Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-28 / 23. szám
1 4 A szerkesztőség postájából 1993. január 28., csütörtök Nem elég a lengyel piac? Az autósmozit is ide álmodták? Mélységes felháborodással értesültünk arról, hogy a Tisza Mozi Kft. három éve dédelgetett álmának, egy autósmozinak a megvalósításához a szolnoki lengyel piacnál lévő autópiacot szemelték ki. (Új Néplap, I. 15.) Igaz, arról is tájkoztattak, csak akkor valósítják meg, „ha a környéken is úgy akarják”. Mi, alulírottak nem akarjuk, és már a puszta gondolata ellen is tiltakozunk. Az eredetileg Tiszaligetbe kezdeményezett terv 1990-ben megbukott, mert nem tartották szerencsésnek, hogy a zöldövezetben a gépkocsik százai pöfögjenek vetítés előtt és után ... Most mi kédezzük az illetékesektől, akik nem tiltakoztak az újabb elképzelés ellen: a lengyel piac környékén lakók ezreinek tüdejét, idegrendszerét meddig akarják még terhelni? Nem szenvedünk egész évben eleget a kora hajnaltól késő estig véget nem érő, több ezres gépkocsik zajától, a kipufogógáztól, a több tízezres gyalogos forgalomtól? Ha már a napközbeni pihenéstől megfosztották az itt élőket, nem engedhetjük, hogy az éjszakáinkat is lehetetlenné tegyék. Megromlott egészségünk, idegrendszerünk, elfogyott türelmünk sem bírja tovább ezt az óriási terhelést. És joggal kérdezzük: hol az ön- kormányzat, a lakosság képviselete, s hol van a környezetvédelmi hatóság, akikben eddig oly nagyon bíztunk? Végezetül annyit: ha a megyeszékhelyen mindenáron autósmozit akarnak létesíteni, ajánlanánk a besenyszögi úti betonozott területet, ami távol esik a lakosságtól. (239 aláírás) Legyünk megértnek, de meddig? A decemberi tej árát a napokban utalják (I. 21.) címmel olvastam a Szolnoki Tejipari Vállalat termelési igazgatóhelyettesének válaszát, amit a jászladányi Baranyi Sándomé tejtermelő január 18-ai levelére válaszolt. Ehhez lenne egy-két szavam. Magángazdálkodó vagyok és nyolc fejős tehenem van. így a saját bőrömön érzem a tejtermelő gazdák keserűségét, s mondhatom, nem sok tart bennünket vissza attól, hogy felszámoljuk a tehénállományt. Noha Kuczera úr hangsúlyozta, hogy a tejtermelőkkel korrekt kapcsolatra törekszenek, néhány dolgot megemlítek: 1990 májusában az első osztályú, 3,8 zsírszázalékos tej után 13 forint 41 fillért kaptunk. Tavaly szeptemberben az első osztályú, 3,7 zsírszázalékos tejért 14,40 forintot. Nem tudom, hogy az eltelt 2 év alatt a tejipar mennyit emelt a tej árán, de az biztos, hogy nem egy forintot — miközben az energiaárak emelésére hivatkoztak. A termelőnek talán az 1990-es áron számlázzák az energiát, a benzint, a takarmányt.. ? Többször is beszéltem különböző rangú vezetőkkel, hiszen a havi, 10-ei kifizetés rendszerint elhúzódott 20-23— ig. Ilyenkor mindig a megértésünket kérték, és ígérteket kaptunk. Legutóbb pl. azt, hogy ’92 október elsejétől egy liter tejért 19 forint körüli árat fizetnek, de a mai napig sem váltották be. Nem beszélve arról, ha mi tartozunk az OTP-nek, vagy valamely pénzintézetnek, kamatot fizetünk, ha viszont nekünk tartoznak — akár két-három hétig is, anélkül kapjuk a pénzt. Pedig 40 ezer forintál ez már számítana . . . Mindig arra kértek, legyünk megértőek. Lehet, hogy a tehén is megértő lesz egy darabig — takarmány nélkül, de meddig bírja, s mi lesz velünk?! Ifj. Mrena Ferencné Cibakháza „Jut eszembe” De szép is lenne ... Az idézett címmel és -pb- monogrammal megjelent írásokat — „életszagú” voltuk miatt — mindig elolvasom, és minden elismerésem a szerzőnek, akitől elnézést kérek, amiért olvasói levelem én is ezzel a címmel kezdem. Olvasom, hogy elkészült Szolnok környezetvédelmi tanulmányterve és — Várhegyi Attila polgármester úr nyilatkozata szerint — azt tervezik, hogy majd a lakosság is megvitatja. Ez nagyszerű dolog! Mint ahogy — néhány hónappal ezelőtt — nagyszerűnek tartottam azokat az elképzeléseket is, amelyekről Buday György alpolgármester a Szolnoki Tv-ben tett említést — annak kapcsán, hogy átadták a 4— es számú főút Szolnokot elkerülő szakaszát. Mondandójának lényege az volt, hogy most már a város „rendelkezik” a városon belüli, régi 4—es számú útszakasszal, mert az megszűnt országos főútvonal lenni; s hogy azt tervezik, egy részét teljesen forgalommentessé teszik. De szép is lenne! Kérdésem mindössze annyi, hogy nem kellene addig is az út tisztításáról gondoskodni? Ugyanis mindkét oldalon fél méter szélességben áll a por, a sár! S így van ez nemcsak a Baross utcai részen, ahol lakom, hanem a József Attila úton is. Ott, ahol talán a gyalogosforgalom is a legsűrűbb. Kérem, győződjenek meg róla, és tegyenek valamit. Tisztelettel: Simon Zoltán Szolnok Köszönet a Tüzép-telepnek A Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat szolnoki telepén 23 mázsa vegyes szenet vettem múlt év novemberében. Legnagyobb sajnálatomra, hamarosan kiderült, hogy jól „bevásároltam” vele, mert úgy ösz- szecsomósodott, hogy csákánynyal sem lehetett szétvágni. Panaszommal január elején megkerestem a Tüzép-telep igazgatóját, aki intézkedett, s még aznap a helyszínen ellenőrizték a szén minőségét. Panaszom elismerték, és a mennyiség 75 százalékát jó minőségű szénre cserélték. (Megjegyzem, ezen időszakban éppen leltároztak.) A Tüzép-telep vezetőinek jóindulatát, gyors intézkedését a lap nyilvánossága előtt is köszön. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok. Eszes Jánosné Szolnok Az önkormányzat további segítségében bízva „A toronysisak árát kértük” 'f J. .r.r u A templom,még segítségre vár című, januán25-ei íráshoz, mely a Martfűről szóló oldalban jelent meg, az alábbiakat szeretném hozzáfűzni: Az elmúlt évbep Kozma Imre polgármester úr a ,templomépítés ügyintézőjének, s jómagámnak azt az ígéretet tette, hogy a templom egy bizonyos részének kifizetésével igyekeznek majd támogatni az építkezést. így gondoltunk arra, hogy a toronysisak árát kérjük az önkormányzattól. Ez a teljes költségvetésnek mintegy 4 százaléka, azaz egymillió forint. Megértem, hogy az anyagi gondok miatt ez nem könnyen teljesíthető ígéret, s ahogy a cikkben szerepel, ,mines lehetőség a kb. egymilliós támogatást biztosítani”, azonban el tudnám képzelni, hogy a kért összeg bizonyos hányadát utalják át. Ez is több lenne, mint a semmi! Ami pedig a két ingyenes telket illeti, ami a cikk szerint kb. 10 millió forint értékű, megjegyzem, hogy annak idején, amikor megkaptuk, 1 millió 600 ezer forintban jelölték meg az értékét. Ez tehát összesen 3 millió 200 ezer, s nem 10 millió. Nem mintha természetesnek tartanám, hogy egy ajándék árát egyáltalán emlegetjük. S talán hozzáfűzhetem, hogy a telek után — mivel azt mezőgazda- sági használatból vonták ki — a földhivatalnak már nekünk, katolikusoknak és reformátusoknak kellett kifizetnünk a mintegy 90-90 ezer forintot. S még valamit: A martfűi újságból tájékozódtam arról, hogy a múlt év végi költségvetési tárgyaláskor több mint 10 millió forintot szavaztak meg az önkormányzat tagjai biztonságként, úgymond tartaléknak. Bízom benne, hogy év közben, vagy akár év végén az ország egyetlen templom nélküli városának elöljárói, ha marad ebből a tartalékból, mégiscsak gondolnak ránk. Tamási József plébános Védjük meg egymást! j A tehetetlen düh és á fiatalok féltésé ragadtatott vétóm tollat a következő ügyben. Tavaly májusban költöztem a szolnoki, Szabadság tér 2. sz. házba. Addig el sem tudtam képzelni: milyen „harsány átok' egy olyan sörpince, amely a szomszédban — melegkonyhás egységnek álcázva — működik. Péntekenként, de újabban már szinte egész héten tatárdúlás-szerűen pusztítanak, hánynak, ürítkez- nek, „kefélnek” és üres üvegekkel parkoló kocsikat, békés ablakokat dobálnak a nevezett műintézetben leittasodott 15-18 év közötti ifjoncok. Azt, hogy az utcán randalíroznak, még tán meg lehetne szokni, de azt már nem — és nem is fogjuk tűmi —, hogy a komoly költséggel tisztán tartott lépcsőházunkban végezzék el elemi és orális szükségleteiket! Ha nincs törvény, rendőrségi kapacitás, közösségi önvédelmi szokás nálunk ma még az ilyen jelenségek ellen, majd lesz ellenerőszak! (Ezt én nyugdíjasán is merem garantálni, pedig fiatal a szívem, megértő és toleráns vagyok! De ami sok, az sokk!!) Engem és a házban lakó tisztes embereket nem érdekli az, hogy ma kis hazánkban — a joghézagok miatt — egyeseknek mindent lehet. És hiába a lakossági felháborodás, a jogos panasz: az a hivatalos válasz, hogy egy budapesti vállalkozó öt évre bérbe vette a pincét, és amíg ez le nem jár, az önkormányzat is tehetetlen. Jogállamban élünk, és ez valami felemelő, de az már nem, hogy újabban „kinek minél több a pénze, annál nagyobb a szája”! Amerika is jogállam, mégis azonnal elégtételt vesznek azokon, akik a közrendet, a polgárok biztonságát veszélyeztetik. Tudom, felhevült szavak ezek, de egyelőre tehetetlennek érzem magam, ezért fordulok a nyilvánossághoz. Védjük meg a tapasztalatok híján tengődő, munkát és helytállást még sosem próbált fiataljainkat a végső elzülléstől, magunkat pedig megszenvedett értékeink oktalan pusztításától! L. J. Gy. Szolnok A város első újszülöttje Herbály Adrien vagyok, az új város, Tiszaföldvár első újszülöttje, aki január 2-án láttam meg a napvilágot, és mindösz- szeg 10 percen múlott, hogy nem elsején. Súlyom három kiló 20 deka, hosszúságom 52 cm, és a szemem fekete. Van két testvérem: a nővérem 10, a bátyám 13 éves. Apukám, Herbály István a Tisza-Szer Vállalkozási Kft. kereskedelmi ágazatvezetője, anyu pedagógus — most velem törődik, engem nevel. Ugye szép vagyok? Nemrég ebédeltem, és már alig bírom nyitva tartani a szemem az álmosságtól. Elmondom még, a fotós bácsi megígérte, hogy figyelemmel kíséri a fejlődésemet — a városéval együtt, és rendszeresen megjelenünk majd az Új Néplapban. — nzs — Lehetőséget adtak, segítettek Küldjön egy képet! Amikor Tiszaörvényen 6:2-re győztünk Iskolás korom óta vagyok olvasója a Néplapnak, s mint megszállott sportember — jelenleg a Nagyiváni SE elnöke —, sportmúltunkról küldök két képet. Ez a felvétel akkor készült a nagyiváni futballcsapatról, amikor 1964—ben Tiszaörvényen 6:2-re győztünk. Az álló sorban — balról jobbra - Kocsis József, Kapás András, Horváth Zoltán, Csontos Tamás (SE-elnök), Kurucz János, Fekete József (edző), Nagy Tamás (aki még mindig játszik) és Jónás Ernő gondnok. Guggolnak: Bajnok Imre, Kocsis Mihály, Kiss István, Jónás Mihály, Jónás András és középen Sike Dénes, kapus. A sportöltöző alapját ássuk -1972-ben A kép bal oldalán Fekete József, akkori SE-elnök, aki sajnos a következő évben hirtelen elhunyt. Az ásóval jómagam, a csákánnyal pedig II. Kovács Géza. S akiket a képen nem lehet felismerni, Vadász Kálmán és Toldi Mihály. Kurucz János Nagyiván Beteg kislányommal, aki sajnos rendszeres gyógykezelésre szorult, Erdélyből menekültem. Rákóczifalván telepedtünk le, ahol a jó emberek befogadtak, felkaroltak, segítettek rajtunk. Ebben példát mutat a polgár- mester úr, meg a polgármesteri hivatal minden dolgozója, ahol csupa szív emberekkel talál- koz- tam. A közelmúltban szép ünnepséget rendeztek nekünk abból az alkalomból, hogy a kislányommal együtt megkaptuk a magyar állampolgárságot. Gyönyörű volt! Könnyeztünk, és míg élek, nem felejtem el ezt a pillanatot. Az eskü alatt erdélyi testvéreimre gondoltam, és arra, milyen jó nekünk, hogy ilyen emberek között élhetünk ... Köszönöm a lehetőséget, a segítséget. Farkas Erzsébet Rákóczifalva Goromba volt a pénztáros Január 18—án délelőtt a Szolnok ABC-ben vásároltam, s a pénztárnál ezressel fizettem. A visszajáró pénzzel kaptam egy 500-ast is, ami legalább öt helyen szakadt volt. Kértem a pénztársnőt, hogy legyen szíves kicserélni, de nem tette meg — mondván, hogy nem hiányzik belőle, csak szakadt, és különben sincs másik; menjek be vele a bankba, ott kicserélik. Erre az volt a válaszom, hogy inkább várok addig, míg nem tud egy másik 500-ast adni. No, akkor álljon itt egész nap — mondta arrogánsán. Megálltam a pénztár túlsó oldalán, s vártam, de körülbelül két perc múlva úgy kivágta számomra az 500-ast, hogy az le is esett a földre. Lehajoltam, felvettem, s csak any- nyit tudtam mondani: hogy lehet ilyen arrogáns? A mellettem lévő fizető hölgy megjegyezte, hogy nem akart az ügybe avatkozni, de azonnal szóljak a vezetőnek. Olyan váratlanul ért a gorombaság, hogy csak gyorsan kisiettem a boltból. Bozóki Sándorné Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné