Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-22 / 250. szám
1992. OKTÓBER 22. Hazai körkép 7 Segíthet a polgárőrség A falvak közbiztonságáért A korábbi években a városok, mostanában már a falvak közbiztonsága is kívánnivalókat hagy maga után. A cigánysággal szembeni atrocitások, az önbíráskodás, a garázdaság, az egyre szaporodó számban elkövetett élet elleni bűncselekmények arra késztették az Országos Rendőr-főkapitányság illetékeseit, hogy újragondolják, miként lehetne javítani a kistelepülések közbiztonságán. Dr. Túrós András rendőr vezérőrnagyot, az ORFK közbiztonsági főigazgatóját kérdeztük a várható változásokról.- Hazánkban a bűncselekmények 70 százalékát még mindig a városokban követik el, de sajnos egyre gyakrabban előfordul, hogy a falvakban is felüti a fejét a „kemény bőnözés”. Romlik a köztizton- ság, konfliktusok alakulnak ki a cigány és magyar lakosság között, s attól kell tartani, hogy a dominóelv alapján tovaterjednek a feszültségek.- Mit tesz, mit tehet ez ellen a rendőrség?- Elrendeltük, hogy a rendőri szervek minden jogsértővel szemben a lehető leghatározottabban lépjenek fel, mert ha bárhol, bárkivel szemben elnézőek lennének, az csak újabb feszültségeket szülne és nagyobb konfliktusokhez vezetne. Nem engedhetjük meg, hogy akár a legkisebb faluban a Los Angeles-ihez hasonlóan fajüldözéssé fajuljanak az ellentétek. Mivel a fővárostól távolabb eső megyékben kevesebb a rendőri erő, nincsenek is felkészülve a tömeges rendzavarások megakadályozására, ezért a kapitányságok felhatalmazást kaptak, hogy szolgálati rendőralakulataikat egy-egy akció sikere érdekében, ha a szükség úgy kívánja, összevonhassák.- Egyre gyakrabban panaszkodnak a falun élő idősebb emberek, hogy romlik a közbiztonság, szaporodnak a garázda, kötekedő járókelők.- Tudunk erről. Nagyon sok faluban az egyedül élő idősebb emberek kénytelenek összeköltözni, mert félnek, s ettől remélnek némi biztonságot. Úgy gondoljuk, az volna a megoldás, ha a mainál sokkal sűrűbben behálóznák az országot a kistelepülések rendőrőrsei, mint ahogy azelőtt a csendőrőrsök. Természetesen csak a szervezeti formát kívánjuk felújítani... A megszüntetett önkéntes rendőri szolgálat helyett országszerte polgárőrségek szerveződnek, eddig legalább 40 ezer állampolgár állt „csatasorba” a közbiztonság javításáért. Úgy tűnik, egy éven belül valamennyi településen létrejönnek majd ezek a kizárólag polgári alakulatok. Figyelik a területükön az idegenek mozgását, felhívják a rendőrök figyelmét a gyanús jelenségekre. Ha valakit bűnelkövetésen kapnak, azt elfoghatják, feltartóztathatják, amíg a helyszínre érkezik a hatóság. Úgy érzem, ez az együttműködés gyökeres változást hoz majd a közbiztonságban. (koós) Ferenczy Europress Kérdőjelek Kinek a terhe? 50 ezer menekült tartózkodik jelenleg Magyarországon. Közülük 5400-an táborokban laknak, s naponta érkeznek újak. Korábban azt reméltük, hogy rövid ideig tartó jelenségről van szó, de most már látható, hogy az államnak a vártnál hosszabb időn át kell a nagyszámú menekültről gondoskodnia. Teher ez hazánknak? Minden tekintetben az. A menekültek befogadása, ellátása milliókat emészt fel. Ügyük politikai feszültségeket kelt a szomszédokkal tartott kapcsolatainkban. Idehaza növekszik az idegenellenes hangulat. Érthető ez? Ha az említett valós problémákhoz hozzávesszük az infláció és a munkanélküliség emelkedését, a lakosság megélhetési gondjainak növekedését, akkor nem állhatunk értetlenül a közhangulat kedvezőtlen alakulása előtt. Csak Magyarország terhe? Egyértelműen nem, s teljesen jogosnak kell tartanunk a lakosság növekvő elégedetlenségét amiatt, hogy a jobb gazdasági helyzetű országok kevés hajlandóságot mutatnak a menekültügy terhének arányosabb, nemzetközi viseléséért. Ehhez hozzátartozik a menekülthullám kiváltó okainak megszüntetését célzó határozottabb közös fellépés éppúgy, mint a pénzsegélyek folyósítása külföldről. Hiába, a menekültügy közteher. Igen az: de nemcsak a miénk, hanem a nemzetek közösségéé. P. T. Ferenczy Europress Kerekes kút. Régi idők tanúja Jászágón. Sajnos már egyre kevesebb hasonlót látni a századfordulón épített kutakból. (Fotó: T. Z.) LAKOSSÁGI FÓRUMON TÚRKEVÉN Egy sikeres ember gondjainkról A Vállalkozók Egyesülete szervezésében a múlt hét szerdáján népes közönség előtt válaszolt a felmerülő mindennapos gondokra Palotás János országgyűlési képviselő. A túrkeveiek olyan jól kérdeztek, hogy csaknem mindazt érintették, szóba hozták (vagy ha nem, akkor Palotás János terelgette oda magát önszántából), hogy a tudósítónak más dolga nem akadt, mint jegyzetelni. Ami következik, úgy tekinthető tehát, mint egy interjú, melyet a kevei- ek készítettek. A meghívott a bevezetőben elmondta, hogy bizonyos politikusok igyekeznek úgy bemutatni a problémákat, mint egy füstfelle- get, egy fekete ködöt, mint amire nemcsak ők nem ismerik a megoldást, hanem mint amire egyáltalán nincs megoldás; ezáltal visszapasszolják a sikertelenséget, hogy tudniillik azért nem megy magától olyan jól a dolog, mint ahogy azt az emberek elvárják, mert erre nincs esély. Ez a füstköd feloszlatható. A munkanélküliségről és a nyugdíjkorhatár emelésének szándékáról szólva a képviselő elmondta, hogy hamis az a válasz, miszerint az európai átlagnál lényegesen alacsonyabb a magyar férfiaknál és nőknél a nyugdíjba vonulás időpontja. Azonban a magyar férfiaknak és nőknek a nyugdíjban eltöltött idejük nem haladja meg az európai átlagot. Ez abból adódik, hogy Európában bizony nem túl magas a magyar nők és férfiak várható élettartama. Amíg van pozitív teljesítményakarata egy korosztálynak, addig megfosztani őt attól az esélytől, hogy tegyen, ezt továbbra is szabad döntésére kellene bízni.- Egyáltalán nem szükségszerű - vélte Palotás János -. hogy ma Magyarországon növekszik a munkanélküliség. Számtalan közgazdász elmondta a médiákban, hogy az átalakulással, a váltással járó munkanélküliség keserű piruláját ennek a társadalomnak le kell nyelni. Idézem: „Én, mint egy buta tanuló rohanok vissza az egyetemi könyvtárba, lapozgatom a tankönyveimet, az egész közgazda- sági irodalmat, és sehol nem találkozom ilyesmivel, soha sehol nem írták le, hogy azért, mert struktúrát vagy szerkezetet vagy tulajdonformát vált egy társadalom, ennek munkanélküliséggel kellene járni. Hogy logikailag nem értem, az egy dolog, de gon- doltam, hátha megtalálom. Ugye, az ember az egyetemen legfennebb azt tanulja meg, hova kell nyúlni, ha valamit nem ért. De nem találom, nincs ilyen. Ez csak azért fordulhat elő, hogy egy váltás munkanélküliséggel jár, ha a valóságban nem váltok. Hiszen a váltás szóban benne van, hogy valami helyett valami mást csinálok. Hát ebből nem munkanélküliség következik, mert ha egy területen nincs szükség kapacitásra, de helyette csináltam valamit, akkor ott teremtődik a munkahely. Ha azt, ami veszteséges, abbahagyom, nem csinálom tovább, akkor valóban felszabadulnak kapacitások, ez lehet tőke, lehet munkaerő is. De akkor még nincs váltás, mert csak az történt, hogy ami veszteséges, azt nem csinálom, de nem tudom, hogy mit csináljak helyette. Akkor viszont szó sincs arról, hogy most mi egy új típusú gazdaság kialakításában váltást hajtanánk végre. Ha váltunk, abból nem következik munkanélküliség.” A parlament két és fél éves munkájának értékeléseként hallottuk: Ha gazdaságjogi kodifi- kációban elemezném, hogy milyen törvényeket hoztak az elmúlt 2-3 évben, akkor azt mondom, hogy a magyar jogrend eléggé összhangban van az európaival. Tehát a pozitív irányú jogi váltást viszonylag könnyű lesz végrehajtani. Nem kell egy teljesen új gazdasági és társadalmi jogrendet kialakítani. Ki kell belőle szedni azokat az elemeket, amelyek abból indulnak ki, hogy „nem szeretlek” vagy „nem bízom benned”, „nem együtt csináltuk” és „te ne is akard csinálni, még jól se akard csinálni, mert ez az én feladatom, én kaptam erre négy évig megbízást”. Azt kérdezte valaki, meddig tarthatók még a mezőgazdaságban ma tapasztalható negatív tendenciák? Egy példával szeretnék'válaszolni, és az est folyamán lehet, hogy ez lesz a legkeményebb válaszom. Előre kiemelném, hogy a példa ötletadóját nem ismerem, mindig kérem az ismerőseimet, ne is árulják el, honnan ered. De közgazdászként először igazán akkor lettem rosszul, amikor jó egy-másfél évvel ezelőtt a tej és tejtermékek alulfogyasztását a szakmai tárca irányítása túltermelésnek minősítette. Az alulfogyasztás és a túltermelés közötti különbséget a közgazdasági szakközépiskolában valószínű az első félévben tanítják. De lehet, hogy nem kell hozzá közgazdasági szakközép- iskola. Amikor megjött az az első rendelkezés, hogy ennek a megoldásaként javasoljuk, hogy tízezer forintot kap, aki levág egy tehenet, akkor valahogy ref- lexszerűen, politikushoz nem illő módon jutott eszembe, hogy én húszat adnék annak, aki levágja az ötletadót. Azóta ezt sokszorozzák, ez a hagyomány folyamatosan megy tovább. Ennek következtében egyik pillanatban hirtelen úgy tűnt az alulfogyasztás, hogy itt sertéshúsdömping van, és keményen lenyomták a felvásárlási árakat, ami nemcsak az az évi veszteséget jelentette, hanem kivonta a forrást az ez évi termelés alól. Most meg aztán keményen importálunk sertéshúst és kemény szállítási nehézségeink vannak. Szóval, nem tudom, hogyan lehetett politikai indíttatásból vagy politikai alkuból írni és olvasni nem tudó személyeknek átadni a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar irányítását. Ez a fajta ágazati irányítás okozta talán a legnagyobb kárt az elmúlt két és fél évben - sommázta véleményét Palotás János. - Ugyanakkor a kérdésben mégsem yagyok ennyire pesszimista, mert meggyőződésem, hogy Magyarország földrajzi adottságaiból, az itt lévő paraszt- emberek ismeretéből, a hozzáállásukból - bár egy nagyon nehéz négy évet élnek most meg - nekik van jövőjük. A területet irányító mai politikának meg nincs. Ez a különbség. Azt hiszem - mondta a képviselő a jelenlegi gazdaságpolitikáról szólva -, valóban nem mutatkoztak be a mai parlamenti pártok azzal a felelősséggel a parlamentben, hogy a kritikán túlmenjenek. Azon kívül, hogy elmondták, itt is „hülyeség, amit mondasz’ ’ meg ott is - ebben egy viszonylagos professzionalizmusra szert tettek, ezt elég ügyesen csinálták -, de talán egy pici energiát találhattak volna arra is, hogy legalább a fodrászomat kérdezzem már meg, hogy ő meg mit javasolna helyette. S akkor legalább a mondatot úgy fejezzem be, hogy „ez ezért hülyeség, az azért hülyeség, ámde még a fodrászom is tudja, hogy kéne csinálni’ ’. Ugye? Éz elegánsabb, szebb is, és több is van benne... Arról, hogy a jelenlegi politikai erő megszedi magát: Hát ebben van igazságtartalom. Néha egészen meglepődöm, hogy milyen szaktudású képviselő milyen társaság igazgatóságában, meg milyen társaságok felügyelőbizottságaiban, meg mit tudom én, miben vannak ott és hányban. És ebben nem is kizárólag csak a kormánykoalíciós pártok tagjai a részesek. Néha elkeseredem, amikor bizonyos politikai alkuk azért köttetnek, hogy „te János, ha elmondanám a bizottságban, hogy mi van, akkor engem a pártom visszahívna a bizottságból, és ez havi tízezer forinttal csökkentené a tiszteletdíjamat”... Ilyen mindig lesz, ettől én még nem gyűlölném a parlamentet. Talán itt is igaz, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amikor több olyan alkalmas politikus lesz, akinek anyagilag nem éri meg politizálni. Illetve, nem azért van ott a politikában, hogy ebből üzletet csináljon, mert a ráfordított idő még veszteséges is. Hanem valami másért teszi. A Vállalkozók Pártjáról: - Barátaimmal együtt úgy gondolom, hogy bele kell rúgni egyet ebbe a téglafalba. És bele lehet. Lehet, hogy kemény, hogy kockázatos. Ha rúgsz, akkor nagyot rúgjál. Langyos megoldás nincsen. Talán egyértelmű, hogy ez egy programpárt, nem ideológiai párt, nem arról szól, hogy ez a legjobb ideológia, hanem arról, hogy van jó válasz a mai társadalmi és gazdasági kérdésekre. Ha programpárt, akkor annak nagy jelentősége nincs, hogy 4 vagy 6 vagy 7 százalékkal bejut a parlamentbe, mert akkor nem az ő programja valósul meg. Azt a célt kitűzni, hogy már a következő választási ciklusban parlamenti párt legyen, ez értelmetlen. Hiszen nem tud mondani semmit. Ha nem az ő programja kerül megvalósításra, ami egy bizonyítás („nem csak mondtam, meg is lehet csinálni”), akkor mi a keresnivalója ott? Egy ideológiai párt megcélozhatja, hogy 5 százalékkal leszek jelen, aztán majd tízzel, mert ez egy jó ideológia és szép lassan terjed. Egy programpárt vagy azt a programot csinálja, vagy másikat. Azt hiszem, ma nem lehet úgy megjelenni politikai erőként, hogy bejegyzem, s tartom a sajtótájékoztatót, mellettem ül a feleségem meg a lányom, s elmondom, hogy majd meglátjátok. lesz programunk, lesznek támogatóim, mert egyedül nem lehet megcsinálni, lesz bizalom, ezért bízzatok bennem... Azt hiszem, ma már csak úgy lehet, ha az ember a bemutatkozáskor azt mondja: itt a programom, olvasd el! Ebből te láthatod az én gondolkodásmódomat, láthatod, hogy egyes kérdésekhez hogy nyúlok hozzá, hogyan mancso- lok bele a munkanélküliségbe, az inflációba, a kultúrába, az oktatásba, az egészségügybe, a nyugdíjrendszerbe. Röviden: rá kell mutatnom, lapozgathatsz, nézhetsz, számon kérhetsz minden mondatot. Ugyanakkor ehhez a bemutatkozáshoz az is kell, hogy - képletesen - ha a televíziókamera végigmegy az ott ülőkön, akkor a „néző” azt mondja: én ezt az embert ismerem, ezt is, ez is egy sikeres ember, ez is hozott már egy-két értéket, az is, szóval, sikeres volt a pályafutásuk. Éppen most nyúlna mellé? Nem valószínű... Magyarul: hozzáteszem a személyi garanciarendszert, hogy ezek komolyan gondolják, általában nem luftballonokat kergettek. Ha sportoló volt, akkor olimpiai bajnok lett, ha kutató volt, akkor akadémikus lett, ha tanár volt, akkor elismert tanárrá vált, ha vállalkozó, akkor sikeres vállalkozó lett. Tehát nem azt játszatom el, hogy semmi se sikerült, de csak azért, mert rossz volt a politikai környezet. De most, hogyha bíztok bennem, majd meglátjátok, hogy ebben a kérdésben viszont nagyon ügyes leszek. Szóval, a kutya már meghalt, a liba már elpusztult, de most bízzátok csak rám a tehenet. Én azt hiszem, meg fog jelenni ez a politikai erő, és talán lesz annyi arc benne, amennyi a bizalmat is hozzáadja. Mert társadalom nélkül nem lehet megcsinálni. Lejegyezte: M.H.L.
