Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-02 / 207. szám
Dubcek súlyos autóbalesete Pozsony. A pozsonyi szlovák rádió tegnap 12.15 órakor közölte, hogy Alexander Dubcek, a Szövetségi Gyűlés volt elnöke reggel súlyos sérülésekkel járó autóbalesetet szenvedett az autópálya Humpolec környékére eső szakaszán. Dubcek személykocsija kirepült az úttestről, és egy szakadékba zuhant. A súlyosan sérült Dubceket a jihlavai kórházba szállították. Az első - meg nem erősített - jelentések szerint Dubcek gerinc-, csípő- és bordatörést szenvedett. Guinnessrekord Vizovice. A 46 éves Fran- tisek Pohorsky révén Csehszlovákia a gombócevő nemzetek között az élre tört. Pohorsky ugyanis szó szerint beette magát a Guinness Rekordok Könyvébe, de szinte hihetetlen mennyiségű, 155 szilvásgombócával megnyerte az 1992. évi csehszlovák gombócevő bajnokságot is. Világcsúcsa annál csodálatra méltóbb, mivel a 155 gombócot mindössze egy óra leforgása alatt gyuhe'l^. Ellopott Stradivari Zürich. Svájcban elloptak egy 2,5 millió svájci frankot érő Stradivari-hegedűt tulajdonosa, egy észt üzletember kocsijából. Az „Antonius Stradivarus Cremoniensis” feliratú hangszert 1696-ban készítették. A hegedű tulajdonosa vasárnap néhány órára egy parkolóban hagyta a kocsiját. A tolvaj betörte a gépkocsi ablakát, és kiemelte a hangszert. Sebességkorlátozás Graz. Az ausztriai Grazban bevezették a 30 km/h sebességkorlátozást. A rendelkezés tegnap 0.00 órakor lépett érvénybe, és a város - összességében . 610 kilométernyi -mellékutcáira terjed ki. A főútvonalakon. - 200 km hosszan - s nfiegengedett sebesség 50 km/h, mint Ausztria minden más lakott területén. A rendelkezés kísérleti jellegű, két évig marad érvényben. Célja a biztonság fokozása és a környezetszennyezés csökkentése. Hazaszállított hulladék Bukarest. Németország visszaszállít saját területére 87 tonnányi mérgező vegyi anyagot, amelyet korábban illegálisan Romániába exportáltak - jelentette be Marcián Bleahu román környezetvédelmi miniszter. A román rendőrség májusban több mint 500 tonnányi mérgező anyagot talált Nagyszebenben. Ezek az importengedélyek szerint permetezőszerek és festékek voltak, ám a helyi vizsgálatok megállapították, hogy erősen mérgező- ek. Nagyszeben környékének lakossága az ökobotrány napvilágra kerülése után több alkalommal tiltakozott a méreg lerakodása ellen. Körkép 1992. SZEPTEMBER 2. Szeptembertől emelkedik a családi pótlék összege (Folytatás az 1. oldalról) lajdonviszonyok átrendeződésének fontos alapja Ugyancsak napirend előtt kért szót Wekler Ferenc (SZDSZ), aki az 1992/93-as tanév első napján szükségesnek vélte hangsúlyozni, hogy az oktatási törvény hiányában, a kormány ígéretszegésének következtében tanulóra, pedagógusra nehéz terhek várnak. Miközben ugyanis a pedagógusoknak megígért szeptemberi fizetésemelést nem az előzetes tervek szerint, s nem is a költségvetés finanszírozza, aközben nagy pénzekből a tárca már meghirdette a regionális oktatási központok vezetői pályázatát. Az őszi ülésszak első napján - talán nem is véletlenül - első napirendi pontként a családi pótlék javasolt emeléséről kellett határoznia a Tisztelt Háznak. Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár részletezte a 25/1990. sz. törvény módosításának tételeit. Eszerint általában gyermekenként 300 forinttal emelkedik szeptembertől a családi pótlék összege. Az egygyermekeseké azonban havonta 230 forinttal, a kétgyermekeseké gyermekenként 280 forinttal, (az egyedül nevelő kétgyermekeseké havi 350-nel), a három- és többgyermekeseké pedig 350 forinttal lesz több havonta. Méltányos volt a javaslat a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek: ők hatszáz forintos emelést kaphatnak. Az államtitkári expozé után a határozathozatalt délutánra halasztották, s megkezdték az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa intézményéről szóló törvényjavaslat vitáját, amely Isépy Tamás államtitkár előterjesztése után a pártok vezérszónokainak felszólalásával folytatódott. Az első négy vezérszónok szavaiból úgy tűnt, a kétharmados törvény mielőbbi elfogadása közös érdek. Délután az interpellációk és kérdések során Petronyák László (MDF, Szolnok) megkérdezte az ipari-kereskedelmi minisztert: mi| tesznek a cigaretta feketepiacának megszűntetése érdekében? Szabó Iván válasza egyértelmű volt: a társhatóságokkal és szervekkel szigorú bírságok kiszabásával, elkobzással lépnek fel. Késő délután a parlament vita nélkül elfogadta a családi pótlék emeléséről szóló javaslatot. Majd folytatta az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitáját, s megkezdte a büntető jogszabályok módosításáról szóló javaslat vitáját is. A nap a társadalombiztosítás 1991. évi zárszámadásáról szóló beszámoló meghallgatásával zárult, amelyet Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár terjesztett a testület elé. (S.J.) Fortuna előretolt bástyája A szolnoki Bástya étterem meglehetős kalandos múlttal rendelkezik, hiszen fennállása során volt már híres diszkójáról, ízletes konyhájáról, de volt olyan korszaka is, amikor otromba vendégeiről emlegették a környékbeliek. Ezúttal Fortuna isten- asszony egy előőrse ütött itt tanyát. Tegnap délután 16 órakor megnyílt a Szolnoki MÁV MTE-t is támogató Bingo számsorsjátékte- rem. A szórakoztató időtöltéshez - amely szerencsés esetben pénzt is hozhat a konyhára - egy ötven forintos szelvény, egy piros színű golyóstoll, némi figyelem, és mindenképp sok-sok türelem kell. Karikázni kell szorgalmasan a számokat, s aki leghamarabb tud egymás mellett öt bekarikázott számot felmutatni, az jól jár. Az első nap tapasztalata az, hogy általában mindig a szomszéd nyer. Aki belefárad a könyvelői munkába, az a szomszéd terem bárhelyiségében frissülhet fel, mivel a komplexum vendéglátó- egységnek sem utolsó. Az üzemelők Hollóy Tamásnak, a Szolnoki MÁV MTE ügyvezető elnökének ígéretet tettek arra, hogy a bevétel 8 százaléka fogja a testedzés és a klub gazdálkodását szolgálni. Ebben az ínséges időben igazán nagy szerencse, hogy egy ilyen bástya áll a piros-kékek szponzorainak sorában!-pb- Fotó: K. E. Itt van az ősz, itt van újra Reggel még melegünk volt, délután már megborzongtunk, felfért a kardigán, a pulóver. A fák ágait hideget hozó szél hajlítgatta, és hamisítatlan sárga leveleket sodort az utcára. Itt van az ősz. Betoppant. A szó szoros értelmében. Csak úgy egyik pillanatról a másikra. Beborult az ég, és eltakarta a Napot. Azt a Napot, amelynek rhelegére oly sokat panaszkodtunk az utóbbi hetekben. . , Itt van az ősz. Vártuk már nagyon. Nem is azt, hogy szeptemberbe lendüljenek át a napok, hiszen az sokunknak csak munkát, újabb feladatot, újabb meg(érhe!ést hozott. Az iskolakezdéssel sok családban vége van egy gondtalan, laza időszaknak, amikor nem csörgött reggel a vekker, és nem fellett számon kérni este a gyerek leckéjét, és nem kellett délután a boltba loholni valamiért, ami az iskolába nagyon kell - és persze holnapra. Nem a szeptembert vártuk, hanem azt az enyhülést, amelyik most itt van. Vártuk, hogy mikor érezzük megint a szél simogatását, mikor halljuk ismét az esőcseppek koppanását az ablakon. És reményeink beteljesültek. Méghozzá rögtön az első napon. De mégse tudunk (a felhős ég alatt) felhőtlenül örülni a változásnak, mert érezzük azt is, hogy valaminek vége van. Egy forró nyárnak (ki tudja, milyen lesz a következő, talán rosszabb?), amelyből azért jutott egy kis öröm, egy kis strandolás, egy kis lazítás is. Az időjárásban a szeptember enyhülést hozott, de vajon hoz-e a közéletben is? Úgy tűnik, ott épp most kezd felforrósodni a levegő. Az ember már remegő gyomorral nézi a tévéhíradót: vajon ki milyen ellentétet szított fel éppen aznap? Ki milyen nyilatkozattal, lépéssel kavarta meg a kedélyeket, és térítette el a parlamentet attól, hogy fontos, az ország jövőjét alakító kérdésekben döntsön? Mert amíg a viták folynak, a homokszemek peregnek a láthatatlan órán, az idő múlik, és őrli a kisembereket, a reménytelen helyzetben lévőket, a munkanélkülieket, a tönkrement vállalkozókat. Sokan azt mondják: forró lesz ez az ősz. Mások szerint hideg. Ismét mások úgy vélik: keserű. De jó lenne tudni előre, hogy mit hoz! De most még csak egy biztos. Hogy: itt van újra. Paulina Éva Hungarocamion PRIVATIZÁCIÓ ELŐTT Nyereséggel zárta a Hungarocamion az idei első félévet. A vállalat szakemberei benyújtották átalakulási tervüket az ÁVÜ-höz, amiről várhatóan a napokban születik döntés - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Kapcsos Károly, a vállalat vezérigazgató-helyettese. A terv szerint július 1-jétől visszamenőleg részvénytársasági formában működne a vállalat. A szakember véleménye szerint a teljes privatzáció egy-másféi évig is elhúzódhat. A részvénytársaságban várhatóan 25 százalék plusz egy részvény lesz az állami tulajdon aránya, ami a cég elképzeléseinek is megfelel. A vállalat iránt több külföldi szakmai és pénzügyi befektető is érdeklődik. A jövőben a cég várhatóan holding formában működik majd. Tegnap birtokba vehették a játékos kedvű szórakozni vágyók a Bingo számsorsjátéktermet Emlékezés az alapítókra Ünnepélyes tanévnyitó a tiszaföldvári Hajnóczy Gimnáziumban (Folytatás az 1. oldalról) megkezdődik az egészségügyhumánszolgáltatás oktatása. A Tiszaföldvári Diákok Baráti Köre emléktábla elhelyezését szorgalmazta, melyet tegnap leplezett le az ünnepélyes tanévnyitó vendége, dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára. Dr. Ferenczy György iskolaigazgató a gimnázium jövőjéről a következőket mondta:- Ebben az iskolában 1993-tól a Világbank által támogatott új típusú szakközép-iskolai osztályt indítunk. Van és lesz elegendő kínálatunk az itt tanulni akaró tiszaföldvári és környékbeli fiataloknak. Ehhez jelent számunkra garanciát fenntartó önkormányzatunk példás anyagi segítsége. A nyáron iskolánkban száz erdélyi, bácskai és kárpátaljai magyar fiatallal foglalkoztak kollégáink annak érdekében, hogy a honfoglalás 1100. évfordulójára általunk meghirdetendő történelmi vetélkedőn ők már nagyobb előnnyel indulhassanak. Külön szólok a kis elsősökhöz, akik között most tényleg vannak kicsik: a hatosztályos gimnazisták. Megértem, hogy picit szorongtok, de legyetek nyugodtak, szeretettel vártunk benneteket. Marosfalvi Ernő polgármester egy történelminek számító bejelentést is tett: az iskola tervezi, hogy kapcsolatot keres magyar vagy külföldi főiskolával, s szeretne egy kihelyezett tagozatot elnyerni, amely alapja lehet majd egy önálló tiszaföldvári főiskolának. A vendégek az ünnepség után megtekintették azt a helytörténeti kiállítást, amely az iskola első tíz esztendejét, 1947-től 1957-ig mutatja be.- pb RENAULT FESZTIVÁL INDIÁN NYÁR —TÜZES LÍZINGGEL! Ha vállalkozó, kistermelő, KFT., RT., és foglalkoztatja az autóvásárlás gondolata, Önöknek van 9 napja, hogy példátlanul kedvező lízinggel ezt megtegyék. Ne kapkodják el, de addig is érdeklődjenek! Uff, beszéltünk, de még figyelje hirdetéseinket! Turucz és Turucz KFT. Szolnok, Sütő út 2. Tel./fax: 56/78-265 »6887/1H* " Ez «2 összeg a Henau« CMo 1,t háromajtós változatára érvény®», a 25 %-os forgalmi odút nam tartalmazza. A törlesztés futamideje 34 hónap RENAULT ÉlMÉNY VELE ÉLNI