Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-25 / 20. szám

1993. január 25., hétfő SPORTEXTRA 9 Ismét egybegyűltek a legjobbak Bartha Anikó, Sárközi Lajos és a cukorgyári kerékpároscsapat duplázott A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportigazgatóság, ha­gyományait megtartva az idén is bensőséges keretek között köszöntötte a megye tavalyi felnőtt bajnokait és edzőiket, valamint a „Megye legjobb sportolója” cím győzteseit. Ez­úttal nem a Mátyás király úti székházban, hanem a Tisza Szálló nagytermében. A proto- kollvendégek száma és rangja is arról tanúskodott, az igazgató­ság minden eddiginél emlékeze­tesebbé kívánta tenni az ünnepi eseményeket. Kővári László igazgató rö­vid köszöntője után Gallov Re­zső államtitkár, az OTSH el­nöke hamar a tárgyra tért. Sor­rendben szólította a magyar bajnokokat. Sárközi Lajost (MÁV MTE), a hatvan és száz­tíz méteres síkfutás győztesét, klubtársát Kovács István ma­gasugrót, a félmaratoni csapat tagjait, Hoffer Istvánt, Lajtos Mártont és Molnár Józsefet. Őket követte az autórali két szolnoki versenyzője, Orosz Ferenc és Szaniszló Imre, a búvárúszó Bartha Anikó, va­lamint az ejtőernyősök: Anta- licz Jenő, Bánszki Tamás, Asztalos István, Dér László, Hirschler Gábor, Mészárovics György. Majd a két erős fiú, a jászfényszarui erőemelő, Ko- lozs Ferenc és a karcagi szkan- derbajnok Szabó Csaba, a ke­rékpározók képviseletében Szabó Lajos, Molnár Péter, Heusmiedt László valamint a száz kilométeresek aranyérme­sei, Csorvási, Molnár, Suvi Tovio, Szabó összetételben. A sort a lábteniszező dr. Durst János, Fazekas Atila és Kán­tor István zárta. Következtek a megyei leg­jobbjai. Az elbírálásnál azt vette figyelembe a bizottság, ki, mi­lyen kontinens vagy világverse­nyen szerepelt. Ha ilyen sporto­lónk nem volt, akkor a magyar bajnokságokban elért helyezé­sek döntöttek. így fordulhatott elő, hogy Barta Anikó, Sárközi Lajos és a cukorgyári kerekesek csapatgyőztesei dupla ajándék­kal tértek haza. Nem sajnálta tőlük senki, legkevésbé az átadók, dr. Skul- téty Sándor - aki kérte a spor­tolókat, hogy kivételesen mint a Magyar Birkózó Szövetség al- elnökének és az MJSZ elnök­ségi tagjának tekintsék őt -és Boros Lajos a megyei önkor­mányzat elnöke. A serdülő le­ány katagóriában a szépremé­nyű atléta, Molnár Mónika, a fiúknál birkósportunk egyik nagy ígérete, a túrkevei Kasza- nyi András a győztes. Ifjúsági leányoknál Fafda Krisztina cselgáncsozóra, fiúknál a soha el nem tévedő tájfutó, Lévai Ferencre esett a választás, a felnőtteknél Bartha Anikó és Sárközi Lajos érdemelte ki a megye legjobbjainak járó kitün­tetést. Csapatban a cukorgyári porfelhőlovagokat szólították. A finom falatokkal nem ért véget a köszöntő, a köztársasági elnök megbízottja, dr. Skultéty Sándor kért szót: - valamennyi­nknek szívből gartulálok a sike­rekhez. Mint egykori magyar bajnok jól tudom, ezeket az eredményeket csak nagyon ke­mény munkával lehet elérni, ezért csodálatos dolog. Csak sejtem, mennyivel többet kell dolgozni egy Európa-bajnoki vagy világbajnoki helyezésért, éremért. En mégis azt kívánom, mielőbb emelkedjen ki önök kö­zül olyan versenyző, akinek ha­marosan olimpiai aranyérmet akasztanak a nyakába, mert egy sportoló pályafutásában az a csúcs. Az ünneplés perceiben se feledkezzenek meg a családi háttérről, a szülők áldozatairól. Arról a gondoskodásról, amely nélkül nagyon nehéz a minden­napi edzés. És ne feledkezzenek meg edzőjükről, aki szintén nagy részt vállal a maguk sike­reiből, tehát nekik is jár az el­ismerés. Közülök is megszólaltattunk kettőt. Egyikük az ismeretlen­ség homályából bukkant elő versenyzőjével, míg a másik tréner már több mint két évtize­des munkájával vívott ki magá­nak tekintélyt. Kopasz Ferenc, a jászfény­szarui Powerhaus versenyzőjé­nek, Kolozs Ferencnek az edzője:— nyolcvanhéttől dolgo­zunk együtt. A szó igazi értel­mében amatőr alapokról indul­tunk. Szerencsére az akkori nagyközségi tanács hamarosan helyiséget biztosított szá­munkra, ahol nyugodtan dol­gozhattunk. Úgy gondolom, a település történetének első ma­gyar bajnoki címe egész Jász- fényszaru sikere is egyben. Az idén fekvenyomásban és eme­lésben egyaránt meg akarjuk tartani a tavalyi szintet és mindemellett néhány fiatal elin­dítását tervezzük. Kiss Kálmán, aki Kiss Péter­rel „társbérletben” gyúrja Túr- kevén a birkózó Kaszanyi And­rást. — Tíz éve folyamatosan járok a megyei legjobbjainak ünnep­lésére. Az Andris gyerek is megérdemelte, hiszen a negy­venhat kilós súlycsoportban kétszeres serdülő bajnok, ifjú­ságiaknál ezüstérmet szerzett, a serdülő vb-csapat elsőszámú aranyjelvényes birkózója. Négy éve dolgozunk együtt és mond­hatom, tanítványom szorgal­mas, nem hiányzik az edzésről, és ha vége a gyakorlásnak, ön­szorgalomból futással, súlyzó­zással gyarapítja kondícióját. Erőssége a szabadfogás ugyan, de a kötöttben is kitűnően dol­gozik. Januártól korcsoportot váltott, ifjúsági versenyzőként is a bajnokság a célunk, vala­mint a világ-és Európa-bajnok- ságokon minél jobban szere­pelni. Végiggondolva a tavalyi év kritikus szakaszait, ki kell je­lenteni: a húsz magyar baj­noki aranyérem önmagáért beszél. Nem tudni mint hoz a jövő, de az már most látszó- dik, idén sem lesz könnyű. Egyesületeink sorsa továbbra is az áldozatkész önkormány­zatok és támogatók kezében van. Mit kívánhat ilyenkor az ember? Jövőre huszonegy aranyat. (néder) t i i Boros Lajos, Kaszanyi Andrásnak gratulál Angyalbőrben az Olaj üdvöskéje Mérész Tamás a kezdőcsapat kapujában Bundes liga foci A Bayern teremben is bajnok akar lenni tott tettek elé szakvezetői, me­lyet örömmel írt alá. Fejlődé­sére tavaly nyáron felfigyeltek az ifjúsági válogatott irányítói is, meghívták az Európa-baj­került katonának, elöljárói pe­dig a délutáni edzésekre kime­nőt adnak részére. Sok mindenben kel! még fej­lődnöm, főleg a védőmunkám, A Bayern München labda­rugó-csapata a legjobb úton ha­lad a bajnoki cím megszerzése felé, hiszen a Bundesliga őszi szezonja után az élen áll az Erich Ribbeck vezetőedző által irányított gárda. A bajorok újabb bajnoki elsősége sokak szerint nem is lenne olyan meg­lepetés, a Bayern dicsőségtáb­lája ugyanis „telített”. Arról a dicsőségtablóról egy cím hiány­zik. Eddig ugyanis még nem tudták megnyerni a terembaj­nokságot. A mostani sorozatban ezt a hiányt is szeretnék pótolni Mattháusék. A teremfutball- sorozat több helyszínen folyik. A csapatok az adott csoportban elért helyezéseik alapján ponto­kat gyűjtenek - a teniszezők ATP-pontrendszeréhez hason­lóan és ennek alapján kerül­hetnek be a döntőbe. Az együt­tesek természetesen több tornán vesznek részt. A címvédő au­tomatikusan a finálé egyik résztvevőjének vallhatja magát. A mostani kiírásban a Borussia Dortmund, a Hannover, a VfB Stuttgart és a Bayern München már bebiztosította helyét a legjobbak között. Ä Bayem legutóbb a Hertha BSC gárdáját ütötte el a tovább­jutástól. Az ellenfélnek - amely szintén a döntőbe jutásért csatá­zott - már csak három perc hi­ányzott a győzelemhez. Ekkor 2-1-re vezetett a Hertha, a vég­eredmény azonban 4—2 lett a müncheniek javára.- A torna elején mindenki tel­jes szívvel játszott, de gyakorta elképzelés nélkül. Ez azután sokszor az eredményesség ro­vására ment. Ribbeck említette is, hogy fogjuk vissza magun­kat, mert mi az FC Bayem va­gyunk és nem az FC Halleluja - nyilatkozta Lothar Matthäus, akinek újra pihentetnie kell sé­rült térdét. A döntőre január vé­gén a bajor fővárosban kerül sor, azaz a Bayem hazai közön­ség előtt szerezheti meg a hőn áhított terem-trófeát. A közelmúltban C.Daum mester, a tavalyi német bajnok, a VfB. Stuttgart edzője járt ha­zánkban, s találkozott élvonal­beli edzőinkkel. A negyvenhez közeledő szakember jó üzlet­nek, és ami fontosabb, forma­átmentő lehetőségnek nevezte a terembajnokságot. Ellenben ná­lunk éppen fordított a felfogás. A két vélemény közti különbség nem szorul magyarázatra. Nem tudom van-e olyan szolnoki kosárlabda szurkoló, ki ne hallotta volna Mérész Tamás nevét. Nemcsak a törzsközönség, az alkalmi mérkőzéslátogatók is azonnal ismerősként köszöntik, mikor Rezák edző pályára küldi a sajátnevelésű Olajbányász já­tékost. Még csak tizenkilenc éves - jelenleg sorkatonai szolgálatát tölti ennek ellenére a legne­hezebb pillanatokban is rutinos „rókaként” szórja a triplákat, így nem véletlen, hogy gyorsan elfogadtatta magát öregebb csa­pattársaival. Természetesen eh­hez az egyenletes teljesítmény­hez rengeteg gyakorlásra van szükség. Tizenegy esztendeje kezdett el megismerkedni a sportág alapjaival, a szolnoki Széchenyi körúti Általános Is­kolában Szalay Ferenc keze alatt tette meg a kezdeti lépése­ket. Nem akármilyen gárda nőtt ki abból a társaságból, hiszen eljutottak az országos diáko­limpia döntőjére. Akkori társai közül l akács Attila szintén „ki­nőtte” magát, NB I-es játékos lett a Tisza partján. A serdülő korosztályban új edző egyen­gette tovább az útját, Pálszabó István próbálta meg átadni tu­dását, tapasztalatát a fiatal te­hetségnek. Dieselmozdony- szerelőnek tanult a 605. SZKI- ban, a szakmunkás-bizonyít­vány megszerzése után a Jármű­javító dolgozója lett. A kosár­labdázást természetesen to­vábbra sem hanyagolta el, munkehelyi vezetői heti nyolc óra munkaidő kedvezményben részesítették. Egy esztendővel ezelőtt aztán végre bekövetke­zett a várva várt nagy pillanat, három éves szerződési ajánla­nokságra készülő keretbe. Saj­nos a honvédség közbeszólt, májusban behívót postázott ré­szére, így bármennyire szeretett volna a kontinensvetélkedőn szerepelni, le kellett mondani tervéről. Szerencsére Szolnokra dobástechnikám szorul javí­tásra. Remélem hamarosan ál­landó helyet harcolok ki ma­gamnak a csapatban, s meg­szolgálom a közönség szeretetét - nyilatkozta lapunknak Mérész Tamás. (géléi) PEPITA Schwerin: A német Ököl­vívó Liga a következő idénytől kezdve egy főre szeretné csök­kenteni az úgynevezett „bere­pülő” külföldiek számát. Azo­kat az idegenlégiósokat nevezik így, akik csak a mérkőzésre utaznak Németországba, majd utána haza is utaznak. A szabá­lyok eddig három ilyen öklöző szerepeltetését tették lehetővé. Frankfurt: Pénzt nem adnak, de „szervezési segítséget” fog­nak a jövőben nyújtani a német klubok a keleti országrészben műkődő labdarúgó egyesüle­teknek. A Labdarúgó Liga költ­ségére szakemberek utaznak majd a katasztrofális helyzetben lévő csapatokhoz, hogy a gaz­dálkodás és a szervezés terén jó tanácsokkal szolgáljanak. Berlin: Először mondott igent a megkérdezettek több­sége arra a kérdésre, hogy sze­retnék-e, ha Berlin rendezné meg a 2000-ben sorrakerülő olimpiai játékokat. A közvéle­mény-kutatás eredménye: 53 százalék igen, 46 százalék nem. Érdekesség, hogy a volt Kelet- Berlinben többen (55 százalék) helyeselték az olimpia megren­dezését, mint a nyugati város­részben (52 százalék). Elkészítették a vízilabda Magyar Kupa középdöntőjének párosítását. A csapatok a követ­kező párokban szállnak meden­cébe: Vasas-Plaket - Eger SE, Tungsram SC - UTE, Szolnoki Vízügy RC Cola - Ceglédi VSE, Bp. Spartacus - Szentes SC Az első mérkőzéseket feb­ruár 27-én, a visszavágókat február 28-án játsszák. Dr. Gellai Imre, a Magyar Sportszövetség elnöke és Cséti Gábor, a Magyar Légiközleke­dési Vállalat vezérigazgató-he­lyettese aláírták azt a megálla­podást, amelynek alapján az or­szágos sportági szakszövetsé­gek a különböző nemzetközi vi­adalokra, sporteseményekre je­lentős kedvezménnyel utazhat­nak. Glasgow: Angliában már ja­vában folyik a labdarúgó Pre­mier League pontvadászata. Hogy az új kiírású bajnoki ver­seny beváltja-e a bevezetéséhez fűzött reményeket, azt meg­ítélni későbbi idők feladata. De hogy nem rossz a kezdeménye­zés, arra utal: Skóciában is ha­sonló „felső osztályú” rendszer bevezetését fontolgatják, azaz a jelenlegi kiírás módosítását. Minszk: Valerij Lobanovsz- kij jelene és jövője körül sok a mendemonda. Az egykori szov­jet labdarúgó válogatott és a Dinamo Kijev volt mestere ugyanis Szaúd-Arábiában nem úgy fejezte be edzői tevékeny­ségét, ahogyan azt ő szerette volna. Az ukrán „mágus” nem rejtette véka alá a fehérorosz „Presszboll” nevű lapnak adott interjújában, hogy igencsak rossz viszony alakult ki- közte és néhány szaúdi válogatott futbal­lista között. A „világ végéről” érkezett vendég a Magyar Tájékozódási Futó Szövetségbe. Dr. Holló József elnök tárgyalásokat foly­tatott Warwick Moore-ral, a tasmániai (Ausztrálisa szövet­ségi állama) szövetség elnöké­vel. Warwick Moore kilenc eu­rópai országot keres fel kéthetes nyári szabadsága alatt - Tasmá- niában most van nyár, a „civil­ben” iskolaigazgató sportvezető ezért választotta ezt az időpon­tot a látogatásra -, az egyik ál­lomás Magyarország, ahol a tá­jékozódási futásban szép ered­ményeket értek el versenyző­ink. Az utóbbi esztendőkben fő­lég a fiatalabbak szállítják a si­kereket. Matthäus egyelőre sérült

Next

/
Oldalképek
Tartalom