Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-14 / 243. szám

I Szálláscsinálók Párizs. Elindultak Boszniá­ba annak a francia katonai egy­ségnek a szálláscsinálói, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának értelmében brit, kanadai és spanyol egységekkel együtt részt vesz a segélyszállít­mányok biztosításában. Az első, 370 főnyi alakulat, amely az egység felszerelését is magával viszi, Rijeka kikötőjében száll partra, s ekkor indulnak repülő­géppel utánuk a többiek. Az 1250 főnyi egység október vé­gén Bihac térségében foglalja el körzetét. A megerősített egység 15 páncélost kap, amelyek 90 milliméteres ágyúikkal kellő biztosítást adhatnak arra az eset­re, ha a szállítmányokat megtá­madnák. Bush vesztésre áll Washington. A vasárnap es­ti országos tévévita nem segített George Bush elnökön, továbbra is vesztésre áll a novemberi vá­lasztáson. A hétfői felmérések szerint Bili Clinton változatlanul 10-15 százalékkal vezet Bush előtt. A kommentárok szerint az elnök a vitában érveivel nem tudta „kiütni“ ellenfelét, sőt, nem is támadott - márpedig más­képp nem számíthat sikerre a hátralevő két vitában sem. Mi­után az elnök jelezte, hogy Ba­ker a választási győzelem esetén az új gazdasági programot dol­gozza ki, a Fehér Ház hétfőn ki­szivárogtatta: Bush menesztené .yezető gazdaságpolitikusait. A kommentárok szerint äz elkésett lépés, akárcsak a Bakerrel való sakkozás, kapkodást jelez, s aligha segíti Bush útválasztá­sát. Sevardnadze hengerelt Moszkva. A grúz szavazók egységét és lelkesedését emelték ki kedden a moszkvai lapok Eduard Sevardnadze győzelmé­vel foglalkozó kommentárjaik­ban. Az újságok külön is meg­említik, hogy a lakosság 83 szá­zaléka vett részt a választáson és 95 százalék adta voksát Sevard- nadzére. Gorbacsov utazhat, ha.. Moszkva. Az Orosz Legfel­sőbb Bíróság döntése alapján el­utazhat Mihail Gorbacsov Né­metországba, Willy Brandt te­metésére. Az engedélyt emberi­ességi megfontolásra hivatkoz­va adta meg a testület, de fenn­tartotta Gorbacsov kötelezettsé­gét, hogy tanúskodjék az SZKP perében. Valerij Zorkin, a bíró­ság elnöke azt is elmondta, hogy Borisz Jelcin telefonon maga is közbenjárt nála Gorbacsov útjá­nak engedélyezése érdekében. Harcok Angolában Luanda. Kedd hajnalban is­mét összecsaptak az angolai fő­városban a kormányerők és a vá­lasztások elvesztésébe belenyu­godni képtelen UNITA szerve­zet fegyveresei. A Reuter szerint az éjszaka több kerületben is fegyverropogás volt hallható. Az áldozatok száma nem isme­retes. Az elnöki rezidenciához vezető út le van zárva. Szlovén-horvát csúcs Ljubljana. A néhai Josip Broz kedvenc szlovéniai nyara­lóhelyén, a Kranj melletti Brdón szlovén-horvát csúcstalálkozóra került sor. Franjo Tudjman hor- vát és Milan Kucan szlovén el­nök egyetértett abban, hogy a sokáig halogatott találkozó után megkezdődhet a jószomszédi kapcsolatok időszaka a két füg­getlen állam között. Ezzel a két államfő közvetve elismerte, hogy az utóbbi egy évben szá­mos probléma volt Ljubljana és Zágráb viszonyában. Tudjman és Kucan bejelentette, hogy ha­marosan barátsági és együttmű­ködési egyezményt írnak alá. Körkép 1992. OKTÓBER 14. Tiszafüred már a világkiállításra (is) gondol Kártyapénz, nyersanyagnorma és idegenforgalom Az Országgyűlés feloszlatta Tiszaderzs község önkormányzati képviselő-testületét Tiszafüred egészségügyi in­tézményeiről tárgyaltak kedden a füredi városatyák. Dr. Szabó Ottó igazgató főorvos előterjesz­tése és szóbeli tájékoztatója alap­ján, amit a testület a határozati javaslattal együtt egyhangúan el­fogadott, megállapítható, hogy 1992. szeptemberéig a lakosság 88 százaléka választott orvost. Az orvosi körzetek jelentősen nem módosultak. Az országos adatok szerint 6100 háziorvos közül idáig 72-nek sikerült meg­kezdenie működését vállalkozá­si formában. A tiszafüredi „or­vostársadalom” is a privatizáció irányába szeretne lépni, ami nem jelentene további terheket a la­kosság számára. Az orvosi ellá­tás szempontjából sem hoz ez tartalmi változást, hiszen a fel­adatok hasonlóak maradnak, csupán a TB-finanszírozási szer­ződéseket - az önkormányzattal egyeztetve - a vállalkozó házior­vosok kötnék meg. Többen fel­vetették, hogy a kártyapénzről a tömegkommunikációs eszkö­zökben megjelenő összegek megtévesztőek,, félreéíthetők. A valóság az, hpgy a kártyapénz bérként való felhasználása ese­tén a TB-járulék, szolidaritási alap, a jövedelemadó 70 százalé­kot automatikusan az állam zse­I j- / j bébe vándoroltak Éppen ezert az egyesített egészségügyi .intéz­A rák ellen, (Folytatás az 1. oldalról) ben, Várpalotán is alakultak ön­segítő csoportok. A csoportok nemcsak arra adnak lehetőséget, hogy a betegek találkozzanak, de arra is, hogy a szakembereket és a hozzátartozókat is bevonják te­vékenységükbe. Dr.Pécsi Lajos onkológus fő­orvos úgy értékelte a szolnoki iroda átadását, mint métföldkö­(Folytatás az 1. oldalról) szárítók megvételére - nemrégi­ben egy három és félmillió dollá­ros kereskedelmi kontingensről írtak alá megállapodást. Az első 690 ezer dolláros ren­delést november 15-éig kell a szolnoki társaságnak teljesítenie, egy 140 ezer dolláros rakomány már vagonba rakva várja, hogy Tatárországba induljon. A 3,5 millió dollárt egy esztendő alatt kell a magyar félnek szállí­tásaival kitöltenie. Az exportra kerülő termékek zömét a ter­ményszárítók teszik ki, de a tatár partner más mezőgazdasági esz­közöket is kíván vásárolni. Az első szállítmányban is ott vannak a Szolnoki Mezőgép rotációs ka­szái, körbálázói, rendkezelői. A Produker különben úgy tervezi, hogy - termelőkapacitása korlá­tozott lévén - a szárítók gyártásá­val a Mezőgépet bízza meg. Mint dr. Deák Lajostól, a kft. ügyvezető igazgatójától hallot­tuk, ez a FAK-beli vállalkozás egyáltalán nem kockázatos, hi­szen része a magyar és a tatár kormány ötéves kereskedelmi megállapodásának, és ennek ér­telmében a tatárok vezetéken ér­kező kőolajjal fizetnek. A ma­gyar árukat csak akkor indítják útnak, ha az ellentétel, a kőolaj már hozzánk érkezett. mények vezetése úgy döntött, hogy ezen pénzeket bérként nem használja fel, inkább gépkocsik lízingelésével segítik a gyorsabb betegellátást, modem műszerek beszerzésével segítik az ellátás színvonalát. Felvetődött továbbá az ügyeleti szolgálat kérdése, melynek finanszírozása a jövő­ben önkormányzati hatáskörbe tartozik. A képviselők tárgyaltak a gyermekélelmezés helyzetéről. A fogyasztói árak emelkedése el­kerülhetetlenné tette az élelme­zési normák emelését, annak el­lenére, hogy többen kifejezték aggályukat azon okból, hogy ez további terheket ró a szülőkre. A tízszázalékos emelést a testület döntése alapján október 15-étől kell alkalmazni. A legnagyobb vita az idegen- forgalom helyzetéről alakult ki, annak ellenére, hogy ez csupán az „egyebek’ ’ címszó alatt szere­pel. Ezt többen kifogásolták is, hiszen - véleményük szerint - ez Tiszafüred számára potenciális kérdés., Először Balogh György, a város főépítésze ismertetett egy elképzelést, miszerint a Tisza- parti kisváros bekapcsolódna egy országos pályázati rend­szerbe. Ennek keretén belül létre kívánják hozni a Tisza-Tó Terü­letfejlesztési és Környezetvédel­az emberért vet a daganatos betegek kezelé­sében. Különösen a mostani helyzetben van nagy jelentősége ennek a szolgálatnak. Most. ami­kor az egészségügy jószerivel képtelen a megelőzésre és a reha­bilitációra, mert egyre inkább betegségcentrikussá válik. Végezetül Kanyó Mária iro­davezető köszönetét mondott azoknak, akik segítették az iroda létrehozását. Az igazgató azt is elmondta, hogy kinti tárgyalásai során - a Produkerrel az ottani pénzügy- miniszter írta alá a szerződést Asztrahányban - igen élénk együttműködési készséget ta­pasztalt. A Volga mentén szívesen ala­kítanának vegyesvállalatokat a nemrégiben leszerelt hatalmas hadiipari üzemek eszközeinek hasznosítására, a mezőgazdasági termelés fellendítésére, vagy ép­pen fogyasztási cikkek gyártásá­ra. A Produker is tárgyalásokat tervez ilyen vállalkozásról: az el­képzelések szerint a mezőgazda- sági szárítók műszaki dokumen­tumait és a bonyolultabb rész­egységeket adná a társaság egy jövendő, a berendezéseket Tatá­riában készítő közös cégbe. A tatárok érdeklődése a ma­gyar fogyasztási cikkek iránt is igen élénk. Partnerei kérésére a Produker igyekszik - elsősorban megyei - cégek figyelmét felkel­teni az asztrahányi kapcsolatban rejlő lehetőségekre. Ügy tűnik, az érdeklődés kölcsönös és a de­cember 4-től 14-ig tartó asztra­hányi vásáron Jász-Nagykun- Szolnok gazdasága külön kiállí­tóterületen mutatkozik be. V. Sz. J. mi Alapítványt, melynek segít­ségével Tiszafüred az 1996-os expo idejére egy Holt-Tisza terü­letén kialakított szabadtéri szín­paddal gyarapodna, ami egy évenként visszatérő Rockopera Fesztivál helyszíne lenne. Az alapítvány támogatására már ok­tóber 17-én koncertet szervez­nek a városi sportcsarnokban, melyen fellép a Kormorán Együttes, Bródy János és Varga Miklós. Mind tartalmában, mind mi­nőségében bővíteni kell az ide­genforgalmi kínálatot és az expo jó lehetőség, hogy a térség be­mutatkozzon a világ előtt - mondta a főépítész. Többen figyelmeztették a je­lenlévőket, hogy a „giganti- kus”tervek már sokszor illúzió­vá váltak. A ma sokkal aktuáli­sabb feladatokat kell, hogy meg­oldjon. Mások amellett érveltek, hogy az expo kínálta lehetősége­ket hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Talán ez az érvelés kész­tette a képviselőket arra, hogy megszavazzák azt az előterjesz­tést, miszerint javasolják - a hal- pusztulás elkerülése érdekében - a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak, hogy a Tisza- tó téli üzeménél egy méterrel csök­kentsék csak a tározó vízszintiét. P. M. KDNP-fórum Abonyban A Kereszténydemokrata Nép­párt abonyi szervezetének nem­rég megtartott pártfórumán dr.Hasznos Miklós, a KDNP al- elnöke, országgyűlési képviselő is jelen volt. Jellemezte pártjuk programját, s az aktuális kérdé­sek közül a kétkulcsos áfa-rend­szerről elmondta: részükről ak­kor lesz elfogadható, ha a kor­mány ’93 januárjától azt kom­penzálni is fogja azok részére, akik erre rászorulnak. A rádió- és tv-elnökök leváltását azért szor­galmazzák, mert véleményük szerint nem tudták megteremteni a közszolgálati rádiót és tévét, nem voltak elég erősek ahhoz, hogy környezetük szirén hangja­inak ellen tudjanak állni. Az or­szág csak akkor fog megmene­külni jelenlegi helyzetéből, ha vissza tudjuk állítani a tudás, a becsület és a munka presztízsét - hangsúlyozta. Nekünk az a köte­lességünk, hogy feltárjuk a múl­tat, és szembenézzünk a tények­kel - fejezte be gondolatsorát dr.Hasznos Miklós. Válaszolt a fórumon megje­lentek kérdésére is, mely főleg a földvisszaadás, a koalíció problé­mái, az ózdi gyár körüli esemé­nyek, a kárpótlási jegyek felhasz­nálása, az iskolai hitoktatás téma­köréből tevődtek össze. (Folytatás az 1. oldalról) ugyanis átadta az épületet a szol­noki önkormányzatnak, az pedig az Ipartestületnek. De a székház udvara (ahol jelenleg a kertmozi van) nem lett az övék. Azt a részt a megyei önkormányzat kapta meg, amely a terület kezelői jo­gát a Szolnokfilmnek adta. A vagyonátadó bizottság arra hivatkozott, hogy a járási hivatal 1963-ban az épületet a Mozi­üzem használatába adta. De az iparosok erre azt mondják, hogy: (Folytatás az 1. oldalról) a fölöttébb nehéz és tarthatatlan helyzetbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy máshol mindenütt rendjén, viták és ellentétek nélkül menné­nek a dolgok, de a köztársasági megbízottak és a belügyminisz­térium szakemberei általában eredménnyel tudtak foglalkozni az önkormányzati visszásságok­kal. Tiszaderzs esetében ez siker­telen maradt. „A kormány nevé­ben javaslom a Tisztelt Háznak, mondja ki Tiszaderzs község ön- kormányzati képviselő-testüle­tének feloszlatását, s akkor én a Köztársasági Elnök úrhoz fordu­lok javaslattal: köztársasági megbízott kinvevezésére.” Wek­ler Ferenc /SZDSZ/ az önkor­mányzati bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy személyi és nem politikai ellentétek vezettek idáig Tiszaderzsen. Salamon László, az alkotmányügyi bizott­ság elnöke is a feloszlatás mellett mondta el bizottsága vélemé­nyét, azzal a módosítással, hogy az Országgyűlés 1992. október 16-i hatállyal mondja ki határo­zatát. Az elnöklő Szűrös Mátyás a törvényes lehetőségek szerint kérte ezután válaszra a jelenlévő polgármestert, dr. Herédy De­zsőt, van-e olyan helyzetben, hogy a képviselő-testület véle­ményét előadhassa? A polgár- mester válasza: „Nincs képvise­lő-testületem, s így fölhatalma­zásom se.” Ezután kapott szót dr. Szabó János /MDF/ Szolnok megyei képviselő, aki nagy helyismeret­tel mutatta be társainak a kis köz­séget. Elmondta, hogy a nagyon szegény, s lakosságában egyre fogyatkozó településen jelenleg 360 munkanélküli van - a lakos­ság száma 1600 -, s a népesség (Folytatás az 1. oldalról) Úgy tűnik tehát, sokan nem tudják, esetleg nem akarják tudo­másul venni, milyen szabályok vonatkoznak ezekre a rendszám- táblákra. Nos, ilyen hatósági jelzést kapnak a külföldről behozott gépjárművek (ilyenkor a rend­számtáblákat a határátkelőhe­lyen a VÁM és Pénzügyőrség szervei adják ki), és a forgalom­ba még nem helyezett géjármű- vek a műszaki vizsgáig, illetve forgalomba helyezésig. Hason­lóképpen ezt a a jelzést kapják a forgalomból kivont és rend­számtáblával már nem rendelke­ző gépjárművek a műszaki vizs­gáig, illetve az ismételt forga­lomba helyezésig. ha visszamegyünk 1963-ig, ak­kor menjünk vissza 1950-ig is, amikor az épület és az udvar az Ipartestület tulajdona volt. Rá­adásul - elég szerencsétlen mó­don - kétszer is megfizették az épület árát: először, amikor föl­építették. Utána államosították az épületet, majd megvetették az Ipartestülettel, majd elkobozták tőlük. A megyei vagyonátadó bizott­ság határozatát megfellebbezték. Az Ipartestület ugyanis azért kéri az udvarrészt, mert tervei vannak ötven százaléka a létminimum szélén él. Bírálta a polgármester vezetési módszereit, s az elbi­zonytalanodott képviselő-testü­letet. Varga Mihály /Fidesz/ Szolnok megyei képviselő ha­sonló tényekkel szolgált, megje­gyezve, hogy a tiszaderzsiek nem ilyen népszerűségre vágy­tak, nem arra, hogy elsőként itt oszlassa föl a parlament a képvi­selő-testületet, s írjanak ki, előre­láthatólag november 29. napjára új választást, amely egyáltalán nem biztos, hogy megoldja a falu nehéz helyzetét. „Ebben a falu­ban nincs bölcsőde, fogászat, rendőrőrs, gyógyszertár, ide nem vezet vasút.” A fiatalok elvándorolnak, a falu öregszik, a munkanélküliek aránya most 28 százalék, s még kilátás sincs, hogy akár a mező- gazdaság, akár a kunmadarasi volt szovjet repülőtér fölszívja a munkanélkülieket. Válságos körzet ez, Karcaggal, Kunmada­rassal, Tiszafüreddel és Kunhe­gyessel együtt, ami sürgős kon­cepciót sürget - nem kihelyezett kormányülést - mondta á fiatal demokrata képviselő. Dr. Boross Péter zárszava után az Ország- gyűlés ellenszavazat nélkül, há­rom tartózkodással kimoftdta a tiszaderzsi önkormányzati kép­viselő-testület 1992. október 16- i hatályú feloszlatását. (A tegnapi Kurír arról írt, hogy a Belügyminisztérium mintha utasította volna az egyik megyei lapot, a tiszaderzsi nép­szavazás előtt, hogy az esemény törvénytelenségéről írjanak. A cikk szerzője szívesen olvasta volna az említett lap cáfolatát ,,e beavatkozás ízű affér’ ’ - ról. La­punk nem cáfolt meg semmit, minthogy nem volt mit cáfolnia. /a szerk./) Az „E” betűjelű rendszám- táblákat a lakó-, vagy telephely szerinti rendőrkapitányságok igazgatásrendészeti szerveinél lehet igényelni, de egyes gépjár­műforgalmazók is jogosulFak ar­ra, hogy ilyen rendszámláblát adjanak ki, illetve a szükséges okmányt kiállítsák. A tábla az egy alkalomra szóló forgalmi en­gedélyben meghatározott- ideig és célból használható. Az ideig­lenes forgalmi engedély pedig csak a kötelező felelős­ségbiztosítás megléte esetén ad­ható ki. S még valami, a rend­számtáblával való visszaélés szabálysértési, illetve közleke­désigazgatási eljárást von maga után. vele, segíteni akarja iparos tagja­it. Kézművesek udvarát tervez­nének az adott helyen. Körülbe­lül 30-40 iparosnak tudnának ott műhelyt kialakítani. Erre azért is szükség van, mert a bérlemény drága, az iparosok nem bírják a költségeket. Különösen azok a „filléres” szakmák veszélyezte­tettek, ahol párszáz forint vagy még annyi sem a szolgáltatási díj. Ugyanakkor ezekre a szol­gáltatásokra (pl. cippzárjavítás) szüksége van a lakosságnak. Három és fél millió dolláros kontingens „Nagyhal” a Produker horgán l. z. A vitának még nincs vége Az udvar nem a gazdáé? Autók rendszám nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom