Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-14 / 243. szám
Meplap * * ^ k III. évfolyam 243. szám 1992. október 14., szerda Ara: 13.80 Ft JÁSZ-N AG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Az Országgyűlés feloszlatta Tiszaderzs község önkormányzati képviselő-testületét Megyei képviselők véleménye a vitában Tegnap délután tárgyalt a parlament dr. Boross Péter belügyminiszter előterjesztésében a tiszaderzsi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásáról. A belügyminilszter- elmondta, hogy a kormány nevében, az Alkotmánybíróság véleményének kikérése alapján tesz először ilyen javaslatot az Ország- gyűlésnek. „A tiszaderzsi önkormányzat nem működik és működésképtelen, s augusztus 13 óta a testületet belügyminisztériumi közreműködéssel mindössze egyszer tartott ülést, amikor beiskolázási és szociális segélyről döntöttek. A községi önkormányzati jó- szolgálati szövetség is hiába fáradozott az ellentétek feloszlatásán. Törvénysértések történtek, úgy a polgármester, mint a képviselő-testület részéről, s nincs tovább remény arra, hogy az ön- kormányzat eleget tud tenni törvényes kötelezettségeinek.” A belügyminiszter elmondta, a sajnálatos eset első a választások óta, az ország 3100 önkormányzatából a tiszaderzsi került ebbe (Folytatás a 2. oldalon) Lesz-e szabadkereskedelmi egyezmény? Kívánatos az egész visegrádi térségre megkötni a szabadkereskedelmi egyezményt - Budapest továbbra is ezen az állásponton van. Ha azonban ez késedelmet szenvedne a cseh-szlovák válás miatt, akkor Magyarországnak és Lengyelországnak mindenképpen életbe kell léptetnie akét- oldalú szabadkereskedelmi egyezményt - nyilatkozta Jeszenszky Géza külügyminiszter lengyel partnerével, Krzysztof Skubiszewskivel folytatott tárgyalásai után. Új földtulajdonosok Mostanáig hozzávetőleg 3 ezer állampolgár jutott földtulajdonhoz. A gazdára váró együttesen 38 millió aranykorona értékű földből eddig 330 ezer aranykorona értékű kelt el - jelentette be Sepsey Tamás államtitkár. A tapasztalat szerint a kárpótlást korábban támadó politikusok egy része is a törvény hívévé vált, hiszen az egy újfajta tulajdonszerkezet kialakulását teszi lehetővé, amely a társadalom nagyobb részének érdekeit szolgálja. A korszerű gazdaságért Az Ipari Centrumok Nemzetközi Szövetsége a gyakorlatban igyekszik megvalósítani azt a politikát, amelynek célja, hogy Magyarország - geopolitikai, földrajzi helyzete miatt - nemcsak a Közös Piac országaival, hanem Közép- és Kelet- Európa államaival is stabil, erős kapcsolatokat alakítson ki - mondta Kupa Mihály pénzügy- miniszter a májusban alakított szövetség eddigi tevékenységét értékelve. Kifejtette: az ország stabilizálta nemzetközi kapcsolatait és pénzügyi helyzetét. Ma az a fő gond, hogyan tudunk korszerű gazdaságot építeni, miként tudunk piacokat szerezni, és nem elsősorban a hitelek felvétele. (MTI) Lassú enyhülés Az a hideg levegő, amely a viszonylag korai éjszakai fagyokat okozta, lassanként kelet felé távozik. Helyét fokozatosan enyhébb, a hét közepétől nedvesebb levegő veszi át. A többórás napsütés mellett időnként megnövekszik a felhőzet, eső azonban még sehol sem valószínű. Napközben sokfelé megélénkül a délkeleti, déli szél. A csúcshőmérséklet 10,15 fok között várható. (MTI) s Újabb meglepetés a Szigligeti Színházban A szolnoki Szigligeti Színház következő, most pénteken bemutatásra kerülő darabjának címe: Szeretlek, cirkusz. Rendezte (volna): Molnár György. írta: Pozsgai Zsolt. A színház legújabb meglepetése, hogy a rendező Molnár György kevéssel a bemutató előtt kiszállt a darabból... Ezután maga Spiró György állt be a rendező helyére, és néhány napja ő rendezi a művet. Az igazgatót (rendezőt) szerettük volna megkérdezni a történtekről, de azt az üzenetet kaptuk: nem nyilatkozik, csak a premier után. A váratlan helyzetben mit is mondhatunk az olvasóknak, akik közül bizonyára sokan a színházat kedvelő nézőközönséghez tartoznak? Várunk az újabb premierre, amely után Spiró György biztosan elmondja, mi van a dolgok hátterében, mint ahogy elmondja majd azt is, mi a véleménye a Rinaldo Rinaldiniben történt főszerepcseréről, mivel ezt is megígérte még annak idején a színházkedvelő közönség tájékoztatása érdekében. Hatpárti egyeztetés médiaügyben Hatpárti egyeztetés kezdődik a jövő héten a médiatörvény vitás kérdéseiről - ebben állapodtak meg kedden Antall József miniszterelnökkel folytatott megbeszélésükön a parlamenti pártok frakcióvezetői. A felek egyetértettek abban, hogy a médiával kapcsolatos kérdésekben gyors, és lehetőleg konszenzuson nyugvó megoldásra van szükség. Éppen ezért a keddi megbeszélésen megállapodás született arról, hogy pártfrakciónként két-két képviselő részvételével hatpárti grémium alakul, és e testület október 27- éig kap határidőt a főbb kérdésekben való megegyezésre. Három és fél millió dolláros kontingens „Nagyhal” a Produker horgán Asztrahányba készül a Jászkunság? A Botond 33 H hidas traktor prototípusát tavaly készítették el Szolnokon, melynek gyártója és forgalmazója a Produker Kereskedelmi Kft. Az újonnan kifejlesztett traktor a magas művelésű kultúrák - dohány, szőlő, facsemete stb - igen hasznos erőgépe. Tervezői dr. Deák Lajos, Várkonyi János, Tóth Ré!a és Rácz László, valamint a Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet. Az alapgéphez jelenleg négy munkagép tatozik (permetező, csillagkerekes bakhát kezelő, palántázó és kacsgátló). Bemutatókon nagy sikert aratott a gép, melynek alkatrészei a legmodernebb nyugati cégek termékei. Az eddig elkészült két traktor a Magyar Dohányipar részére készült. (- nzs -) A szolnoki Produker Keres- kedelemszervező Kft. vezetői maguk sem gondolták komolyan, hogy így halat fognak, „miért ne?” alapon mégis bedobták a horgot, és néhány, cégüket orosz nyelven bemutató ismertető anyagot adtak „osztogatásra’ ’ a FÁK országokban tavaly gabonaeladásokról tárgyaló magyar állami delegáció egyik szolnoki tagjának. Néhány hónap múlva aztán kiderült, nemhogy kapás van a keleti vizeken, nagyhalat is lehet fogni. A találomra kiküldött cégismertetőre a volgai tatár köztársaságból jelentkeztek érdeklődők, és a Produkerrel - zömében mezőgazdasági termény(Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban a 7., 8. és 9. oldalon Jászsági Extra A VITÁNAK MEG NINCS VEGE Az udvar nem a gazdáé? Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Szolnok és Vidéke Ipartestület hónapokon át küzdött azért, hogy szolnoki székházukat visszakapják, illetve tulajdonba kapják. Áz épület ugyanis korábban a tulajdonuk volt, de az államosítás „elvitte”. Az Ipartestület azért is szerette volna, ha tulajdonba kapja az épületet, mert a ház kezelője, az IKV nem sokat fordított az épületre, nem szüntették meg például az évek óta tartó beázást, amely jelentős károkat okozott. Az iparosok úgy okoskodtak, hogy ha az épület az övék lesz, akkor saját pénzüket, munkájukat befektetve rendbehozzák. Végre az övék lett az épület. Ám az örömbe üröm is vegyült. A megyei vagyonátadó bizottság (Folytatás a 2. oldalon) Bővült a cibaki piac Cibakházán bővítették és kulturáltabbá tették a piacteret. Féltetőt építettek az asztalok fölé, így esőben is tudnak árusítani, főként zöldséget és gyümölcsöt, és itt is megtalálhatók, mint megyénk minden településén, a KGST-piacosok is. Fotó: Mészáros Autók rendszám nélkül A közlekedésigazgatási jogszabályok kötelezően előírják, hogy a közutakon hatósági jelzés nélküli (rendszámtábla nélküli) gépjárművek nem közlekedhetnek. Megtartásukhoz fontos közösségi és egyéni érdekek fűződnek. Az Országos Rendőrfőkapitányság legyártatta és 1992. július 1-től forgalomba állította az „E” betűjelű rendszámtáblát, decentralizálta a „Z” betűjelű rendszámtábla forgalmazását. Az intézkedések ellenére az ,,E” betűjelű rendszámtábla igénybevétele 1992 szeptember hónapban - azonos közlekedési feltételek mellett - július hónaphoz viszonyítva negyedére csökkent. Ezzel párhuzamosan csak a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának dolgozói 5 nap alatt 9 fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési és közlekedésigazgatási eljárást az „E” betűjelű rendszámtáblák szabálytalan használata miatt - tudtuk meg dr. Kapai Sándor alezredestől, a megyei rendőrfőkapitányság osztályvezetőjétől. (Folytatás a 2. oldalon) A RAK ELLEN, AZ EMBERÉRT Napforduló Szolgálat nyílt Szolnokon Szolnokon nyitotta meg harmadik regionális irodáját a Napforduló Szolgálat. Az iroda avatását tegnap tartották. A Napforduló Szolgálat a Rákbetegek Országos Szövetségének Regionális irodája, amelynek feladata a rákos betegek öntevékeny csoportjainak összefogása, segítése, a működési feltételek biztosítása, a betegek érdekeinek képviselete, rehabilitációs szolgáltatások. Felvállalták a megelőzést is, szeretnék felhívni a figyelmet a rákmegelőző életmódra és a szűrésekre. A tegnapi irodaavatón Mikéné Bodor Mária - aki a szolgálat alapításában sokat segített - köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a szolgálat - amely tulajdonképpen nyitott otthon - ötlete 1986-ban született. Egy magyar rákbeteg hölgy Nyugaton járva tapasztalta, hogy ott mennyivel több segítséget kapnak az emberek ahhoz, hogy elviseljék a nehézségeket. Ezután egy mozgalom indult el, és Pesten, Gyulán, Pécsett, Veszprém(Folytatás a 2. oldalon)