Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
8 KULTURÁLIS KÖRKÉP 1993. január 28., csütörtök A vándortársulat megállt Tiszafüreden Cirkusz a Sportcsarnokban Magam sem voltam mentes előítélettől, amikor megláttam a vándorcirkusz lakókocsijait a város régi sportpályáján. Nem láttam nyugati autócsodákat, kényelmes szuperbuszokat. A Zsigulis, elnyűtt lakókocsis, kicsit ütött-kopott valóság köszönt vissza. Remélem, nem haragszanak meg a társulat tagjai, amikor leírom: a külcsín nem sok jót ígért. Fokozta a bizalmatlanságomat az is, hogy fél órával az előadás kezdete előtt semmi jelét nem láttam annak, hogy itt műsor lesz. Akkor lesz itt igazi cirkusz, ha elmarad a program! - őszintén bevallom, ez járt a fejemben. Félelmem azonban alaptalan volt, igaz pár perc késéssel, de az Atlasz Cirkusz elkezdte előadását a tiszafüredi Városi Sportcsarnokban. A lelátón hatszázra taksáltam a többségében óvodás és iskolás korú „nagyérdeműt”. Hogy mit kaptak a pénzükért? Volt itt bűvész, görgős egyensúlyozó, humoros akrobatika, kásdobáló, egykerekű show, bohóc és persze nem maradtak el az állatok sem. A társulat direktorának hétéves kislánya rutinosan sürgött-forgott, nyakában egy 5 kilós kígyóval. A társulat majma parádés kunsztokat mutatott be egy önként jelentkező kisfiú nyakában. Három fiatal legényke és egy kifejezetten profi mozgáskultúrájú kislány igazi parádét mutatott be az egykerekűek nyergében. A hangulat ennél a számnál volt a legoldottabb. A humoros elemekkel összakap- csolt szám egy igazi egykerekes valcerrel fűszerezve kicsalta a vastapsot a nézőktől. A többi szám - egy találó bohóctréfa, a nívós görgősegyensúlyozás, a kések becsapódását követő szisszenések, a hókusz-pókuszt kísérő tátott szájak ellenére sem nyerte meg a gyerekkritikusokat igazán. Valószínű, hogy a gyenge minőségű hangosítás, valamint a publikum és a szük- ségmanézs közti távolság volt ennek az oka. Mielőtt azonban cirkuszkritikai nyílvesszőimet tovább lő- dözném, a társulat védelmében is szólok pár szót. A sportcsarnok műanyag borítása nem tette lehetővé, hogy a nagyobb testű állatok színre lépjenek. A lég- tornászok és a lengőtrapézosok is pihentek, mert tudományuk bemutatásának technikai akadályai voltak - így a másfél órás műsor varietéjelleget öltött. A társulat ezen igénynek - különösebb baki nélkül - eleget tett, lehetőségeihez mérten jól szórakoztatta a gyerekeket. Bennem mindenesetre tiszteletet ébresztett az a tény, hogy ezek az emberek, vállalva a nem éppen kényelmes életmódot, hivatásuknak tekintik a közönség szórakoztatását. A Erről beszélgettem a cirkusz fiatal vezetőjével, Takács Gáborral. Tőle tudtam meg, hogy az Atlasz szigorúan családi vállalkozás. A tél növeli gondjaikat: költeni kell a fűtésre, nincs lehetőség szabadtéri előadások rendezésére, s az állatok tartása sem kíméli a pénztárcájukat. A vándorcirkuszosoknak a nyár jelenti a „kánaánt”. Programjaikat egy kulturális ügynökség szervezi, így ma már teljesen hivatalosan működhetnek. Manapság nagyon „hétköznapi” gondokkal küszködnek. Egy sátor kétmilió forintba kerül, magasak a bérleti díjak (Füreden a hivatal ingyen adta nekik a sportpálya területét, csak a csamokhasználatért fizettek), versenyezniük kell a konkurenciával, olasszal, némettel, jugoszláv val. Mint sokan mások, ők is szponzorokat keresnek. A lakókocsi és a sátor jó reklámhordozó - mondta az igazgató, és hozzátette még: „Az Atlasz magyar viszonylatban az átlagosnál jobb színvonalat képvisel. Aki ebbe beleszületett, az élete végéig kötődik a szakmához.” * PM. Vígszínházi elképzelések A felújítás idején is várják a közönséget A társulat sátorban játszik a Nyugati pályaudvar mellett A Vígszínház legfontosabb célja, hogy a színház épületének felújítása alatt is fogadhassa közönségét, és a társulatot változatlanul foglalkoztathassa - mondta az MTI munkatársának Lázár Egon gazdasági igazgató, hétfőn. Kitért rá: az a terv, miszerint a felújítás alatt a Vígszínház átmenetileg sátorban játsszék, Marton László ötlete volt. Az igazgató-főrendező ugyanis egy korábbi kanadai útja során hasonló színházi megoldást látott. A Vígszínház szolgálatába a cirkusztól bérelt sátor áll majd, amelyet a Nyugati pályaudvar mellett állítanak fel. A jelenlegi tervek szerint április 20-ra, tehát amikorra a kőépület bezárja kapuit, a sátor már a helyén lesz, hogy a technikai felszereléseket odaszállíthassák. Az új évadban az átmeneti szállás ellenére is lesznek új bemutatók. A dolog anyagi részleteiről a gazdasági igazgató még nem tudott nyilatkozni. (MTI) Vendégjárás a Budapest Bábszínházban Vidéki bábszínházak bemutatkozására ad lehetőséget február 6-tól - szombatonként - a Budapest Bábszínház. Az első vendég a pécsi Bóbita Bábszínház. Antal Pál rendezésében Leo Spacil-Joseph Pehr: Haragos úr a bábszínházban című darabját adják elő. Az egri Harlekin Bábszínház február 13-án délelőtt és délután szerepel. Ja- nuszewska-Kós Lajos-Károly Róbert: Pétiké a kis tigris című bábmusicaljét mutatják be, Kós Lajos rendezésében. A miskolci Csodamalom Bábszínház társulata Bánd Anna: A csodatévő mogyorófaág című játékát február 20-án délelőtt és délután mutatja be. A rendező Simándi Anna. Végezetül a kecskeméti Ciróka Bábszínház lép fel. A társulat március 6-án délelőtt Jan Romanowsky: Majo- lenka hercegkisasszony című darabját adja elő, délután és este Kovács Ildikó egy-egy játékát - a Sose halunk meg, valamint a Purgateátrium című műveket mutatja be. A Budapest Bábszínházban február 6— án délután fél 4—kor Giovannini Kornél bábjaiból nyitnak kiállítást. Ismét lesz Vigadó Csabán Megújul a színház Háromszáznegyven millió forintos állami céltámogatással teljesen megújul az 1879-ben épült békéscsabai színház, s a társulat már az idén újra birtokba veszi a megyeszékhely egykor legreprezentatívabb termét, a színház emeletén lévő Vigadót. Erről Tímár Zoltán, a Jókai Színház igazgató-főrendezője tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta, hogy az augusztus óta tartó felújítás során már a szeptemberi évadnyitóra elkészült az előcsarnok, s a közelmúltban átadott két lépcsőház után láttak hozzá a kivitelezők a hajdan Vigardának nevezett épületrészrekonstrukciójához. A mintegy negyven évig kellékraktárként, illetve alkalmanként kamaraszínházként használt Vigadó rövidesen eredeti szépségében ragyog. Benne a tervek szerint hamarosan kamaraelőadásokat, hangversenyeket, bálokat, tanácskozásokat tartanak. Kisteleken Szórakoztató kóruszenei találkozó Külföldi és hazai amatőr kórusok számára nyílik új fórum Kisteleken. A helyi önkormányzat, a zeneiskola, a Város Zenei Életéért Alapítvány, a Csongrád Megyei Önkormányzatok Alapítványa és a megyei közgyűlés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával, a KÓTA védnökségével április 2—4. között megrendezi az első Szórakoztató Kóruszenei Találkozót. Azokat az amatőr kórusokat várják, amelyek a hagyományos szórakoztató kóruszene mellett mind gyakrabban vállalják a kortárs szórakoztató kóruszene - egzotikus népzene, musical- és Beatles-dalok kórusfeldolgozásai, spirituálék - megszólaltatását. A kóruszenei találkozónak a kisteleki Árpád Fejedelem Gimnázium ad otthont. A jelentkezési határidő február 15., jelentkezési lapot a Kisteleki Zeneiskolában lehet igényelni a következő címen: Rá- kóczi utca 51. 6760., ________ K lasszikus magyar filmek a Bem moziban Napjainkban már klasszikusnak számító hat magyar játékfdmet mutat be a Budapest Post című angol nyelvű hetilap és a Budapest Film Stúdió január 29. és február 3. között a budai Bem moziban. Első közös szervezésű fdmfesztiváljukon Fábri Zoltán: Körhinta, Szabó István: Álmodozások kora, Makk Károly: Szerelem, Bacsó Péter: A tanú, Gothár Péter: Megáll az idő és Jancsó Miklós: Isten hátrafelé megy című alkotását tekinthetik meg a filmbarátok. A vetítéseket - amelyek este nyolc órakor kezdődnek - megelőzően filmesztéták segítségével a közönség áttekintést kap a mű keletkezéséről, a közelmúlt Magyarországának történelmitársadalmi viszonyairól, a hivatalos kultúrpolitika célkitűzéseiről és elvárásairól. A fesztivál szervezői a játékfilmeket angol nyelven feliratozták, a magyar kultúra iránt érdeklődő külföldiek számára. (MTI) Alapítvány készül Both Ödön emlékére Cibakháza múltjában, no meg az iskola régi anyakönyveiben lapozgatva érdekes családokra találunk. Olyanokra, amelyekben a szülők hivatástudata generációkon át öröklődött, és olyanokra, amelyekben az utódok az értelmiségi pálya különböző területein szereztek szülőföldjüknek, családjuknak és saját maguknak tiszteletet és megbecsülést. Égy ilyen érdemes családról szólnak az alábbi sorok, amelynek egy tagja a magyar jogtörténetbe is beírta a nevét. A Jogtörténeti Szemle 1987. évi 2. számában Homoki Nagy Mária, az Acta Juridica et Politika (Szeged) 1987. évi 23. számában Pólay Elemér egyetemi tanár írt nekrológot dr.Both Ödön jogtörténészről, egyetemi tanszékvezető docensről, aki 1924. január 16-án született Cibakházán, ahol egyébként írni és olvasni is megtanult. Dr.Both Ödön élete és egyetemi munkássága a Szegedi Állam- és Jogtudományi Karhoz kötődött - írják a szerzők. Mindketten külön is hangsúlyozzák, hogy az 1985. április 27-én elhunyt kiváló munkatárs és példás oktató a falusi tanító édesapa hivatástudatával és szeretetével végezte munkáját. Az emlegetett édesapa, Both Ferenc Sándor több mint tíz tanéven át a ’30-as évek elejéig volt a cibaki elemi iskola sokak által tisztelve emlegetett tanítója. Arra azonban önéletrajzában dr.Both Ödön is tisztelettel emlékezik, hogy családjának az állásvesztéssel sújtott igazgató-tanító nagyapáról is gondoskodnia kellett. Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy nemcsak az előbb említett apai nagyszülő: Both Ferenc, hanem annak felesége, tehát a nagymama, Bozza Irma is tanító volt. A két nagyszülő a ’10-es években a Székelyföldet elhagyva két gyermekével - Ferenc Sándorral és Jolánnal - Cibakházán talált otthonra, és az itteni elemi népiskolában tanítói katedrára. A nagynéni, Both Jolán nyugdíjazásáig a cibaki iskolának volt a tanítója pár év kihagyással. Ma már viszont azt is tudjuk, hogy dr.Both Ödön három gyermeke életútját is a pedagógusi pálya, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás határozza meg. A tanítói véna így öröklődött apáról-fiúra, nagyapáról dédunokára nemzedékeken át. Emberi, hivatástudatbeli értékek sora ez, amely kötelezi az utókort. A szülőföld méltó emléket kíván állítani. A Vasvári utca 6. szám alatt áll a ház, amelyben a hírneves szerzett jogtudós, a jogász kandidátus, a tankönyvíró, 35 egyetemi tanév jogásznemzedékének igényes tanítója, a jogtörténet hivatásos kutatója nevelkedett, ahonnan a ’30-as évek elején - számára akkor még teljesen ismeretlen, de hírnevet adó életpálya felé - elindult. Jelezze emléktábla, hogy ott született, ott nevelkedett a szegedi Jogtörténeti Tanszék „homo-pedagógusa”, „homo critico-doctusa” — miként azt Pólay Elemér írta róla. Tervezi a szülőföld azt is, hogy kiváló szorgalmú, tehetséges, netán anyagilag is rászoruló cibaki gyermekek továbbtanulását a középiskolától a főiskolai, egyetemi diploma megszerzéséig ösztöndíjat biztosító - Both Ödön nevével fémjelzett Alapítványt indít útjára. A tanítódinasztia, és egyben dr.Both Ödön emlékének ily módon való megőrzéséhez keresi és várja az önkormányzat mindazok jelentkezését, akiknek emlékezetében még elevenen él a tudós tanár iránti tisztelet és szeretet. Egyben felhívja a tudóstársak és a volt tanítványok figyelmét arra, hogy anyagi hozzájárulásukkal is segítsék az önkormányzat elképzelését. Minden településnek feladata a történeti és kultúrtörténeti emlékek feltárása, megmentése, közkinccsé tétele és továbbörö- kítése, hogy az utókor méltán legyen büszke elődeire s mindazokra, akik útját egyengették. Ez egyben a jelenkor felelősségvállalása is! Dr.Berényi István A cibakházi Vasvári utcai ház, ahol Both Ödön nevelkedett. (Fotó: Tarpai Zoltán) Tizenhat unoka és hat dédunoka Egy karcagi nagy család Fazekas Imréné, Marika néni és férje tíz gyermeket nevelt fel becsülettel. Ma békésen éldegélnek a Rákóczi úti házban. Imre bácsi már túl van egy gégeműtéten, s erős akaraterejével, élni akarásával három infarktusát is legyőzte. Marika néniék ketten, Imre bácsiék kilencen voltak testvérek.- Mióta élnek ily’ szeretet- ben?- 1935-ben egy bálon ismerkedtünk meg, első látásra megszerettük egymást, s nemsoká megtartottuk esküvőnket is.- No, azért nem ment ilyen simán - mondja a férj. — Apá- mék nem nézték jó szemmel!- Miért?- Öt évvel öregebb vagyok a férjemnél, ez akkor megbocsáthatatlan bűnnek számított. A férjem első gyermekünk megszületésekor töltötte be a 19. évét.- Gondolom, ekkor a szülők már belenyugodtak a házasságba. — Ahogy vesszük. Amikor megszületett Marika, apámék elvitték tőlünk. Nekik lányért lány kellett. Akkor hozták haza, ha szoptatni kellett. — Mit szólt ehhez Marika néni?- Ott volt a másik gyerek, aki lekötött. A férjemet ’39-ben behívták katonának, öt évig odavolt, addig egyedül neveltem a gyerekeket, akik akkor már négyen voltak. — Mekkora a család, ha mindenki hazajön? ' - Két gyerekünk sajnos már meghalt, 18 unokánk és 6 dédunokánk van.- Ennyien egyszerre el sem férünk itt - mondja Imre bácsi. Csak a legfontosabb eseményeken vagyunk együtt mindnyájan. Sokan hazajárnak, megnéznek bennünket, s mennek tovább. Sajnos nem mindegyik menyünk, fiunk jár haza rendszeresen... Persze, tudjuk, rengeteg a dolguk, pénzt kell keresniük. Ehhez hozzátartozik az is, tudják, jó kezekben vagyunk, hiszen Róza lányunk gondoskodik rólunk. Előkerül a fényképalbum is..., mindegyik képnek megvan a maga története. Összeszorul a szívük, amikor unokájukról kérdezem, akit ők neveltek fel. Nem tudnak róla semmit, utoljára Tiszabögről írt nekik.- Lassan telnek a napok, így télen. A lábak már nem nagyon engedik a szomszédolást, de majd csak jön ismét a tavasz, amikor ismét lehet nézni az ablakból a szép lányokat, asszonyokat - mondja Imre bácsi. - Jó lenne megélni a hatvanadik házassági évfordulónkat, hisz’ már a fél évszázadon jócskán túl vagyunk. D.E.
