetkőztetni is kell őket; legtöbbjük tehát az elemi szükségletét sem tudja elvégezfii magától, ebben is segíteni kell néki, aki meg az ágyban szokta elvégezni a dolgát, azt éjszakára gumipelenkába csomagolják. A társaság többi tagját éjszaka ismételten megpisiltetik’az éjjeli edénybe, mert különben reggelre árvíz lenne az épületben. Összesen 13 ápoló látja el a nem kevés és nem is akármilyen feladatot, egy műszakra általában hárman jutnak. Azt hihetné az ember, hogy az itt dolgozók sűrűn cserélődnek, de ez egyáltalán nincs így. Több éve (néhányan több évtizede) végzik munkájukat ezek az egészségügyi dolgozók, akik között a legtöbbnek egészségügyi szakközépiskolája, illetve idegelme szakápolói végzettsége van. — A foglalkoztatással a lehető legtöbbet még próbáljuk kihozni belőlük - mondja Szatmári Györgyné, a szociális otthon igazgatója -, a lényeg az, hogy az idejük le legyen kötve, mert ha „csak vannak”, akkor kártékonykodnak. Minden dolgozónak kialakult egy kis foglalkoztatási köre, és a gondozott ragaszkodik is ahhoz az emberhez. Ha például a dolgozó szabadságon van, a hozzá tartozó gondozott egyszerűen nem hajlandó lemenni, mert akkor ő is „szabadságon van”. — Mivel lehet őket lekötni? — Például moslékos vödörrel hordják a táplálékot a sertésnek. Udvart sepernek, szalmát hordanak, gereblyéznek, faleveleket gyűjtenek, leviszik a szemetet, trágyáznak... — Nem agresszívek? — Agresszivitás néha előfordul időszakonként, amikor szexuális igényük van. — Es ezt ki lehet valahogy elégíteni? — Ki. Tulajdonképpen minden lánynál be van állítva a fogamzásgátló, mert sosem lehet tudni. Általában a párkapcsolatok már kialakultak, nyári időszakban ott a szabad terület, máskor a hátsó szobát szokták erre használni, ők alakították ki annak, mert nem olyan nagy forgalmú a hely. Nem szoktunk ebbe beleszólni, csak éppen erőszakoskodni nem engedjük őket. — Nagyjából mi a feladata egy ápolónak? — Teljes ellátást igényelnek, a személyes higiéniájukat és a környezetüket kell teljesen ellátni. Este és reggel ágyazás, ágyneműcsere szükség szerint. A gondozott hetente kétszer fürdik tetőtől talpig, hajmosás, körömvágás... A fodrász ugyan kijár, de a nagyon borostás embereket' az ápolók meg szokták borotválni. Hetente szekrényvizitet tartunk, mert hajlamosak arra, hogy a kenyérdarabokat, ezt-azt bespejzolják. Itt kell némi megegyezés, mert nem mindegyik engedi a szekrényét kinyitni... Reggeli, ebéd és vacsoraosztás, plusz a gyógyszerosztás. Minden gondozottnak a kezébe kell adni a gyógyszert, és meg kell győződni arról, hogy lenyelte, mert ők inkább félreraknák, zsebrevágnák a nyugtatót (amit majdnem mindenki kap), és utána csodálkozunk, miért kiabál egész nap a gondozott. Mindent egybevetve, fizikailag itt többet dolgoznak az egészségügyisek, mint máshol, ezenkívül az idegrendszerük is kikészül, jobban igénybe veszi az egész napos visítás, sivalkodás. — Mennyit keresnek? — Ez változik az eltöltött évektől, az iskolai végzettségtől függően, 13-tól 18 ezer forintig bruttóban számítva. Kevés ez a fizetés, de sok választási lehetősége nincs az itt dolgozóknak. Vagy ingázik sok-sok kilométert az első kórházig, vagy elfogadja ilyen feltételekkel ezt a fizetést,. —Egy másik hátrányát is sejtem az itteni munkának: nincs hálapénz. Bár lehetne, no nem a gondozottak, hanem a hozzátartozóik részéről... — Sajnos nincs. A hozzátartozó azt tudja, hogy a gondozott itt az életét éli, hogy ez nem egy akut dolog, mint a kórházban, hogy megbetegszik valaki, és szeretné, ha minél előbb meggyógyulna. Amikor egy gondozott meghal, még azt sem mondják a hozzátartozók, hogy köszönjük az eddigi fáradozásaikat. Részben talán azért is van így, mert nagyon kevesen és ritkán látogatják a gondozottakat, és nem látják, mennyi munka van velük. Évente egyszer-kétszer jönnek el fél órára, tulajdonképpen már leírták a hozzátartozójukat. A főnővér, Fridrik Lászlóné 1971 óta dolgozik ebben a szociális otthonban. A kezdetekről így vall: — Amikor ide kerültem, azt hittem, nem fogok itt megmaradni. Ennyi idő után nyugodtan mondhatom, hogy itt csak az marad meg, aki erre születik, mert ezt megszokni sem lehet úgy, hogy ráerőszakolom magam. Meg kell szeretni. — Tizenötezer forint a bruttó keresetem — mondja Ulveczki Ibolya, képesített ápolónő -, ’85 óta csinálom ezt a munkát. Nyilván, a fizetés nincs arányban a végzett munkával, de ezt nem is lehetne megfizetni. Egy kívülálló el sem tudja képzelni, hogy ennyi emberrel, és ilyen emberekkel mi gond naponta. De megoldjuk. Ami bosszantó, az inkább az, hogy a máshol dolgozó nővérek, de még a kívülálló emberek is lenézik a mi munkánkat. Nagyon sokszor, amikor jövünk a buszon, vannak megjegyzések: mennek a bolondok házába, bolondok őrzője, látszik, hogy hol dolgozol, ragadt rád... — Ha hirtelen lenne más munkalehetőség a közelben, itthagynák az intézetet? — Nem — mondja elsőként Ulveczki Ibolya. - Engem már hívtak volna, de nem. Szeretem ezt a munkát, szeretem a gondozottakat, ők is szeretnek engem. — Én sem mennék el - folytatja az igazgatónő -, mert én is erre tettem az életemet. Kertészmémöki végzettséggel jöttem ide, utána elvégeztem a gyógypedagógiai tanárképző főiskolát, nem véletlenül. Talán furcsállni fogja, de nagyon megszerettem ezeket az emberkéket. Minden gondozottnak van egy olyan tulajdonsága, ami miatt lehet szeretni. — Nem hagynám itt ezt az intézetet én sem - mondja határozottan Fridrik Lászlóné is. - Én az egész fiatalságomat itt éltem le. Én itt voltam „Esztikém”, itt lettem „Esztike néni”... Elgondolkoztam azon, el tudnám-e képzelni magam normális emberek között. Hát nem. Ezek az emberek rendkívül hálásak, annyi pluszt kapunk tőlük szeretetből. hogy ezt csak az tudja, aki itt van. Mert ha egy napot nincs itt valaki, már kérdik: hol van, mikor jön? Ami nagyon érdekes, hogy azért a szeretetért, amit adnak, semmit nem várnak viszonzásként. Itt nincs olyan, mint a kinti világban, hogy ha valakinek teszek valami szívességet, az viszont vár érte valamit. Ők soha nem hazudnak nekünk, mivel mi sem hazudunk nekik soha, ez nagyon fontos. Nem, nem tudnék elmenni. Visszatérve a „kinti világba”, támadt egy olyan érzésem, hogy a normálisok házában jártam. Molnár H. Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Megyénk az Európai Régiók Gyűlésén Beszélgetés dr.Rédei Istvánnal a megyei közgyűlés alelnökével A múlt hónap második felében tartották Bonnban az Európai Régiók Gyűlésének évi rendes közgyűlését, melyen részt vett dr. Rédei István a Jász- Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke. A németországi tanácskozás legfőbb célja a politikailag és gazdaságilag egységes Európa megteremtését segíteni - hangsúlyozta a nemrég hazatért küldött. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a régiók gyűlésének - a többi magyar megyével egyetemben - a közgyűlés is tagja.- Rengeteg olyan ismerethez jutottunk, melyek segítenek megérteni más európai tartományok, kantonok, régiók működését - számol be tapasztalatairól a közgyűlés alelnöke. - Közvetlen kapcsolatok születtek a régiók vezetőivel. S mint más konferencián a legnagyobb haszon nem az ülésezéseken elhangzottakból származik, hanem a folyosói beszélgetésekből. A közgyűlés hangsúlyozta, hogy - az úgynevezett szubsidiárius elvnek megfelelően - minden közigazgatási szinten meg kell valósulni az önállóságnak. E kisegítő, kiegészítő feladat jóban érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az Európai Régiók Gyűlésének olyan középszintű intézmények a tagjai, melyek a központi állami szint alatt helyezkednek el, és választott testület irányítja őket. Hazánkban^ megyék felelnek meg ennek a kitételnek. Sokat feszegetett kérdést elemeztek, amikor az állam szerepéről volt szó. Az állam az állampolgártól eredeztetheti hatalmát - szögezték le. Biztosítani kell az egyéni döntés szabadságát. A régiók szerepének is jól körülhatárolhatónak kell lenni, nem csonkíthatják a városok szabadságát, viszont az államnak is tiszteletben kell tartani a régiók jogait. A mostani közgyűlés 1993 feladatait fogalmazta meg. Mint dr. Rédei István elmondta, az Alföld Program megfogalmazásával bizottság foglalkozik. Nemzetközi ifjúsági szálláshelybörze Kevés az érdeklődő Nehéz átalakulás, lassú privatizáció a húsiparban Nemzetközi ifjúsági szálláshelybörzét rendez február utolsó hetének végén a Magyarországi Ifjúsági Szálláshelyek Szövetsége. Erről Alexa György, a szövetség ügyvezetője tájékoztatta az MTI-t. A most első ízben megszervezendő börzére elsősorban a szülőket és a pedagógusokat várják, hiszen a mintegy 80 kiállító olcsó ifjúsági szálláshelyeket, valamint táborozási lehetőségeket kínál. Alexa György az MTI kérdésére elmondta: a rendezvényre meghívott több külföldi szervezet közül eddig a horvátok és az osztrákok jelezték részvételüket. A szülők egyes tavaszi és nyári táborokba a kiállítás helyszínén (Villányi úti konferenciaközpont) is beírathatják gyermekeiket, illetve megvásárolhatják a szövetség tagkártyáját is. E kártyát a Nemzetközi Ifjúsági Szálláshelyek Szövetségének tagszervezetei is elfogadják, s így 64 ország 5500 szálláshelyén különböző mértékű kedvezmények illetik meg tulajdonosát. (MTI) Az élelmiszeripari privatizáció eddigi fejleményei azt mutatják, hogy az alacsony rentabilitású, számos esetben pedig egyenesen veszteséges húsipar iránt meglehetősen korlátozott a kül- és belföldi befektetők érdeklődése. Az elmúlt év őszéig a 19 állami húsipari vállalatnak mintegy a fele alakult át. Két szervezetnél ennek során kft.—t hoztak létre, több gazdasági egység viszont más lehetőség híján csődöt jelentett. Tényleges privatizációra csak három alkalommal került sor. A szakágazatban halmozódó gondok szorításában a húsipar struktúraváltása immár elkerülhetetlenné vált. Mindenekelőtt az állami húsipari vállalatok örökölt monopolhelyzetének teljes felszámolása szükséges azért, hogy a túlméretezett, nehezen reagáló szervezetek helyett rugalmas gazdálkodók jelenjenek meg a piacon. Mindezt a Pénzügykutató Rt.-nek a húsiparról készített tanulmánya állapítja meg. Az előrejelzések szerint a jelenlegi kapacitások egy részére a jövőben egyszerűen nem lesz szükség. így máris elkerülhetetlennek látszik egyes vállalatok, illetőleg gyárak bezárása vagy jelentős „karcsúsítása”. Ugyaijakkor a talpon maradó szervezeteknek differenciáltabban kell megjelenniük mind a hazai, mind a külföldi piacokon. A vállalatok egy részének műs/aki-tóchnikai színvonala, éppen a1 ném régen befejeződött beruházások eredményeként, megfelelő, más része viszont alapos technológiai korszerűsítés nélkül nem képes talpon ’maradni. A nélkülözhetetlen megújulás csak privatizációval, befektetők bevonásával történhet meg - állapítják meg a szerzők, akik részletesen megvizsgálták az eddigi külső partnerek motivációit is. Ennek alapján tanulmányukban megállapítják, hogy néhány esetet figyelmen kívül hagyva a húsipar jelenlegi helyzete elriasztja a befektetőket. (MTI) Helyettes államtitkár - volt A tudás hatalom? Dr Illés Zoltán a Fideszzöldfrakció parlamenti tanácsadója, egykor jelenlegi kormányunk környezetvédelmi helyettes államtitkára, ma az Európa Tanács munkatársa, környezetvédelmi szaktanácsadója. Született 1961-ben Jugoszláviában, Szabadkán. Tanulmányait a budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán, valamint az ELTE biológus mérnöki karán végezte. Tudományos akadémiai pályázatát külföldi állampolgársága miatt annak idején az Akadémia elutasította, viszont felvételt nyert az amerikai Yale Egyetemre, mint munkatárs, ahol analitikai kémiával foglalkozott elsősorban. Ezután rövid időre hazatért Magyarországra, majd ismét az Egyesült Allamok:Washington, Világbank .környezetvédelmi tanácsadó. A nemrég lezajlott mezőtúri országos Fidesz zöld frakció konferencián előadásával felhívta magára a figyelmet, munkatársunk beszélgetett vele a konferencia szünetében.-Fiatal ember létére elég nagy karriert futott be.Ez hogyan történt, hogyan került egy ma Fidesz-párti politikus az MDF-be?-Amikor a Világbanktól haza jöttem, a Környezetgazdálkodási Intézetnél dolgoztam tanácsadóként. Ez 1989-ben történt. Később ajánlottak, mint ismert szakembert Keresztes K. Sándor miniszter úrnak. így lettem én az egyik helyettes államtitkár.-Az MDF-hez jugoszláviai magyarsága vonzotta főként vagy egyáltalán egész politikai szemlélete?-Én valóban egész gyermekkoromat abban a tudatban éltem le, milyen jó lesz majd, mikor egyetemre már Budapesten fogok járni, de nem kötődtem sem az MDF-hez, sem más politikai párthoz. Nem is voltam tagja az MDF-nek. A helyettes államtitkárság egyszerűen csak szakmai feladat.-Szakmailag elismerték. Mégis mi volt az oka, hogy úgymond kitessékelték helyettes államtitkári állásából?-Én tudatosan vállaltam el, hogy megpróbálok Magyarországon egy korszerű környezetvédelmi politikát csinálni. Azt hittem, kellenek kommunikatív, jó szakemberek, azt hittem, keresztül tudom vinni szakmai elképzeléseimet, de rá kellett jönnöm, hogy nem ezt várják el tőlem. Valószínűleg azt hitték, sőt nem csak valószínűleg, hogy ez egy zöldfülű, aki megelégszik a zsíros falatokkal, a pozíció megtartása érdekében bármit lenyel. Mikor kiderült, hogy ez nem így van, kezdtek lehetetlenné tenni, s én még ekkor azt hittem, a nyilvánosság megvéd, hiszen ismert szakember voltam, gyakran szerepeltem a televízióban, nyilatkozataim ismertek voltak, bátran állhattam ki szakmai elképzeléseim mellett. De a nyilvánoság sem védett meg. Éppen december 23-án fél 12-kor behívott a miniszter, és azt mondta, 4 óra gondolkodási időt kapok, mondjak fel, vagy elküldenek a minisztériumból. Én nem is nagyon gondolkodtam, tudtam, nem mondhatok fel, mert akkor elismerem azt a szakmai alkalmatlanságot, ami ellen eddig harcoltam. Ma is azt gondolom: a tudás hatalom kell, hogy legyen, és csak a racionalitásnak rendelhetjük alá magunkat. Ez az értelmiségi lét alapkövetelménye. Kátai Szilvia
