Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

I 2 Orosz felderítés Párizs. Apróhirdetés útján ju­tott az orosz felderítés francia atomtitkok birtokába. A nemrég nyilvánosságra hozott kémkedé­si ügyről a Le Monde riportjából kiderül, a felderítők annak idején jelentkeztek egy fiatal francia atomtudós apróhirdetés útján meghirdetett tudományos tanfo­lyamára. így kerültek vele kap­csolatba, s amikor a tudós, Fran­cis Temperville bekerült a fran­cia katonai nukleáris kutatás köz­pontjába, ahol a legszigorúbban őrzött katonai titkokhoz is hozzá­férhetett, már be volt szervezve. Környezetvédelmi kiadások Tokió. Közel hétmilliárd dol­lár környezetvédelmi kiadás ter­heli évente a japán vállalatokat - állapítja meg a Japán Fejlesztési Bank legújabb jelentésében. A túlzott teherviselés enyhítése ér­dekében a bank javasolja, hogy a kormány még nagyobb pénzügyi segítséget nyújtson a vállatok- nak. Osztrák-cseh együttműködés Prága. Széleskörű együttmű­ködés tervekről tárgyalt Prágá­ban az osztrák gazdasági minisz­ter. ArCSTK hírügynökség be­számolója szerint Wolfgang Schüssel kooperációt ajánlott cseh partnerének egyebek mel­lett a kisvállalkozások támogatá­sában, az oktatás fejlesztésében és az idegenforgalomban. Schüs­sel kijelentette: a bősi probléma „nem szerepelt a Cseh Köztár­saság és Ausztria kétoldalú meg­beszéléseinek napirendjén”. Segélyezett amerikaiak Washington. Az állami élel­miszersegélyen élő amerikaiak száma rekordhoz közelít - közöl­te az elnökválasztások előestéjén az amerikai kormány. A nyilvá­nosságra hozott adatok szerint je­lenleg az amerikai lakosság 10,25 százaléka használ élelmi­szerjegyet, amiért egy négytagú család havonta legföljebb 370 dollárnyi élelmiszerhez juthat in­gyenesen. Normalizálódik a helyzet Luanda. Az angolai főváros­ban a hírügynökségek szerint fo­kozatosan normalizálódik a hely­zet. Mint az ITAR-TASZSZ je­lentette, a kormányerőknek szin­te teljesen sikerült megtisztítani­uk a várost az ellenzéki UNIT A fegyvereseitől, s kedd estére gya­korlatilag megszűnt a lövöldö­zés. A portugál hírközlő szervek szerint a harcok kezdete óta a hétfői volt az első nap, amikor Luanda lakosai ki mertek jönni otthonaikból. Szigorúbb ellenőrzés London. A brit parlament hét­főn este támogatta a kormány törvényjavaslatát a beutazás és a menedékjog ellenőrzésének szi­gorításáról. Az új törvény az el­lenzék és az emberi jogi szerve­zetek tiltakozása ellenére meg­gyorsítja a kormány által „nem valódi” menekülteknek tartott emberek kiszűrését, kiutasítását, kitoloncolását. Körkép 1992. NOVEMBER 4. A Képcsarnok Vállalat szolnoki Aba-Novák Termében szegedi és hódmezővásárhelyi festőművészek alkotása­iból bemutatót rendeztek. Az érdeklődők két héten keresztül tekinthetik meg a kiállítást, -nzs­Debrecenben, Pécsett, Szegeden Antifasiszta tüntetés, tiltakozások Közösség elleni izgatás bűn­tette elkövetésének alapos gya­núja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldö­zési Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik Debrecen több utcáján az épüle­tek falaira, kapuira, s az egykori Lenin-szobor talapzatára külön­féle fasiszta szimbólumokat és uszító tartalmú feliratokat festet­tek. A Debrecenben élénk vissz­hangot kiváltó ügyben az MSZP- t követően tegnap több párt is eljuttatta tiltakozó nyilatkozatát az MTI Hajdú-Bihar Megyei Szerkesztőségébe. A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének elnöksége mélységes felháborodással vette tudomásul, hogy ismeretlen sze­mélyek aljas és provokatív szán­dékkal fasiszta szimbólumokat, rasszista, soviniszta, antiszemita jelszavakat mázoltak a városban. A Munkáspárt Hajdú-Bihar Megyei Koordinációs Bizottsá­gának közleménye a párt tagsága nevében elítéli, hogy Debrecen­ben is megjelentek az éledő náci jelképek, horogkeresztek, felira­tok. Több mint félezren vettek részt Pécsett tegnap este azon a „demokratikus sétán”, amely­nek célja a fasiszta jelképekkel fellépő csoportok megjelenése, illetve a nekik nyújtott támoga­tás elleni tiltakozás volt. A tüntetés előtt és alatt hétszá- zan írták alá az „Itt-hon va­gyok!” című nyilatkozatot, amely a fasiszta szimbólumokat használó csoportok fellépése el­len, továbbá az ellen tiltakozik, hogy e csoportokat az adófizetők pénzéből támogatott szerveze­tek, valamint a legerősebb kor­mányzópárt jobbszámya anyagi, illetve eszmei segítségben része­síti. A pécsi demonstrációt néhány tucat bakancsos, bombázódzse- kis, kopaszra nyírt fiatal bekia­bálásokkal próbálta megzavarni, de a tüntetők erre nem reagáltak, s a felvonulás zavartalanul ért véget a Széchenyi téren. A szer­vezőktől kapott információ sze­rint a pécsi nyilatkozatot Győr­ben ugyancsak hétszázan írták alá, s több szombathelyi és szek­szárdi polgár is csatlakozott hoz­zá. A pécsi fiatalok kezdeménye­zéséhez csatlakozva mintegy két-háromszáz idős és fiatal tilta­kozott tegnap este Szegeden a fasizmus hazai terjedése ellen. Az Itt-hon vagyok című csendes demokratikus sétán felolvasták a pécsi felhívást, amelynek meg­fogalmazói riadtan és megdöb­benve tapasztalják a fasiszta szimbólumokkal fellépő csopor­tok újbóli megjelenését. A de­monstráció résztvevői végigsé­táltak a belváros utcáin, terein, majd egyetértésük jeléül aláírták a felhívást. Az esemény végén Hódmezővásárhelyről a hely­színre érkezett féltucat bőrfejű - állításuk szerint - barátkozási szándékkal, mert mint mondták, nem minden skinhead fasiszta. (MTI) Rádió és televízió Javaslat alelnökökre A Miniszterelnöki Sajtóiroda tegnap az alábbi közleményt jut­tatta el a távirati irodához: „A pártatlan tájékoztatás biz­tosításának sürgető igénye, más­felől a politikai egyeztető tár­gyalások eredménytelensége szükségessé teszi, hogy a fel­ügyeleti jogkörből a kormányra háruló felelősség alapján - az Al­kotmánybíróság vonatkozó ha­tározatainak megfelelően - a mi­niszterelnök intézkedéseket kez­deményezzen a Magyar Rádió és a Magyar Televízió személyi kérdéseivel kapcsolatosan. A miniszterelnök ezért - az Ország- gyűlés illetékes bizottsága általi meghallgatást követően - javas­latot kíván tenni a köztársasági elnök részére dr. Gombár Csabá­nak, a Magyar Rádió elnökének és dr. Hankiss Elemérnek, a Ma­gyar Televízió elnökének 1992. november 9-ei hatállyal történő felmentésére, valamint Sára Sándornak, a Magyar Televízió alelnökévé, 1992. november 9-ei hatállyal történő kinevezésére. Az említett személyek bizottsági meghallgatását a miniszterelnök a mai napon kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél. Az új elnökök kinevezéséig dr. Csúcs László, a Magyar Rádió alelnö- ke, illetőleg Sára Sándor, a Ma­gyar Televízió alelnök-jelöltje elnököt helyettesítő jogkörben látná el feladatkörét biztosítva a Magyar Rádió és a Magyar Tele­vízió rendeltetésszerű működé­sét, a konszolidációt,,. (MTI) Földárverések Az elmúlt héten a meghirdetett 110 földárverésből kilencvenet tartottak meg eredményesen. Ezeken összesen 76 ezer 772 aranyko­rona értékű föld, ebből 1871 aranykorona értékű erdő talált gazdára - tájékoztatta az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal ille­tékese kedden az MTI-t. Az árverésre meghirdetett földek megszerzéséért összesen 1167- en indultak, és közülük 985-en távozhattak új földtulajdonosként az árverésekről. A licitek többségében továbbra is az 500 forint/arany- korona minimálár érvényesült, ugyanakkor ezen a héten is akadt néhány kiemelkedő érték. így például Baranya megyében egy árve­résnél 20 ezer forint értékű kárpótlási jegyet is adtak aranykoronán­ként egy adott parcelláért. A megegyezések száma az 1000 fa­ri nt/arany korona értéken továbbra is viszonylag alacsony, az elmúlt héten "összesen 15 volt. (MTI) A kárpótlási jegyek árfolyama Az elmúlt héten a kárpótlási jegyek súlyozott átlagára a Bu­dapest Értékpapír és Befektetési Rt. bizományosi forgalmában el­érte a cím szerinti érték 75,55 százalékát - mondta a BÉB Rt. illetékese. Az árfolyam három hete kezdődött emelkedése - né­mi megtorpanás után - folytató­dott a múlt héten. Egy hét alatt az árfolyam több, mint egy szá­zalékponttal emelkedett. A kár­pótlási jegyek adásvételének kezdete óta számított átlagárfo­lyam 74,79 százalék. A kárpótlá­si jegyek piacának élénkülésére utal az a tény is, hogy az elmúlt héten is viszonylag nagy mennyiségű - 31,5 millió forint címértékű - kárpótlási jegy adás­vételében működött közre az BÉB Rt., így már ötödik hete van folyamatosan 30 millió forint fe­lett a heti forgalom. (MTI) November 4. Visegrádi Hármak gazdasági tárgyalása A gazdaság hihetetlen mértékű zuhanást él át Varga Mihály karcagi képviselő felszólalása A tervezett háromoldalú sza­badkereskedelmi megállapodás - amelyben részt vesz a Cseh és Szlovák Köztársaság, Lengyel- ország és Magyarország - az Eu­rópai Közösség szabályait alkal­mazza - mondotta tegnapi sajtó- tájékoztatóján Berényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériumának állam­titkára. Hozzátette: az elvek azo­nosak, emellett azonban a Viseg­rádi Hármakon belül voltak és vannak kétoldalú tárgyalások is. A szisztéma egyébként abban különbözik az ÉK-megállapo- dástól, hogy nem aszimmetrikus, hanem szimmetrikus szerződé­seket fognak kötni a tagorszá­gok. A kereskedelem alkalmazása valószínűleg már 1993. január 1- jétől megkezdődik, de a teljes li­beralizáció csak körülbelül 7-8 év múlva várható - mondotta az államtitkár. Szólt arról is, hogy a (Folytatás azl. oldalról) A személytaxik a tervezet sze­rint igénybe vehetnék a buszsá- vot is, nemcsak haladásra, de az utasok be- és kiszállása esetén is. Azokban a gépkocsikban, ame­lyekbe eredetileg is beszerelték, kötelezővé válna a hátsó bizton­kormányoknak kell állást foglal­niuk abban a kérdésben: mikor írják alá, illetve mikor ratifikál­ják a megállapodást. A törekvés mindenesetre az, hogy jövő év január 1-jétől életbe léphessen a szabadkereskedelmi egyez­mény. Miután Csehország és Szlovákia várhatóan vámunió megállapodást köt a két ország szétválása után, számunkra nem jelent különösebb gondot a Vi­segrádi Hármak négy részre ta­golódása. A tervezett szabadkereskedel­mi egyezmény lényegében nyi­tott - mondotta Berényi Lajos; s a csatlakozási lehetőségek iránt máris érdeklődik Szlovénia és Horvátország. Arról, hogy mely termékek vámját bontják le előbb és me­lyekét később, a tárca vezetése egyelőre nem tud nyilatkozni, ehhez még számos szakértői egyeztetésre van szükség. sági öv használata, de csak lakott területen kívül. Az ellenőrzés megoldása nem tartozik a mi­nisztérium feladatai közé, a ren­dőrség azonban várhatóan szigo­rúan betartatja majd a kormány által is jóváhagyott változtatáso­kat - mondta el a szakember. Gyásznap vagy győzelmi ünnep? Bizonyára számtalan, ép érzel­mekkel rendelkező szolnoki pol­gár fogadta megdöbbenéssel az újsághírt, hogy az MSZP szolno­ki szervezetének elnöke novem­ber negyedikét Szolnokon a fa­sizmus feletti győzelem napjává nyilvánította, mert ahogyan írva vagyon: „Magyarországon a kor­mánykörök részéről jelenleg a fasizmus nyílt és nyilvánvaló re­habilitációja folyik.” November 4-ét, amikor a szov­jet hadsereg valóban kiverte a fa­siszta német csapatokat Szolnok­ról, hogy aztán 46 évig „ideigle­nesen” itt állomásozva, mint bolsevizmus, (kommunizmus, szocializmus stb.) tengernyi szörnyűséget okozza népünknek. Amikor 1956-ban a „hős” szov­jet hadsereg a mai MSZP egykori elvtársai felkérésére volt szíves másodszor is „felszabadítani” bennünket, igaz akkor már nem a fasizmus alól. Éljen november 4, a győzelem napja, amikor elkezdődött Buda­pest szétlövése, a nemzet le- kaszabolása?! Amikor ’56 forra­dalmárai, e gyásznapon az agyonlőtt, felakasztott, és agyon­vert hajtásaikra emlékeznek. A három nappal későbbi egy­kori ünnepük bűvkörében szüle­tett nemzetellenes provokáció­jukból nem kérünk, mi a gyászo­lókkal tartunk. MDF Szolnok Városi Szervezet Elnöksége (Folytatás az I. oldalról) A pótköltségvetésre benyúj­tott törvényjavaslat általános vi­tájában Varga Mihály (Fidesz) karcagi képviselő félórás előa­dásban, időrendben vázolta az 1992-es költségvetés történetét. A törvényjavaslat benyújtásától az 1991. december 31-i, erőlte­tett menetben való elfogadásáig elemezte a már akkor jelentkező vagy vélhető hibákat, amelyeket az ellenzék szóvá is tett. Végig­vezette a költségvetési hiány je­lentkezését hónapról-hónapra, s végül e szavakkal fejezte be a véleményét, frakciója álláspont­ját tükröző gondolatait: „Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján joggal merül föl a kérdés: mi az, amit a kor­mány pótköltségvetés címén az Országgyűlés elé terjesztett? A számvevőszéki jelentés ugyanis azt állapítja meg, hogy a tör­vényjavaslat sem tartalmában, sem szerkezetében nem felel meg az államháztartási törvény 4L paragrafus 4. bekezdésének. Hiányzik a pótelőírások átveze­tése, a bevételi és kiadási fő­összegek, valamint a hiány ere­deti összege továbbra is hatály­ban marad. Nem felel meg az államháztartási törvénynek az általános tartalékokról szóló be­számoló. A pótköltségvetési tör­vényjavaslat a számviteli tör­vényt módosítja, és e módosítás­sal sérti a számviteli törvény egyik legfontosabb alapelvét, az óvatosságot. A javaslat szövege a hiányosságokon túl értelmez­hetetlen, míg más helyeken na- gyonis értelmezhető. A javaslat hibákkal teli, jónéhány törvény- sértés van benne, egyszóval kö­veti az 1992-es költségvetési tör­vény hagyományait. Összefoglalva: a ’92-es költ­ségvetés elkészítésekor a kor­mány és az elkészítéséért felelős pénzügyminiszter súlyos hibá­kat követett el. Ezt tetézte az át­gondolt gazdaságpolitika hiá­nya. 1992-ben a gazdaság hihe­tetlen mértékű zuhanást él át, amelyet csak szerény mértékben tükröznek a GDP mérőszámai. A kormánynak jelenleg nincs el­képzelése a gazdasági válság ke­zelésére. Nincs Kupa-program vagy terv, a számítások nem jöt­tek be, a gazdaság szinte egyet­len ponton se igazolta a pénz­ügyminiszter várakozásait. A Fi­desz parlamenti frakciója úgy véli, ezekre a bajokra a beterjesz­tett pótköltségvetés még szép­ségtapasznak sem elegendő.” A délutáni óráktól késő estig határozathozatalokkal tel a T. Ház ideje, ma pedig az 1993-as költségvetés általános vitája folytatódik. (SJ.) A kormány holnap tárgyalja Jelentős változások várhatók a KRESZ-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom