Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
1993. JANUÁR 9. Nézőpontok 7 Szombati jegyzet Skizofrén tervezgetés Az óhajok, vágyak, elképzelések, jóslatok és hasonlók tömege zúdult ránk minden médiából az esztendő fordultán. Az egyszerűnek hitt és nevezett emberektől a „legbonyolultabbakig” sokan megosztották az új esztendőre vonatkozó álmaikat a nyilvánossággal, hát magam is kedvet kaptam rá. Talán még nem is késő tervezgetni, hisz annyira az elején vagyunk. No lássuk csak, mit is szeretnék, de aztán őszintén!... Őszintén? Hát akkor be kell vallanom, gyarló, önző és érvényesülésre vágyó ember vagyok, mint oly sokan (vagy mint a többség?), elsősorban magam és családom boldogulására áhítozom. Eléggé el nem ítélhető módon szeretnék én is gazdagodni, vagy legalábbis bőségben élni, vagy - ha a legkevésbé sem akarok maximalista lenni - legalább ne szükösködjek anyagiakban, bár a pénztárcám engedje meg, hogy amolyan szabad madárként röpdöshessek néha. Szabad madárként? Világos... No ide figyelj, tisztelt énemnek te tiszteletlen fele! Ez az a tipikusan obstrukciós ellenzéki hangulatkeltés, amely nem figyelembe véve a magyar valóságot, a nemzetünkre szakadt negyvenéves bolsevista átok csapásait, a súlyos örökséget, feleslegesen gerjeszt olyan ábrándokat másokban is, melyek nyilvánvaló nem teljesülése esetén így vijjoghattok még harsányabban: mi nem ezt akartuk. Igenis tudomásul kell venni, hogy a kifosztott országban most a boldogulásra nincs lehetőség, mármint az anyagira, hogy igenis még jobban meg kell húzni azt a bizonyos derékszíját, hogy - még egyelőre! - újabb szűk esztendővel kell számolni, és a legtöbb, amit kaphatsz: kisebbet fog zuhanni ebben az évben az életszínvonalad. A boldogulást a lelkiekben, főleg az érzelmekben kell keresni és megtalálni. Rendben, mindjárt keresgélem ott is, bár már szinte magam elé képzeltem, hogy döntéseket hozó képviselők (önkormányzatiak és parlamentiek) között azért folyik némi, vitának sem nevezhető csevegés, hogy 50 vagy 60 százalékkal mérsékeljék az adókat, hogy 100 vagy 150 százalékkal legyen kisebb a lakásaink rezsiköltsége, hogy milyen élelmiszercikkek „olcsuljanak’' 6, illetve 25 százalékkal. De hát ha egyszer nem lehet, akkor nem lehet... Marad a lélek tehát. Üsse kő, az anyagi gondokat tudatosan száműzöm a gondolataimból, és mintha nem is léteznének, igyekszem kiegyensúlyozottan élni. Családommal együtt szeretnék minél többet vigyorogni, vagy legalábbis kedélyesnek lenni, vagy - ha a legkisebb mértékben vagyok maximális - nem idegeskedni, nem izgulni. Kedélyesnek? Nyugodtnak? Ez már majdnem a politikai pornográfia kategóriájába tartozik akkor, amikor az átkosban a legvidámabb barakknak nevezett országot, a rendszerváltozás utáni béke és stabilitás szigetét, hazánkat ellenséges érzületű népek veszik körül (a sógorékat leszámítva)?! Nem akarok senkit riogatni, de felhívnám a figyelmed, hogy nem bamba vigyorság- gal, hanem körkörös odafigyeléssel kell őrködni azon, hogyan és még meddig terelgetik Északon a Dunát, miként és hányszor lőnek át a határon délen, és milyen újabb trükkel olvasztgatja be, űzi el a magyarságot keletről a szélrózsa minden irányába Funar és társai. Úgyhogy a lelkieket - sajátosan jellemző mód - félreérteni méltóztattál, fél-képviselő- társam, melyet csak azzal tudok magyarázni, hogy bizonyos személyek ábrázatán maradványként továbbra is makacsul kitart a sztálini- kádári ostoba, ok nélküli vigyor. Próbálj a lélek más régióira összpontosítani. Igaz (látod, hajlandó vagyok a kompromisz- szumra), a telkemet gazdagíthatnám is az új évben. Na ugye! Jó irányban tapogatózol... Tehát, a tudás, mint lelkem meghatározó atyját (vagy anyját?) próbálom gyarapítani a rám köszönt esztendőben. Szeretnék minél több új könyvet, folyóiratot átböngészni, elmerülni a művészetek élvezetében, szeretnék nagyokat lak- mározni az irodalmi, színházi, film- és képzőművészeti, zenei és egyéb kulturális csemegékkel frissen terített asztalról. Egyáltalán: gyűjteni, befogadni, feldolgozni, elraktározni minél több információt, hogy olyan bölcs és tájékozott legyek, mint te, felebarátom. Ez az, hogy minduntalan kekeckedsz. Ha nem gúnyolódnál, megkérdezném, hogy nem vagy beteg?... Szóval, ezúttal is a nép szellemétől, szokásaitól, hagyományaitól teljesen idegen területekre eveztél. Mindent a maga idejében, a maga módján, a megfelelő emberekkel. Persze, kell a műveltség, de ráérünk még művészkedni akkor, amikor leraktuk a befogadó lélek szilárd és történelmi múltunkból fakadó alapjait. Előbb a templom, utána a színház. Előbb a hittanóra, utána a tánciskola, és csak legvégül a házibuli. Az információgyűjtéssel pedig egyelőre az a baj. hogy amit kapsz, az hamis, azt tendenciózusan szűrték meg számodra a médiák. Folyamatban van, és már némi eredményei is felmutathatok azon ténykedésünknek, hogy realistább szűrőberendezést építsünk be, de ezt neked ki kell várni, nekem meg kell szenvedni. Nem betegesen, de ragaszkodom ahhoz, hogy felemet, feleimet hitelesen tájékoztassam arról, mi történik vele, hisz ő azért nem tudja, mert amit érez, mások magyarázták be neki. Most mit kívánjak? Pénz nincs, vigyor még így se legyen, művészkedés később, az igaz információ majdan fog csordogálni... Megvan: egészséget kívánok magamnak, családomnak, mindenkinek! Elég morbid és igaztalan kívánság. Hát beteg itt valaki? Vagy bárkit is fenyeget betegség? Akkor meg mi a csudát lehet?!... Kívánj bort, búzát békességet! Ez legalább jól hangzik... Létminimum alatt — MTI foto: Galambos Anita T ársadalmi változások tendenciái Beszélgetés Ágh Attila politológussal ✓ "A N C December végén Szolnokpn járt Ágh Attila politológus, előadást tartott történelemtanároknak Társadalmi változások tendenciái címmel. Az alábbi interjú akkor készült, az előadás után.- Rögtön a kellős közepébe! Az egyik szabad demokrata képviselő a napokban a következőt fogalmazta meg: „Az emberek re- ményvesztettek.” Van-e okunk, jogunk ilyen kinyilatkoztatásokról- Hogy itt az emberek remény- vesztettek - ez egy ténymegállapítás! Az emberektől persze nem várható el, hogy tízéves perspektívában gondolkodjanak, a politikusoktól viszont elvárható. Mindenesetre gondolom, hogy ez egyben egy privatizációs stratégia kritikája is az adott politikus részéről, aki a kijelentést tette. Az emberek meglehetősen reményvesztettek azért, mert nemcsak az átalakulás vesztesei, hanem még a nyertesek sem látnak maguk előtt elég világos perspektívát. Nevezetesen, az a széles polgáriasodási folyamat, amelynek legalábbis az ígérete ’89-90-ben megvolt, úgy tűnik, ’91-92-ben megtorpant. Vagyis az ország útja ki volt ugyan jelölve - de most meglehetősen kérdésessé vált. Ez a kérdésessé válás fogalmazódik meg többek között abban, hogy az emberek kezdenek egyre inkább reményvesztettek lenni.- A polgáriasodás állapotának tisztázásakor úton-útfélen találkozunk a ,,civil társada- lom’ ’ megfogalmazással. Ha ki- megyek az utcára, megszólítok valakit, talán éppen a civil társa- dalom egyik legeklatánsabb képviselőjével találkozom. Nem tu- dom ugyanis róla, hogy milyen hatalommal, milyen tulajdonnal bír. Milyen esélyünk van arra, hogy a hatalomtól független (vagy kevésbé függő), és tulajdontól kevésbé függő társadalom kiépülhessen?- A nép és a civil társadalom fogalma között nagyon egyszerű összefüggés van. „Nép”-ként az embereket a maguk tagolatlanságában vesszük, hogy tudniillik „Mi, mindnyájan a magyar társadalomban...” Ha „civil társadalomiként emlegetjük, akkor ugyanezt a népet megszervezet- ten gondoljuk, hogy szervezetei vannak, amelyek egymáshoz kapcsolódnak. Ebből is fakad, hogy a nép lehet tehetetlen, a civil társadalom nem. Itt a paradox helyzet az, hogy a civil társadalom alapstruktúrái, szervezetei tulajdonképpen léteznek. Ha megnézzük az egyesületek, egyletek számát és mértékét, akkor azt tapasztaljuk, hogy elérte már a II. világháború előtti állapotot. Ezek ráadásul jól működő, úgymond „mikro-szervezetek”, tehát kis szervezetek. (Jelenleg Magyarországon több mint 7 ezer alapítvány, megközelítőleg 17 ezer egyesület létezik és működik, körülbelül 3 millió taggal; Sz.Z.). Sajnos viszont a kis szervezetek nem tudnak a nagypolitikával dialógusra, kapcsolatra lépni. Amit meg kell szülnie tehát a társadalomnak a következő néhány évben, ez a középső zóna, a társadalmi nagy érdekszervezetek világa, amely már nyomást tud gyakorolni a politikára, amely lehetővé teszi, hogy ne átkiabáljanak egy árkon a társadalom és a politika egymásnak, hanem híd épüljön közöttük. Ezek a társadalmi nagy szervezetek, amelyek megszólaltathatják és összegyűjthetik a hangokat a civil társadalom kis szervezeteiben.- Ez nem más, mint egy érdek- érvényesítő folyamatnak egy része. Az érdekérvényesítésben szerveződésre való hajlam esetleg már megtalálható az emberekben, és megvan a szervező- désre való képesség is. Konflik- tusra való hajlam, és konfliktusra való képesség, fenyegetést képesség - vagy ahogy említette - nyomásgyakorlási képesség van-e a magyar népben ahhoz, hogy valóban reális nyomást tudjon gyakorolni a hatalomra, illetve van-e sansza ahhoz, hogy ezt rövid időn belül meg tudja tenni - normális módon?- Ennek két nagy feltétele van. Egyrészt attól függ, hogy milyen gyorsan zajlik a politikatanulási folyamat a kis szervezetek nagy szervezetekké felépülésében, a másik meghatározó pedig a nagypolitika szereplőinek önzése vagy belátása. Nevezetesen: két-három éven keresztül még a nagypolitika átalakulása volt napirenden. A főszereplők (a pártok és a kormányzat) félrelökték, sőt időnként eltaposni igyekeztek a náluk kisebbeket - ami nagyjából érthető is volt, hiszen a saját kialakulásukra koncentráltak. A pártok igyekeztek elmarni mindenkit a politikai élet közeléből, mert gyengék voltak, bizalmatlanok voltak, nem szerveződtek meg, túlságosan az egymás elleni harcra koncentráltak, és nem akarták beengedni az érdekképviseleteket - akár a munkaadói, akár a munkavállalói oldalt nézzük. A híd viszont csak úgy épülhet fel, ha a nagypolitika megérti, hogy a társadalmat kormányozni, irányítani nem lehet a középszervezetek nélkül, a mikroszervezetek pedig mindehhez képesek lesznek nagyobb szervezetekké felépülni, hiszen a politika nem foglalkozhat ezernyi „aprósággal”, hanem csak olyan programcsomagokkal, amelyeket ezen kisszervezetek nagy egységei hoznak létre.- Ez idáig hazánkról beszélgettünk. Van-e ennek valami kö- ze a sokat emlegetett „Európa Ház”-hoz? Ha igen - mert talán költői is a kérdés - ahhoz, hogy ebbe a Házba bekerüljünk, vagy bennmaradhassunk, a pluraliz- mus feltételei fellelhetők (tehát vagyoni téren, politikai téren... sok más téren már sokszínűség érezhető), de a szabadságérzet megvan-e az emberekben, hogy tudniillik merjék vállalni ezeket?- Azt hiszem, hogy a kérdés nagyon jó abból a szempontból, hogy kocsmai verekedőket nem engednek be az Európa Házba. Na most, amíg nincs meg a nagy- politikának a társadalom nagyszervezeteivel való értelmes tárgyalási folyamata, érdekegyeztetési képessége - ami Magyar- országon még nincs meg -, addig európai típusú társadalomirányítás sincs az országban. Az nagyon kevéssé szolgál nekünk megelégedésünkre, hogy a közép-európai országok közül még mindig Magyarországon jutott a legelőbbre ez a folyamat. Összegezve: azt mondhatnánk, hogy élet és halál kérdése az, hogy a társadalomban ezeket a felesleges, negatív végösszegű konfliktusokat transzformáljuk, tehát a „mindenki vesztes” konfliktusából egy pozitív végösszegű konfliktus-irányítást, vagyis a „mindenki nyertes” konfliktusa irányába elmozdulást indítsunk meg.- Egy látszólag nem politológusnak szóló kérdés: a rock vilá- gában nagyon ismerős Michael Jackson neve. Legutóbbi video- klipjében a következő dolog történik (a videoklip címe ,Jieal the World!” - „Gyógyítsd meg a világot!”): kezdetben katonákat látunk fegyverekkel, később gyermekek jönnek virágokkal, átadják a virágokat a katonáknak, s a katonák eldobják a fegy- vereiket. A történet mesének tűnik! Vajon ebben a forrongó világban, az ilyen meséket szere- tik-e az emberek?- Az emberek nagyon hálásak a mesékért, az utópiákért. Amennyiben kis porciókban és racionális mértékben adagolják a pozitív terveket - mondhatnám akár az utópiákat is - ez nagyon fontos és szükséges dolog. Amennyiben azonban túladagolják őket, akkor mákonnyá válik. Én is említhetnék nagyon sokat, sok mindent a rock világából, amelyek a drogkötődést mutatják. Magyarországon most átmeneti állapotban vagyunk. A kibontakozás perspektívái időnként pozitív mozgósító erejűek, de már néha-néha átcsúsznak a drog világába is, annyira leegyszerűsödnek. Én azért bízom abban, hogy ezek hosszabb távon mozgósító erőként fognak hatni, nem pedig mákonyként.- Ön azt jósolja, hogy 5-6-7 év múlva talán a konszolidáció már igen keményen megkezdődhet. Kibírjuk-e addig?- Magyarországon mindenképpen kibírjuk. A magyar társadalom immunreakciója ezekre az ellentmondásokra jellegzetesen, markánsan különbözött a környező társadalmakétól. Tulajdonképpen ilyen magas munkanélküliséget, előrehaladó polarizációt a magyar társadalom eddig viszonylag kevés konfliktuspotenciállal, nagyon kevés erőszakkal és legfeljebb egy kis hangzavarral megúszott. Azt hiszem tehát, hogy a társadalom sokkal kulturáltabb, és sokkal jobb a válságmenedzselési képessége, mint a politikusoknak, ezért én nagyon bízom a magyar civil társadalom józanságában és tanulási képességében. Szarvas Zoltán t
