Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10 / 240. szám

I 1992. OKTÓBER 10. Riport 7 Részletekben a lényeg Rendhagyó családlátogatás- Ember kellett azokhoz a cso­portokhoz - emlékszik vissza Kerekes Lajos tanár úr a 25 évvel ezelőtti időre, amikor Öcsödön először vállalta cigánygyerekek tanítását. - Tizennégy-tizenöté- vesek voltak, a mezőgazdaság­ban dolgoztak, úgy kellett befog­ni őket, hogy iskolába kerülje­nek. Azt gondolta akkor, hogy csak egy évet tölt itt. Most is cigánygyerekeket tanít. Azokkal az elsősökkel, másodikosokkal foglalkozik, akik a fölzárkóztató csoportban sajátítják el az elemi ismereteket. Abban az épületben ahol találkoztunk velük, valami­kor zuhanyozó is volt.- Szamár volt aki azt mondta. Nincs különösebb gondunk ve­lük - mondja Keresztes Lajos Iskolaigazgató hogy megkülönböztetjük őket - jegyzi meg. - Hogy tisztálkodtak volna a telepen?- Öcsödön már jó néhány év­vel ezelőtt megszűnt a cigány is­kola. Úgy ítélték meg, nincs szükség az elkülönítésre - tájé­koztat Keresztes Lajos intézmé­nyigazgató. A lakosság összetételénél na­gyobb arányban, tanulóinak mintegy 20 százaléka cigány. - Nincs különösebb gondunk ve­lük - állapítja meg. - Atkísér az éppen 12 éve, 1980. októberében nyílt cigány óvodába, amely népszerű a szülők körében. A társadalomba való beilleszkedés első lépcsője. Ezt a legkönnyebb „meglépni”. A cigányóvodában jó Czékmány Istvánná vezető óvónő az induláskor került ide, s most kolléganőjével és két da- duskával neveli a kicsinyeket. Különösen nyitáskor érezték, hogy mégsem volt haszontalan egy külön csoport kialakítása. Akkor még állt a cigánytelep. Az ottani körülmények között nem tudták tisztán tartani őket, ruhá­juk elhanyagolt volt, alkatuk, ér­telmük az élet egy alacsonyabb színvonaláról árulkodott. Ami­kor bekerültek ide, rögzült ben­nük a mindennapok rendje.- Most már talán jobb lenne ha „vegyes” óvodába hordanák a kicsiket - vélekedik a hosszú szakmai tapasztalatokkal rendel­kező óvónő. - A szülők termé­szetesen választhatnak a lehető­ségek közül. A délutáni alvás előtti percek­ben érkeztünk. A kiságyakból fekete szempárok kíváncsisko­dnak. A barna gyöngyök a nap hasznosabb részében itt burok­ban vannak. Ugyanúgy csiszo­lódhatnak, mint velük egykorú társaik.- A mai szülők érdeklődőbbek - utal Czékmány Istvánné az érezhető változásra. - Szerencsé­re igénylik a tanácsokat, rákér­deznek, mit csinált a gyerek az­nap. Sikerült jó kapcsolatot ki­alakítani velük. Ezt úgy értük el, hogy már az első perctől kezdve megadtuk nekik a tiszteletet. Kö­zeledésünket viszonozták. Csa­ládlátogatásokra járunk, de kü­lön igénylik - főleg ha felépül egy ház -, hogy megnézzük őket. Míg nem nyitották meg ezt az óvodát, nem szívesen bízták az óvónőkre a gyerekeket. Azóta belátták, a kicsiknek jó itt. Majd ebből lesz valami! A közelben laknak Kolompár Antalék. Csak annyit mond az egyik utcabéli, amikor őket ke­ressük: „ott,azanagy ház”.Há­rom évvel ezelőtt kezdték építe­ni. Bevakolatlan, de ezrek vá­gyakoznak hasonló után. Zsoltot nemrég hozták haza az óvodá­ból. Az apa táskás szemekkel fo­gad, láthatóan szunyókált. A munkaidővel nem kell törődnie. Tizenhét év krampácsolás után rokkantnyugdíjas lett. Nem sajnálná, ha a gyerek nem tanulna meg cigányul?- Ah - legyint egyet -, annál jobb! - No, de előbb-utóbb úgyis megtanul. Mi nem jártunk óvo­dába, iskolába is alig, könyvünk se volt - kapcsolódik be a beszél­getésbe a feleség. - Jobban illesz­kedik majd az iskolában is - ve­szi vissza a szót a családfő. - Nekem csak három osztályom van, de ezeknek már nem kell annyiszor évet ismételni. A szomszéd szobában a Mu­sic Television műsorát nézi a nagylány. Mária nyolcadikos. Vendéglátóipari szakmunkás- képzőben szeretne továbbtanul­ni.- Majd ebből lesz valami! - bök az apa a kis Zsoltra. Ha nincs pénz, vagy sok a tar­tozás, a gyerek is megsínyli. Márpedig jónéhány kapu becsa­pódott a keresők előtt és mögött. A távlatokat csak napokban le­het mérni. Rövid lejáratúak. Házépítésbe akkor vágtak be­le legtöbben, amikor még volt munka és kedvezőbbek voltak a hitelfeltételek, de változásuk sem riasztott el mindenkit - né­pesek a családok. Az önkor­mányzat a kamatemelkedés ter­heit a központi állami támoga­tásból mérsékli - tudtuk meg Komlós Jánosné jegyzőtől. Az itt élő cigányférfiak jelentős ré­sze segédmunkás volt, máshová járt el pénzt keresni. Az asszo­nyok többnyire szalag mellett dolgoztak, libát téptek, alkalmi munkát vállaltak. A múlt évben hirtelen megugrott a vállalkozói igazolványt kérők száma. Do­hány, édesség, ital forgalmazá­sához kértek engedélyt, aztán bővült a termékkör. Szőnyege­ket, női harisnyákat, mosóport is kínáltak. Később több vállalat is érdeklődött itteni bizományosai felől, nem ritkán már túl későn. A rendőrség legutóbbi tájékoz­tatója szerint a bűnelkövetés ki­finomultabb formában jelent meg a környéken, a bűnesetek között gyakoribbá váltak azok, melyek elkövetéséhez vállalko­zói igazolvány is kell... Ebbe az életbe... Jakabék az út mellett darabol­nak egy nagy fát. Még száradnia kell, hogy jó tüzelő legyen belő­le. Oten-hatan tüsténkednek kö­rülötte, mögöttük rogyadozó épület a ..családi ház”. Tizenné­gyen-tizenöten laknak a három szobában. Jakab Józseféknek hét gyerekük van, a legkisebb 14 hó­napos, a nagyobbik, Dániel az egyik legrosszabb családi hátte­rű kicsi az óvodában.- Aztán mennek majd az isko­lába, megtanulnak számolni ugye - magyarázza Jakab apuka - mindenképpen jobb lesz. - Mi itt nem tudunk úgy törődni vele, ott jobban el van foglalva.- Nincs könnyű dolguk - né­zem a kíváncsi ro­kon-karéjt immár a kör közepére kerül­ve.- Hát igen. Ebbe a világba... Fizetem az OTP-t, a vízdíjat, az áramot. Egy ilyen pár cipő - mu­tat az egyik lábra - 1800 forint.- Az OTP-t mi után fizetik?- Építettünk egy házat. Csak a tető hiányzik, de nem segítenek nekünk. Azt mondják, már van házunk. De pénzünk nincs.- Miből élnek? -Abból, amit kap az asszony, meg napszámba járok. Amíg van paprikaszedés, addig jó nekünk. Aztán mit csináljunk? Menjünk lopni? Ezt a gyereket meg Homokra kell vinnünk - vált témát. Tudja, abba az intézetbe. Van egy kis hibaja - mutat a fe­szengő ártatlanságra, aki nem ér­ti miért kell erről beszélni. Szurmay Zoltán Szembogarak. A cigányóvoda népszerű a szülök körében f tÉéíí. ~ 1 Jb 1 Beszélgetés egy csésze kávé mellett Nem akartam soha férfias nő lenni Jászfényszaru polgármestere egy csinos, fiatal, törékeny nő; Győriné dr.Czeglédi Márta. Manapság, amikor a nők egyre inkább kiszorulnak a közéletből - különösen a politikai életből még érdekesebb a kérdés; azok, akik vállalják a nem mindennapi megterhelést jelentő közéletet is, a családot is: hogyan boldogulnak? Erre kerestünk választ Jászfényszarun is. Mindenki Mártikénak hív- Hogy érzi magát, mint pol­gármester?- Bárki kérdezi, azt felelem: mint a papagáj a macska szájá­ban. De vannak pillanatok, ami­kor komolyan azt mondom, hogy érdemes élni és tenni az embere­kért. Tegnap például (vasárnap volt) éppen otthon törtem a krumplit, amikor jöttek hozzám. Az alvégen ugyanis társadalmi munkában utat építenek. Hétfőre terveztük a munkát, de ők már vasárnap megcsinálták, mert hét végén többen tudtak segíteni. Megnéztem, hogyan dolgoznak. Húszán voltak ott és mind cigány származású. Ez egy olyan dolog, amitől jól érzi magát az ember. A kérdésre visszatérve; nem tudom megmondani, hogy milyen pol­gármesternek lenni. Tiltakozom, ha valaki úgy szólít, hogy: “pol­gármesternő”. Engem mindenki úgy hív, hogy: Mártika.- Tehát régóta Jászfénysza­run él.- Persze, még az üknagyszü- leim is itt laktak.- Milyen érzés nőként polgár- mesternek lenni?- Amikor megláttam a képvi­selő-testületet - mindenki férfi -, akkor egy kicsit megrémültem.- Tehát soha nem szenved időzavarban?- Mindig mindenre jut időm. Imádok például sütni-főzni. Ne­kem nem teher. Kikapcsolódás­nak fogom fel. Igaz, hogy sok­szor vasalás közben van tollba­mondás, vagy angoltanulás a gyerekekkel. Sokkal több időt szeretnék velük tölteni. Viszont amikor együtt vagyunk, az az együttlét nagyon intenzív. Körülöttem vannak, ha főzök, vagy együtt megyünk bevásárolni. Nem tu­dok minden este nyolc órakor leülni az ágyuk mellé és mesét olvasni; de ha leülök, inkább be­szélgetek velük, mert arra va­gyok kíváncsi, hogy mit gondol­nak a világról. Konfliktus akkor alakul ki, amikor azonos időben van képviselő-testületi ülés, és a gyerekeknek valamilyen rendez­vény. És hát sokszor ennek az a vége, hogy a lányom kijelenti: Mindenkit hazavisz az anyukája, csak értem jön a testvérem.- Melyik a fontosabb? A csa­lád vagy a hivatás?- Nem tudnék sorrendet felál­lítani. Azt gondolom, hogy a bi­zalommal visszaélni halálos vé­A polgármesteri hivatalban vi­szont többnyire nőkkel dolgo­zom együtt, és úgy gondolom, hogy nagyon jól megvagyunk. Én nem akartam soha férfias nő lenni. Mint ahogy a paraszti szár­mazásom sem akartam soha el­titkolni, vagy azt sem akartam véka alá rejteni, hogy hány ma­lacot tartottunk otthon diákko­romban.- Kicsi gyerekei vannak. Hogy lehet összeegyeztetni az anyai hivatást a polgármester­séggel?- Hogy lehet elválasztani? Van egy tízéves fiam és egy hat­éves kislányom. Azt hiszem, hogy mindennek az az alapja, hogy jó házasságban élek. Én is elfogadom a férjem munkáját, ő is az enyémet. Hasonlóan gon­dolkozunk a dolgokról. Nem tesz szemrehányást, ha későn jö­vök haza, mert tudja, hogy nem fölöslegesen maradtam sokáig. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy velünk él a nagyma­mám, aki egy csodálatos asz- szony. Nélküle nem menne min­den ilyen problémamentesen. Késhet a férjem, késhetek én, de tudjuk, hogy a gyerekekkel min­dig van otthon valaki. tek. És bennem megbíztak ak­kor, amikor polgármester let­tem; megbízott bennem a fér­jem, amikor összeházasodtunk, és a gyerekeim is bíznak ben­nem. Ézzel visszaélni nem lehet. Én elsőosztályúan szeretnék anya lenni, és megfelelni a köz­ség elvárásának.- Soha nem vágyott el Jász- fényszaruról?- Nem, soha. Egyszer meg­kérdezték tőlem, hogy elmen- nék-e innen, és akkor azt vála­szoltam, hogy a gyerekeimért igen. De az ember mindent meg­tesz a gyerekeiért. Viszont azt mondom, hogy ne a szülők men­jenek el, hanem teremtsük meg a lehetőséget, hogy a gyerekeket itt is lehessen úgy taníttatni, aho­gyan a szülő szeretné. Ezért van nálunk nyelvtanulási lehetőség már az óvodában. Az iskolában három nyelv közül választhat­nak a diákok. Most már van uszodánk és tornatermünk, bein­dul a szakiskolai képzés. Beve­zettük a gázt a községbe, a tervek között szerepel a telefon, a szennyvízelvezetés megoldása. Mindezek kellenek ahhoz, hogy akik itt laknak, szeressenek itt élni. Persze ezeknek a céloknak a megvalósításához nagyon jó ap­parátus kell a polgármesteri hiva­talban. Szerencsére ez megvan. Egymás gondolatát is ismerjük. Mindig arra törekedtem, hogy ne érződjék közöttünk a főnök-be­osztott viszony. Ha belép hozzám valaki, és gondolkodnia kell, hogy hogy szólítson, akkor ne­kem itt már nincs helyem, mert elvesztettem a bizalmat.- Ennek ellenére nem félt, ami­kor szó volt arról, hogy ön lesz a polgármester?- Nem vagyok félős típus. Rá­adásul ismertem már ezt az appa­rátust, hiszen 1982 óta együtt dol­goztunk. Azért mertem elvállal­ni, mert azt gondolom, hogy nem a polgármesternek kell a legoko­sabb embernek lenni, de kutya kötelessége maga köré gyűjteni azokat az embereket, akik egy- egy témában a legokosabbak. Persze azért értek csalódások is. Hogy a lakosság jobban megértse a kárpótlás témáját, ezért minden illetékes szakembert meghívtunk és rendeztünk egy fórumot. En­nek ellenére még mindig vannak a községben, akik nem tudják, hogy hogyan döntsenek. Hinni kell benne Az embernek jól kell ismernie önmagát. Én például tudom azt, hogy nehezen viselem a kritikát. De abban a pillanatban már el van ültetve a fülemben a bogár, hogy hátha a másiknak van igaza. Egyébként elmondhatom ma­gamról, hogy elégedett ember va­gyok, mert szívesen csinálom, amit rám bíztak. Nagyon szere­tem az embereket, hozzám bárki bármikor bejöhet. Nálunk nincs olyan, hogy polgármesteri foga­dónap meg fogadóóra. Aki be­szélni akar velem, az bejön és beszél. Úgyhogy tulajdonképpen mindennel elégedett vagyok, csak azzal az általános letargiával nem, amellyel manapság gyakran találkozom. Szerintem úgy nem lehet dolgozni, hogy: „úgyse si­kerül ’ ’, mert akkor valóban az ég­világon semmit nem tudunk csi­nálni. Ha belegondolok, hogy egy évvel ezelőtt még a sötétben tapo­gatóztunk, amikor elhatároztuk, hogy a községbe bevezetjük a gázt, és ma már itt van! Pedig mennyi munka volt, mennyi előre nem látott akadály! Hányszor hallottuk vissza, hogy: “úgyse fog sikerülni”. De hát hinni kell benne.- Nagyon kevés a női polgár- mester. Származott-e valami elő­nye vagy hátránya abból, hogy nőként tölti be ezt a pozíciót?- Soha nem éreztem, hogy más lenne, ha férfi volnék. Néha ka­pok leveleket olyan megszólítás­sal, hogy „Kedves Polgármester Úr!”, de nem csinálok belőle ügyet. Nem éreztem sem a hiva­talokban, se másutt, hogy azért, mert nő vagyok, másképp bántak volna velem. A kollegák kedve­sek, udvariasak és ez jólesik. Sze­retek nő lenni. Paulina Éva Fotó: Korényi Éva Szeretek főzni

Next

/
Oldalképek
Tartalom