Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

4.. A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 2. Becsüljék meg az egészségügyi dolgozókat! Elviselhetetlen, hogy anyagi­lag, erkölcsileg nem becsülik meg az egészségügyi dolgozó­kat. Azok, akik ebben az ország­ban az elszegényedett, egész­ségileg is leromlott emberek gyógyításán, ápolásán fáradoz­nak, háttérbe szorultak. Köztu­domású, hogy az egészségügy kasszájából hiányzik 14 milliárd forint. A tavalyihoz hasonlóan, a valós érdekegyeztetést megke­rülve terjesztette a kormány a parlament elé a társada­lombiztosítás jövő évi pénzügyi alapjairól szóló törvényterveze­tet. Ez elfogadhatatlan. Amire választ kellene kapni, az az, hogy reformról vagy csupán a források átcsoportosításáról van szó? Az előbbi ugyanis - többletkiadások nélkül - elképzelhetetlen. Éppen ezért válságkezelő programra van szüksége az ágazatnak, amelyhez elkülönített pénzalap járuí. Felháborító, hogy a jövő évi költségvetés az első félévre nulla százalékos központi bérfejlesz­tést és ugyanannyi dologi auto­matizmust irányoz elő. Ebből az következik, hogy az intézmé­nyek rövid időn belül működő­képtelenné válhatnak. Mi, egész­ségügyi dolgozók sérelmezzük, hogy a március 7-i országos tün­tetéssel kiharcolt minimális bér- fejlesztéshez szükséges parla­menti döntés azóta sem született meg. Biztos, hogy a honanyák és a honatyák keresetének megálla­pítására telt ház mellett született volna döntés. A központi költségvetésből 2,3 milliárd forintot kellene át­csoportosítani a társada­lombiztosítási költségvetésbe. Ennek révén is csupán 1.240 fo­rinttal (bruttó) növekedne az egészségügyiek havi jövedelme. Mi, egészségügyi dolgozók el­várjuk, hogy a központi költség- vetés - a közalkalmazotti tör­vényben megfogalmazott jutta­tásokhoz - biztosítsa a szükséges anyagi hátteret. És itt van az, hogy a 13. havi fizetéshez, a túl- munka-pótdíjakhoz, valamint a jubileumi jutalmakhoz a 14 mil­liárd forint hiányzik az ágazat költségvetéséből. Ezért kell kö­zös erővel küzdeni az EDDSZ- nek és a Ligának; végre figyelje­nek fel az egészségügyi dolgo­zókra, akik éjjel-nappal és ün­nepnap fáradoznak a betegek meggyógyulásáért! Kovács Magdolna Szolnok Eső után ... Papp Gyuláné szolnoki olva­sunk Végső elkeseredésében for­dult‘hozzánk, hogy segítsünk. Gondja nem egyedi, és sajnos megoldhatatlannak látszik. Tör­ténetét közreadjuk, hátha valaki tudja a megoldást. Az OTP-től 1988 tavaszán vá­sárolt egy lakást a Széchenyi-la- kótelepen, mely a ’80-ban épült Barta István, ma Czakó Elemér út 7. számú házának X. emeletén van. Öröme csak egy évig tartott, mert azóta sajnos szinte minden esőnél - az étkezőben, a szobák­ban - beázik a mennyezet; mállik a tapéta, az ajtóról a festék; a szőnyegpadló, a linóleum tocsog a vízben, amit vödörszámra szedhetnek fel. A falak már pe­nészesednek, gombásodnak. Ha a hibát bejelentik, valamit javíta­nak ugyan rajta, de a következő esőnél már másik helyen csorog a víz. A lakás egészségtelen, s a két gyermekével létminimum alatt élő anya - akit közben a részleteken kívül, a megemelt kamatadóval is sújtottak - képte­len a helyreállítás költségét fe­dezni. A biztosító ugyanis nem fizet, mert a X. emeleti lakások beázás ellen nem is biztosít­hatók. A lakásszövetkezethez legutóbb szeptember 7-én tett bejelentést, de csak október 6-án jelentek meg a helyszínen, s az­óta sem történt semmi. Godó Endrétől, a Széchenyi István Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet műszaki vezetőjétől a következő választ kaptuk: Saj­nos a tízemeletes házak tetőfedé­se rossz (ún. Neoacid) technoló­giával készült. A hozzájuk tarto­zó huszonnégy tízemeletes ház 192 lakását érinti ez a probléma, jelenleg 35 lakás ázik be. Néhá- nyuk még garanciális, ezekben a kivitelező AÉV utódja, a felszá­molás alatt lévő SZÁÉV Rt. ügy­intézője tűzi ki a megtekintés időpontját. Ha ezen elismeri a hibát, a házkezelőség megren­delheti a javítást. A SZÁÉV Rt. ugyanis erről már nem gondos­kodik. Jelen esetben a KAS Kft.- t bízták meg, amely a múlt hét közepén elkezdte a munkát, s ha az idő is engedi, a jövő héten elkészül vele. Papp Gyuláné, s a többiek gondja azonban végle­gesen nem oldódik meg, mert ez a tetőn lévő 15 repedés foltszerű javítását jelenti, ám a tető folya­matosan tovább repedezik. S ahol bereped, ott újra beázik. A komplett rekonstrukció épüle­tenként 4,5-5 millió forintba ke­rülne, azonban nemcsak erre, a többi javításra sincs pénz. A fel­újítási alapra ugyanis a közös költség 10 százaléka kerül, ami lakásonként körülbelül havi 200 forint. Ez magában is kevés, de sokan sem ezt, sem az üzemelési költséget nem fizetik. Hogy fenn tudják tartani az épületet (víz, vi­lágítás, szemétdíj, csótányirtás stb.), a felújítási alapból is finan­szírozzák a kiadások egy részét. Ez év szeptember 30-ig 15 millió 375 ezer forint a hátralék, melyet a szövetkezethez tartozó 2500 la­kás (némelyikében) élők nem fi­zettek be. Sajnos ez az összeg nő, mert egyre többen élnek a létmi­nimum alatt, s éppen ezért hiába próbálják a tartozásokat bírósági úton behajtani. Mit tehet olvasónk, s vele együtt azok, akik megvették (nem is olcsón) ezeket a lakáso­kat, melyek állaga - a rendszeres karbantartás, felújítás hiánya mi­att - várhatóan tovább romlik? Ha valaki tudja a választ, kérjük, írja meg!- ké ­Az emberek felelőtlensége! Kivilágítatlan kerékpárosok az úton! Húsz éve vagyok a Néplap ol­vasója, s úgy érzem, a legutóbb velünk történt eset A szerkesztő­ség postájából című rovatba illik - mások okulására is. Férjemmel Tiszakécskéről in­dultunk haza Szolnokra, október 18-án este - kocsival. Az ország­úton legalább tizenöt kerék­párossal találkoztunk, közülük egyetlenegyen égett a lámpa! Tószeget elhagyva, hajszálon múlt, hogy a férjem nem ütötte el az elénk kanyarodó, sötét ru­hába öltözött kerékpárost. Még csak fényvisszaverő, „macskaszem” se volt a bicik­lin. Magam is sokat kerék­pározom, de ha nem jó a lám­pám, nem közlekedem vele, pe­dig Szolnok belterülete ki van világítva. Jó lenne, ha a rendőrség a közúti ellenőrzések során na­gyobb gondot fordítana a ke­rékpárosokra - főleg estefelé. Most már az az időszak követke­zik, amikor korán sötétedik, eset­leg sáros, ködös, csúszós az út. R. J.-né Szolnok Nagyon hiányzott az újság Legalább 25 éve fizetek elő a Néplapra, és csakis azért, mert szeretem, szükségem van rá. Be­teg asszony vagyok, teljesen a lakáshoz kötve, így a világot ne­kem az újság és a tv jelenti. Ed­dig nem is volt semmi baj, meg­kaptuk rendesen, de október utolsó hetében már a harmadik eset, hogy nem hozták - az utcá­ban két-három családnak sem. Kérjük, adják vissza nekünk a becsületes újságosunkat, aki reg­gel mindig időben érkezett a lap­pal. Olyan emberre nem tartunk igényt, aki Esti Hírlapnak nézi a Néplapot, vagy egyáltalán nem is hozza. Ha egészséges lennék, akkor sem tudnék ilyen időben kiállni a kapuba, lesni az újsá­gost. Nagyon hiányzik az újság, különben nem spórolnám meg a rávalót a kicsi nyugdíjamból. Jeges Sándorné Szolnok (Alcsi) * * * Sajnos megbetegedett az az új­ságkihordó, akit szeretnek a kör­zet lakói, gyógyulásáig kezdő dolgozó helyettesíti. Mint lát­szik, nem zökkenőmentesen. Hogy hasonló eset ne forduljon elő, olvasóink naponta reggel kapják meg a lapot, közbenjárá­sunkra Gombos Gyuláné, a posta városi hírlaposztályának vezető­je intézkedett. A kimaradt példá­nyokat máris pótolták, s a hiá­nyosságért ezúton is az előfize­tők szíves elnézését kéri. (A szerk.) Hogy mindannyian jókedvűek legyünk! A közelmúlt napok történése a magyar politikai kultúra csődje. Ha volt valakinek valamiféle il- lúziója a magyar politikai közélet erkölcsi minőségével kapcsolat­ban, most szomorúan veheti tu­domásul az ellehetetlenült hely­zetben lelepleződött valóságot. Szégyen! Szégyen, hogy egyes politikusaink keble dagad a büsz­keségtől, ha egy csoport neonáci suhanc, nyilas egyenruhában fe­szítő csőcselék megéljenzi, meg­tapsolja! Szégyen, ha valaki, fe­lelős magyar személyiség eltűri maga körül a negyvenes évek sö­tét korszakának, Dunába lövöl­dözős szereplőinek megidézését! Gyalázat az áldozatok emlékére és a hátramaradottak fájdalmára! Ezen „férfiak” nem érdemlik meg a bizalmat. Új alapokra, új emberekre, új hangokra van szükség. A csalódást, a kiábrán­dultságot okozó képviselőket fel kell váltani friss szellemiségű, türelmes, eleganciával politizáló személyiségekkel. Azokkal, akik a haza szentsége előtt hajolnak meg, s nem a pénz hatalma előtt; akiket cselekedeteikben a de­mokrácia motivál, és nem a hata­lom arrogáns természete; akik a megegyezést keresik; akik moso­lyogva, türelemmel, jókedvűen közlekednek egymással, s ve­lünk választókkal. Hogy mindannyian jókedvűek legyünk! M.I. Szolnok A munkanélküli fiatalok otthon alszanak?! A „Térjünk vissza a sparhelt- hoz?”című, október 22-i olvasói levélben foglaltakkal kapcsolat­ban szeretnék néhány észrevételt tenni. Nem tudom, ki, hogyan íté­li meg soraimat, de nem hiszem, hogy felháborodásommal egye­dül lennék e hazában. Hallottam a rádióban, hogy jö­vőre csak 11 százalékos nyugdíj- emelést terveznek. Erre csak annyit, hogy például a közalkal­mazottak vajon milyen béreme­lésre számolhatnak? Az idősebb korosztály dolgozik, a munkanél­küli fiatalok meg otthon alsza­nak?! Minden elismerésem azoké, akik ezt az országot a háború után felépítették, az én szüleim is köz­tük voltak, de gondolkozzanak el azon, hogy a munkanélküliek zö­me nem önszántából lett azzá; hogy ők nem dolgoznának, már csak azért is, hogy a napi kenyér beszerzése ne jelentsen gondot? Magunkról: a férjem és az én munkahelyem is komoly ve­szélyben van, lehet, hogy január­tól a munkanélküliek népes tábo­rát szaporítjuk. De már most biz­tos vagyok abban, csak akkor al­szunk nappal, ha a megélhetési gondok miatt idegösszeroppa­nással kórházba kerülünk. Ott majd a jó melegben, napi három­szori étkezéssel, tele nyugtátok­kal valóban „jókat alszunk”. Hogy a gyerekeinkkel ez idő alatt mi lesz, nem tudom. Az édesapám, s a férjem szülei is nyugdíjasok, elhiszem és tu­dom, hogy vannak, akik igen ke­vés pénzből és nagyon nehezen élnek. De mielőtt csak őket saj­nálnánk, számoljunk egy kicsit együtt: A férjem 3 műszak mel­lett 13 ezer forintot, én nettóban 14 ezret viszek haza, két fiunkra a családi pótlék 6.200 forint. Te­hát egy főre 8.250 forint jut. Saj­nos sok fiatal családnak ennél is kevesebből kell megélni. Mi 3.980 forint OTP-részletet fize­tünk havonta, és sorolhatnám azokat a dolgokat, amikre - min­den takarékoskodás ellenére - hatványozottan többet költünk, mint az egyedül állók. Nem be­szélve a gyerekek iskoláztatásá­ról... De az ember - ha már gye­reke van azt szeretné, tanuljon, szakmát szerezzen, mert így több esélye lesz ahhoz, hogy megáll­jon a saját lábán. Sajnos egyre több szülő azért nem tudja szak­Expressz ■ ajánlva Nem önhibáján kívül- Nem tudok hova fordulni bánatom­mal, nem segítenek rajtam - panaszolja egy Szolnok környéki faluban lakó asszony. A pontosabb megjelölés he­lyett érjük be most ennyivel. Három gyermeke mostoha körülmények között él - írja levelében - cipőre, ruhára sem futja. Vállalkozásába belebukott, és mindennek a tetejébe kénytelen a házá­ra felvett hiteleket törleszteni. Össze­csaptak feje fölött a hullámok. Szívszorító jelentés ez, útjára bocsá­tott, palackba zárt üzenet egy család helyzetéről. Hogy mikor, s miért futott zátonyra életük, az anya soraiból nem derül ki. Tőle sem tudhattuk meg, pedig tanácsát megszívlelve, faluszéli lakását kerestük fel először, nem a községházán a „fölsőket’ ’ - ahogy ő írta. Nem is csoda, hogy eredmény nélkül jártunk - mondták -, mert napközben ritkán tartózkodik otthon, autójával járja a vidéket. Nem segítenek rajtam - veti fel magában egyre több állampol­gár. Pedig szorgalmasan dolgoztak évtizedeken át; ruha helyett házukhoz építőanyagot vettek; szegénységükben is embert farag­tak gyermekeikből. Hovatovább már a munkanélküli segélyről is lemondhatnak. Már jó ideje, hogy kialakult egy pontos kifejezés a hátrányos helyzetű családok számottevő részének jelölésére. „Önhibájukon kívül” - fogalmaznak az iratokban. Ők ugyanis megtettek minden tőlük telhetőt, mégis megszenvedik az átalakulást. Joggal várhat­ják, hogy az arra hivatottak támogassák őket. Segélyt adjanak, vagy ami még célravezetőbb, legalább a feltételeit teremtsék meg annak, hogy maguk lábalhassanak ki a kátyúból. Az utóbbiak - anyagi helyzetüket tekinteve - közös táborba kerültek azokkal, akik mindig is távol tartották magukat a munkától. Óriási a kü­lönbség a két életfelfogás között. Egy kis közösség azonban nemcsak azt tudja többé-kevésbé jól megítélni, hogy ki jogosult támogatásra, hanem azt is látja, hogy a segély mire megy el. Lyukas zsebeket soha nem lehet megtölteni pénzzel, mint ahogy életformát sem lehet bankjegyekkel megvál­toztatni. Jónéhány önkormányzat épp a napokban vizsgálta felül segélyezési módszereit. Újból fel kell tenniük a kérdést, kik is a legrászorultabbak? A költségvetésből ugyanis nem képesek min­den igényt kielégíteni. A szóban forgó falu lakói tudják, hogy a három gyermeke nevelésével takarózó anya élete nem most feneklett meg. Ez a családi lélekvesztő mindig is imbolygott. A legénység megszokta a folytonos lebegést, a viharokért pedig ugye nem ők a felelősök. Végül is betértünk a „fölsőkhöz”. Levélírónk három éve rendszeres nevelési segélyt kap, havonta tej- és tejtermékutalványt, az idén kétszer utaltak ki számára rendkívüli segélyt, a gyerekek térítési díját az önkormányzat át­vállalta. Azzal is tisztában vannak, hogy az elszámoltatás ellenére a támogatás egy része a szó szoros értelmében elfolyik...Levél­írónk korábban sem dolgozott egy munkahelyen többet egy-két hónapnál, mert vagy ő állt tovább, vagy eltanácsolták. Adócsalá­sért pedig büntetőeljárás indult ellene. Nem önhibáján kívül... V munkástanulónak adni gyer­mekét, mert mestert kell szerez­nie (kemény tízezrekért), aki a szakma elsajátítására tanítja. Ha a gyerek még el is kerül otthon­ról, a szülő fizetheti a kollégiu­mot, az albérletet, az útiköltséget is. Öltözködés: Nem járunk leg­újabb divat szerinti ruhákban, sose tellett rá. Mi elfogadjuk a rokonok kinőtt gyerekholmijait is, csak ők is egyre kevesebbet vesznek és adnak tovább. Zok­szó nélkül megesszük a zsíros kenyeret is. Családi házban é­lünk, kályhákkal fűtünk. Igaz, a gázt most hozták a faluba, de nem volt rá 300 ezer forintunk, hogy a központi fűtéssel együtt bevezettessük. Ebben a bolond világban még eladósodni sem mertünk. Őszintén sajnálom azokat a fiatalokat, akik most alapítanak családot, akiknek házat kell épí­teniük, amibe majd beteszik a sparheltot, hogy felnevelhessék a jövő generációját... K. Á.-né Tószeg Kis ünnepség volt a nőklubban „És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy: s egy tekintetük elhitesse vé­led;- szép dologért élsz - és érde­mes élned!’ ’ Váci Mihály idézett sorait ol­vashatjuk azon az emléklapon, amit a szandaszőlősi nőklub fennállásának 20. évfordulója al­kalmából Csillik Lászlóné olva­sónk, a klub vezetője juttatott el hozzánk. Kísérő levelében be­számol a közelmúltban tartott hangulatos kis ünnepségükről, melyen a Szandaszőlősi Általá­nos Iskola tanulóival közösen adtak műsort. Megemlíti, sike­rükhöz hozzájárult, hogy Kovács Mihály, a helyi művelődési ház igazgatója segített az előkészüle­ti munkában. Az ünnepségen kedves ven­dégként köszöntötték Bekényi Istvánnét (Klárikát), aki húsz év­vel ezelőtt létrehozta a szanda­szőlősi nőklubot - írta végezetül. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom