Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-02 / 207. szám

III. évfolyam 207. szám 1992. szeptember 2., szerda Ára: 9.60 Ft JÁSZ-NAG YKUN-S/ O L IN O K. IV1 E Cl V K I N A P I L A P Országgyűlés Gondozóház Túrkevén amely 6 millió 700 ezer forintba került. Ennek egy részét a Népjóléti Minisztérium pályázatán nyer­ték, kétmillió forintot az önkor­mányzat biztosított, 1,7 millió forintot pedig az Egyesített Szociális Intézmény. A Túrkevei Mezőgazdasági Tsz építőbrigád­jának kivitelezésében közel egy év alatt, jó minőségben készült el a tetszetős tetőtér-beépítéses épület, melynek kétágyas szobá­iban tíz idős ember találhat ideiglenes vagy végleges otthon­ra, olyanok, akik fizetni tudják a havi 9 ezer forintos gondozási díjat. Már ezen a héten beköl­tözhetnek az első lakók. Fotó: Korányi Éva Az utolsó családi veszekedés Bűncselekmény nem történt A tegnap elvégzett rendőrorvosi boncolás igazolta a korábbi vizsgá­latok feltevéseit, a szandaszőlősi iskola kerítése mellett, a hétfői tan­évnyitó előtt megtalált, több napja halott férfi nem bűncselekmény ál­dozata lett. Mint Lengyel György rendőr őr­nagytól, a megyei kapitányság saj­tófőnökétől megtudtuk, az elhunyt K. I. (a kapitányság a teljes nevet kegyeleti okokra való tekintettel nem kívánta kiadni), 39 éves szan­daszőlősi lakos a múlt szombaton egy családi veszekedés után távo­zott otthonról. Ezután már csak holttestét találták meg. A tegnapi rendőrorvosi boncolás és az ezt kö­vető szakértői vizsgálatok során bűncselekményre vagy erőszakos halálra utaló nyomokat nem talál­tak. Az igazságügyi orvos­szakértői vélemény szerint a férfi halálát szívkimerültség okozta. Rendeződött öncsőd után élénkülő exporttermelés A karcagi Agyagipari Népmű­vészeti Háziipari Szövetkezet ön­csőd jelentése után korrektül meg­egyezett hitelezőivel. A Társada­lombiztosítással, az APEH-hel, az Áramszolgáltató Vállalattal, az Ipar Bank Rt. Békés megyei fiók­jával és több kisebb szállítóval nyolcmillió forint adósság kifizeté­sének a határidejében állapodott meg. Bár a termelés az év első fe­lében több hónapon át szünetelt, a törlesztéseket az idén megkezdik, a zömét azonban jövőre, illetve 1994-re ütemezték - tájékoztatott Molnár József elnök. A hitelezőkkel való egyezség megnövelte a szövetkezet önbizal­mát, élénkítették a piackutatást, a belföldi kereslet és exportigény egyaránt növekedett. Exportra Hollandiába és Belgiumba a virág­kultusszal kapcsolatos termékeket, virágtálakat, vázákat, speciális tar­tóedényeket formáznak. Kollekci­ót küldtek például a szeptember 5- én nyíló hollandiai virágkiállításra, és kisebb kollekcióval az angol pi­acon is megjelentek. Az angol kereskedők érdeklő­dése már választékosabb, zsűrizett népi iparművészeti termékeket, többek között bonboniereket, salá­tástálakat és egyéb háztartási kellé­keket, díszedényeket is szándékoz­nak vásárolni. Á szövetkezet kíná­latában szerepelnek a híres kunsági Miska-kancsók is. Újdonság a cég termékei között a miniedények kü­lönböző változatai,' gyermekjáték- készletek, nyakban zsinórra akasztva hordható, illóolajat vagy kölnit tartalmazó mini butellák és egyéb parányi edények. A jelenleg megélénkült piac igényeinek kielé­gítésére a 35-ös alkotói létszá­mot rövidesen néhány személlyel bővítik. ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÁS EGY RENDŐRTISZT ÜGYÉBEN Hivatali visszaélés alapos gya­núja miatt az országos rendőrfőka­pitány szeptember 1-jei hatállyal felfüggesztette állásából Illés Gyu­la alezredest, a BRFK bűnügyi fő­osztályvezetőjét - tudta meg az MTI kedden délután Suha György­től, az ORFK szóvivőjétől. Illés Gyula eddig megállapíthatóan büntetőeljárás hatálya alatt álló személlyel közösen kft.-t alapított, és őt előnyben részesítette. Szeptembertől emelkedik a családi pótlék összege Petronyák László megkérdezte a minisztert A hétfői politikai vita, Csurka István MDF-alelnök—képviselő gondolatai még tegnap is kísér­tettek az ország házában. Az elnöklő Szabad György még napirend előtt bejelentette, hogy Kovács Jenő (MSZP) képviselő írásban lemondott mandátu­máról, majd az első fölszóla­lónak, a napirend előtt jelent­kező Oláh Sándornak (FKGP) adta meg a szót. Az idős kisgazda politikus elmondta, neheztel Csurka Istvánra, akinek gondo­latai elterelték a közvélemény figyelmét arról a társadalmi-gaz­dasági eseményről, amely épp most zajlik, s amely nem más, mint a kárpótlás-licitálás, az ország fölemelkedésének, a tu- (Folytatás a 2. oldalon) Emlékezés az alapítókra Ünnepélyes tanévnyitó a tiszaföldvári Hajnóczy Gimnáziumban Olasz-magyar közös vállalkozás A tiszaföldvári gimnazisták számára az idei tanév emlékezé­sekkel kezdődött. Tegnap emlé­keztek meg az iskolaalapító György József igazgatóról, akire nehéz, ám mégis felemelő fel­adatot bízott a sors. A megbízott polgári iskola igazgató 1946 decemberében kérte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium segítségét egy gimnázium léte­sítéséhez. A kedvező fogadtatás bátorította a földváriakat, és 1947 februárjában a községi képviselő-testület - az MKP képviselőjének kivételével - megszavazta a gimnázium léte­sítésének ügyét. 1947 szeptem­berében megkezdődött az oktatás a polgári iskola épületeiben, és 1951 júniusában kiléptek a ka­pun az első érettségizettek. Az 1956-os forradalmat követő megtorlás méltatlanul fordult György József ellen is, aki 1957 nyarán „lemondott”, és megvált az iskolától. A gimnáziumban 1972-től óvónőképzés folyt, és az utolsó ilyen osztály az 1992-93-as tanévben fog érettségizni. A törekvő iskola azonban máris új célokat tűzött maga elé: világ­banki pályázatot nyert, és jövőre (Folytatás a 2. oldalon) Képünkön dr. Kálmán Attila (jobbról) leleplezi György József és az első tanári kar emlékére készített táblát az iskola falán Száz új munkahely Száz új munkahellyel bővíti termelő kapacitását a szolnoki Stella d’Oro Ruhaipari Kft. olasz-magyar közös vállalat. Az új beruházást közel 300 milliós költséggel hozták létre. Az építő­ipari munkákat helyi vállalkozók és cégek, a technológiai szerelést pedig olasz cégek végezték. Az épületgépészeti és a termelőbe­rendezések egyaránt világszín­vonalúak. Az együttműködés keretében az új üzemben az igényes olasz ruhaiparra jellemző minőségben és fazonban férfizakókat gyárta­nak, egyelőre napi 550-et. A for­matervezést és konstrukciót, va­lamint a szövetet az olasz partner biztosítja. A termelést az állan­dóan jelen lévő olasz szakem­berek irányítják, azokkal a ma­gyar művezetőkkel, akik Itáliá­ban sajátították el a magas szín­vonalú gyártás ismereteit. Az új gyártócsarnokban a fizi­kai dolgozók 90 százaléka fiatal nő, akik fogékonyak az új tech-' nológiára, és szakirányítás mel­lett rövid idő alatt elsajátítják az új munkafogásokat, a varrási technikát. A felvételre jelentkező varró­nők három hónap próbaidőt töl­tenek próbavarrással. Ha sikere­sen vizsgáznak, akkor 15-22 ezer forint közötti alapfizetéssel kez­dik a szalagszerű termelést. A szolnoki olasz-magyar közös vállalkozás országosan is példa értékű. Jelenleg az ország leg­korszerűbb ruhaipari üzeme mű­ködik Szolnokon. A vállalkozás jól tükrözi, hogy gyümölcsöző együttműkö­déssel hatékonyan növelhető a foglalkoztatás. A termelés teljes beindulása után 130 dolgozóval növekszik a Stella d’Oro munká­sainak száma. Tegnap délelőtt Németh Ist­ván polgármester adta át az Ecse- gi úti új gondozóházat, hangsú­lyozva, hogy a civilizált társa­dalmak egyik fokmérője az, ho­gyan segítik azokat, akik még vagy már nem tudnak gondos­kodni magukról. A városban igen sok az idős lakos, ezért nagy a jelentősége, hogy elkészült az új létesítmény, Lángolt a nádas Kócsújfalu. Húsznál többször vonultak ki tegnap tűzesethez Szolnokról a me­gyei tűzoltó-parancsnokság egységei, a nap folyamán alig volt olyan időszak, ami­kor minden szolgálatban lé­vő ember és berendezés ne a „vörös kakas” megfékezé­sén dolgozott volna valahol. A legnagyobb tűzhöz Kócs- újfaluból riasztották a szol­noki tűzoltókat: a harmin­chármas út mellett először a fű és az avar fogott lángot, ami átterjedt a közeli nádas­ra és egy napraforgótáblára is. Kora este a szolnoki tű­zoltók még dolgoztak a kö­rülbelül 500 hektárra kiter­jedt tűz megfékezésén. Égett a fahulladék­tároló Szajol. Délután három­kor a NEFAG szajoli üze­méhez tartozó fahulladék­tároló telepen gyulladt tűz­höz riasztották a tűzoltókat. A kora esti órákban még nagy erőket kötött le a táro­lóban lévő vastag faforgács- és fűrészporréteg oltása. Lapzárta előtt a tűzoltóság arról tájékoztatták lapunkat, hogy a tüzet a hulladéktáro­ló földtakarásával igyekez­nek elfojtani. Skót fesztivál kultúrával és whiskyvel Skót kulturális fesztivált rendeznek Budapesten szep­tember 6-8. között - mondta az MTI tudósítójának ked­den David Craig, a United Distillers kelet-európai mar­ketingmenedzsere. A ren­dezvénnyel a cég közelebb kívánja hozni a skót kultú­rát, egyben ily módon nép­szerűsítve egyik legkedvel­tebb nemzeti exporttermé­két, a skót whiskyt, a John­nie Walkert. Fortuna Az IBUSZ Fortuna Kft. tájékoztatása szerint a 36. heti „Fortuna” alapjátékban találat nem volt. A „Fortuna Plusz” játékban az 50 fo­rintra jutó nyeremény 390 forint. A közölt adat végleges. A nyertes kombinációk: F-3, H-9, M-8, S-9, Z-7 A következő „Fortuna ”- sorsolás szeptember 15-én lesz. Mindenki milliomos lehet? Vélemények a TOP-12-ről a 3. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom