Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

Cseh „függetlenségi nyilatkozat” Prága. A cseh parlament csütörtök este megszavazott egy olyan határozatot, amely kimondja: a cseh kormánnyal együttesen „átveszi a teljes felelősséget az államhatalom folyamatosságáért a Cseh Köztársaság területén”. A ha­tározat voltaképpen alig bur­kolt „függetlenségi nyilatko­zatnak” tekinthető a csehek részéről a jelenlegi, kaotikus államjogi helyzetben. A cseh­szlovák föderáció már műkö­désképtelen. Ez a működés- képtelenség egészen odáig terjed, hogy a szövetségi par­lamentben szerdán nem sike­rült elfogadtatni a föderáció megszűnéséről szóló törvény- tervezetet sem. Tífuszveszély Genf. A volt Jugoszláv köztársaságokban elterjedhet a hastífusz, figyelmeztet az ENSZ egészségügyi szerve­zete, a WHO csütörtökön ki­adott sajtóközleményében. A rendkívül veszélyes megbete­gedés első jelei Horvátország­ban és Boszniában jelentkez­tek a közelmúltban, elsősor­ban azért, mert a lakosság a vízhiány miatt fertőzött forrá­sokból használt vizet. Eddig hivatalosan 25 beteget jelen­tettek, de a WHO szakértői szerint a betegek száma ennél jóval nagyobb. Orvlövésztámadás Szarajevó. Orvlövésztá­madás ért egy ENSZ-konvojt csütörtökön délután Bosans- ka Krupa térségében. A szál- lítmányt kísérő francia ENSZ-katonák viszonozták a tüzet - jelentették be pénteken Szarajevóban. Sérülésekről nem érkezett hivatalos jelen­tés, de meg nem erősített be­számolók szerint a francia bé­kefenntartók eltaláltak egy orvlövészt. Jelcin biztonságban Washington. Borisz Jelcint az összeesküvési híresztelések ellenére nem fenyegeti komoly veszély: ellenfelei őt nem merik támadni, csak miniszterelnökét és kormányának tagjait. Erről beszélt csütörtök esti tv-nyilat- kozatában a volt moszkvai ame­rikai nagykövet. MINDIG JÓL JÁR, HA SZÁSZÉKHOZJÁR! 303-as mosógép 7.200 Ft 407-es centrifuga 5.980 Ft Thermál automata mosógép 38.000 Ft 300 l-es Lehel fagyasztóláda 36.600 Ft 400 l-es Lehel fagyasztóláda 40.950 Ft 125 l-es Lehel fagyasztószekrény 25.300 Ft 230 l-es Lehel fagyasztószekrény 36.800 Ft Olimpia gáztűzhely 3P 22.600 Ft Olimpia gáztűzhely 4P 24.000 Ft Vegyes tüzelésű kályhák 9.300- 17.800 Ft-ig 50 l-es hőtárolós gázbojler 27.000 Ft Aki 1992. november 20-tól 30-ig üzleteinkben 10.000 Ft felett vásárol, értékes ajándékcsomagot kap. Cím: Szandaszőlős, Honvéd út 12. Vas-műszaki bolt. Telefon: 56/377-520. Rákóczi falva, Petőfi út 20. Vas-műszaki Kisáruház. *13094/1H* Körkép 1992. NOVEMBER 21. Már csak egy ütem hiányzik a 4-es elkerülő szakaszából Két nemzetközi misszió települ hazánkba (Folytatás az 1. oldalról) tós az MO-ás, majd az M7-es és Ml-es autóutakra, így a Dunán­túlra a Szolnok felől érkező au­tós Budapest kikerülésével jut­hat el. Útközben csak Abonyon kell áthaladni, ám ennek is vége lesz a ’95-96-ban megvalósuló program befejeztével. Az ünnepség során szerény fogadáson mondtak köszönetét az építőknek, tervezőknek, köz­reműködőknek, és azoknak, akik - miként Petronyák László or­szággyűlési képviselő is - lobbyztak azért, hogy a megye- székhelyet elkerülje a végtermé­keivel fojtogató autófolyam. Hazafelé az ünneplők végig­hajtottak a felavatott útszaka­szon, ám a főpróba nem hozott túl nagy sikert, mert a miniszter­Siklós Csaba miniszter átadja a forgalomnak a 4. számú főközle­kedési út Szolnokot elkerülő szakaszának második ütemét rel egyetemben olyan dugóba kerültek, ahonnan a közlekedési rendészet csak fél óra elteltével tudta őket kiszabadítani. Hiába, úgy látszik, a jót a közleke­dőknek is szokni kell.-pb- Fotó: T.Z. Sördiszkont Szolnokon Tegnap délután Szolnokon, az EKV Bástya ABC áruházban megnyitotta a martfűi Első Ma­gyar Szövetkezeti Sörgyár Rt. a termékeit forgalmazó diszkont áruházát. Szolnokon is ugyan­azon áron kapják meg a vásárlók illetve viszonteladók a gyár ter­mékeit, mint a gyár diszkontjá­ban. Az ABC boltban is olcsó áron Vásárolhatók. Mint megtudtuk, a2 EKV igazgatójától, tervük, hogy a megye más boltjaiban és elsősorban városaiban hasonló diszkontot nyitnak rövidesen. Az első vásárló egy jászberényi fia­talembervolt, aki ajándékcsoma­got kapott a bolt vezetőjétől. ígé­retet kaptunk rá, hogy az ellátás folyamatos lesz, sőt, mi több, ha igény lesz rá, nyáron hordós sö­röket is forgalmaznak.- nzs ­Elhúzódó kárpótlási ügyek (Folytatás az I. oldalról)-Hány ügyintézőjük volt?- November végéig tízen dol­goztunk, decemberben már húszán voltunk.-Mi hátráltatta a hivatali mun­kát?- Akkor egyszerűbb volt a dol­gunk, amikor az állampolgár pon­tosan kitöltötte az adatlapokat és csatolta az előírt dokumentumokat. Sajnos a beadványok 80 százaléka hiányos volt, pótolni kellett őket.-Ez az egyetlen oka a lassúság­nak?- Az ügyfelek úgy vélik, hivata­lunk vagy lassú, vagy nem tesz semmit. Ez nem sért minket, hisz mi is ezt hinnénk az ő helyzetük­ben. Lényeges azonban, hogy lehe­tőségeink szerint mi magunk pótol­tuk a hiányokat. Járművünk min­den héten felkeresi a megye földhi­vatalait és az ügyfél helyett mi ke­ressük meg az iratokat. Ritka az az eset, amikor az állampolgárokat kérjük fel erre.-Úgy tudom, hogy a számítógé­pen rögzített adatokat az országos központban is ellenőrzik.- Ez önmagában nem hátráltatja a munkát, ám gyakran előfordul, hogy a határozathozatalra előké­szített ügyiratot két alkalommal is felküldjük a fővárosba, úgyneve­zett ütköztetésre. Nem ritkán azzal kapjuk vissza őket, hogy tiltott a határozat, nem adhatjuk ki. Kide­rül, hogy ügyfelünknek többes igé­nye van.-Mit jelent ez?- Azt, hogy az 58 ezer beadvány­ból a többes igények miatti össze­vonás után „csak” 53 ezer állam­polgár jogosult kárpótlásra. Van olyan ügyfelünk például, aki hi­ánytalanul dokumentálva ötször adta be kárpótlási igényét ugyanar­ra az ingatlanra. Nem ritka, hogy valaki külön küldte meg a földre vonatkozó igényét, egy másik bo­rítékban a házával kapcsolatos pa­pírokat postázta és külön kaptuk meg a vállalkozásra benyújtott kár­pótlás igényét. Ezt is többes igény­nek nevezik. Ezeket egybe kell vonnunk. Három-négy hónapot is igénybe vesz, míg utána tudunk nézni ügyüknek.-Mit lehet tenni a munkafolya­mat gyorsítása érdekében?- Tudomásul vettük, hogy az ügyfelek türelmetlensége jogos; sürgős az árverések megrendezése is, mert a téeszek végrehajtották a táblakijelöléseket. Megindult egy gyorsítási folyamat. A költségve­tés pénzt adott a létszám bővítésé­re, a technika javítására. Ennek kö­szönhetően hivatalunkban most ki- lencvenen dolgoznak. Most már a második kárpótlási törvényben is születnek határozatok. Időközben három osztályt hoztunk létre. Az egyik augusztus 24-től folyamato­san szervezi az árveréseket. Időigé­nyes munka ez, hisz csak precíz ingatlan-nyilvántartási adatokkal lehet a parcellákat árverésre vinni. Ez mind az állampolgárok érdeké­ben történik.-Sok ügyfél nem tud tovább vár­ni és személyesen keresik fel a hi­vatalt.- Kedden és csütörtökön 8 órától 12 óráig tartunk ügyfélfogadást. Ha a személyes kapcsolat a tényál­lás tisztázása miatt elkerülhetetlen, akkor mi behívjuk őket. A gond az. hogy hatalmas az ügyfélforgalom, hiába tájékoztatjuk a hozzánk érke­zőket, hogy ezzel csak a mi mun­kánkat hátráltatják. Hónapok óta szombatonként és vasárnaponként is dolgozunk, a számítógépes ügy­intézőinknél pedig két műszakot vezettünk be. Hetente 1000-1500 | határozatot adunk ki. A múlt héten 2600 határozat született.-Hányat kell még kiadniuk?- Most is van még 28 ezer kár­pótlási kérelem. Ha az előbbi átlag­gal számolunk, akkor kiszámítha­tó, hogy csak öt-hat hónap múlva i érünk az első kárpótlási törvény által előírt feladataink végére. Sz.Z. | Jut eszembe! Nagyon belejöttek a hídépí­tésbe azok, akik a Tiszát a Szent István híddal átívelték! Egyikük tegnap délben, az ünnepi ebéd so­rán az iránt érdeklődött, hogy len­ne-e igény egy gyalogos hídra, amelyik a szolnoki Magyar utca folytatásaként hordana ki a Tisza- ligetbe? Hát hogyne lenne! - kiál­tott fel egy emberként egy asztal- nyi közvélemény, és már el is sza­badult a teremtő fantázia. Ki le­hetne tiltani végre a gépjárműve­ket - a Margitsziget példájára - Szolnok Edenkertjéből, nem kel­lene egy-egy sportrendezvény vé­geztével sort állni autóval a né­gyesre kifordulandó, s talán köze­lebb is jönne a városhoz ez a ked­ves oázis. A gyaloghíd tehát kell, szavazta meg ott helyben egy sző­kébb kör. A híd kellene... ezt mondja egyelőre halkan a szolno­ki önkormányzat is. Az ő hangere­jük attól függ, milyen visszhangra találna egy ilyen konkrét javaslat a polgárok körében? Egyszóval, a négysávos gyaloghíd a ligetbe a mi hangerőnkön - és minden bi­zonnyal a mi pénzünkön is - mú­lik. Ennek ellenére a privát közvé­lemény-kutatásom a hídpártiak győzelmét hozta. További bátorí­tás az önkormányzat címére kére­tik. - pb ­(Folytatás az 1. oldalról) ban igyekezzen lokalizálni és meg­szüntetni a harcokat. A misszió vizsgálódásairól rendszeres jelen­tést tesz majd az Európai Közösség Bizottságának. Hazánk egyébként, fűzte hozzá mindehhez László Ba­lázs, már régóta szorgalmazta a megfigyelők Magyarországra tele­pítését. Az ENSZ-embargóval össze­függésben ténykedő másik nemzet­közi csoportban Anglia és Eszak- Irország, Dánia, Finnország, vala­mint Svédország vesz részt. A misszió szakmai és technikai jelle­gű segítséget nyújt hazánkban az embargó betartásának ellenőr­zéséhez. Az EBEÉ és az EK hason­ló nemzetközi csoportot kíván egyébként küldeni valamennyi Kis-Jugoszláviával határos ország­ba, így Romániába és Bulgáriába is. Ugyancsak a külügyeinkkel összefüggésben, a kormány Kádár Béla külgazdasági miniszter beszá­molója nyomán tájékozódott az Európai Szabadkereskedelmi Tár­sulással immár két esztendeje folyó tárgyalásaink legfrissebb fejlemé­nyeiről. Örömmel nyugtázta a ka­binet, hogy mindkét félnek közös a szándéka abban: még az idén tető alá hozzák a szervezet és hazánk közti általános kereskedelmi meg­állapodást. Miután e szerződések - az EFT A általános gyakorlatának megfelelő­en - kizárólag az ipari termékekre vonatkozóan tartalmaznak kedvez­ményeket, hazánk az egyes tagálla­mokkal külön kétoldalú egyezmé­nyeket kíván kötni a mezőgazdasá­gi árucikkek vámliberalizálásáról- közölte a szóvivő. László Balázs egyébként a tájékoztatón utolsó al­kalommal nyilatkozott kormány- szóvivői minőségében. Két és fél esztendei ténykedése után decem­berelsejétől diplomáciai szolgálat­ba lép. A kormányszóvivői feladat­kört a jövőben egyedül Juhász Judit látja el. A kiemelkedő jelentőségű külpolitikai eseményekről pedig Herman János külügyi szóvivő ad az eddiginél részletesebb tájékoz­tatást. A kabinet megtárgyalta és az Or­szággyűlés elé terjeszti a magyar állampolgárságról szóló törvény- tervezetet. Az előterjesztés - mi­ként a tájékoztató vendégeként Madari Edit belügyminisztériumi osztályvezető vázolta - az 1957 óta érvényben lévő szabályozástól né­miképp eltérően rendelkezik az ál­lampolgárság keletkezéséről és megszűnéséről. A tervezet fenn­tartja a leszármazás elvét - melynek alapján mindenki magyar állam­polgár, akinek szülője is az -. ugyanakkor jelentősen átalakítja az állampolgárság megszerzésének feltételeit: növeli annak súlyát, stá­tusát. így a honosítási kérelmek esetében az előterjesztés 8 évre ja­vasolja emelni az eddig 3 éves vá­rakozási időt. Ugyanakkor kedvez­ményeket biztosít a magyar szár­mazásúaknak, vagyis azoknak, akiknek felmenője valamikor ma­gyar állampolgár volt. Ők várako­zási idő nélkül kérhetik honosítá­sukat, illletőleg visszahonosításu- kat. Hároméves időt indítványoz viszont a tervezet a házasságkötés­sel járó állampolgárság megadásá­ra, megszüntetve az eddigi várako­zás nélküli gyakorlatot. A legjelentősebb változást az ál­lampolgárság megszűnésével kap­csolatosan irányozza elő a törvény- tervezet. A jelenlegi gyakorlat sze­rint az érintettek kérik állampolgár­ságuk megszüntetését, amelyet - elbocsátásként - a köztársasági el­nök hagy jóvá. A javaslat viszont a lemondást kívánja jogi fogalommá emelni, pontosan meghatározva annak feltételeit. A kérelmezőnek az elképzelések szerint a belügymi­niszternél kell lemondó nyilatko­zatát megtennie. A leendő törvényben törölnék a magyar jogrendből az állampolgár­ságtól való megfosztást. Egyben kedvezményeket adnának azok­nak, akiket megfosztottak, vagy akiknek 1948. január elseje után - gyakran kényszer hatására - tett el­bocsátási kérelmét elfogadták. Ők egyszerűsített eljárással, közvetle­nül az államfőhöz intézett kérelem­mel visszaszerezhetik állampol­gárságukat. A belügyminisztériu­mi szakértő végezetül hangsúlyoz­ta: honosítani és visszahonosítani csak azokat lehet, akiknek állandó lakhelye a kérelem benyújtásának idején Magyarországon van. A kormány december 10-ig meghosszabbította az őszi búza ve­tésére felvehető hitelek utáni álla­mi garanciavállalás határidejét. így azokon a területeken, ahol az esős időjárás lehetetlenné tette a vetést, mód nyílik az elmaradt munkák pótlására. Juhász Judit kormányszóvivő végezetül bejelentette: várhatóan szombat délután írják alá a szak- szervezeti tömörülések vezetői és a kormány képviselői az Érdeke­gyeztető Tanácsban a családi pót­lékok és a gyermekkedvezmények adóztatása ügyében születő megál­lapodást. A megoldás alapja az le­het, hogy az adóztatással egyidő- ben emelik a családi pótlékot és növelik az ezzel kapcsolatos adó- alapkedvezményeket. (MTI t KERESÜNK legalább 10 éves kereskedelmi gyakorlattal rendelkező boltveze­tőt, eladót most nyíló szolnoki nagykereskedésünkbe. (Számító- gépes gyakorlat előny). Továbbá keresünk agilis, megbíz­ható, jogosítvánnyal rendelkező fiatalembert áruterítésre, üzletkö­tésre. Kiemelt kereseti lehetőségi! Érdeklődni lehet: munkanapokon 8 -16 óráig, Kéri Juliannánál, a 06-34/80-655- ös telefonon. *13188/1H* A JÁSZDÓZSAI TARN AMENTI TERMELŐSZÖVETKEZET VEZETŐSÉGE értesíti a tagjait és üzletrész tulajdonosait, hogy a szövetkezet átalakuló közgyűlését 1992. november 27-én 9 órára hívja össze a jászdózsai, MŰVELŐDÉSI HÁZ NAGYTERMÉBE. *13234/1H* VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! A Pelikán Vendéglátó Rt. megvételre kínálja az alábbi vendéglátóipari eszközeit: pultok, sütő, -főzőberendezések, edények, egyéb vendéglátásban, kereskedelemben használható eszközök. Az eszközök megtekinthetők Szolnokon, a Bajcsy Óvoda konyha melletti raktárában. (AFIT mögött) Szolnok, Bajcsy Zs. u. 2. Az értékesítés időpontja: 1992. november 24-től 27-ig, naponta 8 -14 óráig a fent megjelölt helyen. Fizetés a helyszínen. Várjuk az érdeklődőket. *13271/111*

Next

/
Oldalképek
Tartalom