Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-19 / 273. szám

1992. NOVEMBER 19.

A (nem) gyengébb nem

Milyen anya a dolgozó nő?

A II. világháborút követő években három amerikai pszichiáter, R. A. Spitz, W. Goldfarb és J. Bowlby olyan tapasztalatokról számolt be, amelyek szerint azok az anyák, akik dolgozni kényszerülnek és emiatt csecsemőiket az első évben bölcsödébe adják, ártanak gyermekeiknek. Ugyanis ha az első életévükben az anya testi közelségétől, szerető gondoskodásától megfosztják a csecsemőket, később kóros lelki fejlődést, rosszabb tanulmányi eredményeket mutatnak fel. Minél hosszabb ideig vannak a gyermekek az anyától távol, annál valószínűbb, hogy olyan kóros fejlődésen mennek keresztül, ami akkor sem gyógyul, ha az anya vagy jó pótanya gondozásába kerül később a gyermek. Ezt az elméletet később világszerte elfogadták, mert nagyon divatos volt, és beleillett a II. világháborút követő társadalmi viszonyokba. Igen sok anya, aki családja fenntartása érdekében dolgozni kényszerült és emiatt bölcsödébe adta gyermekét. súlyos önváddal illette önmagát.

A közelmúltban végzett ellenőrző vizsgálatok azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy ez a divatos elmélet hamis volt, mert nem tényeken és megfigyeléseken, hanem spekuláción alapult. Elsőnek ellentmondott ennek az elméletnek az a megfigyelés, hogy az örökbefogadott csecsemők, akik intézetben, anyai gondoskpd^smélkül nevelődve valóban mutattak testi- és lelki fejlőNoha a klimax okozta biológiai és lelki próbatétekről sok szó esik, az egészségügyi és pszichológiai szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy az élet indián nyara az idősödő emberek többségének nem okoz sorsfordító, nagy megrázkódtatásokat. Egyszerűen azért, mert az egészséges felfogású, reális önértékelésű nők és férfiak természetes folyamatnak tekintik a testi és szellemi változásokat, s ezzel a szemlélettel felvértezve könnyebben kerülik el az öregedés buktatóit. Ilyen szempontból különösen fontos a klimax időszakára való felkészülés, a tudatos „fogadtatás”.

A klimaktérium szinte mindenkit arra ösztönöz, hogy a korábbinál gazdaságosabban bánjék erejével és idejével, próbálja kárpótolni magát azokért a veszteségekért, amelyeket az évek múlása okoz. Ilyenkor férfiakban, nőkben egyaránt fölébred egyfajta újrakezdési vágy, tenni akarás - igazolásaként annak, hogy öreg(edő) ember nem vén ember... Ez az energia fölhasználható értékteremtő munkára; régóta felgyülemlett teendők elvégzésére vagy valamilyen vállalkozás kezdeményezésére. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban külön találó kifejezés született ezekre az „őszi” - s gyakran nagyon sikeres - újrakezdésekre: másodkarrier.

A klimaktérium időszakában rendszerint csökkennek a családi kötelezettségek: a gyerekek felnőnek, saját lábukra állnak - a szülőknek több idejük marad a társas, baráti kapcsolatok ápolására. Nemcsak kellemes, hanem hasznos is az ilyen - korábban esetleg elhanyagolt - kapcsolatok felelevenítése, mert véd az öregedés időszakának egyik legnagyobb fenyegetése, a magány ellen. (Szembe kell ugyanis nézni a tényekkel: erre a periódusra esik a nyugdíjazás - azaz a kiszakadás a korábbi munkahelyi közösségből -, és sajnos a házastárs esetleges betegsége, elhalálozása is.)

Az elkerülhetetlen megrázkódtatások súlyát és erejét csökkentheti az, aki a változás korában hatványozottan ügyel szellemi frisseségére, és sem testileg, sem szellemileg nem hagyja el magát. A klimaktérium nem jár törvényszerűen együtt a szellemi leépüléssel, sőt, akik vigyáznak pszichikai kondícióikra, nemcsak tanulásra, új ismeretek szerzésére, hanem jelentős alkotásokra is képesek.

Az sem eleve elrendelt, hogy a korosodó nő vagy férfi elveszíti személyes vonzerejét. Igaz, hogy ennek ára van: többet kell törődnünk a „külcsínnel”, megjelenésünkkel és a higiéniával. A leghatásosabb kozmetika az egészséges életmód. Ezt kell kinek-kinek kiegészítenie a test- és szépségápolás szereinek mértéktartó használatával, ízléses öltözködéssel, viselkedéssel és kivált szellemi nyitottsággal, a külvilág iránti őszinte érdeklődéssel, tájékozódási igénnyel. Akinek ez sikerül, két legyet üthet egycsapásra. Krízisek nélkül, könnyebben élheti meg a klimax éveit, s ami nem kevésbé fontos, megőrizheti környezetének érdeklődését, rokon- szenvét és szeretetét önmaga iránt.

Takács Ilona (Ferenczy Europress)

dési zavart, az örökbefogadó szülők szerető körében néhány hónap múlva ugyanolyanokká váltak, mint akik anyjuk mellett nevelkedtek. Ez azt bizonyítja, hogy az élet első hónapjában elszenvedett szeretethiány valóban okozhat testi-lelki zavarokat, de ez a zavar később helyrehozható, ha a kisgyermek szerető környezetbe kerül.

Később Zürichben dr. M. Meyerhofer és munkatársai a zürichi kanton 12 csecsemőotthonából összesen 354 olyan gyermeket vizsgáltak, akik életük első félévében testben és lélekben fejlődési zavart szenvedtek, például nyugtalanok voltak, körmüket rágták, minden idegen arctól féltek. A hetvenes évek elején, tíz évvel az első megfigyelés után, a 354 gyermekből 137-et sikerült ellenőrizni. Kiderült, hogy ezek a hátrányos helyzetű gyermekek testi fejlődésükben, iskolai eredményeikben és egész magatartásukban semmiben sem különböztek a Zürichben, családban nevelkedő gyermekektől.

Olyan esetekben, amikor mégis mutatkoztak magatartásbeli, érzelmi és intellektuális zavarok, ezek biztosan nem a csecsemőotthoni hibás bánásmód következményei voltak, hanem döntően az okozta, hogy a családba visszakerülve állandó veszekedésnek, esetleg néha a mostoha gonoszságának, vagy a szülők pszichés zavarainak voltak tanúi, szenvedő alanyai. A csecsemőkori anyaszeretet hiánya tehát csak akkor okoz a későbbi életben maradandó testi- lelki zavart, ha a gyermekeket később is állandó és súlyos lelki megterhelések érik. A csecsemő tehát élete első pár hónapjában nem olyan sérülékeny, mint feltételezték és nem okvetlen az élet első hónapjai szabják meg későbbi személyiségfejlődését.

A svájci kutatók szerint tehát téves R. A. Spitznek és társainak az az elmélete, amely szerint egészséges lelki fejlődés csak akkor biztosított, ha a csecsemő egyetlen anya vagy gondozó mellett nő fel. A csecsemők bölcsődei csoportokban is testileg-lelkileg egészségesen fejlődnek, bár egy gondozónő több csecsemőt lát el. Teljesen alaptalan az a szinte dogmaszámba vett elmélet, amely a gyermekét bölcsődébe vivő anyát azzal vádolta, hogy mérgezi, búskomorrá teszi gyermekét. A gyermekek személyiségfejlődését egyáltalán nem kizárólag az anya szabja meg, hanem olyan veleszületett idegrendszeri adottságok is, amelyekkel a kömyzeti ingerekre válaszolnak. E környezethez pedig az apa, és tágabb értelemben mindenki bele tartozik.

Ez a felismerés különösen napjainkban fontos, amikor a nők a férfiakkal egyenlő tanulmányokat folyatatnak, és szülés után is szeretnék munkájukat folytatni. Ha évekig kiesnének ugyanis magas fokú képzettséget kívánó munkájukból csak azért, hogy otthon gyermeküket neveljék, később már nem tudnának lépést tartani szakmájukban férfitársaikkal, vagy azokkal a nőkkel, akik nem szültek gyermeket. Kétségtelen ugyan, hogy akad ma is számos nő, aki megelégszik a családi tűzhely melegével, a gyermekek nevelésével, de ez a magatartás a gyermekét szerető anyára nem kötelező. Ha gyermeke bölcsődében sok gyermek és több szerető gondozónő körében nő fel, testben és lélekben ugyanolyan egészséges lehet, mintha az anya otthon maradt volna.

(Szendéi)

Kaptam már nyakkendőt ajándékba!

Lévai Julianna egy “férfias” szakmában, egy “férfias” pozícióban dolgozik: a szolnoki húsipari vállalat, a Solami vezér- igazgatója.- Hogy érzi magát, mint vezér- igazgatónő?- Félretéve a vállalati gondokat, nagyon jól. Én alkatilag se vagyok gyenge, törékeny, de nem vagyok igazán kemény kezű vezető sem. Szeretem a dolgokat megbeszélni, szép szóval elintézni. Nem vagyok olyan, aki parancsokat osztogat és számonkér. Persze szá- monkérem a munkát, de ez nem katonás számonkérés és parancskiadás.- Van tekintélye egy női vezetőnek?- Szerintem a tekintélyt tudással és emberi magatartással lehet kivívni. Persze időnként kedvezőtlen döntéseket is kell hozni, de ha ezt meg tudom indokolni - sokszor egy egész kollektíváért történnek ezek a döntések -, akkor elfogadják. Én 24 éve dolgozom a vállalatnál, biztos, vannak haragosaim is; de olyanok is, akik tisztelnek, és én ezért megdolgoztam.- Egy olyan ágazatban került vezető posztra, amelyet most sok kedvezőtlen hatás ér.- A siker sokszor talán nem is azon múlik, hogy mindent meg- tettünk-e érte, hanem a külső környezeten is, amelyik nem mindig rendezett és előre kiszámítható. A keleti piac elvesztése nehéz helyzet elé állított bennünket. Ezzel a problémával viszont egy félév alatt megbirkóztunk, mert sikerült eladni az oda szánt terméket, csak több munkával, bizonytalansággal és olcsóbban. Én hosszú távon hiszek a FÁK-piacban.

A most aktuális feladat az, hogy a versenyben megálljuk a helyünket. Korábban a húsipari vállalatok termékei egyforma ízesítéssel, egyforma csomagolással jelentek meg a piacon. Ahogy azonban kezd kialakulni a verseny, nem elég az, ha csak jó termékkel megyünk a piacra, annak felismerhe- tőnek is kell lennie. Kell, hogy a fogyasztó hozzánk kösse; tudja, hogy ez a szolnoki húsipari vállalattól származik. Ebben az első

lépés a név megválasztása, a “Solami” volt.- Viszont népszerűtlen intézkedéseket is kell tenni. Például elbocsátani.- Eddig nem kellett szembenézni radikális létszámcsökkenéssel, most kialakult esv olvan helyzet.

dánom, hogy egy nőnek mindig egy kicsit többet kell dolgoznia azért, hogy elhiggyék; ugyanannyit tud, mint egy férfi. De én szeretek női vezető lenni. Nem vagyok kifejezetten nőies alkat, de nem akarom letagadni a viselkedésemmel, hoav nő vacvok. A táramikor majdnem 200 embert kellett volna elbocsátani, ha bezárjuk a kispesti vágóhídunkat. Végül a szolnokit zártuk be. Ugyanakkor növeltük a húskészítmény gyártását, és a vágóhídon fölöslegessé vált emberek egy részének ez adott munkát.- Hogyan fogadta a környezet, a barátok, a család, hogy vezér- igazgató lett?- Pályázat útján kerültem ide. Ár munkatársaim, a barátaim, a kollegáim bíztattak, hogy pályázzam. Sokat gondolkoztam rajta. Eddig hat beosztásom volt a vállalatnál, és mindegyikre választottak, tehát “bedobtak a mélyvízbe”. Most viszont én dönthettem el, hogy fölvállalom-e, amivel persze a kudarc lehetőségét is vállalom. Most én jelentkeztem arra, hogy: válasszatok engem. Egyébként a jó anyám csak annyit mondott, hogy: ne éld bele magad, gyermekem.- Vezérigazgatóként üzleti tárgyalásokon kell részt vennie, képviselni a vállalatát. Másként bánnak Önnel azért, mert női- Hát kaptam már nyakkendőt ajándékba! Hozzászoktak ahhoz, hogy a húsipar férfias szakma, itt kevés nő dolgozik és főleg nem vezető beosztásban. Azt kell mongyalásokon időnként azért van némi előnye ennek, mert esetleg a partner nem engedhet meg magának olyan kemény hangnemet, mint amit egy férfival szemben használna. Aki nem ismer és először találkozik velem, meglepődik, hogy egy nő az igazgató, de még nem fordult elő, hogy valakivel ne tudtunk volna megállapodni azért, mert nő vagyok.

',A .-Ha! hivatásukat magas fokon művelő nőknél gyakran probléma, hogy hogyan egyeztessék össze a munkát az otthoni teendőkkel meg a fodrásszal, a kozmetikussal. Önnek ez nem jelent gondot?- De igen. Arról már leszoktam, hogy hét végén hazavigyem a munkát, inkább bejövök dolgozni. Sokszor mondják, hogy könnyű nekem, mert egyedül élek, magamhoz kell csak igazodni. De a lakást csak ki kell takarítani! Szombaton intézem el a fodrászt, a cipészt, a bevásárlást, a takarítást, és akkor vasárnap délutánjut eszembe, hogy még a kocsim sincs lemosva, és még nem is olvastam. Nem az a legnehezebb az egészben, hogy döntéseket kell hozni, hanem az, hogy az ember igazán sose érzi, hogy mindent elvégzett.

Paulina Éva

Ha egyszer háború van ...

Az első pillanatban látszott, hogy az asszony helyzete rendkívüli. Egyáltalán nem illett ahhoz a Münchenből induló expresszhez, amely- nek három ülését teljesen elfoglalta. Ő ugyanis nem ült, hanem feküdt. Senki se szólt rá, hogy miért foglalja el a mások helyét, és rakja föl a lábát. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ő más, hogy vele történt valami, hogy nem tartozik ehhez a szegénységet alig ismerő világhoz, amely elsuhant az ablakok előtt, és amely látszódott az utasok öltözékén.

O kabátot viselt a fülkében is. A lába be volt dagadva és a harisnyája itt-ott elszakadt már. Kézitáskáját a feje alá tette és aludt. Amikor Bécsben megállt a vonat, fölriadt és megkérdezte, hogy melyik országban vagyunk. A kérdésben benne volt, érződött, hogy úgy alussza át a vonaton az országokat, mint más az éjszakákat.

Kiválóan beszélt németül. Ugyanis évekig dolgozott Németországban, aztán meg Svájcban. Egyébként franciából is perfekt, mert most Francia- országban dolgozik már évek óta. Titkárnő. Különben jugoszláv. De már régóta nem lakik otthon, külföldön vállalt munkát. Állampolgárságot még nem sikerült szereznie sehol.

Mutatja a vagon folyosóján álló csomagokat - azok a gyerekei ruhái. A csomagok ijesztően hatalmasak. A

három kartondoboz szinte eltorlaszolja az utat a folyosón. Egy-egy doboz akkora, mintha hűtőszekrény vagy televízió volna bennük. Nem is tudom, hogy lehet megemelni - egyedül.

Hogyan lehet ennyi csomaggal, országokon keresztül utazni egyedül? Hogyan? - vonogatja a vállát - úgy, hogy muszáj. Hogy nincs más választása.

De hol van ilyenkor az apa? A másik szülő? “Egyedül vagyok a gyerekekkel” - mondja a nő. Mozdulata nem a kisírt szemű özvegyé, hanem egy olyan asszonyé, akit a férje elhagyott.

A férfi szóval, elment, de ő itt maradt, megbékélve azzal a törvényszerűséggel, amely az emberiség léte óta igazgat: a gyerek az anyához tartozik...És nemcsak az alatt a kilenc hónap alatt, amikor a szíve alatt hordja.

Az asszony Franciaországból Belg- rádba viszi a csomagokat. A gyerekei kint voltak vele még a nyáron. De nem maradhattak ott, mert nem volt annyi pénze, hogy komfortos lakást béreljen. Ezért hazaküldték a gyerekeket Franciaországból - a háborúba. A gyerekek elutaztak a nagyszülőkhöz, de a ruháik nagy része az asszonynál maradt. És jön a tél...

Azzal nem is kísérletezett, hogy postára adja a csomagokat. Talán nem is kapnák meg. A határon két hónapig

is vesztegel egy-egy küldemény. Ezért ennivalót se küld, inkább hoz, amikor hazajön.

Nekivágott hát a sok csomaggal Európának. Franciaország, Németország, Ausztria, Magyarország. És aztán... a Belgrádba induló expressz. Két napja utazik már. Hiába vett jegyet a Párizs-Budapest közvetlen vonatra - hogy legalább Magyarországra eljusson átszállás nélkül -, nem érte el. Amikor Párizsba utazott volna, a ka- *lauz leszállította a vonatról. Hiába mondta el, hogy hová utazik, oda, ahol háború van, hogy a gyerekei ruháját viszi, hogy ne fázzanak; a kalauz hajthatatlan volt; “az én vonatomon nem utazik ezzel a sok csomaggal”. Pedig az utasok is biztosították róla a kalauzt, hogy őket nem zavarja a sok csomag.

Az asszonynak tehát le kellett szállnia és megpróbálni egy másik vonatot, hátha ott megtűrik. A Párizs-Budapest közvetlent viszont már lekéste. Várótermekben aludt két éjszaka, felfelriadó szemmel vigyázva a csomagokra. Itt, a vonaton a legjobb, itt nyugodtan álomra hajthatja a fejét, biztos lehet benne, hogy senki nem lép le a csomagjával a robogó szerelvényről.

A várótermekben töltött éjszaka megtette a hatását: alaposan megfázott. A beszéde olykor köhögésbe fullad, és rohan ki a mosdóba.

Jön az osztrák kalauz. Mosolyogva érdeklődik; kié ez az éktelen sok csomag? “Ausztriában nem probléma” - mondja -, “de Magyarországon baj lesz belőle”.

Közeledünk a magyar vámhoz. Megrebben a szemünk; vajon mi lesz? A magyar vámos szemöldöke is felszalad a hatalmas csomagok láttán. Nemigen tud mit kezdeni az asz- szonnyal és históriájával, így hát hirtelen az én egyszál utazótáskám iránt kezd érdeklődni.

Az asszony fellélegezne már, de most meg a magyar kalauznő érkezik és kiderül, hogy Euro City pótjegyet kell vennünk - kétszáznyolcvan forintért. A kalauznő keveset beszél németül, próbálom megértetni vele, hogy az asszonynak nincs schillingje és forintja sem. Látom a kaluznő arcán a rosszallást - a megvetést? Mi lesz ebből? Elmondom a csomagok történetét is, végül megenyhül. “Nem tudok mit kezdeni vele” - legyint és elmegy.

Az asszony mosolyog és megnyugszik. Megint egy vonat, ahol megtűrték. Keresztülutazhatott két országon, és nem szállították le, nem pakoltatták ki, nem állították félre. Áusztria és Magyarország közelebb van a háborúhoz. Itt talán még meghallják a fegyverek ropogását.

A klimax természet-