Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-29 / 230. szám

2 Körkép 1992. SZEPTEMBER 29. (Folytatás az 1. oldalról) Bizonyára jó ideig lesz még mit csinálniuk az ott dolgozók­nak - tette hozzá mivel Ma­gyarországon több százezer ke­leti gépkocsi fut, amelyek köztu­dottan szervizigényesek. Ugyanakkor a Suzuki céggel még tavaly értékesítési szerző­dést kötöttek, s ma már úgyszól­ván készen áll az autószalonjuk is, melyet október 9-én adnak át. Persze nemcsak a japán cég gép­kocsijainak értékesítésével fog­lalkoznak majd ott, hanem azok szervizelését, alkatrészellátását, javítását is vállalják. Ez annál is inkább fontos - mert ahogy az ügyvezető igazgató megfogal­mazta, nem csak a vevők meg­szerzése, hanem azok megtartá­sa is a céljuk. Mindemellett változatlanul foglalkoznak Ladák értékesíté­sével, s ez sem lehet túl rossz üzlet, mivel az utóbbi hónapok­ban komoly érdeklődés van irán­tuk. Korábban a cég Fiat gépko­csik eladásával is foglalkozott, ám nem túl nagy kereslet mutat­kozott az olasz autók iránt. így most átnyergeltek “Suzukiék- hoz”, ám ha valamilyen kft. vagy betéti társaság mégis szeretne a Fiatok értékesítésével foglalkoz­ni. akkor felszabaduló épületeik­ben, természetesen bérleti díj fe­jében helyet biztosítanak szá­mukra. S ha már a cég tevékeny­ségéről beszélünk, nem mehe­tünk el szó nélkül 1982-ben át­adott karosszériaműhelyük mel­lett, ahol ma is eredményes mun­ka folyik, annak köszönhetően, hogy ügyes kezű felkészült szakmunkások dolgoznak ott. S éppen azért, mert a szóbanforgó műhely életképes - nos, lehet, hogy az válik legelőször is önál­lóvá. Ez persze még az elkövet­kező hónapokban dől el, de az már ma is biztos, hogy együtt az egész vállalatot gazdaságosan szinte lehetetlen működtetni. Tehát mindenképpen osztó­dás előtt áll az Alfa.-nt­Megjelent a legújjabb DALLAS!!! Minden olvasható a lapban, ami nem látható a filmen. Együtt az Ewing és Barnes család. DALLAS!!!! Már kapható a hírlapárusoknál!!! •8849/3H* 3« *** . 4«n A Dallas V Dallas szereplőinek életéröl csupa olyat tudhat meg az olvasó. amiről eddig alig tudhatott. Hogyan is kezdődött a Southfork Ranch és a F.wing család története ~ úgy 1K50 táján ­s. mi történt addig a pillanatig. míg a té'és<>rozat.Msi|WS::: m IXtgri Ellentétek egy mandátum igazolásánál Újabbak is várhatók Kamatcsökkentés az MKB-nál Chicago. George Bush ame­rikai elnök a hét végén arra kérte az amerikai kongresz- szust, hogy tíz százalékkal csökkentse a vezető tisztségvi­selők, többek között az elnök fizetését is. Az elnök szerint az intézke­dés jelképes volna, tudniillik érzékeltetné, hogy a vezetők is készek hozzájárulni a hatalmas költségvetési deficit csökken­téséhez, példát mutatva és bi­zonyítva, hogy szívükön vise­lik a gazdaság, s a lakosság sorsát. Bush fizetése ekképpen évi 200 ezerről 180 ezer dollár­ra mérséklődnék. Varsó. A lengyel kémelhá­rítás krimibe illő körülmények között fogta el Lengyelország egyik leggazdagabb emberét, Aleksander Gawronikot. A dollárban is multimilliomos fiatal poznani üzletembert Varsóban vették őrizetbe, a sajtójelentések szerint kom­mandós támadással. Az üzlet­ember biztonságát 8 testőr vi­gyázta. Azzal vádolják, hogy amíg az Art-B társaság vezetője volt, 6 milliárd zlotyt vett fel egy üzletembertől, de azt nem fi­zette be az Art-B számlájára, több Ynint 700 ezer dollárnyi zlotyt váltott át és juttatott el a társaság külföldre menekült, sikkasztással vádolt két alapí­tójának. p a Tegnap délután néhány perc­cel három óra után megkezdő­dött az Országgyűlés plenáris ülése. Heves szabályértelmezési vi­tát váltott ki a tegnapi munkanap nyitányaként Izsó Mihály kis­gazda-képviselő mandátumának igazolása. Borz Miklós megüresedett képviselői mandátumára két ja­vaslat is érkezett, az egyiket az országos vezetőség és a megyei szervezet felhatalmazása alapján Torgyán József terjesztette elő, a másikat pedig a Kisgazdák ide­iglenes központja nevében Né­meth Béla. Az ügyben végül az Országos Választási Bizottság elrendelte, hogy a Torgyán Jó­zsef által javasolt Izsó Mihályt illeti a mandátum. Németh Béla kifogását elutasították. Felleb­bezését pedig a Legfelsőbb Bíró­ság elutasította. A Ház Mandá­tumvizsgáló Bizottsága ezután többségi döntéssel indítványoz­ta: a Parlament igazolja Izsó mandátumát. Kapitány Ferenc ügyrendi ja­vaslattal csatlakozott az elhang­zottakhoz. Úgy vélekedett, hogy sérülne a demokrácia és az alkot­mányosság, amennyiben a véle­ménye szerint Németh Béla ne­vével fémjelzett legitim kisgaz­dákat megfosztanák jogos man­dátumuktól. Ezért azt ajánlotta, hogy a Ház mindaddig ne erősít­se meg Izsó mandátumát, amíg teljes mértékben nem tisztázód­nak a Kisgazdapárt körüli jogi viták. Szabad György szavazás­ra bocsátotta az indítványt, és a Ház elfogadta a mandátum meg­erősítésének elhalasztását. A Torgyán-hű Győriványi Sándor ellenben arra figyelmez­tette a Házat, hogy ezzel a dön­téssel dezavuálták mind a Man- dátumvizsgáló Bizottságot, mind a Legfelsőbb Bíróságot. Igazi bombát robbantott Ader János fiatal demokrata képvise­lő, aki kereken arcpirítónak - ezt a minősítést a Házelnök vissza­utasította - nevezte a történteket. Álláspontja szerint ugyanis a Ház ezzel az alkotmányellenes lépéssel bármikor megakadá­lyozhatja, hogy egy képviselő hozzájusson jogos mandátumá­hoz. Több mint egyórás szünet után folytatódott az ügyrendi ja­vaslat nyomán félbeszakadt ple­náris ülés. Az ügyrendi és a Man­dátumvizsgáló Bizottság közös tanácskozásán hozott döntést is­mertetve Dávid Ibolya, az ügy­rendi bizottság elnöke elmondta: a bizottsági tagok többsége úgy foglalt állást, hogy nem ellenté­tes a Házszabállyal, ha az előter­jesztéssel nem egyidejűleg, ha­nem egy későbbi időpontban tör­ténik a képviselői mandátum igazolása. Az Országgyűlés hétfőn dél­után folytatta az általános vitát az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslatról, majd a ter­vekkel ellentétben - két képvise­lő kérésére - az elnöklő Szűrös Mátyás elnapolta az általános vi­ta lezárását. Az 1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló törvényja­vaslat általános vitáját tegnap le­zárta a Tisztelt Ház, a részletes vitára ma kerül sor. Az Országgyűlés tegnapi ülésnapján befejezte az 1993. évi gazdasági programról és a költ­ségvetéspolitika irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitáját, és megkezdte a központi igazgatási kiadások csökkentésére vonatkozó hatá­rozati javaslat általános vitáját. Varga Mihály karcagi képvi­selő (Fidesz) arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy amíg a 70 milliár­dos tervezett hiányhoz képest valamilyen jelentősége lehetett is az 1,2 milliárdos megtakarí­tásnak, a már meglévő 122 mil­liárd forintos hiánynak még az 1 százalékát sem éri el. Élesen kri­tizálta, hogy a tárca nélküli mi­niszterek költségvetését nem csökkentették. Szűrös Mátyás az általános vi­tát lezárta, az országgyűlési ha­tározati javaslat részletes vitájá­ra és a határozathozatalra előre­láthatólag ma kerül sor. Idén harmadszorra csökkenti kamatait a Magyar Külkereske­delmi Bank Rt. A hahk ezúttal, okjóber 1-jétől átlagosan 2-3 százalékponttal csökkenti betéti - és hitelkamatait - tájékoztatta az MKB-illetékes hétfőn az MTI-t. A kamatcsökkentés vonatko- zik| a már érvényben lévő változó kamatozású szerződésekre is, természetesen nem visszamenő- leges érvénnyel. Ennek értelmé­ben csütörtöktől az elszámolási és látra szóló betétszámlák után fizetett kamat 5 százalékra csök­ken. Az 1-2 hónapos lekötés ese­tén 17, a 2-6 hónapra lekötött betéteknél 19, hat hónapnál hosszabb lekötés esetén pedig 21 (Folytatás az 1. oldalról) között alkotmányellenesen mű- ködik-e az önkormányzati kép­viselőtestület. A határozat leszögezi: az Al- kcjtmánybíróság az önkormány­zati törvényben megállapított feladatát alkotmányos jogállásá­val összhangban úgy látja el, százalék kamatot fizet az MKB. Ezzel párhuzamosan a folyó­számla-hitelek után fizetendő kamat 29-ről 27 százalékra, a rö­vid lejáratú kölcsönök kamata pedig 28-ról 26 százalékra mér­séklődik. A váltóleszámítolás kamatlába 30 napon belüli ese­dékességnél az eddigi 26 száza­lék helyett 23 százalék, a 30 és 90 nap közötti esedékességnél pedig 28 százalék helyett 25 szá­zalék lesz. Amennyiben az inflá­ciós ütem továbbra is tartósan lassul, akkor a Magyar Külke­reskedelmi Bank Rt. a pénzpiaci kamatmozgásokhoz igazodva újabb kamatcsökkentéseket hajt végre. (MTI) hogy a kormány által előadott tényállásokat nem vizsgálja fe­lül, és tényállást sem vesz fel. Ezért elvont, elvi véleményt nyilvánított arról a jogkérdésről, hogy önkormányzati képviselő- testület működésének hiánya le- het-e ellentétes az alkotmánnyal. (MTI) Részeredményeken alapuló becslések szerint Az Alkotmánybíróság megerősítette Alkotmányellenes a tiszaderzsi önkormányzat működése Iliescu és pártja áll az élen Párizs. Javított helyzetén a Francia Szocialista Párt a sze­nátusban: 66 helyett ezentúl 71 szocialista szenátor lesz majd a 321 tagú testületben, vagyis az előretörés ellenére a kormány­zó párt továbbra is jelentős ki­sebbségben marad.. A francia megyék nemzet- gyűlési képviselői és önkor­mányzati testületéinek küldöt­tei vasárnap a szenátus tagsá­gának csaknem egyharmadát újították meg. A giscardista UDF öt helyet vesztett, a gaul- leista RPR viszont egy helyet nyert. (Folytatás az 1. oldalról) A képviselőházi választások szavazatainak megoszlása: Ro­mániai Demokratikus Konven­ció 20,7 százalék, 82 mandá­tum. Nemzeti Megmentési De­mokratikus Front 26,2 száza­lék, 104 mandátum. Nemzeti Megmentési Front 10,1 száza­lék, 40 mandátum. Román Nemzeti Egységpárt 8,1 száza­lék, 32 mandátum. RMDSZ 7,5 százalék, 30 mandátum. Az ellenzéki Romániai Demokra­tikus Konvenció vezető poli­tikusai szerint az új parla­ment összetétele miatt nehéz lesz egy stabil kormányzást biztosító koalíció megalakítá­sa. A Konvenció mindenféle együttműködés lehetőségét ki­zárja a Nemzeti Megmentési Demokratikus Fronttal a leen­dő kormányban. Indián nyár Osztódás előtt az Alfa? Tegnap a szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola 315 diákja és tanárai, szülők töltötték együtt a napot a Milléren. A harmincadik születésnapját ünneplő iskola első rendezvényét tartották a szabadban, ahol sportprogramok, játékos vetélkedők között válogathattak a gyerekek. (Fotó: T. Z.) Országgyűlés Október 9 -£ii nyílik a Suzuki szalonjuk Szocialista előretörés a szenátusban Krimibe illő módon Fizetéscsökkentés

Next

/
Oldalképek
Tartalom