Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-22 / 18. szám

1993. január 22., péntek KORKÉP 3 Koltai Róbert filmje Sose halunk meg! Január 22-én, pénteken este mutatják be a Tallin moziban Koltai Róbert filmjét, melynek címe: ’’Sose halunk meg,,. Munkatársunk beszélgetett a Szolnokon tartózkodó ren­dező-színművésszel.-Ismerve a magyar filmgyár­tás mai helyzetét meglepő, hogy színészként filmet rendezett.-Igaz, hogy halódik a magyar filmgyártás. Az, hogy én szí­nész diplomával fűmet rendez­hessek, nem is lett volna lehet­séges egy normálisan működő, államilag finanszírozott film­gyár esetén. Legalábbis nagyon ritka dolog volt akkoriban, hogy színészek filmet rendezzenek.-A forgatókönyv születéséről hallhatnánk néhány szót?-Ez egy vígjáték, melynek forgatókönyvét Nógrádi Gábor íróval közösen készítettük.-Úgy tudom, maga a történet az Ón „életművész” nagybáty­járól szól. Mi adja az aktualitá­sát? — Nem tartom fontosnak, hogy aktuális legyen egy film, csak annyiban, hogy akik ma nézik, egy kicsit olyat kapjanak, ami megérinti őket. Hogy ne­vessenek, vidámabban jöjjenek ki a moziból, mint ahogy be­mentek. Más üzenete nincs a filmnek.Lehet, hogy a nevetés­től, vagy egy kis sírástól jobb kedvre derülnek, s akkor máris ott vagyunk, hogy aktuális a film. Egyébként a történet arról szól, hogy szeretni kellene egy kicsit egymást, egy rövid időre. Esendő figurák botladoznak a filmen, s ha ez közel áll valaki­hez, és egy ici-picit vidámabban jönnek ki a moziból, akkor igenis akarom, hogy aktuális legyen a film. Szolnoki bemutató tehát no­vember 22—én a Tallin mozi­ban. A délutáni és esti előadá­son is személyesen találkozhat­nak és beszélgethetnek a nézők a film rendezőjével, Koltai Ró- berttel. Jön az új Opel Corsa A General Motors európai részlege újabb rekordévet zárt: az Opel és a Vauxhall tavaly 1.61 millió személygépkocsit adott el. Ezzel az eredménnyel az öreg kontinensen a második helyen áll az autógyártók között, 12.6 százalékos piaci részesedéssel. A cégnél bizakodóak az idei esztendőt illetően is, hiszen a tavasszal piacra kerülő új Corsa sikere már előre megjósolható. Képünkön a felnőtté vált kisautó háromajtós, sportos változata látható. Nemzeti településügyi fórum ülése A külterületeken is meg kell találni az összhangot a mező- gazdasági termelők érdekei, az üdülőövezeti tervek, valamint a tájképi értékek megőrzése kö­zött - fogalmazták meg csütör­töki ülésükön a Nemzeti Téle- pülésügyi Fórum ülésének résztvevői. Mint mondották: a földhasználatnál indokolatlan korlátozásokat nem kell alkal­mazni, ugyanakkor mindenkép­pen biztosítani szükséges a táj­képi értékek védelmét is. Az ország több mint hárome­zer településének - a legopti­mistább becslések szerint - is csupán mintegy a fele rendelke­zik külterületi rendezési tervvel. A tervek elkészítésére az ön­kormányzatoknak nincs ele­gendő pénzük, anyagi források nélkül azonban a probléma nem rendezhető. Pedig most különö­sen nagy szükség lenne rá, mert egy közelmúltban megjelent törvény alapján a részföldtulaj­donokat is önállóan megkaphat­ják az igénylők. Bár egyes vé­lekedések szerint a részföldtu­lajdonok hasznosítása során többen továbbra is valamiféle közös művelési formát válasz­tanak, a saját hasznosítással tel­jesen átalakulhat a külterület. A nagyüzemi táblás rendszerre be­rendezkedett területeken elen­gedhetetlen a régi mezőgazda- sági utak és a vízelvezetés hely- reállítása.(MTI) Ismét könyvhét A könyvkiadóknak február 10-ig kell dönteniük, hogy mely kiadványaikat nevezik a 64. ünnepi Könyvhétre. A ne- vézésnek egyebek között tar­talmaznia kell a kiadvány leg­fontosabb adatait, árát, tervezett példányszámát, műfaji besoro­lását, megjelenésének tervezett időpontját és rövid tartalmi is­mertetőjét. A könyvek sereg­szemléjét idén június 4. és 8—a között tartják - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése csütörtökön. A könyvheti listára csak azok a művek kerülhetnek fel, ame­lyek a szakma ünnepe előtt nem kerültek forgalomba, és a kia­dók május 20-ig garantálják megjelenésüket. A listán nem kaphat helyet: lektűr, krimi, horror, szex, pornó, valamint közhasznú kiadvány. Az ünnepi könyvheti lista - amelyen ma­ximum 120 könyv szerepelhet — a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése el­nökségének tagjaiból álló bi­zottság javaslata alapján alakul ki. Az ünnepi könyvhét központi helyszíne a budapesti Vörös­marty tér lesz. (MTI) A FORD gyár hivatalos márkakereskedője és szervize a DARÁZS KFT. (5100 Jászberény. Dózsa György út 19. Telefon: 57112-943) Tovább tart a csereakció. FORD-ot már részletre is! Barkast, ARO dízelt 100.000 Ft értékben, ARO 10-es és Dacia gépkocsikat 50.000 Ft értékben, a vásárolt FORD árába beszámítjuk. A lízing és a részletfizetés továbbra is lehetséges. Részletfizetés 9 %-os kamattól 6-36 hónapos futamidővel, 40 % készpénz befizetésével. A lízing pedig 20 % készpénz befizetésétől lehetséges. Haszongépjárművekre az áfa visszaigényelhető. Megszüntették a Hankiss elleni eljárást Megszüntették a fegyelmi el­járást Hankiss Elemér, a Ma­gyar Televízió elnöke ellen - je­lentette be csütörtökön Kiss Gyula munkaügyi miniszter, a kormányfő által kijelölt fe­gyelmi tanács elnöke. A háromtagú testület, amely­nek munkájában Kiss Gyula mellett Kupa Mihály pénzügy-, és Füzessy Tibor tárca nélküli miniszter vett részt — csütörtö­kön mintegy kétórás tanácsko­zás után hozta meg döntését. Mint Kiss Gyula, a Munkaügyi Minisztérium épületében össze- sereglett újságíróknak el­mondta: miután Hankiss Elemér 'korábban már benyújtotta le­mondását, és szerdán Göncz Árpád köztársasági elnök a do­kumentumokat átküldte a mi­niszterelnöknek, illetve Antall József felmentette Hankisst a munkavégzési kötelezettség alól, a fegyelmi tanács arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás folytatása ebben a for­mában nem indokolt. Az eljárás során Hankiss Elemér és ügy­védje először szerdán hivatkoz­tak a lemondás tányéré, így a testület csak ekkor tudott ezzel jogilag értékelhető tényként foglalkozni. Ezután kérték fel a Miniszterelnöki Hivatalt: csa­tolja a lemondásról szóló do- kumentuiiiökat, illetve Antall József Göncz Árpádhoz írt leve­lét, amelybbn ismételten kéri a televízió elnökének felmenté­sét. Arra a kérdésre, hogy ebben a pillatban ki a televízió veze­tője Kiss Gyula csak személyes véleményét fejtetette ki. E sze­rint a lemondás és a munkavég­zési kötelezettség alóli felmen­tés tükrében az elnök már nem gyakorolhatja jogkörét. Látlelet A szüklátókörüség magabiztossága A politikai egyneműsítés valamennyi megnyilvánulá­sában van valami közös, amit korántsem lehet egész egy­szerűen meghatározni, de el­hallgatni sem. Akár szűklátó­körűségnek is nevezhetnénk, ha nem társulna zavarba ejtő jelzőkkel és minősítésekkel. Kényszeredetten kell tudomá­sul vennünk, hogy új ideolo­gikus értékrangsorok szület­nek, s egyre többen próbálják kizárólagos joggal meghatá­rozni, mire van szükségük az állampolgároknak. Valójában a rendíthetetlen nemzeti eszme alapján szeretnék pon­tosan rögzíteni, hogy például milyen műsorokat nézhetünk a televízióban, hallgathatunk a rádióban. Örvendetesnek is tűnhetne ez a kezdeményezés, ha legalább valamelyest lep­lezné az állampolgárok újabb „kiskorúsításának” szándé­kát. A minél kézzelfoghatóbb eszmei elkötelezettség kívá­nalma ezért sem egyeztethető össze a kritikai gondolkodás­sal. Mert e logika alapján a puszta elfogadás, nem pedig a kételkedés válik hangsú­lyossá: azaz olyan állampol­gári gondolkodásmód kialakí­tása, amely eleve nélkülöz mindenfajta kritikai elemet. Mintha egyáltalán nem lenne szükség arra, hogy a már-már követhetetlen politikai ese­ményeket a dolgok egészéből értsük meg. Legalábbis azokból a vál­tozásokból, melyek egyértel­műen jelzik a hangoztatott ha­talmi szándékok és tettek közti növekvő különbséget. Mert bármilyen sokszor tesz­nek is hitet a kormánykoalíció főszereplői a sajtószabadság fontossága mellett, a valóság­ban megannyi kísérlet törté­nik újraértelmezésére. Még­hozzá olyan ismertető jegyek alapján, mint a tisztesség vagy az elfogulatlan tárgyila­gosság, melyek önmagukban valóban kívánatosak, csak éppen minduntalan összekap­csolódnak rejtett politikai igényekkel. Eszmék tűnnek fel újra meg újra, felszítják a szenvedélyeket, de egy idő után nincsenek sehol. S mi­közben a rendcsinálás szel­leme kísért, egyre többen azon gondolkoznak, hogyan lehetne az állampolgárokban rokonszenvet ébreszteni a je­lenlegi kurzus iránt. A siker- propaganda időlegesen ugyan jó alapot nyújtana, ám ehhez meggyőző teljesítmények kel­lenének. Eddig ugyanis min­den esetben megbosszulta magát, ha részigazságot egyedüli érvényűnek tekintet­tek. S így lesz ez akkor is, ha a hatalmi elit tagjai rá akarják kényszeríteni a többségre azokat az előírásokat és alap­elveket, melyek révén saját uralmukat fenntartják. Hosz- szabb távon azonban aligha reménykedhetnek eredmé­nyekben, hiszen az erkölcsi hitelvesztés folyamatát éppen a politikai szűklátókörűség indítja el. Kerékgyártó T. István Tanár úr fülbevalókkal Jerzy Celichowski nem átlagos ember, hiszen már a nevéből is kitetszik, hogy egy­koron lengyel honban jegyezték be érkezését a matrikulába. Ennek idestova huszonhét éve, és az eredeti fog­lalkozását tekintve nyomdász mérnök. Varsó egyetemének a padjait koptatta, mivel pedig felsőfokú angol végzettséggel is rendel­kezik, ebben a tanévben félál­lásban Szolnokon a Varga Kata­lin Gimnázium egyik nyelvta­nára: a 4/d. és a 3/b. osztályok­ban tanítja az angolt. Másik sa­játos ismertetőjele, hogy a bal fülét öt fülbevaló díszíti. Ahogy ezt szóbahozom, jót nevet, és amikor hozzáfűzöm: az efféle imádat szerinte mennyire tarto­zik a pedagógusok külső megje­lenéséhez, ennyit válaszol: öt darabig mindenképpen. Hat már kevésbé, ezért le is mond a to­vábbi füldísz-gyarapításról. Ahogy a tizenévesektől hallot­tam, elég laza, tehát közvetlen tanár, ugyanakkor igen-igen megköveteli az anyagot. Ha kell, beírja a karót is, de elmon­dása szerint jobban szeret teste­sebb jegyeket adni. Remekül érzi magát Szolnokon, a neve­lők között, rendszeres résztve­vője a pedagógusok kosármecs- cseinek. Noha a szerződése egy évre szól, ha lehet, szeretne to­vább maradni. Jelenleg a barát­nőjénél lakik, aki orvos. Szíve­sen tanul magyarul, sokat olvas, társalog az emberekkel, és bár mindössze egy éve él itt, ehhez viszonyítva igen jól beszéli bo­nyolult nyelvünket. Azt is ta­pasztalta, hogy néhány tanítvá­nya nem a legjobb tanuló, en­nek ellenére úgy hiszi, hogy több lesz belőlük, mint pár jó tanulóból. Ugyanakkor a lel- kemre köti, azt is írjam a gondo­latmenet után: ezzel még vélet­lenül sem azt akarja mondani, hogy aki jószerével mindenben kiváló, tulajdonképpen elve­szett ember. Mindössze csak annyit, hogy az élet és az osz­tályzatok esetenként egymás­nak is ellentmondó fogalmak. Mint fiatalember, természe­tesen nem csukja be a szemét, ha a másik nemmel találkozik. Állítása szerint szépek a magyar nők, és különösen azok a suli­ban a vargás lányok. Akár in­dultak a szépségversenyen, akár nem. Nyugodtan leírhatom ezt is, bíztat, hiszen a szíve válasz­tottja is igazolja: elvégre ő is magyar. Távozóban azt még a beszélgetéshez fűzi, hogy noha közismert a lengyel-magyar ba­rátság, tisztelet, azért a két nép teljesen más. A lengyelek izgá­gábbak, türelmetlenebbek, szinte havonta akad valamilyen sztrájk, tüntetés. Eddigi tapasztalatai szerint mi sokkal, de sokkal higgadtab­bak vagyunk. Mit tehetne mindehhez az állandóan utaz­gató tollforgató? Olykor igen, máskor pedig... D.Sz.M. Megalakult a Port csoport Megalakult a Co-Nexus Rt. és a Co-Nexus Holding Va­gyonkezelő Kft. szervezésében a Port tőkecsoport, amely az or­szág legnagyobb bevásárlóköz­pont hálózatát alakítja ki a kö­vetkező években. Mindezt László András, a Co-Nexus Rt. fő tulajdonosa jelentette be csü­törtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az Állami Vagyonügynökséggel a Co- Nexus vagyonkezelési szerző­dést kötött már korábban. En­nek keretében 8 privatizálásra váró céget bíztak a Co-Ne­xusra, tulajdonosként kezelje vagyonát, készítse elő a magán- tulajdonba adást. A cégek kö­zött megtalálható a Royal Rt., a Délker Rt., a Pécsi Agroker. Az említett cégek részvételével hozta létre a Co-Nexus a Port csoportot, amelynek része még a három Triál Rt. is. A csoport alaptőkéje egymil- liárd forint, közvetlen tőkeereje az év végére eléri a 2,5 milliárd forintot. A résztvevő vállalatok megőrzik önállóságukat, a cso­port a tevékenységüket koordi­nálja. Összforgalmuk az idén 16 milliárd forint körül alakul, de várhatóan a következő három esztendő során megháromszo­rozódik. Mintegy 50 bevásárló központot kívánnak létrehozni. A csoport teljes egészében ma­gyar tulajdonban van, elsősor­ban kiskereskedelemmel fog­lalkoznak, de tervezik, hogy a későbbiekben bekapcsolódnak a nagykereskedelembe is. Az áruházi fejlesztések, beruházá­sokra Portinvest Kft. néven önálló beruházó céget alakíta­nak. (MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom