Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-22 / 18. szám

Körkép 1993. JANUAR 22. Az IRA újabb merénylete Belfast. Az északír terrorszer­vezet, az IRA vállalta magára an­nak a pokolgépes merényletnek az elkövetését, amely Belfasttól 90 kilométerre délnyugatra történt csütörtökre virradó éjjel. A me­rénylet következtében több - az AFP szerint hét - rendőr könnyeb­ben megsebesült. A legújabb ter­rorcselekmény Tyrone megyében történt, egy megerősített rendőr­poszton. Szerb újságírók kény­szerszabadságon Brüsszel. A Nemzetközi Újság­író Szövetség (IFJ) szerdán felhív­ta Slobodan Milosevic szerb elnö­köt, hogy vonja vissza nemrég ho­zott rendelkezését a Szerbiai Rá­dió és Televízió mintegy 1 500 újságírójának és technikusának kényszerszabadságolásáról. Új lengyel szakszervet Varsó. Új lengyel szakszerve­zeti szövetség alakulását jelentet­ték be szerdán Varsóban. Az öt alapító szakszervezet több mint 600 ezer tagjával az új szövetség máris az ország harmadik legna­gyobb ilyen szervezete. Tagjai a paraszti Önvédelem, a Bányász­szakszervezetek Föderációja, a Lengyel Bányászok Szakszerve­zete, a mozdonyvezetők és a rézi­pari dolgozók szakszervezete. Ki­jelentették: ellenzékiek, de apoliti- kusak kívánnak lenni. Választási kampány F ranciaországban Párizs. Mindössze három órát kaptak a francia politikai pártok arra, hogy a februárban kezdődő választási kampányban kifejthes­sék álláspontjukat az állami rádiókban és a televíziókban. A francia rendelkezések tiltják a fi­zetett politikai hirdetések sugárzá­sát, viszont lehetővé teszik, hogy az állami rádiókban és televíziók­ban a pártok - meghatározott időt kapva - politikai propaganda tevé­kenységet folytathassanak, de csak közvetlenül a választások előtt. Tankhajók ütközése Szingapúr/Dzsakarta. Két tankhajó - egy üres és egy nyers­olajjal csaknem csordultig megra­kott - ütközött össze csütörtökre virradó éjszaka az Andamán-ten- geren, a forgalmas Malacca-szo- rosnál, Szumátra partjainak köze­lében. HírUgynökségi jelentések szerint a súlyos baleset következ­tében a csaknem 260 ezer tonnás, ománi kőolajjal megrakott Maersk Navigator kigyulladt, s a legény­ség elhagyta a lángokban álló tankhajót. A Szingapúrban be­jegyzett hajó 24 tengerészét egy német hajó vette fedélzetére. A másik tartályhajónak, a 47 ezer tonnás Sanko Honoumak nem tör­tént különösebb baja, s senki sem sérült meg. Márciusban nyugdíjemelés (Folytatás az 1. oldalról) A szóvivői tájékoztatón jelen volt Katona Tamás államtitkár is, aki elmondta : Gombár Csaba annak ellenére, hogy a kormány felmentette őt a munkavégzés kötelezettsége alól, továbbra is a Magyar Rádió elnökének nyilvá­nította magát. Ezért a kormány mint munkál­tató, utasította Csúcs Lászlót, a Magyar Rádió kinevezett alelnö- két, hogy vegye át a rádió veze­tését, biztosítsa az intézmény za­vartalan működéséLb Katona Tamás az újságírók kérdéseire válaszolva hangoztatta: a kor­mány nem akar kormány-rádiót és kormány-televízíiót. Éppen ezért tökéletesen elfogadják a Hankiss Elemér által is meghir­detett BBC etikai előírásokat. Ennek értelmében ugyanis a po­litikai erők a legutóbbi választá­sokon elért eredmények arányá­ban jutnának szerephez a köz- szolgálati rádió és televízió mű­soraiban. (MTI) Ha kevesebb a pénz, nagyobb a vita (Folytatás az 1. oldalról) Végül a Felső-Jászság ország- gyűlési képviselőjének, dr.Kis Zoltánnak ötlete mentette meg a helyzetet. A Nagytemplomra szánt 8 millió - amit a kiadások közé terveztek - megnevezését megvál­toztatták. Műemlékek felújítására jut majd ez a pénz, amihez pályá­zatot kell készíteni, s a városfej­lesztési bizottság dönt, kinek mennyit ítél meg. A többi „késve érkezett” igényről nem szavaztak a képviselők, így a privatizációs tartalék érintetlen marad. Az idei lehetőségek igen szeré­nyek Jászberényben. A tavaly megkezdett beruházások befejezé­sére van fedezet, új lehetőségként viszont csak a közvilágítás korsze­rűsítése és a kerékpárút továbbépí­tése szerepel a költségvetésben. Idén mintegy másfél milliárddal gazdálkodhat a város. A személyi jövedelemadó 50 helyett 30 száza­lékos visszajuttatása közel 40 mil­liótól fosztotta meg a várost. Ennek ellenére az intézmények működte­tése biztosított, a központi költség- vetésből származó kereten túl a vá­ros tud adni az oktatásra, a szociális ellátásra, a gyermekintézmények támogatására, sportra, kulturális célokra is. Idén is megrendezik a Csángó fesztivált, a Jászért újság költségeihez 2 millióval járulnak hozzá. Szerény összeggel, de sze­repel a költségvetésben a testvér- városi kapcsolatok ápolása, közös­ségi művelődési csoportok támo­gatása. Kiss Erika Informatikai konferencia Szolnokon (Folytatás az 1. oldalról) Előadást tartanak a konferen­cián svéd, angol és holland szak­emberek is. A rendezvény fő célja, hogy megismertessék az önkormány­zatok vezetőivel azokat a lehető­ségeket, amelyeket az informati­ka tud nyújtani, ugyanakkor sze­retnék megismerni az önkor­mányzatok képviselőinek igé­nyeit is. Megpróbálják közelebb hozni az önkormányzatokat egy átfogó, országos, jobb informati­kai rendszer kialakításához. Egy önkormányzati térinformatikai pályázatra már közösen pályáz­tak a városok, a kamara segítsé­gével pedig kisebb települések is csatlakoztak ehhez a pályázat­hoz. Egy új informatikai rendszer lényegében az önkormányzato­kat segíti a döntéselőkészítésben és a döntéshozatalban, ugyanak­kor megnöveli az ügyintézés gyorsaságát és hatékonyságát az ügyfelek szempontjából is. Bár ez a rendezvény elsősor­ban konferencia és nem kiállítás, sok cég jelentkezett, hogy szeret­ne kiállítani, ám nagy részüket szintén el kellett utasítaniuk a rendezőknek, mert nem fértek el a kiállítási területen. A fokozott érdeklődés jelzi, mennyire nagy az igény az ön- kormányzatok részéről a modem informatika iránt. A kamara csak abban tévedett, hogy ekkora túl­jelentkezésre nem számított.- há ­Illik hozzá az elismerés Apáczai-díjat kapott Szávai István Férfi kosárlabda NB I., A-csoport Fiatalok örömjátéka a Tiszaligetben Szolnoki Olajbányász - Hódmezővásárhelyi KK 96-79 (55-30) Szolnok, 2800 n., v.: Szamos, Geréb Olajbányász: Hosszú 25/15, Stan 19, Horváth 5/3, Góbi 2, Ivkovics 31/3. Csere: Kis 3, Bó- di 3, Balogh 4, Mérész 4, Ta­kács. Edző: Rezák László. Hódmezővásárhely: Kocser- gin 9, Polányi 13/3, Veress 8, Véh 12, Zogovics 22/9. Csere: Czuprák 4, Jáhni, Parádi 11/, Gémes, Imre. Edző: Faragó István, Valaczky Győző. Kipontozódott:Góbi a 25. p., Polányi a 32. p., Zogovics a 38. p., Mérész a 39. p. Góbira várt a hálátlan feladat, hogy minden szolnoki királyát, a sérült Berkicset helyettesítse egykori csapata ellen. Ivkovics gyorsan bebizonyította a kezdet­től tomboló hazai publikumnak, hogy teljesen meggyógyult, már az első percben öt ponttal terhel­te meg a vendégek kosarát. Nagy iramban kezdett az Olaj, különö­sen a palánk alól voltak eredmé­nyesek játékosaik. Egészet) a ha­todik percig kellett várni az'első triplára, ezt követően azonban Hosszú zsinórban négyet szer­zett. Ivkovicssal továbbra sem bírtak a vendégek, közelről-tá- volról szórta a kosarakat, egysze­rűen nem tudott hibázni. Negyed óra alatt eldőlt a találkozó sorsa (49-23), ettől kezdve öt(!) saját nevelésű fiatal képviselte a pi­ros-fekete színeket. Egészpályás letámadással kergették őrületbe vendégeiket a tizenévesek, akik megőrizték az „öregek’ ’ által ki­harcolt tekintélyes előnyt. For­dulás után ismét a kezdők léptek pályára, ez meghatározta a játék képét, tovább nőtt az amúgy is nagy előny. A végére visszafogta lendületét az Olajbányász, lélek­ben már a vasárnapi mérkőzésre tartalékolta erejét a házigazda. Az utolsó percek az ifjúsági játé­kosok öröm kosárlabdájával tel­tek. (géléi) Jut eszembe! Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy vitéz Nagybányai Horthy Miklós hamvainak a hazahozatalára és újratemetésére Kenderesen ez év szeptemberében kerül sor. Érthető, hogy a bensőségesen családinak szánt esemény közeledtével felgyorsultak azok az íté­letalkotások, melyek a kormányzó történelmi szerepét értékelik. A Köznevelésben interjú készült az új negyedikes gimnáziumi történelem tankönyv szerzőjével, Seifert Tiborral, aki többek kö­zött a következőket mondja: „... Horthy Miklós a revíziós segítség ellenére kormányzósága egész idején olyan miniszterelnököket nevezett ki, akiktől azt várta, hogy szembeszálljanak a németek­kel. Ha Horthy másképp, engedékenyebben viselkedik, akkor a németek akarata itt már 1942-43-ban totálisan érvényesül... Horthy azért nem került fel a háborús bűnösök listájára, mert a nagyhatalmak úgy ítélték meg, hogy ő mentette meg a budapesti zsidóságot.” Amikor a hír felröppent a hazahozatalról, voltak ellenzők, akik aláírást gyűjtöttek, félve a kormányzó szellemétől. És voltak, akik menten levelet írtak a református lelkészi hivatal­ba, hogy helyet foglaljanak maguknak a szertartáson. Úgy hiszem, az ügy mára nyugvópontra jutott, a politikai hullámverések meg­csendesedtek, és ebben a szélcsendben egy ember hazatérését a szülőföldjére illő méltósággal fogadja a közvélemény.-pb­Vendéglátósok, játékautomata- üzemeltetők! A FUN KFT. ajánlata: ♦ flipperek, videojátékok, szimulátorok, biliárdasztalok bérbe adása, heti 2 szerviz, folyamatos gépcsere, + játékautomaták értékesítése videojátékok programmal 65 ezer forint + áfa új 8-as amerikai biliárdok 160 ezer forint -t- áfa + alkatrószárusítás Városokban játékterem céljára nagyobb helyiséget bérbe veszünk. FUN KFT. FUN üzletház Debrecen, Ispotály u. 10. Debrecen, Batthyány u. 16. Telefon: (52) 18-862 Telefon: (52) 49-921 Fax:(52)17-941 •16971/1H* Szerdán a magyar kultúra nap­ja alkalmából a fővárosi Néprajzi Múzeum dísztermében András- falvy Bertalan, művelődési és közoktatási miniszter átadta az 1993. évi oktatási díjakat. Ki­emelkedő óvodai, alap-, közép- és felsőfokú oktatói-nevelői munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért a legmagasabb elismerést, az Apáczai Csere János-díjat har­mincán kapták meg, köztük me­gyénk egyik tanára, a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Is­kolában oktató Szávai István, így nyilatkozott még az esemény közelségének „melegében’ ’ a dí­jazott:- Ez az első díj, amit pedagó­giai munkámért kaptam. Népmű­velői munkámért még amikor el­kezdtem a pályát, ezelőtt 15 éve kaptam egy minisztériumi dicsé­retet. Szerintem ezt az Apáczai- díjat elsősorban a terveimért kap­tam, meg a félkész munkáimért, mert a szakmában elég sokan is­merik a félkész vagy már nyom­dakész könyveimet. A fiókom­ban 12 elkészült könyvem van, de ezek mind rendszeridegenek voltak politikai és szakmai érte­lemben egyaránt. Esélyük nem volt a megjelenésre, de félsza- mizdatként keringtek a szakmá­ban. Igazán még nem tudom fel­dolgozni, hogyan kaphattam meg ezt a díjat, mert a saját mun­kámnak én inkább a negatívuma­it ismerem. Az ember azzal nem bajlódik, ami sikerült neki. És e- lőttem még annyi kérdőjel van és annyi félbehagyottság, hogy leg­alább fél év kell, míg megértem, mire adhatták ezt a díjat, melyet főleg idős pedagógusok kaptak amolyan életmű-díjként. Ilyen negyvenévesen, mint én, nemi­gen voltak Apáczai-díjasok. Ezért is vagyok zavarban, mert egy visszahúzódó remete va­gyok, a lakótelepi lakásomon és az iskolán kívül engem nemigen lehet látni semmiféle rendezvé­nyen, mert nagyon sok munka van egy ilyen iskolával. Azt hiszem, az vezette be ezt az egészet, hogy tavaly az Új peda­gógiai szemlétől kaptam egy kri­tikai nívódíjat az ott megjelent írásokért. Magyarországon két, egymásnak némileg ellentmon­dó pedagógiai szemlélet van, én próbáltam a kettőnek az értékeit magamba szívni, de most úgy ér­zem, hogy mindkettőből tulaj­donképpen a kudarcokkal meg a problémákkal bajlódom. Apáczai is egy ilyen idealista pe­dagógus volt, aki a gyakorlatban sosem tudott olyan pedagógus lenni, mint az elveiben, ilyen szempontból még passzol is ne­kem ez a díj, mert ő is ilyen kín­lódó figura volt. Passzol az más szempontból is, tudják ezt mindazok, akik isme­rik Szávai István „kínlódásai­nak” eredményeit is.- molnár ­FRIG0THERM KFT. a lakosság szolgálatában! Új helyen, kibővült szolgáltatásokkal várjuk kedves Megrendelőinket és Vásárlóinkat. Háztartási hűtő- és fagyasztóberendezések, auto­mata mosógépek helyszíni javítása. Minden, általunk beépített alkatrészre és a végzett munkára cégünk 1 év garanciát vállal. Ha Önnek nincs szüksége szerelőre, szaküzle­tünkben az alkatrészeket megvásárolhatja. LEHEL háztartási hűtő- és fagyasztóberendezé­sek alkatrészeinek árusítása. Ne feledje, a FRIGOTHERM KFT. az Ön szervizpartnere! FRIGOTHERM Hűtő- és Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kit. 5000 SZOLNOK, Ady Endre út 37.1/104. (ÁÉV-székház) TeleforVFax: (56) 374-664 •••••••• FRIGOTHERM Kit

Next

/
Oldalképek
Tartalom