Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10 / 240. szám
I 1992. OKTÓBER 10. Riport 7 Részletekben a lényeg Rendhagyó családlátogatás- Ember kellett azokhoz a csoportokhoz - emlékszik vissza Kerekes Lajos tanár úr a 25 évvel ezelőtti időre, amikor Öcsödön először vállalta cigánygyerekek tanítását. - Tizennégy-tizenöté- vesek voltak, a mezőgazdaságban dolgoztak, úgy kellett befogni őket, hogy iskolába kerüljenek. Azt gondolta akkor, hogy csak egy évet tölt itt. Most is cigánygyerekeket tanít. Azokkal az elsősökkel, másodikosokkal foglalkozik, akik a fölzárkóztató csoportban sajátítják el az elemi ismereteket. Abban az épületben ahol találkoztunk velük, valamikor zuhanyozó is volt.- Szamár volt aki azt mondta. Nincs különösebb gondunk velük - mondja Keresztes Lajos Iskolaigazgató hogy megkülönböztetjük őket - jegyzi meg. - Hogy tisztálkodtak volna a telepen?- Öcsödön már jó néhány évvel ezelőtt megszűnt a cigány iskola. Úgy ítélték meg, nincs szükség az elkülönítésre - tájékoztat Keresztes Lajos intézményigazgató. A lakosság összetételénél nagyobb arányban, tanulóinak mintegy 20 százaléka cigány. - Nincs különösebb gondunk velük - állapítja meg. - Atkísér az éppen 12 éve, 1980. októberében nyílt cigány óvodába, amely népszerű a szülők körében. A társadalomba való beilleszkedés első lépcsője. Ezt a legkönnyebb „meglépni”. A cigányóvodában jó Czékmány Istvánná vezető óvónő az induláskor került ide, s most kolléganőjével és két da- duskával neveli a kicsinyeket. Különösen nyitáskor érezték, hogy mégsem volt haszontalan egy külön csoport kialakítása. Akkor még állt a cigánytelep. Az ottani körülmények között nem tudták tisztán tartani őket, ruhájuk elhanyagolt volt, alkatuk, értelmük az élet egy alacsonyabb színvonaláról árulkodott. Amikor bekerültek ide, rögzült bennük a mindennapok rendje.- Most már talán jobb lenne ha „vegyes” óvodába hordanák a kicsiket - vélekedik a hosszú szakmai tapasztalatokkal rendelkező óvónő. - A szülők természetesen választhatnak a lehetőségek közül. A délutáni alvás előtti percekben érkeztünk. A kiságyakból fekete szempárok kíváncsiskodnak. A barna gyöngyök a nap hasznosabb részében itt burokban vannak. Ugyanúgy csiszolódhatnak, mint velük egykorú társaik.- A mai szülők érdeklődőbbek - utal Czékmány Istvánné az érezhető változásra. - Szerencsére igénylik a tanácsokat, rákérdeznek, mit csinált a gyerek aznap. Sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük. Ezt úgy értük el, hogy már az első perctől kezdve megadtuk nekik a tiszteletet. Közeledésünket viszonozták. Családlátogatásokra járunk, de külön igénylik - főleg ha felépül egy ház -, hogy megnézzük őket. Míg nem nyitották meg ezt az óvodát, nem szívesen bízták az óvónőkre a gyerekeket. Azóta belátták, a kicsiknek jó itt. Majd ebből lesz valami! A közelben laknak Kolompár Antalék. Csak annyit mond az egyik utcabéli, amikor őket keressük: „ott,azanagy ház”.Három évvel ezelőtt kezdték építeni. Bevakolatlan, de ezrek vágyakoznak hasonló után. Zsoltot nemrég hozták haza az óvodából. Az apa táskás szemekkel fogad, láthatóan szunyókált. A munkaidővel nem kell törődnie. Tizenhét év krampácsolás után rokkantnyugdíjas lett. Nem sajnálná, ha a gyerek nem tanulna meg cigányul?- Ah - legyint egyet -, annál jobb! - No, de előbb-utóbb úgyis megtanul. Mi nem jártunk óvodába, iskolába is alig, könyvünk se volt - kapcsolódik be a beszélgetésbe a feleség. - Jobban illeszkedik majd az iskolában is - veszi vissza a szót a családfő. - Nekem csak három osztályom van, de ezeknek már nem kell annyiszor évet ismételni. A szomszéd szobában a Music Television műsorát nézi a nagylány. Mária nyolcadikos. Vendéglátóipari szakmunkás- képzőben szeretne továbbtanulni.- Majd ebből lesz valami! - bök az apa a kis Zsoltra. Ha nincs pénz, vagy sok a tartozás, a gyerek is megsínyli. Márpedig jónéhány kapu becsapódott a keresők előtt és mögött. A távlatokat csak napokban lehet mérni. Rövid lejáratúak. Házépítésbe akkor vágtak bele legtöbben, amikor még volt munka és kedvezőbbek voltak a hitelfeltételek, de változásuk sem riasztott el mindenkit - népesek a családok. Az önkormányzat a kamatemelkedés terheit a központi állami támogatásból mérsékli - tudtuk meg Komlós Jánosné jegyzőtől. Az itt élő cigányférfiak jelentős része segédmunkás volt, máshová járt el pénzt keresni. Az asszonyok többnyire szalag mellett dolgoztak, libát téptek, alkalmi munkát vállaltak. A múlt évben hirtelen megugrott a vállalkozói igazolványt kérők száma. Dohány, édesség, ital forgalmazásához kértek engedélyt, aztán bővült a termékkör. Szőnyegeket, női harisnyákat, mosóport is kínáltak. Később több vállalat is érdeklődött itteni bizományosai felől, nem ritkán már túl későn. A rendőrség legutóbbi tájékoztatója szerint a bűnelkövetés kifinomultabb formában jelent meg a környéken, a bűnesetek között gyakoribbá váltak azok, melyek elkövetéséhez vállalkozói igazolvány is kell... Ebbe az életbe... Jakabék az út mellett darabolnak egy nagy fát. Még száradnia kell, hogy jó tüzelő legyen belőle. Oten-hatan tüsténkednek körülötte, mögöttük rogyadozó épület a ..családi ház”. Tizennégyen-tizenöten laknak a három szobában. Jakab Józseféknek hét gyerekük van, a legkisebb 14 hónapos, a nagyobbik, Dániel az egyik legrosszabb családi hátterű kicsi az óvodában.- Aztán mennek majd az iskolába, megtanulnak számolni ugye - magyarázza Jakab apuka - mindenképpen jobb lesz. - Mi itt nem tudunk úgy törődni vele, ott jobban el van foglalva.- Nincs könnyű dolguk - nézem a kíváncsi rokon-karéjt immár a kör közepére kerülve.- Hát igen. Ebbe a világba... Fizetem az OTP-t, a vízdíjat, az áramot. Egy ilyen pár cipő - mutat az egyik lábra - 1800 forint.- Az OTP-t mi után fizetik?- Építettünk egy házat. Csak a tető hiányzik, de nem segítenek nekünk. Azt mondják, már van házunk. De pénzünk nincs.- Miből élnek? -Abból, amit kap az asszony, meg napszámba járok. Amíg van paprikaszedés, addig jó nekünk. Aztán mit csináljunk? Menjünk lopni? Ezt a gyereket meg Homokra kell vinnünk - vált témát. Tudja, abba az intézetbe. Van egy kis hibaja - mutat a feszengő ártatlanságra, aki nem érti miért kell erről beszélni. Szurmay Zoltán Szembogarak. A cigányóvoda népszerű a szülök körében f tÉéíí. ~ 1 Jb 1 Beszélgetés egy csésze kávé mellett Nem akartam soha férfias nő lenni Jászfényszaru polgármestere egy csinos, fiatal, törékeny nő; Győriné dr.Czeglédi Márta. Manapság, amikor a nők egyre inkább kiszorulnak a közéletből - különösen a politikai életből még érdekesebb a kérdés; azok, akik vállalják a nem mindennapi megterhelést jelentő közéletet is, a családot is: hogyan boldogulnak? Erre kerestünk választ Jászfényszarun is. Mindenki Mártikénak hív- Hogy érzi magát, mint polgármester?- Bárki kérdezi, azt felelem: mint a papagáj a macska szájában. De vannak pillanatok, amikor komolyan azt mondom, hogy érdemes élni és tenni az emberekért. Tegnap például (vasárnap volt) éppen otthon törtem a krumplit, amikor jöttek hozzám. Az alvégen ugyanis társadalmi munkában utat építenek. Hétfőre terveztük a munkát, de ők már vasárnap megcsinálták, mert hét végén többen tudtak segíteni. Megnéztem, hogyan dolgoznak. Húszán voltak ott és mind cigány származású. Ez egy olyan dolog, amitől jól érzi magát az ember. A kérdésre visszatérve; nem tudom megmondani, hogy milyen polgármesternek lenni. Tiltakozom, ha valaki úgy szólít, hogy: “polgármesternő”. Engem mindenki úgy hív, hogy: Mártika.- Tehát régóta Jászfényszarun él.- Persze, még az üknagyszü- leim is itt laktak.- Milyen érzés nőként polgár- mesternek lenni?- Amikor megláttam a képviselő-testületet - mindenki férfi -, akkor egy kicsit megrémültem.- Tehát soha nem szenved időzavarban?- Mindig mindenre jut időm. Imádok például sütni-főzni. Nekem nem teher. Kikapcsolódásnak fogom fel. Igaz, hogy sokszor vasalás közben van tollbamondás, vagy angoltanulás a gyerekekkel. Sokkal több időt szeretnék velük tölteni. Viszont amikor együtt vagyunk, az az együttlét nagyon intenzív. Körülöttem vannak, ha főzök, vagy együtt megyünk bevásárolni. Nem tudok minden este nyolc órakor leülni az ágyuk mellé és mesét olvasni; de ha leülök, inkább beszélgetek velük, mert arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondolnak a világról. Konfliktus akkor alakul ki, amikor azonos időben van képviselő-testületi ülés, és a gyerekeknek valamilyen rendezvény. És hát sokszor ennek az a vége, hogy a lányom kijelenti: Mindenkit hazavisz az anyukája, csak értem jön a testvérem.- Melyik a fontosabb? A család vagy a hivatás?- Nem tudnék sorrendet felállítani. Azt gondolom, hogy a bizalommal visszaélni halálos véA polgármesteri hivatalban viszont többnyire nőkkel dolgozom együtt, és úgy gondolom, hogy nagyon jól megvagyunk. Én nem akartam soha férfias nő lenni. Mint ahogy a paraszti származásom sem akartam soha eltitkolni, vagy azt sem akartam véka alá rejteni, hogy hány malacot tartottunk otthon diákkoromban.- Kicsi gyerekei vannak. Hogy lehet összeegyeztetni az anyai hivatást a polgármesterséggel?- Hogy lehet elválasztani? Van egy tízéves fiam és egy hatéves kislányom. Azt hiszem, hogy mindennek az az alapja, hogy jó házasságban élek. Én is elfogadom a férjem munkáját, ő is az enyémet. Hasonlóan gondolkozunk a dolgokról. Nem tesz szemrehányást, ha későn jövök haza, mert tudja, hogy nem fölöslegesen maradtam sokáig. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy velünk él a nagymamám, aki egy csodálatos asz- szony. Nélküle nem menne minden ilyen problémamentesen. Késhet a férjem, késhetek én, de tudjuk, hogy a gyerekekkel mindig van otthon valaki. tek. És bennem megbíztak akkor, amikor polgármester lettem; megbízott bennem a férjem, amikor összeházasodtunk, és a gyerekeim is bíznak bennem. Ézzel visszaélni nem lehet. Én elsőosztályúan szeretnék anya lenni, és megfelelni a község elvárásának.- Soha nem vágyott el Jász- fényszaruról?- Nem, soha. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy elmen- nék-e innen, és akkor azt válaszoltam, hogy a gyerekeimért igen. De az ember mindent megtesz a gyerekeiért. Viszont azt mondom, hogy ne a szülők menjenek el, hanem teremtsük meg a lehetőséget, hogy a gyerekeket itt is lehessen úgy taníttatni, ahogyan a szülő szeretné. Ezért van nálunk nyelvtanulási lehetőség már az óvodában. Az iskolában három nyelv közül választhatnak a diákok. Most már van uszodánk és tornatermünk, beindul a szakiskolai képzés. Bevezettük a gázt a községbe, a tervek között szerepel a telefon, a szennyvízelvezetés megoldása. Mindezek kellenek ahhoz, hogy akik itt laknak, szeressenek itt élni. Persze ezeknek a céloknak a megvalósításához nagyon jó apparátus kell a polgármesteri hivatalban. Szerencsére ez megvan. Egymás gondolatát is ismerjük. Mindig arra törekedtem, hogy ne érződjék közöttünk a főnök-beosztott viszony. Ha belép hozzám valaki, és gondolkodnia kell, hogy hogy szólítson, akkor nekem itt már nincs helyem, mert elvesztettem a bizalmat.- Ennek ellenére nem félt, amikor szó volt arról, hogy ön lesz a polgármester?- Nem vagyok félős típus. Ráadásul ismertem már ezt az apparátust, hiszen 1982 óta együtt dolgoztunk. Azért mertem elvállalni, mert azt gondolom, hogy nem a polgármesternek kell a legokosabb embernek lenni, de kutya kötelessége maga köré gyűjteni azokat az embereket, akik egy- egy témában a legokosabbak. Persze azért értek csalódások is. Hogy a lakosság jobban megértse a kárpótlás témáját, ezért minden illetékes szakembert meghívtunk és rendeztünk egy fórumot. Ennek ellenére még mindig vannak a községben, akik nem tudják, hogy hogyan döntsenek. Hinni kell benne Az embernek jól kell ismernie önmagát. Én például tudom azt, hogy nehezen viselem a kritikát. De abban a pillanatban már el van ültetve a fülemben a bogár, hogy hátha a másiknak van igaza. Egyébként elmondhatom magamról, hogy elégedett ember vagyok, mert szívesen csinálom, amit rám bíztak. Nagyon szeretem az embereket, hozzám bárki bármikor bejöhet. Nálunk nincs olyan, hogy polgármesteri fogadónap meg fogadóóra. Aki beszélni akar velem, az bejön és beszél. Úgyhogy tulajdonképpen mindennel elégedett vagyok, csak azzal az általános letargiával nem, amellyel manapság gyakran találkozom. Szerintem úgy nem lehet dolgozni, hogy: „úgyse sikerül ’ ’, mert akkor valóban az égvilágon semmit nem tudunk csinálni. Ha belegondolok, hogy egy évvel ezelőtt még a sötétben tapogatóztunk, amikor elhatároztuk, hogy a községbe bevezetjük a gázt, és ma már itt van! Pedig mennyi munka volt, mennyi előre nem látott akadály! Hányszor hallottuk vissza, hogy: “úgyse fog sikerülni”. De hát hinni kell benne.- Nagyon kevés a női polgár- mester. Származott-e valami előnye vagy hátránya abból, hogy nőként tölti be ezt a pozíciót?- Soha nem éreztem, hogy más lenne, ha férfi volnék. Néha kapok leveleket olyan megszólítással, hogy „Kedves Polgármester Úr!”, de nem csinálok belőle ügyet. Nem éreztem sem a hivatalokban, se másutt, hogy azért, mert nő vagyok, másképp bántak volna velem. A kollegák kedvesek, udvariasak és ez jólesik. Szeretek nő lenni. Paulina Éva Fotó: Korényi Éva Szeretek főzni